Esztergom és Vidéke, 1898
1898-05-12 / 38.szám
vartér szolgái, amely azonban árnyékos fában szűkölködik. 2. A basaharci kisdedóvó intézetet az István TéglagyárRészvénytársaság tartja fenn. Létesítője s gondozó felügyelője Schweiger Imre gyárigazgató. Az intézet vezetője Mátay Emiíia képesített kisdedóvónő, ígeiglenes kisegítő dada Ruttenwald Eva. Az óvóintézet ápril hó elején nyílt meg, midőn a téglavetés is kezdetét vette s tart mindaddig, mig a munkások a telepet el nem hagyják. Látogatásomkor 27 kisded volt jelen. Az intézet felszerelése kifogástalan. Vannak szemléltető képeik, megfelelő padkáik, székeik s két munkaasztaluk. Foglalkozásuk agyagmintázás, pálcika lerakás, papírhajtogatás, papirfüzés, borsómunka, rajz s papirkivágás. Az intézet, mely az igazgatósági épület földszintjén van elhelyezva, dicséretére válik a részvénytársaság humánus intézkedésének. * Ezzel befejeztem az esztergomvármegyei népoktatási tanintézetek állapotának részletes ismertetését. Egyik-másik jelentésem talán túlságosan is terjengős volt. De szükségesnek tartottam tett tapasztalataimat bővebben azért részletezni, mert jövő jelentéseim ezen adatokon fognak felépülni. Végül tartozom annak kijelentésével, hogy jelentéseimben soha semmi irányban sem vezetett elfogultság, vagy animozitás, mert hiszen előttem teljesen ismeretlen s igy közömbös közegekkel volt érintkezésem. Szemeim előtt mindenkor csak az ügy lebegett. Befejezésül csak azt óhajtom hangsúlyozni, hogy a vezető és intéző körök részéről mindenkor minden irányban a legjobb indulatot tapasztaltam s biztat a remény, hogy jövő jelentéseim, az egész vonalon, a haladás áldásos vívmányainak lesznek hirdetői! Esztergom, 1898. május hó 9-en. Vargyas Endre kir. tanácsos, Esztergoravármegye kir. tanfelügyelője. •f 1 i I * I 1 Pjy 11 •CH I fv.& rS Esztergom, május II. — Ezüstmenyegzö. Pénteken ünnepelte Reviczky Gábor hercegprimási íőpénztáros házasságának huszonötödik évfordulóját s ez alkalommal a jubiláló házaspár meggyőződhetett arról az általános tiszteletről és szeretetről, amely városunkban környezi. A templomi szertartást a jubiláns házaspár fia: Reviczky Aladár végezte. — Esküvő- Alszter Pál főkáptalanuradalnű garbóci ispán f. hó 3-án vezette oltárhoz Boleman Móric szathmármegyei földbirtokos leányát: Annát. Az esketési szertartást Báthy László plébános végezte. — Névnap- A bencék székházában május havában egymásután következik a tanár urak névnapja. Aki tegnap ünnepelte, Csapó Antonin volt. Az egész közönség rokonszenvét és becsülését iránta — a tiszteletére adott ebéden — szépen tolmácsolta Reviczky Győző főszolgabíró. — Rózsaszínű rovat. Belusi Baross János miniszteri segédfogalmazó eljegyezte Szivek Irén kisasszonyt, Szivák Imre kitűnő nevü fővárosi ügyvéd szép leányát. — Dr. Acsay István főgimnáziumi tanár jegyet váltott Helcz Ferenc váci járásbiró szeretetreméltó, szép leányával: Saroltával. •— Amstetter Imre vasárnap d. u. 5 órakor tartja esküvőjét a kir. városi templomban Brittsy Nelli urhölgygyel. — A villamos vasút és világítás ügyében kedvezőtlen fordulat állott be, amely a szép tervek megvalósulásának bizonytalan időkre, ha nem mindenkorra való elodázásátokozhatja. Ismeretes ugyanis, hogy az almásfüzitői h. é. vasuttársulat, mikor Török Emil concessiójáról értesült s bizonyára csak azért, mert addig esze ágában sem volt — hivatkozva a város által neki biztosított elsőbbségi jogra, szintén kért concessiót egy az esztergomi állomástól Párkány-Nánáig vezető gőzvasutra. Az engedély meg is adatott s a kereskedelmi minisztériumban nagy bosszúságot okozott, hogy Török Emilnek concessiót adtak, holott a h. é. vasuttársulat engedélyokmánya révén ezt tenni nem lett volna szabad. A lapsust valahogyan jóvá kellett tenni s e törekvés eredménye lesz a városhoz érkezett legújabb miniszteri rendelet, amely