Esztergom és Vidéke, 1898

1898-06-09 / 46.szám

Esztergom, 1898. . XX évfolyam. 46. szám. Csütörtök, június .9 VÁEOSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Meájelei)ik Vasárnap és csütörtökön. jÍLOFIZETÉSI ÁRAK '. Egész évre —- — — — 6 frt — kr. Fél évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁl;M.4NLaptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők Szedje r*yi-tér, 330. szán}. Kéziratot nem adunk vissza. Közutaink. Esztergom, június 8. A közutak folytonos jókarban ésj járható állapotban való tartása sj általában az utak fentartására vonatkozó rendeleteknek helyes, tapintatos és célirányos kezelése a közigazgatásnak egyik sarkalatos tételét képezi. A jelen gazdasági viszonyokra ugyanis nagy fontossággal van az a körülmény, hogy a termelő könynyen, gyorsan szállíthassa terményeit a piacra, a kereskedő szállítmányait minél rövidebb idő alatt elküldhesse, megkaphassa, az üzletember, ügyvéd, orvos minél kevevesebb időt veszítsen a tengelyen való utazgatás által. Hogy a mi közutaink megfelelő .karban lennének, azt még a legrózsaszinűbb szemüveggel szemlélő utas sem meri állítani. Tény, hogy utaink mizériáinak komoly okai vannak, s azok egyszerre nem szamnálhatók. Oka részben az erre fordítható évi összeg csekélysége, mert az utadóalapot az esztergomfüzitői vasúthoz, az állandó Dunahidhoz való hozzájárulás ugyancsak kimentette, oka pedig főleg az a fátum, amely államépitészeti hivatalunk fölött lebeg. Annak eddigi főnökei rendesen jó turisták, jó kaszinótagok, jó kvaterkások voltak s az utak helyett a sétával, az ördög bibliájával, a Quarnero Brandyvel foglalatoskodtak. Az új főnök pedig, akinek ügybuzgóságát és szakértelmét, lehetetlen el nem ismernünk, még sokkal rövidebb idő óta áll a hivatala élén, semhogy elődeinek mulasztását, évtizedek hibáit helyrehozhatta volna. Éppen ezért most csak a gyors közlekedés oly akadályaira akarjuk az illetékesek figyelmét felhívni, ; amelyeket könyen és azonnal eltávolithatóknak tartunk, még az államépitészeti hivatal közreműködése nélkül is. Ilyen például az idevonatkozó szabályrendelet módosítása. Mert annak a kitérésre vonatkozó rendelkezése például tarthatatlan, tekintve azt a körülményt, hogy a mi közutainkon, kivált ősszel és télen, egyetlen járható kocsinyom van, az ut többi része pedig kátyú sártenger, vagy svájci tájék, amelynek megjárására kocsi, ló nem merészkedhetik. A szemközt jövő kocsiknak ugyanis a szabályrendelet értelmében a fele útra kell kitérni. Már ha most ez tényleg megtörténik, elakad mind a két kocsi s nézhet egymással farkasszemet, anélkül, hogy egymás elül kitérhetne. Azt is helytelennek tartjuk, hogy nálunk mindég a hintónak, a batárnak kell kitérni a szekér elül, mert a parasztkocsi, amelynek pedig sürgős utja ritkán szokott lenni, nem tér ki senkinek. 1848 előtt a közutakat a jobbágyok csinálták s amiért arcuk verejtékével dolgoztak rajta, kötelességük volt minden kocsi elől kitérni. Bezzeg más időket élünk manapság ! Most adófizetés utján történik a közutak karban tartása. Nem szatíra-c tehát, hogy az, aki legtöbbel járul az adó utján az utak fentartásához, az legyen köteles kitérni még az üres parasztszekerek elül is, amelyek sokszor nyolcan-tizen jönnek egymás után és sétálnak előre kényelmes lassúsággal. Ez éppen olyan abszurdum, mintha a vasúti állomásokon a gyorsvonatok a tehervonatokra várakoznának. A gyorsvonatok utasai azért fizetnek többet, hogy gyorsabban utazhassanak. Aki az útadóba többet fizet, némi privilégiumot is követelhet talán magának. S hogy e mizériák megszűnjenek, nem is kellene herkulesi munkát végezni. Legfeljebb egy-két útfelügyelőt alkalmazni, akik az utkaparókkal együtt éberen őrködnének a hasonló visszásságok megakadályozása fölött. Ha csak néhányszor megbüntetnének egy-két makacs, renitens kocsist, a szükséges rend hamar meg volna. Természetes, hogy ezeknek az alkalmazottaknak azután arra való egyéneknek kellene lenni s nem úgy viselkedni, mint például ahogy a Mária Valériahid gondozói viselkednek. Ezeknek pedig ugyancsak könnyű volna rendet tartani a kis, elzárt uttestén s s még azt sem tudják elérni, hogy az érkező és a távozó kocsik a számukra kijelölt utoldalon haladjanak. Ez alkalommal felhívjuk a megye intéző