Esztergom és Vidéke, 1898

1898-08-28 / 69.szám

gr AZ «ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárpap és csütörtökön. •» n<S ^ELŐFIZETÉSI ÁRAK ; Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fél évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám árai 7 kr. Felelős a szerkesztéséit: MUNKÁCSY KÁLMÁNLaptuíajdoncs kiadókért: DR- PROKOPP GYUltASzerkesztőség és kiadóhivatal: (Un a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők Szécljenyi-tér, 3SO- szánj. Kéziratot nem adunk vissza. A nyergesujfalusi példa. Esztergom, augusztus 27. ». . . Nyergesuj falun ma egy kitűnő cklevéllel biró tanitőnö, kinek ezenfelül még az esztergomi érseki felsőbb leánynevelő intézetből egy évi működéséről remek bizonyítványa is van, elbukott a £anitőnőválasztás alkalmával oly egyén ellenében, kinek csak két éyrM szóló magántanulói minőségben letett képesidei osztályvizsgája van^« Ezt 2L sorokat augusztus 22-iki kelettel Nyergesuj faluról vettük, a község «gyík előkelő polgárától. Érdeke-s sorok a felszínre került tanügyi mozgalmak mai napjaiban, de azt is hozzá kell tennünk, hogy szomorúan érdekesek, kétszeresen! azért, mert, a botrányos ese-j mény híre nem valami elmaradt tót falucskából, amelynek együgyű \ népe tetszés szerint vezethető, ha-| nem a vármegye egyik legnagyobb,' legvagyonosabb és legintelligensebb j községéből érkezik. A mértéktelen, mivel sem tö-; rődő protekciónak, az egyéni, önös' érdekek sajnálatos felülkerekedése nek, a káros sógor-koma politiks graszszálásáaak kiabáló tünete s bái e rendszer sehol jóra, hasznosn nem vezethet, viszont sehol oly ká rokat nem okozhat, mint tanügyi állások betöltésénél, mert a beprotegált képességesek gyöngesége egész generációk szellemi fejlődésének, jövő boldogulásának rovására válhatik. Már pedig a protekciós — rend szer — fájdalom — a tanitóválaszfásoknál is szinte általános, kezdve a fővárostól, ahol a tanítóvá, tanítónővé megválasztás a legtöbb kézbókkal és iábgörbüléssel jár s ahol 2gy tanácsnokkali rokonság sokká] nagyobb előny a leggyönyorüb b liplománál. Vármegyénkben is nem sgy eset volt, midőn az iskolaizéki tagok szimpátiája, vagy az skolaszéki elnök hegemóniája a cevésbbé kvalifikált győzelmét idézte 2I0, ily megdöbbentően kirivó esetre uégis a közelmúltban nem emlékesünk. Hiszen elvégre történhetnek csoiák. Az a megválasztott, aki még \ diploma megszerzéséig sem jutott el s a két osztály vizsgáját is, mint magántanuló tette le, ami Önkéntelenül bizonyos mellékgondolatokat támaszt, (lehet, sokszor alaptalanul, de előző példák következtében), lehetséges, mondjuk, hogy ez az egyén zseni a peadagógia terén, akinek még a saruit sem oldhatja meg az a másik kitűnő okleveles, praxisban is teljesen bevált tanítónő ; elvégre történhetnek csodák, habár ritkán történnek. Mindazáltal törvénytelenség volt az eiőszabott kvalifikációval nem törődni, másrészt könnyelműség és eszélytelenség, mert hiszen gyógyított már felcser, javasasszony is betegséget, az okos és elővigyázó ember talán mégis csak inkább az orvoshoz fordul. Csoda, valószínűleg, ez esetben sem fog bekövetkezni. Már most mi lesz ennek a következménye ? A tapasztalatlan uj erő, illetve gyöngeség nem fog tudni feladatának megfelelni, impotenciája az iskolás gyermekek elmaradásában fogja megbosszulni magát; a szülők, akik a szivükön hordják, megfigyelik és ellenőrizik gyermekeik előremenetelét (s ilyenek NyergesÚjfalun mindenesetre fölös számban vannak), méltatlankodni, zúgolódni kezdenek, a kir. tanfelügyelő kénytelen figyelmeztetni, megdorgálni s végül elexpediáltatni a beprotegáltat. Lesz tehát elégedetlenség, a tanügynek kára, mert amig a consiliurn abeundi megadható, a kontár ugyancsak sok kárt okozhat és némelyek újra szidhatják, üthetik a kir. tanfelügyelőt, amiért pellengére állítja a tanítókat. Nem tudjuk, lehet-e még e szerencsétlen eseten fellebbezéssel segíteni, de akár lehetséges, akár, nem ezeket kötelességünk volt nyíltan elmondani, hogy migegyrészrői kifejezzük megütközésünket a nyergesujfalusi választási eljárás felett, melylyel keresztülhajszoltak egykevésbbé érdemes jelöltet, csak mert nekik ugytetszett, másrészt, hogy a jövőre nézve figyelmeztessük, intsük az érdekelteket : mily utóhatása lehet ha hasonló választásoknál akár az egyéni, rokoni szimpátiát, akár a felsőbb pressziót