Esztergom és Vidéke, 1898

1898-06-29 / 52.szám

— Woinovich ezredes előlépte­tése. Lapunk zártakor vesszük a hírt, hogy háziezredünk kitűnő pa­rancsnokának, Woinovich Emil ez­redes úrnak brigadirossá történt ki­neveztetése ma megérkezett. A hír meglepetést nem, de általános örö­met keltett az egész városban, ahol a népszerű férfiút csak nagyrabecsülni és tisztelni tanultak meg s épp ezért sajnáljuk azt a néhány hetet is, amelyet még közöttünk töltött volna el. Igy azomban már a jövő héten távozik új állomáshelyére: Prágába. A nagy napot az ezred természetesen megünnepelte ; este hét órakor zenés tisztelgő menet volt, amely után a tisztikar a «Fürdő* kertjében jött össze. Az általános jó kivánatokból nem hiány­zik a mienk sem. — Városi közgyűlés lesz csütörtökön. Tárgysorozatát, sajnálatunkra, nem kö­zölhetjük, mert lapunk zártáig még neai állították össze a városházán. — Uj tanítónő. Sziklay Etelka, Szik­lay Nándor ur leánya jó sikerrel szerezte meg a tanítónői képesítést a budapesti Ranaldor intézetben. — Kávéház a Lörincutcában A Ta­karékpénztár, a Lőrinc utcai új palotá­jában tervezett kávéházra vonatkozó bérleti -szerződést mult hétfőn kötötte meg Dresd­ner Alberttel, a pozsonyi Stefánia kávéház jelenlegi bérlőjével. Dresdner tapasztalt, ügyes vendéglős, hosszabb ideig volt, Tátrafüreden, Kassán és Miskolcon ven­déglő-, kávéház- és szálloda bérlő. Miután pozsonyi üzletét eladja, végleg Eszter­gomban telepszik meg, és az új bérpa­lota impozáns voltának megfelelőleg fogja a nagy és szép helyiségeket a mai kor igényei szerint beren­dezni. A 30 méter hosszú és 6 L / 2 méter széles utcái kávéház és billiárd szoba, valamint az ezek mögötti két kártya és egy külön szoba, mint halijuk, már az épités alatt kettős világításra lesznek berendezve, hogy a villamvilágitás ál­talánosítása előtt a házilag előállított légszeszvilágitás alkalmaztassák. A mindkét világításhoz alkalmazható dí­szes csillárokat a bérlő és a háztulaj • donos közösen szerzik be. A kávéház egyéb berendezése is oly diszesnek és Íz­lésesnek ígérkezik, hogy a főváros bármely első rangú kávéházával is kiál­hatná a versenyt. — A főgymnázium segitő egyesületé­nek ma délutáni közgyülésrről részlete­sen jövő számunkban referálunk. — Mérgezés fagylalttal. Komoly ve­szedelemben forgott a napokban várme­gyénk egyik legszebb és legelőkelőbb asszonya: ifjabb Luczenbacher István kismuzslai földbirtokos neje. Mint bátor­keszí^levelezőnk irja, f. hó 23-án férje kíséretében Tatára utazott, hogy fiukat, aki az ottani kegyesrendi konviktusban a negyedik gimnazialis osztályt- végezte, a szünidőkre hazahozzák. Estefelé ott egy tóvárosi kávéházban fagylaltot kér­tek. A citromfagylalt ugyan szokatlan színű és izű volt, de a melegségtől el­tikkadva, mégis elfogyasztották. Estére Kisfaludy közjegyzőhöz voltak hiva vacso­rára, de alig értek oda, Luczenbacherné hir­telen rosszul lett és ájulásba esett. A szeretetreméltó háziak gondoskodása és figyelme mellett állapota annyira mégis javult, hogy egy kinos éjszaka után ha­zasiethettek. Hazaérve Kis-Muzslára azon­nal Bátorkeszire küldöttek háziorvosu­kért : dr. Rhörick Béláért, aki rézoxyd mérgezést konstatált ugy az úrnőnél, mint a szobaleánynál, aki szintén evett a tatai fagylaltból. Az esetnek csakha­mar széles közben hire' terjedt és ért hető izgatottságot s megdöbbenést kel­tett, ma azonban már örömmel jelent­hetjük, hogy aggodalomra többé semmi ok sincs. — Az Övónöképzőböl. Tehát mégis be­következik a helybeli óvónőképző