Esztergom és Vidéke, 1898

1898-01-16 / 5.szám

ESZTERGOM és VIDÉKE VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Megjelelik Vasárnap és csütörtökön. F

eieiő

8 * szerkesztésért-. szerkesztőség és kiadóhivatal: * , . MUNKÁCSY KÁLMÁN- (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők ELŐFIZETÉSI ARAK : N ' ! ' F(S

é

évre- ~~ - ~~ - ~~ - ~~ 3 fít — kí' Laptulajdonos kiadókért: Széct^eqyÍ"téP, 330. SZálD. ^ Egy^

S

zánr

á

ra:7kr. 1 " 50 ^ DR- PRO KOPP GYULA- ~* Kéziratot „e* adun* vi.«a. A vármegye közoktatásügye. Esztergom, január 16. A kir. tanfelügyelő havi jelentését a közigazgatási bizottság januári ülésén zajosan megéljenezték. Az éljenzés a szakértelemnek, buzgóságnak, férfias erélyességnek szólott, amely a jelentésből visszatükrözött, de semmiesetre a jelentés tartalmának, amelyet minden jó hazafi, a megyei lakosság szellemi előhaladásának minden igaz barátja csak megdöbbenéssel, szomorúsággal vehetett tudomásul. Ugyanis évek óta általános volt már az a vélekedés, hogy a vármegye közoktatásügyi viszonyai a régi elmaradottságból egyre jobban kibontakoznak, az iskolák nívója évről-évre emelkedik, sőt azok — talán egynek kivételével — máris nivón állanak, a tanítók nemcsak képesített, de nehéz és komoly feladatuknak megfelelni is képes férfiak s hogy a nem magyar ajkú községekben az iskolák révén a magyarosodás nagy és szent ügye diadalmasan halad előre. Az a keddi rövid félóra, mely alatt Vargyas Endre kir, tanfelügyelő jelentése elhangzott, _ ez illúziókat nemcsak nagyon megtépdeste, de sőt nagy részben teljesen szétfoszlatta. A vármegyének nyolcvan iskolája közül ezúttal csak tizenhatban végzett látogatása eredményéről számolt be, (igaz, hogy ezek között több volt a nem magyar ajkú községeké) és a beszámolás mélyen lehangoló eredménye, hogy az iskolák negyedrészéről kellett elitélőleg nyilatkoznia, ugy hogy szinte félve, lelki aggodalommal és borús sejtelmekkel várjuk a további iskolalátogatásokról szóló jelentéseket. Kétségtelen, hogy örvendetes adatok is voltak az elhangzott jelentésben. Ilyen mindenekelőtt, hogy a bányatelepek majdnem összes iskolái kifogástalanok s bár úgyszólván kizárólag idegen anyanyelvű gyermekek által vannak látogatva, a magyarosodás terjesztésében is eredménynyel működnek. Kifogástalan a doroghi r. k. iskola, amiben nem közönséges érdeme van Pelczer Lipót dorogi esperesplébánosnak, aki segédlelkészeivel együtt — hivatását teljesen felfogva — első úttörője a magyarositásnak s az eredmény jórészt ama körülménynek tudható be, hogy a hitoktatást is magyar nyelven végezi. (Jó lesz t