tudatja, hogy a Török-féle tervekkel, ilierve szerződésekkel mindaddig nem fog foglalkozni, amíg a h. é. vasuttársulat is be nem mutatja terveit, illetve a közig, bejárás ott is meg nem történik. Tudjuk hogy a h. é. társulat e vonalat nem akarja megépíteni, a miniszter pedig módot nyújtott neki arra, hogy építés nélkül is megakadályozza a mások építését. Egyszerűen nem készül el a tervekkel, a közig, bejárás meg nem tartható, ha concessiója lejár, megújításáért folyamodik s a fentemiitett miniszteri rendelet védelme alatt, nyugodtan folytatja kisded játékait. Mi azonban nem nézhetjük nyugodtan ezt a bújócskát, mert városunk a Törökféle tervek kriptába tételével kétségtelen s nagy előnyöktől fosztatik meg, amig ha a h. é. vásut terve megvalósulna 1 is, mely kizárólag a transitó teherforga' lomra irányul, legfeljebb csúffá lesz téve 1 városunk, akár a fenmagasztalt viadukktal ; is, nyelünk füstöt, élvezzük az éjjeli dü\ börgést, minden előny, haszon nélkül; ez j utóbbiból legfeljebb a társulatnak lehet része. A polgármester ur a miniszteri j intézkedés megérkezte után ugy nyilatkoj zott, hogy most már semmi értelme sincsen ! annak, hogy a villamos szerződések J acceptálása ügyében a kereskedelmi miniszter elé deputációjáruljon.JMi— éppaz elmondottaknál fogva— ellenkező véleményben vagyunk. Még ha eredménynyel nem járna is, de a maguk megynyugvása érdekében s hogy semmi szemrehányás se érheszen, (bár tudjuk, mily kevéssé respektálta épp a kereskedelmi minisztérium pl. a főváros óhajtásait és intézkedéseit, a mikor a közúti vasútról és h. é. vasútról volt szó.) járuljunk, igenis, a miniszter elé, tárjuk fel őszintén a helyzetet, talán mi szerencssebbek leszünk a fővárosiaknál. A kényelmes resignációra még azután is marad időnk., — A gimnázium Ügye. Legutóbbi számunkban röviden emiitettük már, hogy egy héttel ezelőtt kelt sürgető felszólalásunknak kivételképpen mégis volt ezedménye, mert a polgármester végre reászánta magát, hogy a gimnázium ügyében deputá** cióval járuljon a kultuszminiszter elé. Késlekedését annál jobban el kellett ítélnünk, mert már hetekkel ezelőtt tudomására adták, hogy a deputációj árás eredménye teljesen biztos, amennyiben Francsics Norbert tanker. főigazgató és dr. Hómann Ottó min. tanácsos, a középiskolai ügyosztály vezetője, annak útját egészen előkészítették. A miniszter igen szívessen fogadta a küldöttséget, amelyet Kruplanicz Kálmán főispán vezetett, s a kérelem teljesítést kimondotta olyképen, hogy mivel a budgetbe egyszerre ily nagy összeget fel nem vehet, vegye fel a szügséges kölcsönt a város s a kormány — hivatalos formában — kötelezi magát az amortizacionális részletek fizetésére. Az építés, illetve egyelőre a bontás azonnal megkezdhető lesz, mihelyt a minisztérium kötelező nyilatkozata megérkezik, erre pedig — tudomás szerint — nem kell oly sokáig várni, mint egy akta városházi elintézésére. — A főkáptalan alapítványa. A honvédelmi miniszter felhívta a főkáptalant, hogy az általa első sorban gazdatisztek gyermekei számára tett hadapródiskolai alapítványi hely kivel való betöltéséről aug. hó 20-ig jelentést tegyen. — Itt említjük meg, hogy a vármegye is közzétette már pályázati hirdetményét az általa alapított hadapródiskolai helyre, melyre első sorban megyei tisztviselők, azután megyebeli születésű és illetőségű lakosok gyermekei pályázhatnak. A pályakérvények benyújtási határideje augusztus I. — A szénaügy még mindég kisért. Ismeretes, hogy egy városi képviselő megfellebbezte a vármegyei fegyelmi választmánynak a gazd. tanácsost felmentő ítéletét. Most a miniszterinm ez ügyben különböző iratok (árlejtési jegyzőkönyvek stb.) pótlólag való felküldését rendelte el. — A tavalyi szigeti bérlők közül — tekintettel az árvizekre — többen a fiibér elengedését kérték s a gazd. tanácsos azt javasolja