osztá­lyainak redukálása, ami mindenesetre veszteség városunkra nézve. Vettük ugyanis az intézeti igazgató közetkező értesítését : ^Értesítem a t. közönséget, hogy a főmagasságu és főtisztelendő bi­bornok hercegprímás O Eminenciája az • miniszter ad 35091/VII. 14. eln. szarni 1 rendeletében értesítette a gazdaság egyesületet, hogy a kereskedelmi mi niszter intézkedett, miszerint a meze — valamint szőlőmunkások menetdijked vezményére vonatkozó díjszabási hatá rozmány a m. kir. államvasutakra, vala mint mindazon hazai vasutakra, melyek , nek díjszabásaiban a mezei és szőlő munkások részére megállapított félán ' utazási kedvezmény ugy mint a magyai : királyi államvasutakon, községi bizo nyitvány előmutatásának feltételéhez var kötve, akként módositassék, hogy mezei valamint szőlőmunkások a III. kocsi osz tályban a féláru utazási kedvezményt melyre az esetben van igényük, ha leg alább tizen utaznak együtt, illetve ti; munkás kedvezményes menetdiját meg fizetik, jövőhez csak akkor élvezhetik ha mezőgazdasági munkás-minőségüké az 1898, évi II. t. cikk szerinti <zmun­kás igazolványa-nyal igazolják. II. A csíkoslábú buzalégy irtására 3 földmiv. minisztérium ad 49232/97 számi rendeletében a következő útmutatás! adja: A csikóslábú buzalégy (Chlorops haeniöpus) ellen védekezésül csak a kési őszi vetést lehet ajánlani, de az előze­tesen (augusztus végefelé) alkalmazott csalogató vetésekkel együttesen, ame­lyeket ezután rendes őszi vetéskor mé­lyen le kell szántani. Nagy gond fordí­tandó arra is, hogy a búzaföldekkel szomszédos rnesgyék íüve, ha egészen ki nem irtható, legalább gyakrabban (kivált augusztusban) levágassák, hogy a benne élő álcákkal együtt elszáradjon. Minthogy a légytől a tavaszi \#tés is sokat szenved, gondoskodni kell, hogy ez korai és erőteljes legyen. Tavasszal lehet menteni azt az őszi vetést is, amelyet e légy már az előző ősszel támadott meg: ebbe tavaszszal csalo­gatóul egy-két barázdába búzát kell vetni. A tavasszal rajzó legyek azután ezt a gyenge (csalogató) vetést lepik el s az őszit nem bánják. Az ilyen tavaszi csalogató vetést akkor kell leszántani, ha a fehér álcák m?r láthatók benne. O Sertésvész. A Földművelési Értesítő f. hó 26-án megjelent legújabb száma szerint a sertésvész Esztergommegyében Esztergom városban és Karva község­ben van hivatalosan konstatálva. A Kesztölczön megbetegedett állatoknál még nem diagnosztizálták a veszedelmes bajt. A közönség köréből A Szél-utcából. Alig hisszük, hogy volna még a vá­rosban oly elhagyatott, mindenkitől el­feledett utca, amilyen a szegény Szél­utca. Kövezete tönkre tenné a legtrai­nirozottabb alpesi hegymászó lábait is, a benne megüllepedett iszap pedig, amelyben a sertések állandóan mórfürdőt vesznek, elriasztaná még az illatokkal és piszokkal jó viszonyban álló indiai osz­lopszenteket is. Ismerjük a polgármester ur erélyessé­gét, jóindulatát polgártársai iránt, na­gyon szépen kérjük tehát; látogassa meg csak egyetlenegyszer ez utcát, amelynek létezéséről bizonyára tudomása sincs. Lehetetlenek tartjuk, hogy ez esetben tovább tartana az utca lakosainak már­tíromsága. B. A. IRODALOM­f A Magyar Bazár 24. számában re­mek angol ruhák, utiköpenyek, divatos frizurák és teknőc-fésük változatos képei; - esztergomi kisdedóvónőképző intézet I.oss­tályát a jövő iskolai évre megszüntetvén, az I. osztályba növendékek nem vétet­- nek fel. Az 1899/1890. iskolai évben is­. mét megnyílik az I. osztály. Esztergom, 1898. június 25-én Számord Ignácz igaz­gató.