Esztergom és Vidéke, 1898

1898-09-25 / 77.szám

könyvbe gyűjtéséről, — nagyon messze van még ez az idő, amikor ez is megtörténhetik, — mi most csak azokat a munkálatokat sürgetjük, amelyeknek ily gyűjtemény összeállítását mulhatlanul meg kell előzniök. Általánosan ismeretes, hogy a városrészek egyesítése óta csak a rendőrkapitány, a főügyész, a mérnök készített új szabályrendeletet. A mérnök az építészetit, amely harmadik év óta van készen s a közgyűlésig még sem jutott el, sőt a már kitűzött októberi dátumban sem bizunk. A főügyész a nyugdíj szabályzatot, illetve annak teljes átdolgozását, miután az is egy lustrumig valami hivatalos asztalfiókban hevert. A rendőrkapitány valóban rendkívüli buzgósággal legalább két tucatot, —- egyik fontosab a másiknál —-, amelyekből azomban csak 4—5 került eddig tárgyalásra. Kivülök azután senkinek sem jutott eszébe, hogy a régi, ósdi, dédapánktól Örökölt, idejét mult szabályrendeleteken is módosítani, változtatni, azokat megfelelőkkel pótolni kellene. Már pedig a haladó időtől eltekintve, az egyesítés is egészen uj viszonyokat hozott létre, amelyekre a régi szabályok alig, vagy csak hiányosan alkalmazhatók. Oly viszonyokat is teremtett, amelyek eddig fenn egyáltalán nem állottak s amelyek szabályozása éppen ezért eladóztatlan szükség, lévén a törvény alkalmas arra, hogy minden jogesetet magában foglaljon, de arra nem, hogy minden egyes jogesetre precíz kiterjedjen. A mindennapi, a gyakorlati élet ily viszonyait szabályozni a szabályrendeletek feladata, amelyek nélkül jó és praktikus adminisztráció el sem képzelhető s amelyek hiánya egyik fő oka a mi adminisztrációnk nyomorúságának is. Az egyesítés óta — fájdalom — ismételten tapasztalhattuk azt is, hogy igen nagy szükség lenne például a fegyelmi eljárás szabályzatának megállapítására, mert a mai fegyelmik a városházán vagy csupa komédiák, vagy pillanatnyi ötlet szerint bíráltainak el. (Vagy három most is hosszú idők óta kátyúban reked.) A jó fegyelmi szabályzat pedig ép ugy megnyugvására szolgál a felsőbbségnek, mint biztosítéka a tisztviselők pontos, lelkiismeretes működésének. S még igen sok ily példát hozhatnánk fel. (Itt van a sokszor megsügetett lakásfelmondási, költözködési viszonyok rendezetlensége, számos közegészségügyi, vagyonbiztonsági kérdés e. c. t.) Egyszóval kétségtelen, hogy szabályrendeleteink céljoknak többé meg nem felelnek, részben mert elavultak, részben mert elfeledettek s a feledésnek pókhálójából még csak ki sem áshatok. Éppen ezért fordulunk immár ötödizben a képviselőtestület tagjaihoz, lépjenek fel — hisz a saját érdekükben teszik — a legközelebbi közgyűlésen a legerélyesebben ama követeléssel, hogy a szabályrendeletek kiegészitessenek, módositassanak és együvé gyűjtessenek, igy lévén csak lehetséges azok révén a tisztviselő kar hibáit felfedezni, eljárásuk helyességét ellenőrizni, s egyáltalán újra rendezett viszonyokat teremteni. Legyen azonban e fellépésük határozott, férfias, kifogásokkal ígéretekkel nem kielégíthető ; mindenekelőtt pedig ne legyen annyi türelmük, hogy a tizenhetedik süregetésig várakozzanak. Árgus. Temetés után. Az izraeliták gyásza. Mint előre jeleztük, a helybeli izraelita hitközség Erzsébet királyné dicső emlékének nagyszabású ünnepséggel áldozott, amely csütörtökön lett megtartva. Kezdődött a tanuló ifjúság