követik. Demetrius. IÍ ,EAp ii Vidéke" tárcája. Picike levélre... Picike levélre Bíztam a lelkemet: Megírtam : meghalok, Ha többé nem szeret ! Picike levélbe Jött meg a felelet: Meghalni nem szabad — Szeretni — nem lehet. Lévai Sándor. Üdülésen. — Az «Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Hinterbrűhl, augusztus 24. I. — Tehát abban állapodunk meg, hogy férje Hinterbrííhlbe megy, — mondhatom, elkerülhetetlen szüksége van abszolút nyugalomra, ami idegrendszerére biztosan a legjobb hatással fog lenni . . . A;: orvost odáig elkísértem, hol vele egyedül maradva, kezét megszorítva elmondhattam alig visszafojtható örömmel: Köszönöm kedves barátom, számithatsz rám . . . Az orvos: Ugyan . . . Én : (komoly arckifejezéssel) Csitt! Visszatérve, már mobilizálva volt a cselédség, déltájban kofferem minden szükségessel telerakva, várta becsatolását. Feleségem: Mivel az idén a fürdőzési tárcalevelek tele vannak hideg idő és esőzéssel, odakészítettem a melegebb ruhát, gumikabátot és esernyőt, hogy valamiképen meg ne hűtsd magad. — Édes kedves feleség, te mindenre gondolsz, valóban nagyon megnehezíted nekem az elválást. — Jó, jó, csak el ne feledkezzél hazulról és térj vissza egészségesen. — Bizom az orvosunkban, tudod, ő derék ember és barátunk. — Neked. Köt nyü felhők borították az eget, tikkasztó meleg volt, az a szélcsend! meleg, melyben test-lélek lomha fáradt és mindenki óhajtja a fölszabadító esőt, hogy mindenben felfrissüljön. Aki hazulról, otthonából valamikor már hosszabb időre elutazott, tudni fogja, hogy az elválás órájában mi mindent szeretnénk egymásnak elmondani, de azért többnyire egy és ugyanazt mondogatjuk, mig végre az utolsó pillanatban a lelket sajátszeriien átfutó »pá édes feleség« következik. — Pá, édes feleség ! gondolj mindig rám. Ebben a tudatban fogok sütkérezni. ! — Isten veled édes ! és kezembe adva 'egy csomagot mondja: néhány barackot csomagoltam bele, ha az uton szomjas ! lennél. ] Nem szeretem a sok cttálást, külö- j nősen az olcsó literatúrából, melyhez • kétségkívül tartozik az Oszt. Magy. Ab j lamvasutak menetrendje, amelyet minden I állomásnál 30 fillérért osztogatnak, — tehát elindultam és megérkeztem. Gyorsan utaztam, kevés van elmon-1 dani valóm. — A vonat megállt, fél-! kilométer távolságra kinyílt egy másod | osztályú coupé ajtó, én odaszaladtam, | felléptem és bent voltam a coupéban. j Csak most gondolhattam át helyze- j temet. Előbb búcsúztam el feleségemtől ; néhány hétre, félkilométert rohantam a 1 hőségben a coupé ajtajáig és mostl szemközt ülök egy festői dressben lihegő i byciklistánéval . . . Szivem dobogott — ! nem tudtam mért. j A hölgy látszólag indignálva állán-' dóan kinézett a coupé ablakon; való- i szinüleg azért, mert egy ugyanazon ol- j dalon heverő vigéc — szószerint igaz — szemtelen nonchalanceval s mások bot-. ránykozásával vált egyre pongyolábban ; ruházottá. Ezt, az ilyen ellentétekből keletkezett csendet nem zavartam. Elővettem barackos csomagomat . . . . . . No ez már mégis csak furcsa egy eset, — a barack elutazásom előtt egy órával előbb hozzánk érkezett »Esztergom és Vidékei 66-ik számába volt csomagolva . . . Hogyan történhetett, ogy feleségem ebbe a kedves lapunkba urkolta a barackot, holott a lapot mi endesen összerakjuk ? Nem maradt időm ezen gondolkodni, íert e kedves lap tárcájában láttam a Bártfai levelek* ÍII-dikát. A lapot ugy tartottam magam előtt, ogy a nagyon is pongyolásan nem urkolt. homályos fakószinű csontvázas igécet eltakarjam vele úgy, hogy a ét vís-avim-nak csak az egyikét látassam. Különben a két vis-avim elég rdekes volt a tekintetben, mintha csak ülön-külön Jókai Mór és Zola Emil mtáziáját képviselték volna. Átélvezve a tárcacikket, nagyot kezdem nevetni. — No, kedves lapocskám, íost az egyszer csakugyan barackízű :ttél, — amennyiben az egyik barack issé túlérett állapotban levet eresztve enedvesitette. Feltűnő kacagásomra a festői dress icgmozdult és abban a pillanatban két >ájosan komoly szem felém szegződött. — Bocsánat nagysád ! zavartam. Igaolásomra méltóztassék olvasni — és dvaiiasan átnyújtottam — az >Esztergom s Vidékét.* Sajna, mikorra a hölgy a tárcacikket elolasta, a vonat megállt. A coupé ablakon át dvözölte őt a férje. A hölgy szó nélül letette a lapot és eltávozott . . . térnék fogadni, hogy féltékeny férje an.