Esztergom és Vidéke, 1897

1897-12-17 / 101.szám

es VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön, ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fel évre— — — — — 3 frt — kr. Negyed érre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁIrMÁN­Laptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők Szécfyeqyi-tér, 380. szán). Kéziratot nem adunk vissza. Hr­Esztergom pellengéren. Esztergom, december 18. Megírtuk már, mily megdöbbenéssel olvastuk a fővárosi sajtó egyik leg­tekintélyesebb orgánumának : a »Pesti Napló«-nak hétfői vezércikkét. Ez elő­kelő lap is immár vezércikkben fog­lalkozik a mi bajainkkal s egy or- j szagos közigazgatási reform indító okaid veszi szomorú sorsunkat. Ez igazán a tizenkettedik óra ütése! Hogy olvassák azok is, akik eddig tologatták a figurákat ide s tova, és épüljenek, mint megígértük, kö­zöljük a sokak által keresett vezér­cikkét egész terjedelmében. íme : (P, T.) A magyar vidéki köz­igazgatási életet ma a reformok előtti szélcsend jellemzi, de ebben a csendességben annál hangosabban szól az a rövidke hir, amelyet a hírlapok a minap közöltek. Nem kisebb dolgot jelent ez a tudósítás mint hogy Esztergom város jövő évi költségvetése oly nagymérvű hiányt mutat fel, hogy annak fede­zésére íjo—140 százalék pótadó lesz szükséges, pedig az évek óta sürgetett és elkerülhetetlenül szük­séges nagyobb alkotások, minők: a gimnázium, közkórház, vágóhíd stb. nincsenek is felvéve a költség­vetésbe. Legjellemzőbb része azon­ban e hirnek az, hogy a város képviselőtestülete kormánybiztos ki­küldését szándékozik kérni a vá­ros megmentése végett. Nem tudjuk, mennyi lehet igaz ebből a szűkszavú tudósításból,*) azt sem tudjuk, hogy minő állapo­tok idézhették elő e jelentékeny magyar város romlását, de annyi kétségtelennek látszik, hogy a város gazdasági állapotai kritikán alóliak, közterhei elviselhetetlenek és köz­ségi autonómiája teljesen megfenek­lett, csődbe jutott. Hát ez a megdöbbentő állapot nem egy város krízise többé, de országos bajnak a szimptomája, amelylyel a közérdek szempontjából is komolyan kell foglalkozni. Vidéki városaink nyomorúságos helyzeté­nek oly csattanós bizonyítékát tárja elénk e szerencsétlen város esete, hogy komoly intést képez kormá­nyunknak a városi reform sietteté­sére és a kezdeményező lépések mielőbbi megtételére. Hogy ma, amikor a megyei és városi autono *) Fájdalom, teljesen igaz. Szerk. TT r • 1 • r Uj L r miát annyira féltik a kormány meg­rendszabályozásától, egy város maga kérje a kormánybiztos kiküldését: eddigelé még példátlan dolog, — de világosan mutatja nemcsak a községi autonómia gyámoltalansá­gát, hanem azt is, hogy a legvégső eszközök igénybevételére immár elérkezett az idő. Nem kételkedünk benne, hogy a kormány Esztergom városán segí­teni fog. Hogy mily irányban fog dolgozni a kormánybiztosi operáló kés, azt nem tudjuk, mert a baj részleteit nem ismerjük, — de hisz­szük, hogy az orvosolva lesz, ha másként nem lehet, hát rendeleti uton, kivételes rendszabályok alkal­mazásával is. De nem elég. Ami megtörtént ma egy várossal, az megtörténhetik holnap tízzel, hol­napután pedig ötvennel. Hiszen volt már alkalmunk rámutatni vidéki vá­rosaink csaknem elviselhetetlen ter­heire, amelyeknek további fokozása ma már városainknak évtizedeken át helyre nem hozható dekadenciá­jával fenyeget. Hogy vidéki városaink fejlődni nem képesek, sőt ellenkezően, át­lag a hanyatlás utján vannak, nem nagyítás, de szomorú valóság. Elte­kintve néhány kisebb erdélyi és szepességi városkától, amelyeknek adósságuk és pótadójuk nincs, ren­dett tauácsu városaink zöme — mintegy 75—80 város — összesen 30 millió forintot meghaladó adós­ság és 50—100 százalék pótadó terhe alatt nyög, ami lélekszám szerint fejenkint 40—50 forint, ille­tőleg egy adózó polgárra nézve át­lag 200 forint adósságterhet jelent. Ha ehhez még a hasonló nagyságú állami adósságrészietet és a szin­tén tekintélyes összeget képviselő megyei és egyébb köztartozásokat is hozzászámítjuk : olyan adósság­terhet látunk a városi adózó pol­gárság vállain, amely az általános adózóképesség, tehát magasabb ál­lami szempontból is meggondolni való dolog. Természetes, hogy ilyen körülmé­nyek között a városok fejlődni nem birnak s a köztisztaságra, világításra, kövezésre, kulturális intézetekre stb. alig képes egy-egy városunk a kor igényeinek megfelelő áldozatot hozni. És ez a helyzet évről-évre rohamo­zalmát oly nagy mértékben, mint most — tovább is késlekedjék köz­életünk ez égető bajának orvoslá­sával. Magyar Magyarország.