ünnepével, folytatódott a hitközség rendkívüli közgyűlésével s a templomi gyászszertartással nyert befejezést. Az ifjúság Vajda Géza kir. mérnök, iskolaszéki elnök vezetése alatt tartott emlékünnepélyén Geiger Miksa tanitó megható s szívhez szóló beszédet mondott a gyerekeknek, mely beszédet a felséges asszonyra vonatkozó s őt dicsőítő szavaljatok előzték meg és követték. A délelőtt tiz órakor kezdődő rendkívüli hitközségi ülésen, melyen a hitközség tagjai s a vármegyebeli fiókhitközségek képviselői is részt vettek, dr. Horn Károly dicshymnuszként hangzó emiékbeszédet mondott s a magyar nemzet védőangyala érdemeinek megörökítésére a lapunkban már közölt javaslatokat terjesztette elő, melyek egyhangúlag elfogadtattak, valamint Vajda Géza iskolaszéki elnök amaz indítványa is, hogy az elnök elhangzott beszéde teljes szövegben jegyzőkönyvbe vétessék. E szép beszéd a következő volt: Tisztelt közgyűlés ! A mennyi gyászt két nagy ország kifejtett, minden pompája méltóan kifejezni nem képes, a mennyi fájdalmat sok millió szív egyetlen nagy fohászban egyesülő mély bánata csak homályosan enged sejteni, a mennyi borzadalmat egy rútságban és elvetemültségben az anyagyiíkosságot is messze meghaladó gaztett az egész világban, a művelt és fél vad emberiségben egyaránt keltett: azt sza^ vakba foglalni egy halandónak sem sikerült, azt ecsetelni én meg sem kísérlem. Egy nagy országos szerencsétlenséget siratunk, egy koronás fö őseihez való megtérését gyászoljuk ! Szoruló szívvel, elhomályosodó elmével az elemek háborgását halljuk fejünk felett, mintha a világ rendje felbomlott, mintha vad dae mónok légiói felszabadultak volna. Sötétséget érezünk magunkban, sötét séget magunk körül s a gyászmécsek halovány fényével látjuk a muló század apotheosisát. Az óriás mellett a törpét, az egészséges mellett a szenvedőt, • a lángeszű tőszomszédságában a hülyét, a tündöklő erkölcsök mellett a pocsolyát. S oszladozik a rémlátomás, a világot megrendítő gaztett mellett ott látjuk a népek millióinak hűséges odaadó és megható szeretetét. A mely szivet a feneketlen gazság keresztül döfött, az előtt földre borul a nemzetek sokasága! Ezen nemzetek közt az első helyet követeli a maga részére a magyar, mert senki jobban nem szerette királynéját, mint O, senkit iobban nem szeretett királynéja, mint Ót. Sajgó szivünk szózatát követve mi is összesereglettünk itt, hogy szerény hajlékunkban oltárt emelve igaz szeretetünknek és hűséges megemlékezésünknek, polgártársaink millióival együtt fohászkodjunk a Mindenhatóhoz, dicsőséget zengjünk Istenben boldogult királynénk örök emlékének, és hő imában egyesüljünk az egyaránt sújtott királyért és hazáért. Egybegyűltünk, hogy mély tiszteletünk, őszinte bánatunk hervadhatatlan koszorúját helyezzük egy nő ravatalára, kinek homlokát a legfőbb földi hatalom ékes symboluma mellett, a női erények magasztos dicsfénye övezé ; hogy könnyet hullassunk egy anya sírjánál, ki életében végig szenvedte a szülői fájdalmak martyriurnát és hogy térdet hajsunk Magyarországnak immár szentek közé. avazott dicső emlékű királyéja előtt, ki szeszeretett hazánk Önállósága, függetlensége, erkölcsi és anyagi jólétének kivívásánál, mint hatalmas tényező, közreműködött. S egybegyűltünk mi, hazánk zsidó vallású polgárai, hogy saját felekezetünk szerény házánál is osztozzunk