ezt a megfigyelést megszívlelni azoknak, akiket illet.) Annál sötétebb, kínosabb az a kép, amelyet a tanfelügyelő a csévi és leány vári, tehát két nem magyar anyanyelvű község iskolájáról festett. Mizerábilisak különösen a csévi viszonyok és teljesen érthetővé válik, hogy nem tud a község legkevésbé is kivetkőzni tótságából. Mindenekelőtt konstatáljuk, hogy a hitoktatás ugy ott, mint Kesztölcön tót. A kántortanítónak : Benedekovics Józsefnek neve pedig már eléggé hírhedt s csak a főegyházmegyei főhatóság kegyelméből türi meg a törvényhatóság a tanév végéig. A főhatóság ugyanis maga is beismerte, hogy a kérdéses tanitó a modern paedagógiai .viszonyok között helyét meg nem állja s csak ünnepies Ígéreteire hivatkozva kérte az ideiglenes megkegyelmezést, bár nem értjük, hogy bizhatunk oly valakinek ígéreteiben, akinek tehetetlenségét magunk is elismerjük. Nos a tanfelügyelő ez ember szellemi képtelenségét a leghatározottabban enunciálta. Ugyanott — ily exponált helyen — az alsó osztályban egy óvónő vesződik 108 rakoncátlan, apró tót gyermekkel; nem csoda, ha ő sem tud zöld ágra vergődni. Tehát abban a községben amelyben, az adott viszonyoknál fogva, legjobban meg kellene válogatni a tanerőt, két ily gyönge egyén van alkalmazásban. Semmivel sem vigasztalóbb a ányvári állapot, ahol a jelentésttevő szavai szerint Rosenberg Ferenc tanitó 113 növendékét »nem tanítja, de butítja.* Nem tud magyarul, se németül persze növendékei sem tudnak. A magyar olvasásról még az ötödik osztályban sincs szó, megértésről pláne nem. A tanitó minden tanítása abban áll, hogy felolvassa a tankönyvet, egyébre maga sem képes. A növendékek elénekelik ugyan a Himnuszt, de hogy mit énekelnek, halvány fogalmuk sincs. Nemkevésbbé, sőt bizonyos tekintetben talán még jobban megszomoritó, hogy a megye legnagyobb, legmagyarosabb községében: Bátorkeszen is az iskolaügy sok kívánnivalót hagy hátra. Az iskolák , (a szidó kivételével) egyaránt túlzsúfoltak, a r. k. iskola pedig rossz. Ugy látszik, főtanitója nem sokat törődik vele, legalább arra mutat Itália énekelt és táncolt. Venézia az ünnepek városa volt, a virágzó boldog város, A mint Franciaország egy kicsit felépült rettenetes politikai kríziséből, a művészetek visszakerültek az őket megillető helyre és a táncz is megjelenik királyainak fényes, ragyogó palotáiban. Táncosok és táncosnők a pávatáncot jár- ' ják a királyok, hercegek, nagy urak előtt, A Ünnepi diszt Öltenek és nagy köpenyeiket vetik a vállaikra. XIII. Lajos idejében a pávatáncz a kiválóbb hölgyek kedvenc táncává lesz. Lassú, kétlépéses ütemben lejtik és van valami búskomor jellege, akárcsak a komoly ősöknek, a kik a régi képekből tekintettek le unokáikra. XIV. Lajos, római harczosnak öltözve, maga is megjelenik a szinen. A táncnak igy bizonyos fenséget kölcsönöz. A tánc igazi költészete XV. és XVI. Lajos korában virágzik. A finomitott elegancia légkörében a tánc nő, fejlődik, mint az élővirág, a melyre a tavasz üde, csillogó napja ragyog le. A gavotte és menüett virágzó kora ez, melyet Watteau örökit meg utolérhetetlen tökélyü pastelljein. Minden bája és kedvessége dacára is a tánc, a régi régime alatt olyan volt, mint az egész társadalom. Nem* volt ter Az .Esztergom és MM tárcája, Költészet a táncban. — Farsangi elmélkedés. — Vuilier Gaston, egyike a legfinomabb izlésü francia művészeknek »La poesie de la dance« cim alatt érdekes és pompás munkát irt.i*j A farsang elején, amikor oly sok '(pici lábacska lázas türelmetlenséggel várja a szombat estéket, helyénvalónak találjuk, hogy a szép munkának legszebb részeit — habár azok különösen Franciaországra vonatkoznak — mi is közö A tánc rytmikus költemény, amely élő képekben mutatja be nekünk a plasztikus szépséget, az idomok és a tartás tökéletességében. E bájos művészetből fejlődik a legbensőbb, legáthatóbb és legpazarabb költészet, amely bennünket — épp úgy, mint a zene —ábrándokba, szép álmokba ringat. A tánc csak a báj, a kellem, a természet fölötti könnyedség gondolatait ébreszti. A nő teste, — mondja Jules Lemaitre — valósággal fölszabadul a nehézkedésnek fizikai törvényei alól. Olyanná válik mint egy angyal. Átalakul, átszellemül. Önfeledtté lesz és mennyei harmónia nyilvánul minden mozdulatában. Eredetétől fogva a tánc művészet volt. Megvoltak a szabályai, a törvényei akárcsak a zenének és a szobrászatnak. És mint miden művészet, a mely az élet bánatában megvigasztal, ugy ez is az istennek adománya, ajándéka. Görögországban, a művészetek bölcsőjében a költők szerint, a Múzsák karban mutatkoztak az emberek előtt, Terpsichore vezetése mellett. Pán a hellén pásztorokat táncra tanitja és virágfüzérekkel ékíti őket, Az Olympus és Pelion megszentelt erdőiben a Gráciák elvegyülnek a források Nympháival és körtáncaikra ragyog le a hod ezüst fénye, Hesiodos a hajnalpir fényben látta, hogy^ a Múzsák, alabástrom lábacskáikkal, táncolva jöttek le a Parnassus virágos lejtőin. A költészet és ábrándok egész világával vegyül el az őskori Görögországnak tánca. Az erdők csendjében a szent oltárok előtt a fenyőlombokkal virágfüzérekkel koronázott leányok táncolgatva haladnak el és igy ünneplik Pánt, Apollót, Diannát. A templomokban is táncolnak az istenek tiszteletére, a szüret befejeztével az aratás után, az utolsó kocsi mellett fiatal leányok táncolnak, mig az arató, a szüretelő nők karban éneklik - Ceresnek a szőke és jó istennőnek a himnuszait, aki a kenyeret és bort adta. A pogány és később azután a biblai őskorban a tánc elvegyül a vallással, a kultusszal. Osiris papjai táncot járnak, komoly és kimért mozdulataikkal jelképezik a végtelen világűrben elszórt csillagnk titokzatos utait. A héberek táncolnak és énekelnek az örökkévaló ünneplésére, hogy szeretetüket, hálájukat fejezzék ki iránta. Maga Dávid király is elvegyült a leviták közé, hogy ott táncoljon az oltár előtt. A szent táncok mellett a profán táncok, amelyekben a kor szelleme tükröződik vissza, a történelem intim titkait fedik fel előttünk. A rómaiak, akik a görögöknek utánzói voltak minden tekintetben, tőlünk kölcsönzik tánczaikat. Ámde a tánc, mint a Rómába menekült minden más művészet is elfajul. A századok multával, a melyek a nagy népet megbomlasztották, a tánc eltűnik, hogy egyidejűig szülessék újra a művészettel teljes költészetével, rythmikus mozdulataival és lépéseivél, a Mediciek fényes korszakában. Akkoriban egész