Esztergom és Vidéke, 1898

1898-06-19 / 49.szám

VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. M

e

éJ

cíe

ník Vasárnap cs csütörtökön. jpLŐFIZETÉSI ÁRAK I Egész évre — — — — 6 frt —• kr. Fél évre — — — — — S frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR. PRQKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hoía a kéziratok, előfizetések, uyiltterek és hirdetések küldendők Szécl^eQyi-téx*, szálig. ~^-s Kéziratot nem adunk vissza. A hercegprímás és Esztergom. Esztergom, június 18. A héten két helyi lap is foglalkozott azon körülménynyel és az indokok találgatásával, hogy Magyarország hercegprimása, az esztergomi érsek, kinek nemcsak hagyomány, — hanem közjogszeriileg is megállapított székhelye Esztergom, mért tartja távol magát Esztergomtól, városunktól s mért épen Vaszary hercegprímás volt az első főpap, ki elődeinek eme ezredéves konstitútumát megingatta, székhelyét legalább formailag Budapestre tévén át. Nem akarunk e kérdéssel se cikkely keretében nem is lehet bővebben foglalkoznunk legalább jelenleg, de hisz azt a komolyabban és józanul gondolkozók ugy is tudják, hogy a hercegérsek távol tartózkodását olyan lenge s vidékies ábrándokkal okadatolni nem lehet, mint például a hogy a két helyi lap elég naivul megkísérli ; a gondolkozók nagyon jól tudják, hogy eme városunkra nézve mindenesetre sajnálatos körülménynek magasabb egyházpolitikai és általában politikai jelentősége van, amelynek elvégre egy vidéki városnak érdeke, bár az illető városra nagyon is hátrányos, kell, hogy alárendeltessék. A «Szabadság közleménye a jól értesültség köpenye alatt naiv hipotézisekkel szolgál az «alsóbb százezreknek*, azt akarva elhitetni, hogy a hercegprímást névtelen levelek ijesztették el az esztergomi tartózkodástól. Aki ismeri az egyházfőt, tudja, hogy légió misztifikáló levél sem félemlíti meg, sem ily elhatározásra nem birja. Nem is vette senki komolyan a hirt, mi sem foglalkozunk bővebben vele. De nem hagyhatjuk erősebb kritika nélkül az Esztergomi Lapok» «A legújabb gazság > cimü vezérközleményét, mely szintén a fentebb érintett kérdéssel foglalkozik. Az, amit az első hasábon állit, naiv és kicsinyes lélektani botorkálás, amelyre egy szó megjegyzést sem tettünk volna, de a cikkíró a találgatások mezejéről egyszerre átcsap a tények terénumára s kezdi: — «De hát beszéljenek a tények. A hercegprímás titkárja a mult héten Esztergomból egy föbbsoros táviratot kapott, melyben valaki arra figyelmezteti Kohl Medárdot, hogy beszélje le a primási arról, hogy Esztergomba jöjjön, hol ellene akció, sőt merénylet készül.* S erre a légből kapott táviratra fekteti aztán vezérközleményének súlypontját s külömböző megjegyzésekkel s kommentárral szolgál hozzá, az olvasó közönségének, a távirat szerzőségével mindjárt mégis gyanúsítván valakit oly határozott hangon, hogy tényleg foglalkoztak a közleménynyel a városban. Az esztergomi rendőrség, — melynek figyelmét semmi társadalmi esemény sem szokta elkerülni, már-már szemrehányással illette önmagát az eset miatt s e tárgyban hivatalos átiratot intézett a helybeli m. kir. posta- és távírda felügyelőséghez, honnan még a közlemény megjelenése napján a következő választ kapta, melyet egész terjedelmében közlünk : M. kir. posta- és távirda hivatal Esztergomban. 872. sz. Tekintetes sz. kir. városi rkapítányi hivatalnak helyben. A folyó évi 3622. sz. megkeresése folytán tisztelettel értesítem, hogy a megkeresésben körülirt távirathoz hasonló tartalmú távirat e hivatalnál a folyó hó i-étől feladva nem tett s ennélfogva a megkeresésnek jelen alkalommal eleget nem tehetek. Esztergomban, 1898. június 16. Walther Károly sk. • Ennyit a jól értesült Esztergomi Lapok vezércikkelyéről. Azt hisszük, hogy ha a hercegprímásnak a méltányolható egyházpolitikai tekintetekből kifolyólag felmerült okokon kivül talán némi társadalmi jellegű okai is vannak, hogy Esztergomtól tartózkodjék, ugy az ily hangú és fiktív alapokra fektetett kombinációkból levezetett hirlapközlemények elegendők arra, hogy olyan várost, amely bár székvárosa, minél kevesebbet látogasson és oly városban, hol magas személyének integritása ily kicsinyesen megsértetik, minél kevesebbet időzzön. Itt említjük fel külomben, hogy a rendőrség ez odiózus ügyben messzemenő nyomozást indított, sőt dr. Kohl Medárd kihallgatása végett az illető hatósághoz átiratot intézett. Calamus. Névmagyarosítás Esztergomban. Esztergom, június 18. Budapest fő- és székváros névben is magyarrá vált derék főpolgármestere: Halmos János egy körlevelet tett közzé, melyben a városi tisztviselői kart, továbbá az összes fővárosi alkalmazottakat hazafias, lelkesítő szavakkal a névmagyarosításra serkenti. Talán senki szájából nem hangozhatott volna el indokoltabban a vezérlő szózat, mint az övéből, aki a nemzetiségi szempont üdvös voltát ismerve, leküzdötte a névmagyarosítással járó előítéletet, egy érdemekben gazdag idegen hangzású névnek magyarral való kicserélését nem tekintette áldozatnak, hanem megcselekedte ezt minden elfogultság nélkül, örömest, készséggel, sőt azt megcselekedni elmaradhatlan kötelességnek ismerte. Midőn a nemes felbuzdulás az ő elhatározását valóra változtatta, minden valószínűség a mellett szól, hogy tettének utánzóira számított — azonban a magyarság eszméjének térhódítása talán nem hatotta ugy át a kebleket, hogy annak egyenes következményeként a tömeges névmagyarosítás állott volna elő, vagyis a főpolgármester példája nem hatott, — azért kell neki a mozgalmat újból megindítani. A milyen nagyra és előretörő nemes lélek lakik Halmos Jánosban, alig hiszszük, hogy a mozgalom félutján megakarna állani. Nem, Halmos János nem nyugodhatik addig, vagyis a nyugalom éveit nem élvezheti addig, mig a 8000 fővárosi alkalmazottnak idegen hangzású nevei csengő magyar névre fel nem váltatnak. Ennek be kell okvetlen következni, mert a magyarság főfő emporiuma, a tudomány és közművelődés centruma sokáig nem maradhat idegen hangzású névtulajdonosok által lakott helynek. Mig a főváros meg nem mozdul s ezen mozdulás óriási arányokat nem ölt, — addig a vidék is csak a főváros után sompolyog, vagyis a névmagyarosítás terén nem fogja a fővárost megelőzni. Esztergom telivér magyar lakosságának több felénél még mindig idegen nevet visel. Már hogy is ne, — mikor azok, akik a magyar nemzeti eszmét hivatalból terjesztik, azok is idegen neveikhez ragaszkodnak. Vargyas Endre kir. tanfelügyelő Esztergommegye 150 néptanítója között közel 70 idegennevü tanítót talált és székfoglalója után első gondja volt, hogy tanítóit barátságos felszólítással neveik megmagya(