szeretett hazánk gyászában, hogy saját templomunkban is rebegjünk imát királyasszc*-1 nyunk lelki üdveért, királyunk boldog- j ságáért. Mert hiszen bennünket, zsidó j vallású magyarokat, nemcsak az állam- j polgári kötelék, nemcsak, az alattvalói j hűség, hanem a-z Örök hála erős, de í édes bilincsei fűznek a hazához és trón- j hoz. Az 1867. évi XVII. t. cikk, mely az ország izr. lakosait polgári és politikai jogok tekintetében a keresztény lakosokkai egyenjogositja és az 1895. évi XLII. j t. cikk, mely az izr. vallást, a törvénye- j sen bevett vallások sorába, emeli, a ma- í gyar zsidó egyház ama sarkalatos tör- j vényei, melyeket a minden nemes eszméért lelkesedő magyar nemzet megal-; kotott és jóságos urunk éá királyunk szentesitett. Semmi kétségünk az iránt, j hogy O, ki mindig együttérzett az el- ! nyomottal, szerencsétlennel, hogy dicső j emlékű királyasszonyunk ezen alkotások- > nak is egyengette az útjait. Ezerszeres fájdalom tehát ami fájdalmunk, véghetetlen gyász a mi gyászunk f A rémhír hatása alatt állunk még ma, a megdöbbenés, az irtózat tükröződik vissza arcunkról és kétkedve kjérdezzük : i Miért Ő ? Azon élet, mely csak mások i boldogságának kútforrása vala„ miért; változott halállá ? És Magyarország védő ] angyala és — miként a törvény szavat I hirdetni fogják — hazánk jóttevő nem-! tője, miért esett az őrületnek martaié- : kul? Titokzatosak a végzet utai, az érzelmek világában nincsen helye az elméi- ; kedésnek, nincsen válasz kérdéseinkre, csak egy : Imádkozzunk, imádkozzunk ! A beszéd után az egybesereglett gyász- j gyülekezet a 11 órára kitűzött gyászis- i tentisztelet megtartására az imaházba! vonult, ahol a politikai és katonai ható-i ságok is megjelentek. Ott láttuk a vár- j megye tisztviselői karát B. Szabó Mihály j főjegyző vezetése alatt, a városi tisztviseíöket élükön Maiina Lajos po'gármesterrél, a kir. jbiróság tagjait Magos Sán-, dor kir. ítélőtáblai bíróvá

1

, a katonai | tisztikart Rupprecht Káró y ezredes és \ Hartmann Gusztáv alezredessel élükön, \ Gartsik Nagysallay István ref. leik. ^ Niedermann Pál kir. tanácsost, Obermayer György reáliskolai igazgatót, \ Walter •Károly póstafelügyeíőt, a helyi' sajtó képviselőit s sok másokat. Az imaház ugy földszint a férfiosztálypn, mint a karzati nőiosztályöq telje-! jesen megtelt válogatott közönséggel. j Az ajtóknál diszbe öltözött megyei és f városi hajdúk sorakoztak. ,} A templom a nagy gyászhoz méltón fel volt díszítve. Fekete, fehér szallag-! csokrokkal igen Ízlésesen díszített posztó takarta a padokat, a szentélyt, a női mellvédet, a tízparancsolat tábláját, az örök mécsest s a hatalmas kandslábeket. A padok között —• a tanuló ifjúság ; élén — egy kis fiu tartotta az iskolai gyászlobogót. Az egész istentisztelet igazán megható, ünnepélyes, a nagy gyászhoz miért nagy arányú volt. Az énekek — a szép orgonakiséret mellett — mélyen beférkőz tek a szivekbe, különösen a halotti ének (Ha az Isten kedveseinket . . .), amelyben egy 13 éves reáliskolai tanuló tűnt ífel a szóíórészletekben üde hangjával. Az istentiszteletet befejező zsoltárt Friedmann kántor oly szépen, megindítóan énekelte, hogy szem alig maradt szárazon. Az istentisztelet legkiemelkedőbb része mégis mindenesetre dr. Weisz Izsák főrabbi rendkívül találó bibliái hasonlatokkal, a legköltőibb képekkel, magvas, mély