*) Esztergom, december 18, A közigazgatás nagy munkájának konyhájából, mely nem dolgozik ugyan lázas sietséggel, hiszen egy jó műnek előfeltétele a megfontolás, megint kikerült egy ízes falat. Első tekintetre jelentéktelenebbnek lát­szik, hogysem a nemzeti gurman­déria nagy örömével fogadtatnék ugyan, de az államgépezet, a nem­zeti államszervezet nem állhat csupa gőzkazánokból, melyek a nemzeti öntudat lendítő kerekeit táplál­ják, hanem kellenek apró szijacskák is, melyek a szervezet egyes na­gyobb részeit összekapcsolván, az öntudatos, egyöntetű működésnek szintoly feltétlen feltételei. A helyégnevekről szóló törvény­javaslatról szólunk. Igazában csak a rideg törvényke­zési nyelv szabályai indíthatták a minisztert arra, hogy javaslatát ek­ként nevezze el, mert voltaképen e kis törvényjavaslatot bátran mond­hatjuk a helységnevek megmagya­rositásától szólónak. Mindössze hat paragrafus az egész javaslat, de minden szakaszában félremagyarázhatatlan kifejezést nyer a magyarosítás szándéka és célja. Már magában a tény, hogy a ja­vaslat kategorice kijelenti, hogy >minden községnek egy kizáróla­gos hivatalos hivatalos neve lehet, teljesen e felfogás mellett szól, ha különben nem is volna a többi fe­jezetekben utalás az állam hivatalos nyelvére, A Pató Pál-féle nem bánomság, és még inkább a nemzetiségi izgá­gaság által megteremtett zűrzava­ros helyzetek tisztázása és gyöke­res orvoslása e javaslat törvény­erőre emelkedésével teljesen bizto­sítva lesz a helységnevek dolgában. Attól a fajszeretettől vezérelve, mely érzületünknek a politikában is mindig irányt ad, örömmel látjuk, hogy a figyelem minden vonalon, a legapróbb részletekig egy erős el­lentmondást nem tűrő állam kon­szolidációján működik kitartó tett­erővel. Nemo. *) Közéletünk egyik kiváló tagjának régóta hallgató tollából hozzuk ezt a cikket, amely benün­ket annál közelebbről érint, mert vármegyénkben is fölös számban vannak az idegen hangzású községne­vek. Éppen ezért azzal a tisztelj es kérelemmel for­dulunk olvasóinkhoz, hogy az idegen hangzású ne­vek helyett jó magyart ajánlani szíveskedjenek. Az ajánlottak közül aztán könnyen kiválasztható lesz a legjobb. ^ s** rk­_ Múipar-ujdonságok és gyermekjátékok ezernyi választékának szives jnegtekintését san rosszabbodik, ugy hogy nem sok idő kell már hozzá — és Esz- j l tergom példája nem lesz többé! egyedülálló dolog. Az előttünk álló példa is azt bi­zonyítja tehát, hogy a városi köz­igazgatás reformját tovább halogatni nem lehet. Nem szabad odáig hagyni a dolgokat, hogy városaink meg­mentése végett kormánybiztosokra és kivételes intézkedésekre legyen szükség. Mert ez már olyan gyógy­kezelés, mint mikor a beteg fájós testrészét amputálni kell — pedig a kellő időben alkalmazott okszerű gyógykezelés talán megmenthette volna azt. Csak a seb elhanyago­lása vezethet a kormánybiztosi ope­ráló késhez. A városok autonómiá­ját tényleg csőd fenyegeti, nem szabad tehát késni azokkal a rend­szabályokkal, amelyek még meg­előzhetik a krízis kitörését. Mi már régóta sürgetjük a vá­rosi közigazgatás reformja tárgyá­ban egy szakbizottság összehívását. Igaz, hogy az általános közigazga­tási reform is nemsokára napirendre kerül s ez kétségtelenül nem is fogja a szakbizottsági tárgya­lást nélkülözni, de a városok reformjára okvetlenül külön ankét lesz szükséges, mégpedig a vidéki köz­igazgatás gyakorlati szakembereinek közreműködésével. Sőt azt hiszszük hogy e fontos reform célszerű ke­resztülvitele érdekében a néhány hónap előtt tartott polgármesteri értekezlet gyakorlati tapasztalatokon alapuló véleménye sem lesz mellőz­hető. A közigazgatási reform egyes részeit bár egymással összhangzóan, mindazáltal külön-külön kell bizott­ságilag tárgyalni és megállapítani. Miért ne lehetne tehát a reform nagy müvét éppen azzal a részszel megkezdeni, amelyik legsürgőseb­ben igényli a rendezést, tudniillik a városok ügyével ? Minden további halogatás nagy veszedelemmel jár \ amin ma még kisebb áldozattal segíthetünk, holnap talán kétszeres áldozattal sem lesz célszerűen rend­behozható. Esztergom esete ékesszólóan be­szél a reform siettetésa mellett. És mi lehetetlennek tartjuk, hogy sza­badelvű kormányunk, mely talán még sohasem élvezte a nemzet bi-

Next

/
Thumbnails
Contents