Esztergom és Vidéke, 1898

1898-07-07 / 54.szám

tel teljesített munka dacára is a kenyér hiánya mutatkozik; ha az állam szolgálatában állók mindennapi kenyerüket megkeresni és megfizetni, gyermekeit nevelni, a családot fentartani képtelenek s az élelmi cikkek árának, egyáltalában az egész ipari-forgalmi életnek megdrágulásával a hitel igénybe vételére, majd ennek kimerülésével a kétségbeesés ösvényére tereltetnek, akkor felbomlik a társadalmi egyensúly, az állam alapját képező család szétesik, a pénz tisztességtelen hajhászása, a becsület aláásása, mint megélhetési formák jelentkeznek s legnagyobb kárát vallja maga az állam ! Óvja az Ég hazánkat, hogy ilyen bajok származzanak! De ha körültekintünk saját sorainkban s a reménytelen jövőt látjuk : rendezetlen viszonyok közt szolgálati pragmatika nélkül,. alig valaminek nevezhető fizetés mellett: legyen meggyőződve Excellentiád, hogy Önmagunktól ijedünk meg ! Akinek még van vagyona, ennek utolsó részleteit apritja fel, hogy híva talos állását betölthesse, s akinek már nincs, vagy nem is volt — a váltó nyargalással iramlik azon ösvény felé, amelynek fenekén a kétségbeesést találja fel. Ezt az állapotot közömbösen nézni, bármi rövid legyen is az idő az általános rendezésig : nem lehet! A tizenkettedik órában fordultunk Nagyméltóságodhoz, hogy addig is míg a törvényhozás a vármegyék rendezését eszközölni fogja, tekintsen Excellentiád jóindulattal reánk s részesitse vármegyénk tisztviselő karát ideiglenesen s általánosságban az egyenlő rangú s hasonló felelősség mellett dolgozó állami tisztviselők fizetéséhez hasonló javadalmazásba, illetve legalább is 4°% fizetés emelésben olykép, hogy ezen Összeg a belügyi tárca terhére az államkincstárból minden várraegyének, mint felemelt dotatió folyósitassék. Az önkormányzat hatáskörében pótadókkal szaporítani a jelen viszonyok között lehetetlen lévén, a közigazgatási tisztviselői kérik Nagyméltóságodat, hogy megélhetésükről ily módon gondoskodni s módot nyújtani méltóztassék, hogy mint becsületes polgárai a hazának munkájukért kenyeret kapjanak, — gyermeiket tisztességesen nevelhessék, — családjaikat fentarthassák s azzal az odaadással szolgálhassák ~ a közügyeket, amelylyel tették azt eddig. Részletes statisztikai adatokat nem sorulunk fel; ugy a napilapok, mint a szaklapok hasábjai élénk adatokkal szolgálnak a tisztviselők állapotáról, s meg vagyunk győződve, hogy Exellentiád, aki nagyon jól tudja, hogy minden pillanatban, veszélyben számithat a vármegyék tisztviselőire, tudja, hogy legyen lás érez, ha véletlenül Kádira esik tekintete. A mérnöknek ebben a tekintetben eltérő a szokása, s hihetőleg nem is támadta meg a vén Kádi erényét, mert ő tejet reggelizik forralva, cukor nélkül. Sőt pipázik Ís otthon és a hivatalban, a járásbiró ellenben undorodik a dohányfüsttől. Abban már megint megegyeznek,hogy a nap túlnyomó részét hivataloskodássai töltik. A mérnök üres óráiban a szőlőhegyek közt kutyorog, rossz időben otthon pipázik, és kalitkákat íarag szivaros skatulyákból. A járásbiró a halálbüntetés eltörléséről szokott elmélkedni már harminc éve és egy fenomenális könyvet akar ki adni, de harminc év alatt még nem írhatta meg, mert még egy angol munkát kell elolvasnia, előbb azomban az angol nyelvet tanulja. , Es mikor délután elérkezik az öt óra, mind a kettő megyén a kaszinóba huszonöt éve. Huszonöt éve laknak Agárdon, s azóta rendes életmódjuktól egy szemernyit sem tértek el. Azaz hogy igen. Egy alkalommal. Horti Béla. (Folyt, köv.) bár döghalál, éhínség, íüzi vész, — ez a tisztikar meg fogja állni helyét, — Exellentiád méltányolni fogja feljajdulásunkat s bölcs belátása szerint segíteni fog tűrhetetlenné vált helyzetünkön. Fogadja Nagyméltóságod alázatos tisztviseletünk őszinte kifejezését. Magyarország vármegyéinek tisztviselői. Magyarország vármegyéinek tisztviselői bizonyára fejhajtó helyeslés és őszinte sóhaj kíséretében vetik alája erőteljes vonású aláírásukat s abban a reményben küldik fel a kormányhoz, hogy ez egyszer hát megmondták, amit mondani akartak. Palkovics Károly emléke. Esztergom, július 6. Szeretett bennünket az Isten ; annyi borongás után a legmosolygóbb, legderűsebb nyári nap kedvezett városunk és vármegyénk