köreinek figyelmét arra ís, tz „Esztergom és Ke" tárcája. Mese. — Sudár fa állt az erdő szélén, Virágos dombnak oldalán, S a karcsú törzsre karcolással Szivét rajzolta rá a lány. Csak karcolás volt, gyönge kis seb, De mttlt idő a tölgy felett, — S nem karcolást mutat már törzse, De mély, hatalmas forrt sebet! Erdélyi Zoltán. Mantegazza „Virágáéiból" —• Az »Esztergom és Vidéke? fordítása. — 4. Az orgonavirág regéje. Április volt, a legelső hajnala ennek a virágoktól és szerelmesektől áldott hónapnak s a fold türelmetlenül várta már az ég ajándékait. A tavasz istennője szintén türelmetlenkedve, hogy a fák ágaira és a bozótokba fészkeket rakhasson s a rét első virágait letéphesse, elment felkelteni a Napot, ki úgylátszik még mindig lustálkodva szunyókált. >Kelj fel óh Nap, április elseje van s a földről a türelmetlen vágyak és búskomor sóhajok zúgása felhat immár hozzánk !« A Nap, kinek örök ifjúsága dacára szintén meg vannak a maga lustálkodó és heverő negyedórái, szemeit dörzsölve álmosan igy szólt: »Hivd elő Irist, együtt szállunk alá a türelmetlen földre.« Egy órával később a tavasz Istennője a Nap és Iris társaságában egy pillanat alatt lent termett a földön, a höl a szántóföldek, rétek és erdők gyögyörtől remegve hallgatták az élet és az Öröm e hírnökeinek lépteit. A tavasz istenhője a Nap meleg sugarait s a szivárvány tarka szineit tele marokkal szórta a szántóföldek barázdáiba, a rétek szőnyegére, a fák ágaira, a sziklahasadékokba, mindenhova, a hol egy maroknyi föld csak ez éltető leheletre várt és mindenütt, a hova az ég áldásából jutott, virágok nőttek: rózsapirosak és biborszinűek, sötétkékek és világoskékek, aranysárgák és hófehérek, pettyegetettek és csíkosak ; csillag, buga, kehely, bóbita, harang és kalász alakúak. Szinök és alakjok szerelemittasan párosult össze, a föld ujjongott ölelkezéseiknek és csókolódzásaiknak s a bimbózó teremtményeknek puha moha szőnyegekkel és vánkosokkal kedveskedett, kéjes smaragd ágyakkal e tömérdek házasnak. A Nap ki nem fáradt terményenyitő munkájában s a tavasz istennője, mint oly temérdek házasság násszasszonya, könnyelműen Irisnek csaknem valamennyi színét elpazarolta. A három hírnök gyors roppenéssel bejárta már az egész földet s eljutott Skandinávia legtávolabb szélére, ahol a nap hónapokig alszik, a virág szegényes és felette ritka, a jég soká tart és messze benyomul. A tavasz istennője, mint nő részvétteljesebb levén az uralkodni vágyó Nap istennél, ezzel a kéréssel fordult hozzá : »Ó mindenható, dúsgazdag Nap, engedd, hogy e jégsivatagokat is virágdíszbe öltöztessük U »Nem látod-e, hogy Iris színei már majdnem mind elfogytak ?« » Az igaz, de lilászin még maradt elegendő, melylyel a melegebb, boldogabb országokban fösvénykedtünk.« »Jól van tehát, szórj szét lilaszinű virágokat !« S a tavasz istennője Iris prizmájának utolsó sugarait teli marokkal szórta szét Skandinávia bokraira és földjeire s a hova a sugárból jutott, ezer meg ezer orgonafa fürtös virága nyilt ki azonnal. A nap, ámbár ebben a hideg országban fázott s a kezeit dörzsölgette, örömében nevetett és kacagott, látva azt a serénységet, melylyel a tavasz istennője a százezernyi lilaszinű fürtöt szerte szórta s virágot virágra halmozott : »Megállj eszeveszett! Nem látod-e, hogy minden bokor és minden fa, amelyre lilaszinű sugaraidat ráveted, valóságos óriási csokorrá változik ? Nem veszed észre, hogy nagy igazságtalanságot követünk el a többi országokkal szemben ?« »Engedd, hogy tegyem ! E szegény, fagyos országok soha nem fogják ismerni a rózsa bubáját, az alpesi-ibolya csókját, a magnólia és tubarózsa részegítő illatát. Árasszuk el őket tenger orgona virággal.« De a nap isten, aki mint férfi, igazságosabb a tavasz istennőjénél, kivette Iris kezéből palettejét s Összekeverve, ami a prizma hét színéből még megmaradt, e fehér fényt hintette szét a fákra és bokrokra : igy lettek ezek fehér orgonavirággal koszorúzva, lilaszín testvéreikkel élénk ellentétet képezve. Ez az oka, hogy az orgona-bokor ama nap óta az első meleg áprilisi napon nyílni kezd, de sehol oly szép^ÉÉ|gfÉH| szindúsan, oly gazdag fürtökkel'^TM^^^B rágzik, mint Svédországban és Norvég giában, a fizikai és erkölcsi erő e sze^s rény, dicső hazájában. Máté Pál. (Folyt, köv.)