eszmékkel teljes, igazán szép beszéde volt, amelyet .ehetőleg híven itt közlünk : A Mídrasban olvassuk a következő történetet: Egy előkelő férfi fia házasodása alkalmával nagy, lenyes lakomat rendezett, melyre nagyszámú díszes vendégsereget hívott meg. Mikor a vendégek megérkeztek és az ünnepély kezdetét vette, akkor történt, hogy fia a teremből távozott egy atyjától nyert megbízás kivitele céljából és nem tért vissza. Az aggódó atya utána ment és fiát halva találta, egy kígyó mellett, mely megölte és megmarta. Erre a megtört atya odalép vendégeihez, szólva: «Vérfagyasztó látvány tárult szemem elé. Barátaim, ne mondjátok az egybekelési ünnepre előirt áldásokat, hanem végezzétek a gyász eseteknél szokásos imákat, mert nem lakodalomra jöttetek, hanem temetésre.* Hű hasonmása e szomorú midrasbeli történetnek azon gyászos, széleskörű hatásaiban megrázóbb, körülményeinél fogva megrendítőbb, következményeiben megmondhatatlan gyászos esemény, melynek sujtása alatt mi és velünk az egész müveit világ áll és melyből felocsúdni nem bírunk. Nagy, fényesnek ígérkező ünnepek küszöbén állott a monarchia, aranyiakodaiomra készült az uralkodó, felséges Urunk áldásos és sikerekben gazdag uralkodásának $0 éves jubileuma, népeivel való egybekelése aranylakodalma méltó megünneplésére nagyszerű előkészületek tétettek, koronás fők, hatalmas uralkodók megjelenésüket kitátásba heiyezték, hogy Európa legbölcsebb és legigazabb fejedelmének hódolatukat, tiszteletüket kifejezzék, az egyik székváros, miután az ünnep székhelye fényes díszt öltött és e készülődés és várakozás közepette egy rémhír villáma csapott le, az öröm gyászszá vált, a királyok történetében oly ritka örömünnepet egy, a világ történetben még ritkább, páratlan gyászüunep váltotta fel, nem lakodalomra, hanem temetésre jöttek, mert annak, a kinek annyi része volt az uralkodói sikerekben és áldásokban, egy kigyó oltotta ki drága életét; egy kigyó emberi alakban pusztította viruló paradicsomát és a milliók szeretete, mely kapujánál lángoló kerubként őrt állt, nem vala képes megvédeni, megmenteni. Sajnos, igaznak bizonyult régi bölcseink állítása, hogy a pokol és az éden közt egy afaszni távolság van, mert hogy történhetett, hogy egy daemon nyúlhatott a/, angyalhoz, egy sátán az isteni jóságteíjes lényhez, egy pokoli vad, a fájdalom és földi szenvedés által szentté avatott nőhöz, akinek hasonmása azon bibliai alakok közt található fel, a kiket a közehru't újévi ünnepünkön a thorafelolvasó vezetett szemünk elé. Két őságyáról történik említés újévkor — Sára és Rachelrői. Jellemük nevük jelentésében van kifejezve. Sára a fejedeiemné, Rachel szeiid, szendeség, tűrés szenvedés. Es mindkettő volt O Sara, fejedeiemné volt nemcsak külső magas állása miatt, hanem belső tulajdonságainál, női erényein I fö'gv.:, korona 'disxitéé fejét nemcsak földi, hanem a nemeslelküség, a fenköít . -:. •emiség koronája is ; nemeslelküség, mely nem ismert osztálykülörribséget, és az elismerés pálmáját, a kitüntetés koszorúját nem a vaiSá% nemzetiség, hanem az érdemtől tette függővé ; és Rachel volt O, a szendeöég, Szelídség, tűrés és szenvedés megtestesülése. Eközben nagy csapás érte anyai szivét/ meghalt egyetlen fia. A bánat sötétsége borult lelkére, de mint a nap» mely maga sötét test, mégis fényt áraszt, ugy ő is a jótékonyság su-