vasárnapi közös nagy ünnepének : a Palkovics-eraXék. felavatásának. A szentgyörgymezei határ szent berkében hatalmas közönség gyülekezett a szép délutánon össze, melyet részben a kivételesen ott kikötő propeller szállított ki. Impozáns, festői volt a nagy, hivatalos menet, amely ügyes rendezéssel három óra után indult el a vármegyeházától, Odakünn legelőbb érkeztek meg a kirendelt díszruhás rendőrök és az intelligens ifjúságból alakított rendező bizottság, amelynek négy tagja : Marosi K., Niedermánn }., Helcz E., Tillmann K. diszmagyarba öltözött s az emlék mellett sorakozott. Kevéssel utánok jöttek az ünnepelt családjának tagjai: Palkovics Miklós és Pál cs. és kir. huszárkapitányok, Palkovics László joghallgató (disz m agy árban), Wimmer Imre, Wimmer Marianna, ifj. Wimmer Imre, Wimmer Károly, Wimmer Béla, Murinyi Endréné, özv. Pongrácz Sándorné, Pongrácz Kázmérné, Pongrácz Klariszsza s az emlék jobb oldalán foglaltak helyet. A gyászoló özvegyet orvosa nem engedte ki az ünnepséghez, amely erős hatással lett volna reá. Egymásután érkeztek : Kruplanicz Kálmán főispán családjával, dr. Hulényi Győző orszgy. képviselő és neje, dr. Cscrnoch János kanonok, stb. majd általános mozgás jelezte a hivatalos menet érkezését. Elül haladt, két díszruhás hajdú között, diszmagyarban lóháton Kádár Gyula megyei számvevő a vármegye zászlajával Utánna kocsikon a vármegye és a város tisztikara, a város intelligenciájának nagy része. Félkörbe helyezkedtek el az emlék körül, amely általános tetszéssel találkozott, mire a főszékesegyház énekkara rázendítette a Himnuszt, amelyet az egész közönség hazaíiai lelkesedéssel velük énekelt. S most következett dr. Földváry István hatalmas, magvas, magas szárnyalású következő emlékbeszéde, amely mély és bizonyára tartós hatást gyakorolt mindazokra, akik hallották : Tisztelt közönség? Nem gyászünnepre jöttünk ide, a hősök halóporához e temető kertbe, nem könnyet ejteni elhunyt jelesünk kicsi sirja felett: de kigyújtani az emlékezés szövétnekét, melyet megérdemelt, — márványba vésni nevét s átadni jövendő nemzedékek hálás kegyeletének. Nem gyászbeszédet akarok mondani e sírnál, mert e hely csak a szenvedések végét jelenti s nem egyúttal a derék örök elmúlását is ; mert ez a sírdomb csak egy határjel, a melynél elnémulnak a gyarló földi szenvedélyek, elhallgat a pártoskodás, kiengesztelődik minden harag ; csak egy határjel, a meddig ő néki szenvedése volt s ahonnan tiszta, földi salakból ment dicsősége kezdődik. Elő erő lakozik abban a nemzetben, mely jeleseit a közügyek kiemelkedő, önzetlen bajnokait méltóan tisztelni tudja s emiéküket szivébe felveszi. Ezek az emlékek, kötőpontjai azoknak az eltéphetetlen szálaknak, melyek az egész nemzetet összefűzik s az egységes érzés gyújtó szikráit viszik. És ami áll az egész hazára, az egész nemzetre, ugyanaz áll ami szűkebb, kisebb hazánkra is, mert Esztergom vármegye és város közönsége nemcsak a megdicsőült, emlékét tisztelte meg, amidőn egy egyszerű hírlapi felhívásra közadakozásból ezt az oszlopot emelte, de megbecsülte önmagát is és élő erejéről tett tanúságot, hogy a hazafias küzdelmet, férfias bátorságot és a közérdek önzetlen buzgó szolgálatát megbecsülni tudja, s az érte küzdők emiékét szivébe felveszi. És amidőn e sírdomb felett nem gyászbeszédet mondok, de kicsiny keretben Palkovics Károly emlékéről szólok, félve vigyázok, hogy szertelenségbe ne essem, mert Kölcseyvel tartok, aki azt mondja Kazinczy felett: » gyűlöletes előttem minden hizelkedés s kivált a koporsón túl, hol a történet komoly múzsájának országa kezdődik. A való érdem alakja, nagyitócsővek nélkül is tisztán látható.