rositására serkentse. Közel 40-en kötelességünknek tartották, hogy nem csak lélekben és érzésben, hanem külsőleg is egybeforrjanak azzal a nemzettel, melynek tagjai s melynek gyermekeiből magyar érzésű és hajlamú honpolgározat nevelni kívánnak : — de közel harmincan érthetetlen és elfogadhatlan okokból ellentmondottak Vargyas Endre hazafias törekvésének. Vargyas Énre a megindított mozgalomból kifolyólag a végmegoldását a dolognak nem sietteti, mert reméli, hogy a tót, cseh, morva, német, olasz névhez való ragaszkodás az illető tanerőkben talán majd megszűnik és családnevük okszerű megváltoztatásának szükségét maguk is belátjuk és szívesen csatlakoznak a többi névmagyarositó, hazafias irányban megnyilatkozó kollégák mellé. Szinte türelmetlenül várjuk ezen idegennevü tanerők névmagyarosítását — mert ha ők nem járnak elöl jó példával, miként lehessen ezt a nép embereitől : Ortner, Szedmer, Schindler, Pretner, Tirner, Hutschneider, Kritschneider, Schneider, Dobronya, Pivoda, Czaletka, stb. idegen nevü esztergomi polgároktól joggal követelni? Többször volt alkalmunk e lap hasábjain a névmagyarosítás érdekében felszólalni s buzditólag annak propagandát csinálni, de fájdalom, szavunk pusztában elhangzó szó volt, követőre nem igen talált. Városi tisztikarunkban — kezdve a legelső tisztviselőn — többnek van idegen neve, de attól megválni — bár e célra irányuló törekvés hiján egyik sincs — még máig sem mutatnak kézzel fogható jogpéldát, megdönthetlen szilárd akaratot és elhatározást. Ok többszörösen érintkeznek hivatalban, hivatalon kivül a néppel és megtehetnék a névmagyarosításra szolgáló indítványaikat. De hát a példa vonz, saját példáuk pépig nem hódithat, s ha ők maguk idegen nevet viselnek : miként merjék a névmagyarosítást ajánlani másnak ? Nálunk különféle életrevaló egyesületek keletkeznek, egyik szórakozást, üdülést ígér, a másik meg emberbaráti kötelességre biztat; — de hát a magyar nemzeti állameszme térfoglalása nem érdemes cél-e arra, hogy a szívben és lélekben megerősödött magyar népünket nevében is magyarrá avassa, egy a névmagyarosításra szervezkedő s az ezt közvetítő egyesület? Mit ér az, ha az ország magyarságát nyolc millióra becsüljük, s ha [népszámlálás nem nyelvileg, hanem