Esztergom és Vidéke, 1897

1897-01-06 / 2.szám

rékok alakjában felszálló, záptojás — szagú gázok. Jöhet hát a hegyekből friss, tiszta, erdei levegő, jöhet Duna felöl páradús szellő, mikor abban a pillanatban belekeveredik a silányan kövezett és botrányosan tisztán tartott utcákról felvert por és piszok, s a bomló, rohadó anyagok bűze ! Azt mondtam másodszor, hogy Esztergom lakosságának nincs jó ivóvize. No ebben már hamarább megegyezel velem tisztelt olvasóm, mert eleget panaszkodik a feleséged, hogy nem győzi a nagy mosásnál a napszámost, meg a szappanyt űzetni, olyan kemény a kutad vize. Vendégedet sem kínálod meg belőle egy pohárral, mert tudod jól, hogy nem inná meg, hanem a szomszéd vert kutjából hozatsz, ha egy italnyi jó vizre szomjúhozol. Hát pedig ennek Te és elődeid az okai, mert nem tiszta a házad talaja. Nem azt értem én az alatt, hogy udvarod nincsen kellően kisöpörve, hanem azt, hogy pöcegödrödből az évek során, — avagy ha házad a régi várerőditményeken belül fekszik, — akkor egy évezred óta a rohadó, bűzös szenyny, a betegségek csiráival telilett, s azokat tápláló, tenyésztő ürülék mind a talajba szivárgott. Innen azután eljutott a vizvezető rétegig, eljutott a föld hajcsövessége folytán házad fundamentumába és falaiba, a melyek nem csak a nedvességet vették fel, hanem a rohadó, szerves oldott anyagokat is — a melyekből támadnak s«obád falán a nedves foltok, s virágzik ki szeszélyes kristályokban a salétrom. Persze, hogy hiába valónak bizonyul a szellőzés, a szenynyes, nedves falú szoba levegője azonnal bűzös, dohos, mihelyt az ablakát becsuktad. — Persze, hogy hiába tisztittatod a kutad, mikor a pár ölnyire fekvő gödörből új szeny szivárog a vizedbe ! Hol van hát a jó viz, hol van a tiszta levegőjű lakás, amelyben életednek több mint két harmadát töltöd ? De élelmezésed sem jó, mert drága pénzért azt veszed meg, ami máshol már nem kellett. Panasz érte idáig a panaszt, s méltán a politikus csizmadia szerepébe esnék, ha a rosszat csak felhozni tudván, de annak elhárításánál magadra hagynálak. Hallom a kérdést: > Lehet e hát ezen sok bajon segíteni.* Igen lehet, — hiszen valamennyinek csak a szeny és piszok az oka. — Távolítsd el ezt úgy és oda, a hogy és hova a józan ész parancsolja, és egészségessé tetted házadat, megjavítottad városod köztisztaságát. Sajnálattal vallom be, hogy a kérdést egyszerre és minden irányban radikálisan megoldani a város mai viszonyai között lehetelen, — mert köztisztaságunkat ideálissá tenni egyszerre képtelenség. — Befejező közlemény következik. — Amint igy mozdulatlanul arccal, melyen a boldog elragadtatás kifejezése tilt, állt, a fiatal ember kezével odamutatott arra a helyre, ahova a pénzdarabok leestek s bezárta az ablakot. Kinyújtotta karjait, hogy visszatartsa. — Istenem, Istenem ! sóhajtott fel. Mintha minden elsötétedett volna előtte, mintha szivét valami tüzes, sóvárgó szenvedély járná át. Kezébe vette a hangszer forgantyuját s tovább játszott sziláján, szenvedélyesen, A vig, vagy szomorú dallamok a szenvedély csapongó hullámzásában zajlódtak végig. A nyomorult lelke ujjongott bennök. Azt hitte, hogy a fiatal ember újra meg fog jelenni. Hiába. Az ablak zárva maradt, még a függönyt sem emelték fel. Nem hagyta el a íalut, nem, még napok múlva sem. Lemondott a bolyongásról, nem ismerte többé az utakat. Mintha egy hosszú utazás utan végre megérkezett volna. Megérkezett minden bizonynyal! Megérkezett a szerelem bűvös otthonába, annyi sivár közöny s egyhangú szomorúság után. Uj életre ébredt. Az elfelejtett szavak újra eszébe ötlöttek, emlékezett mindenre már. Soha sem tudott szavak jöttek ajakára. Olyan volt, mint egy újonnan született csecsemő, a kit a csuTanítóink fizetésemelése. Esztergom, január 5. Talán egy kérdés sem ütközött annyi akadályba, mint az esztergomi tanítótestület fizetésemelésének keresztülvitele. Minden embernek akad jóbarátja és ellensége, ugy