« — Én tehát nem a dicsőítés áradozó szavaival lépek emlékéhez, mert csak könnyen hervadó, hulló virágok lennének azok, ha mi, akik itt összejöttünk és Esztergom közönsége, az én magasztálásom nélkül is nem látná, nem értené át Palkovics Károly hazafiul érdemeit. Az ő egész élete, kora ifjúságától, a hazának, a közügynek szentelt tiszta élet volt! Esztergom vármegye zöld asztalánál indult mint ifjú az alkotmányos élet küzdelmeibe s annyi dicsőség és szenvedés után, a harcot, melyet olyan lelkesedve, kitartóan, tisztán vívott — oda vissza térve, — szemeink előtt, ott végezte be. 1848-ban a világ-szabadság tavaszán, mint Esztergom vármegye főjegyzője tűnik fel s a lelkesedés tüzétől lángra gyúlt ország szabadságért rajongó kis vármegyéjének csakhamar bátor vezére lett! Mint a független magyar kormány -— teljhatalmú kormánybiztosa állott e. vészes, viharos időkben a megye élén s vissza nem rettenve semmi veszélytől, erös kézzel vezette ezt a szabadság oltalmára, maga állván ki az alkotmány bástya-fokára. Majd azon a véres őszön, mikor a halálos ítéletek szüretje volt, az aradi vár sötét cellájában kapta meg ő is a magáét. Már hideg vérrel és szívvel készült a szabadság Golgothájára, mikor megjött a kegyelem, — »oh kegyetlen kegyelem !« •— a 16 évi várfogság ... és Munkács kazamatáiban csörgette azokat a szent bilincseket, a melyeknek jobb időkre valló fényes mása, e szerény emlék jelképét teszi. Majd hogy virradni kezdett, 1861-ben, a pihenő harcos újra csatasorba lépett, mint e vármegye első alispánja újra kardjához kapott s akkor midőn az igaz, a bátor szóra legnagyobb szükség, volt, nem félve veszélyt, a vármegye örök dicsőségére annak alispáni székéből hallatta szavác. melyet figyelve bámult a nemzet, amely beharsogta széles e hazát. Az a felirata, — melynek aranyba vésett egy pár szavát ez az oszlop is hirdeti, minden kőnél, minden ércnél maradandóbb emléke nevének. És újra Szathmár nagy fiával szólok : » szellem vala őj mely a tespedő egészet. . . elevenité, — lépcső, melyen egykorúi magasbra hághassanak s a szerencsésebb maradék tetőre juthasson !« Én gyarló epigon, életének ebben a szakában látom legnagyobbnak őt, mert milliók érzését tudta visszaadni harsogó szavában; hatalmas volt, »mert aki nem fél semmitől sem, az nem kevésbé hatalmas annál, akitől félnek mindnyájan.« Csak az a nemzet élhet meg és állhat erőben, a végtelen idők zúgó zivataraiban, a melynek akkor, midőn a fenyegető veszély legféktelenebb, akadnak és vannak fiai, akik a hazáért és szabadságért kitárják mellüket s a habozva hallgató, zsongó népet erőssé,, hatalmassá tenni tudják. Ilyen volt 1861-ben Palkovics Károly. Egész életének domináló vonása a forró, rajongó hazaszeretet, ezt életével, minden tettével megpecsételé s ha Esztergom vármegye és város közönsége, örömmel ragadta meg az alkalmat, hogy frissen hantolt sírját maradandó emlékkel jelölje meg, nem csak hazaim kötelességét teljesítette, de példát állit a jövőre, mert ma, amidőn az ideális, önzetlen törekvések és az. önérdekeiről megfeledkező hazaszeretet mind szűkebb határok közé szorul, hazafias feladat, sőt kötelesség hasonló példákat alkotni. Ez a kő elporhadhat, megőrölheti az idők vas foga, — arany betűi megfakulhatnak, s az ő tiszteletet parancsoló délceg alakjának körvonalai, amelyet még mi láttunk, elveszhet az emberek emlékezetéből, — de neve és tettei éíni fognak a magyar történelemben mindenkor, élni fognak különösen e vármegyének és városnak szent hagyományai között, mert ő a mienk volt szívvel-lélekkel egészen s bizton remélem, hogy Esztergom minden jövendő népe meg fog küzdeni az idő pusztító hatalmával s egykor szebb, nagyobb emlék, új betűkkel fogja hirdetni nevét. És most ez emlékoszlopot, a közönség nevében, a bizottság megbízásából átadom Esztergom vármegyének, a vármegye tekintetes főjegyzőjének mint a honvéd temető gondnokának, őrizze meg és tartsa meg a vármegye az idők végéig s azzal az óhajtással fejezem be szavaim, amit az oszlop oldalára véstünk, hogy mindenkor: A szabadság napja ragyogja be sírját! Utánna B. Szabó Mihály, az emlékbizottság elnöke, aki mint minden téren, itt is fáradhatlan buzgósággal dolgozott a kitűzött cél elérésén s ez is, mint minden vállalkozása, szintén fényesen sikerült, a vármegye közönsége nevében a következő szép szavakkal vette át megőrzésére az emléket: Tekintetes főügyész úr; tisztelt polgártársak ! Ezen a megszentelt helyen, —• a szendergő oroszlán árnyékában pihenő hősök hamvai fölött, Esztergom vármegye törvényhatósága nevében, megilletődött szívvel veszem át ezt az emlékkövet, mely szenkvici Palkovics Károly tetemeit takarja. Nem a dúló csaták mezején, nem fegyverrel a kezében esett el ő ; de békés időkben, késő aggkorában, hűséges hitvestársa, szerető gyermekei meleg i körében sújtott hozzá a halál.