a tanácsnak, hogy bár a „a hatóság semmi mulasztással nem vádolható," a fiibér V 3 részét 126 frt Összegben kivételképpen mégis engedjék el. — A Bazilika tetejéről lekerültek már az állványok, amelyek hónapok óta körülvették, a felsőrész külső ronoválása is megtörtént. A régi nehéz kőszobrokat is mind levették s amint halljuk, a főkáptalan Kiss Györgyöt, a belső uj szárnyoltár zsenialis művészét bízta meg ujak mintázásával, amelyek bronzba fognak öntetni, — A legszentebb nap. Fehér fátyolos, fehér ruhás kicsike leányok voltak vasárnap minduntalan az utcán láthatók, amint földresütött szemmel, imakönyvvel a kezükben tipegtek erre, arra. Az elemi iskolák leánykái voltak ezek, akik e napon járultak először a szent áldozáshoz. — A vármegyei bizottságokból. A mezőgazdasági bizottság Heya Tivadar elnöklete alatt szombaton teljes számban megjelent s igazán elismeréssel kell adóznunk kiváltkép a vidéki tagoknak, akik ily alkalmakkor soha sem resteltik a Nánáról, Szölgyémből, Gyiváról, PusztaMaróthról stb. való beutazás fáradságát. Hosszú, beható vitát folytattak az aratószerződések ügyében s mint a helyi viszonyokhoz nem illőt, a földmiv. miniszter által ajánlott szerződésmintát félretették. Sajnálattal vették tudomásul, hogy a mintaparasztgazdagság létesítésére, amelyre bő és kimerítő ismertetésben lettek felhiva, pályázó a parasztgazdák között nem akadt. — Kevésbbé lelkiismeretesek, a pótadó kivetés elleui felszólamlások elbírálására hivatott közigazgatási bizottsági küldöttség tagjai, akik ülését tegnap nem lehetet megtartani, csak Bárczy pénzügyigazgató jelenvén meg közülük. De sőt a hivatalosan előirt kimentési kérelmüket sem küldöttek be, — Vendéglős kongresszus. Meizler János és Schleifer Lajos, a mi első hoteliereink a vendéglősök évi kongresszusára Debrecenbe utaztak, ahol mindenesetre előkelő szerepet fognak játszani. — Közigazgatási bizottság. Rövid, fontosabb tárgyak nélkül szűkölködő volt a közigazgatási bizottság e havi ülése. Elhatározták, hogy Knral községnek nagy községgé való átalakulása iránti kérelmét pártfogásba veszik. A pénzügyigazgató bejelentette, hogy az idei adókivető munkálatok teljesen be vannak fejezve. Huszonöt frt, pénzbüntetéssel sújtották Klinda Aladár volt bátorkeszi adóügyi jegyzőt, amiért a pénzügyigazgatóság redeleteit egyáltalán nem akarta respektálni. — A Dömös községben a Roheim-féle cég által tervezett iparvasut közigazgatási bejárása megtörténvén, a szakminisztériumnak annak engedélyezését fogják javasolni. — Több felszólalás történt a már ismételten emlegetett szerencsétlen nyári menetrend ügyében, Mattyasóvszky Kálmán és Reviczky Károly fejtegették annak nagy hátrányait, sőt még azt is, hogy mivel a helybeli állomáson csak Almás-füzitőig válthatni jegyet, a zónadijszabály előnyeit sem élvezhetjük. Bpestről Gráczba 7 frt 50 krt eljuthatni, addig Esztergomból a rövidebb ut — négyszeri jegyváltás kellemetlenségével — 12 frtba kerül. Andrássy János alispán teljesen elismerte a felszólalások jogosultságát s az irányban a minisztériumhoz intézendő kérvény szükségességét, mégis tekintettel arra, hogy a bizottság hasonló kérelme már ismételten elutasittatott s mivel itt ugy látszik, az államvasutak igazgatósága szándékosan a konkurrensh. é. vasút érdekei ellen dolgozik (hiszen ez maga hiába kért Bpestig 4 pár vasutat s Füzitőre alkalmasabb menetrendet) hogy célunkat biztosabban elérhessük, ajánlotta hogy közbenjárására a főispánt kérjék fel, ami megtörténvén, a főispán a bizottság kérelmének teljesítésére a leg-1 nagyobb készséggel vállalkozott — Végezetül a tiszti főorvos havi jelentésében előadta, hogy a trahomás esetek a vármegye területén igen szaporodnak, továbbá kifogásolta a városi kőbányák munkáslakásainak túlzsúfoltságát. Ennek megszüntetésére felhívják a polgármestert. — A praeparandia segítő