ez utóbbiból a tanítóknak is kijut néhány olyan, aki a keblében duzzadó érzelmek egyvelegéből azt juttatja felszínre, mely a szótárban irigység név alatt szerepel. Az irigység sok kellemetlen dolognak volt szülőanyja, s igy e kellemetlenségen a tanítóknak is át kellett esniök. Átjutottak szerencsésen, még pedig a városi és megyei határozatot a minisztériumig felebbező néhány polgár nem csekély boszuságára, — mert a miniszter a semmis indokokkal támogatott felebbezést egyszerűen elvetette, Hát ugyan mit használt ez a manőver, melynek éle azok ellen irányult, — a kiket a miniszkott szempilláira rebbenő fénysugarak felébresztenek . . . felnyitja szemeit, s csudálkozva bámulja a köréje széthullámzó fényözönt, az ismeretlen uj világot. Az automata nővé lett. Ha most Colin nővérének hittak, haragudott: »Vincente a nevem t felelte. Csodálta, hogy annyira szerette azt a hitvány csacsit. Elfelejtette a közös nyomorúságban végig szenvedett napokat. A szerelem mindig hálátlan. Egész más volt, az öröm féktelen mámora kapta el, ha viszontláthatta a fiatal embert. A pénzdarabokból, miket odadobott neki, egy nyakéket csinált magának, s büszkébb volt rá, mintha drágakövek va

gy gyöngyökből való lett volna, éjjel pedig könyek és kacajok között csókolgatta. Egy napon sokáig maradt a kedves ablak előtt. Egyszerre kinyílott az ajtó és a ismeretlen, meggyőződve arról, hogy senki sincs az utcán, a kert felé sietett, s jelekkel intett feléje, hogy kövesse. Azt hitte, hogy meg kell őrülnie a boldogságtól, a kocsira támaszkodott, hogy el ne essen. De hamar magához tért, s futott ter mindenkor szívesen támogat, ha érdekükben valamit tehet ? Igen. a tanítók fizetésemelési ügye fehér hollóként kerül a miniszteri büróba, — mert a hol ilyen emelést városi vagy községi zöld asztalnál jóakaratulag megszavaznak, az rendszerint ki is lesz járultatva a nélkül, hogy a minisztérium elé jutna. Ha pedig oly városboldogitó. maliciózus gondolkodású felebbezők akadnak mint Esztergomban, aki városatyai méltóságot ily módon akarja fitogtatni és tetszelgő hiúságból szándékozzik egy érdemes testületet nagyon is kiérdemelt javadalmazási többletétől megfosztani, — az illető rosz helyre fordul, ha a minisztert akarja kívánságának megfelelőleg kapacitálni. A miniszter örül, ha talákozik város, mely a néptanítók fáradozását méltányolni, elismerni s ehhez képest dotálni iparkodik. Városunk e tettével buzdító példát szolgáltatott a többieknek, igy pl. Győrnek, Vácnak, Érsekújvárnak stbinek, hogy e nyomon haladjanak s a korral követeményével, melytől eltérni nem mutat egyébre, mint szükkebbüségre és arra, hogy nincsenek kellőleg áthatva a népnevelés fontosságától, — ha tanítóik anyagi küzdelmét továbbra is elnézik és azon lendíteni nem igen hajlandók. A miniszter tehát — merthá tországosan ér zett baj, hogy a tanítóság többségének nélkülézeseiből kevesen alkotnak maguknak lelkismereti dolgot, s e téren eszközlendő tevékenységre kevés emberben támad fel a buzgalom, — azért a jó és követésre méltó példát nem rendeli alá egyes emberek célzatos furfangjainak, gazdálkodási titulusba öltöztetett irigységének, — hanem okszerű álláspontra helyezkedve, — elhárít a tanító útjába rakott minden akadályt, mely anyagi javukat megrontani lett volna hivatva. Hálás önérzettel viseltetnek tehát az esztergomi tanítók jóltevőík iránt, kiknek sorába tartozik első sorban a nemes város képviselősége, utánna a megye, közszeretetben álló főispánjával, továbbá mint közbenjáró személyiség a minisztériumnál ismét a főispán vetette latba befolyást, e város országgyűlési képviselőjével egyetemben. A fizetésemelés tényének ezúttal mi sem áll útjában, melynek esedékessége fele részben 1896. szeptember i-től, fele részben pedig jövő év szeptember i-étől datálódik, — azért a hálás tanítóság a város áldozatkészségével szemben nem tehet mást, minthogy azon foglalkozási körben, ahol e város