* Hogy az óvónőjelöltek túlságos r özonlésének elégét vegyék, valószínűleg azért jártak ei az idén a vizsgálatokon is oly szokatlan szigorúsággal, ugy hogy a 1 megbukottak száma igen tekintélyes j percent. — A Betegsegélyző Pénztár igazga­) tósága tegnap és folytatólag ma ülést t tartott, amely még lapunk zártakor _ sem ért véget. Ez üléseknek legfonto­* sabb eseménye, hogy Paulovits Géza, > aki erős oszlopa volt az egyesületnek, . igazgatói állásáról újból lemondott s kijelentette; hogy lemondásához, ame­^ lyet elfoglaltságával indokolt, a legha­: tározottabban ragaszkodik. Állásának alkalmas betöltése gondot fog okozni az egyesületnek. — Helypénzszedés. A városi számvevő váltig azon töri a fejét, hogy a város kasszáját megtöltse. E nagy buzgalom­ban azután sokszor komikus tervekkel is áll elő. Ilyen volt például az az öt­lete, hogy a lőrinc-utcai építkezésnél le­rakott tégla után — helypénzt szedje­nek. Az abszurd ideát persze a tanács egyhangúlag elv-tette. Ajánljuk a szám­vevő urnák, hogy egy sokkal fontosabb kérdéssel foglalkozzék. Mivel pótolja a városi kassza azt a tekintélyes jövedel­met, amelyet , a fogyasztási adóbérlet megszűnése folytán veszteni fog ? — Iparostanoncok Vizsgája. Az iparos­tanoncok iskolájának vizsgáit vasárnap délelőtt tartották meg a duna-utcai fiúis­kola helyiségeiben. Igazán sajnáljuk, hogy a közönség és főkép az első sorban ér­dekelt iparososzlály teljes közönyt nyil­ványitott e vizsgálatok iránt, mert sem­miesetre sem ártott volna meggyőződni, hogy Major János igazgató a tanítói kar­ral egyetemben a viszonyokhoz mérten mily kiváló eredményt tud felmutatni a 430 tanonccal. A viszonyokhoz mérten mondjuk, mert a viszonyok nálunk na­gyon kedvezőtlenek, Ilyenné teszik első sorban a tanulók nagy száma, de főleg a mesterek valóságos averziója az is­kola iránt, amikor csak tehetik, vissza­tartják tanoncaikat az iskolalátogatástól, még a büntetést is szivesebben űzetik, egyre azt hangoztatván, hogy nekik inasokra, nem »diákokra* van szükségük. Azt meg pláne nem engedik, hogy a tanuló a vizsgán valami munkáját bemu­tathassa. Ezért — az előző évekhez ké­pest — az idei kiállítás aránylag sze­gényes volt, bár egyes trivalóbb mun­kák itt is akadtak. Természeten legtöbb volt a cipész- és csizmadia munka. Ki­váltak ; Eisler Márton (szedő), Szatina Károly (kádár), Benkő János (kertész), Widder Sándor (lakatos), Drozdy Gyula (asztalos), Muzsik József (szigyártó). A tanulók közül hetvenegyen részesültek részint pénzbeli, részint emlékkönyvvel való jutalmazásban. Ez iskola állapotát és jövőjét kiválóan fontosnak tartván'; legközelebb bővebben is foglalkozunk vele. — Bicycli — sport. Kerékpárosaink immár hatalmas gárdájából vasárnap négyen nagyobb túrát tettek és pedig : dr. Hulényi Győző, Kerschbaummayer Károly, Modrovics F, és B. Szabó Mi­hály urak, akik Tatára karikáztak. — Sajtóhiba. A legutóbbi számunk- '. ban egy nagyobb tűzről szóló tudósítás- • ban tévedésből szerepelt Bajóth község \ Bajta helyett. — A szentjánoskuti bucsu az idén igen látogatott volt, de alig tévedünk, ; ha ezt — mindenesetre csak részben — ' annak tudjuk be, hogy egy élelmes ven- ] déglős odafenn étel- és italról gondosko- ( dott, Keszler pedig az útban felállította rozoga körhintáját. Az igazi ájtatoskodók épüléssel látták a kápolna tetszetős re- j novációját, amely két szomszédnak : Bleszl Ferenc és Reusz József uraknak bőkezűsé­gét dicséri. — Ingyen fürdők. A rendőrkapitány igen üdvös indítványt terjesztett a ta- 4 nács elé. Indítványozza