egyesülete. Számtalan társadalmi és közjótékonysági intézményeink közt alig van egy is, mely a nemes cél és közhasznosság tekintetében megközelíthetné azon egyesületet, mely e hó 8-án a városháza tanácstermében tartotta közgyűlését: „Az esztergomi kir. érseki kath. tanitóképzö-intézet segitő egyesülete." Ha az egyesület életrevalóságát, magasztos hivatását és létjogosultságát akarjuk illusztrálni, alig kell kommentárhoz fordulnunk, mert maguk a tények beszélnek. Azt lehet mondani, hogy alig hogy megszületett, máris óriásra növekedett s nincs egyesület, mely számban, erőben és lelkesedettségben az alig fél éves egyesülettel megmérkőzhetnék. Az egyesületnek jelenleg összesen 197 tagja van, melyből alapitó 74, rendes tag 111, pártoló tag 12. A közgyűlés lefolyásáról a következőkben számol be tudósítónk : Gróf Csáky Károly mint az 1897. évi nov. 27-én megalakult egyesület ideiglenes elnöke, a gyűlést megnyitván, tudatja, hogy a jóváhagyás végett folterjesztett alapszabályok a belügyminisztériumtól leérkeztek, egyúttal mivel elnöki tiszte csak ideiglenes volt, arról ezennel leköszön. Dr. Walter Gyula főtanfelügyelő hivat* kozva azon lelkesedettségre, melylyel gróf Csáky az ügy iránt érdeklődött, azt diadalra juttatni iparkodott, ajánlja ez érdemének jegyzőkvileg megörökítését. Egyúttal rámutatva eddigi buzgó odaadására, azt látja, hogy egyedül gróf Csáky volna képes az egyesületet felvirágoztatni miért is mint közóhajt fejezi ki, hogy minden szokástól eltéröleg, közakarattal gróf Csákyt kiáltsák ki az egyesület elnökéül. Miután gróf Csáky az elnöki tiszsttet elfogadta, alelnökül dr. Földváry István lett a közgyűlés nagy lelkesedése mellett megválasztva. Dr. Földváry rövid, de poétiüus szavakkal köszönte meg a belé helyezett bizalmat. Hangoztatta, hogy mily nagyra becsülte mindig a nemzet e szerény munkásait, kiket az egyesület védő szárnyai alá venni óhajt s igéri, hogy iparkodik feladatának megfelelni. Ezután közlelkesedéssel választatott meg az egyesület tisztikara; igazgató Guzsvenitz Vilmos. Titkár Óberth Ágoston. Pénztárnok: Dreisziger Ferencz. Ügyész: dr. Palkóvics Jenő. Választmányi tagok : Boltizár József, dr. Pellet József, dr. Walther Gyula, dr. Csernoch János, Wenczel Antal, Kruplanicz Kálmán, Frey Ferenc, Maiina Lajos, dr. Fehér Gyula, Mattyasóvszky Lajos, Némethy Lajos, Számord Ignácz, Vargyas Endre, Major János, Reusz József, Obermayer GyÖgy, Magurányi József, Kaán János, dr. Rapcsák Imre és Vanicsek Rezső. Nagy lelkesedés töltötte le a közgyűlés tagjait s az egyesület évkönyveiben mindig megmaradó emléket szerzett magának gróf Csáky azon áldozatkész kijelentésével, hogy mindaddig, mig az egyesület 2400 frtnyi vagyona az 5000 frtot el nem éri, évenkint 200 frtot ajánl föl oly módon, hogy ez összeg minden évben az alapszabályokban kijelölt segélyezésekre fólhasználtassék. t—. A színház. Telt ház s élvezetes előadások jellemzik a szini szezon legutóbbi szakát. A darabokat ügyesen rendezik s jól vannak megválasztva,, innen van, hogy a közönség érdeklődése ís nagyobb s elismeréssel kell adóznunk színigazgatónknak, hogy ily előny Ös változásokat hozott létre. Mult szombabaton egy amerikai bohózat, a „Feri kisasszony" került színre, melyben a temérdek fonák helyzet melyeket, Kovács, Szatmáry, Ádám és Breznay insezeniroroztak, állandó derültségben tartotta a közönséget. Sokkal figyelemremreméltóbb ennél a Zeller hírneves operettjének a „Bányamesternek" előadása. Elmondhatjuk,, hogy a legjobban sikerült operett előadás volt, amelyet e társulattól láttunk. Az Összes szereplők céltudatosan működtek az élvezetes összjáték érdekében s külön ki kell emelnünk Szatmary-t (Zwak igazgató) ki szerepében újból előnyösen mutatta be ügyességét és gyakorlottságát s Kantai Terézzel hálás szerepét most is már ismert gondosságával jelenítette