gyermekeinek szellemi táplálékát, az elemi ismereteket szolgáltatják, a vett jók fejében, még fokozottabb arányban működtessék kipróbált erejüket, hogy a város gyermekeiből majdan vallásos és hazafias jó polgárok és polgárnők váljanak. Egy polgár. §. A pápa a hercegprímáshoz. A Vaszary Kolos biboros-érsek hercegprímás karácsony alkalmából az idén is, szokás szerint, üdvözlőlevelet küldött a pápához. A levélre XIII. Leó pápa a következőleg, válaszolt: »Kedves Fiunk ! Üdvösséget és apostoli áldást! Leveledet, amelyet Krisztus születése napja alkalmából hozzánk küldöttéi, mint a te odaadásod tanúságát, örömmel fogadtuk. Mert szeretetünket ugy Te, mint az egész magyar nemzet nagyon kiérdemelte. Ezt mindig emlékezetünkben tartjuk. Azon jóakarat felől pedig, amelylyel irántad és néped iránt a jövőben is viselkedünk, legkevésbé se kételkedjél. S mig a ránk bízott hivatalért hálát adunk, apostoli áldásunkat, szeretetünk zálogát, a legkedvesebben küldjük Neked és a Te gondjaidra bízott híveknek.* §. A herczegprimás legújabb körlevele. Vaszary Kolos bíboros érsek herczegprimás legújabb körlevelét szombaton küldöttek szét városunkból az egyházmegye papságának. A körlevél lelkes szavakkal buzdítja a papságot a vallás és a haza szeretetére. A bíboros főpap a millenáris esztendő alkonyán meghatottan tekint vissza a lefolyt fényes ünnepségekre, amelyek elfeledtették minden szomorúságunkat s a haza összes gyermekét közös örömben és vigasságban egyesitették. Istennek köszönhetjük, hogy nemzetünket ezer éven át megvédte, oltalmazta s annyi veszély között fönntartotta : mű is illik, hogy hozzá folyamodjunk s jó téteményét, áldását a jövőre szintén leimádkozzuk. A magyar papoknak a jelen való nehéz idők közepette ugy az egyház diszét és dicsőségét, mint a hazáét sohasem szabad szem elől téveszteniük. E kettő együtt képes csupán a hajdani napok ragyogását újból földeríteni Árpád népére. Istenért és a hazáutána a szeretem mámoros, balga szavaiban fuldokló ajkakkal. Miért intett neki ? Mit akar ? Megértette a nyomorult szerelmét ? A fák között szenvedélyes erővel zárta a karjaiba, — oh, mily gyengédnek tünt fel neki — s megcsókolta a gyönyörérzettől remegő leányt. Aztán, mintha megbolondult volna, visszataszította, s hangosan kaczagva elfutott. A leány nem hallotta a kaczajt: a csók még ott égett ajakán, megújult az örökkévalóság kéjes gyönyörűségében. A mint észrevette, hogy egyedül van, nem volt szomorú. Elment, de majd visszajön. Szereti, mert megölelte, s ajka érintette ajkát. Az éjszaka a falu népe nem alhatott, s nem egy nyitotta fei az ajtót fenyegetések és átkozódások között. Fáradhatatlan muzsika hangjai lármázták tele a levegőt : egy bolondos, szilaj muzsika, mely kacagott, ölelkezett vig dallalamaiban. Az öreg hangszerben a nyomorult lelke dalolta el nászénckét, Másnap a fiatal ember nem jelent meg sem az ablakon, sem a kertben. Nem szomorította, a tegnapi mámor még mindig bódította a lelkét. Még akkor is mosolygott, amikor két héttel később egy reggel a templomból jövet meglátta ünnepi népség között, szebb ruhában mint bármikor, egy halvány leánynyal együtt, kinek fejét mirtuskoszoru övezte, s kivel mosolygva beszélt. A faluban nem voltak zenészek, s ha az ember nem gazdag, nem hozathat a városból. Őt hittak meg tehát a lakomához. A csavargó néhány hatosért szívesen eljátsza legszebb dalait. Soványan, sápadtan, mint egy automata csak karjait mozgatva a kintorna mögött, honnan valami érthetetlen sajgó fájdalom panaszai szállottak fel, állt ott a szegény szerelmes leány. Vig mulatság volt. Egész éjjel táncoltak volna ha — abban a pillanatban, a mikor a vőlegény az örömtől felhevülve menyasszonyát táncközben meg nem csókolja — a muzsika egy feljajduló, felsikongó kiáltással el nem némult volna. Hiába forgatták. Nem adott többé hangot. Az elnémult hagszerben a nyomorult leány lelke szakadt meg abban a pillanatban. Franciából: E. A.