ugyanis, hogy te- J - kintettel arra a körülményre, hogy a ta , nács a kisdunai uszodát évenkint 20c - frttal segélyezi, kösse ki a város, hog> • a hét egy napján meghatározott időbér , a szegények ott ingyen fürödhessenek - kérje fel továbbá a Takarékpénztárt 5 hogy a tulajdonában levő Malya-fürdc r bérlőjénél hasonló kikötést tegyen. Vé­i gül újból emlékezetébe hozza a tanács­L nak, mennyire szükséges volna egészség­; ügyi szempontból az uszodát a nagy Duna vizébe áthelyezni. — Jégeső- Tegnap délátán háromszor ; is komor, szenyesszürke zivatarfelhők borultak városunk felé, de hatalmas szélviharnál egyéb bajt nem okoztak, A vármegye néhány községében azonban szereplésük már komolyabb jellegű volt, Köbölkút határában ugyanis, a Kürti) község felé eső részen ugy tiz percig diónagyságu jég hullott. A kár itt elég nagy. — Kéménd határában is volt jég, amely jelentősebb kárt azonban nem okozott, de meglehetős pusztulást vitt vé gbe Szölgyén község határában. — Vadászat-bérbeadás. A párkányt községi vadászterületet árlejtés után egy­másután következő hat évre f évi július 17-én adják bérbe a párkányi község­háza hivatalos helyiségében. ­— Rövid hírek. Feltört kioszk. Miller Imre kioszkját vasárnap éjjel ismeret­len tettesek feltörték s abból nagyobb mennyiségű likőrt vittek el. — Meiszin­ger József, a facér fényképészsegéd, aki a szigetben Öngyilkossági kísérle­tet követett el, tegnap a közk őrházban elhunyt. = Bérietbiztositás a cs. és kir. ka­tonaság részére. Felhívjuk az érdeklődő közönség figyelmét lapunk 50-ik számában közzétett 1479. sz. hirdetményre, mely szerint a csász. és kir. katonaság, ko­máromi, győr-szabadhegyi és esztergomi állomásai részére, széna-, szalma-, fa- és kőszénnek 1898. szept. i-től, 1899. au &­31-ig való szállítására, továbbá Győr­szabadhegy és Esztergomban, kenyér és zabnak f. év október i-től, 1898 decem­ber 31-ig való szállítására f. év július 11-én d. e. 10 órakor a komáromi cs. és kir. élelmezési raktárban írásbeli ajánlat tár­gyalás tartatik. A közelebbi feltételek a tárgyalás napjáig ugyanott megtekint­hetők, a feltételeket tartalmazó füzet ivenkint 4 krért beszerezhető. = A magyar ipar diadala. A fiumei cacaó és csokoládé-gyárat a napokban fényes kitüntetés érte, mely örvendetes bizonysága annak, hogy e magyar gyár­telep kitűnő készítményei hazánk . hatá­rain tul is a megérdemelt elismerésben részesülnek. A nevezett gyár által a bécsi jubileumi kiállításon kiállított cso­port egyikét képezi a kiállítás legérde­kesebb részleteinek. Már messziről lebi­lincseli a figyelmet egy gyönyörű hindu kocsi, mely elé egy nagy elefánt van fogva. Köröskörül ízlésesen csoporto­sítva láthatók a gyár legkülönbözőbb készítményei, mint legtisztáb minőségű cacaó, különféle zamatos és egészségi csokoládék, finom cukorkák, karácsonyfa­díszítések stb. Királyunk, mikor legutóbb a kiáll itást meglátogatta, hosszabb ideig időzött a fiumei gyár érdekes csoportja előtt, s legmagasabb megelégedést fe­jezte ki a kiállott gyönyörű cikkek fö­lött. A gyár jelenvolt bécsi képviselőjé­től meleg érdeklődéssel kérdezősködött királyunk a gyár körülményeiről s mege­légedéssel vette tudomásul, hogy a gyár állandóan 150 munkást foglalkoztat, s ké­szítményei ugy a bel-, mint külföldön folyton növekedő keresletnek örven­denek. Az,Esziergoraiki Gazdasági Egyesület' hivatalos közleményei. O A júniusi választmányi ülés köz­zétételei /. A munkások kedvezmé­nyes vasúti jegye. A földmüvelésügyi

Next

/
Thumbnails
Contents