Esztergom és Vidéke, 1897
1897-12-02 / 96.szám
sánták, bénák, egyéb nyomorúság által testileg sújtották stb. Mindazok, akik a fentsorolt nyolc pontban elmondott kivételek alá nem esnek, védkötelezettségben állanak. A védkötelezettség kétféle lehet, először tettleges, másodszor megváltott. Azok t. i. akik a tűzoltásnál személyesen résztvenni nem akarnak, magukat az egyesület részére fizetendő bizonyos díjért megválthatják és pedig olyképen, hogy: a) a 18—24 év közötti kötelezettek évenkint .... 3 frttal b) a 24—40 év közötti kötelezettek évenkint . . . .1 frt 50 krral adóznának. A kötelezettek összeírását a rendőrkapitányi hivatal teljesítené s lehetőleg minden következő évre december havában 5 — hol egyúttal az évi előírás is előkészíttetnék. Jelenleg ez ügyről, illetve tervről többet nem irunk egyedül annyit, hogy városunk jelenlegi népessége meghaladja a 18,000-et. Ebből a női nem körülbelől felényi számban van képviselve, marad tehát 9000 férfi. A védkötelezettség alul mentes egyének számát minimum 1000-re tesszük (nem számítva ebbe a katonaságot) s ekkor 8000 védkötelezettünk van. Tekintve pedig azt, hogy városunk lakosságának nagyobb részét az iparos és földmives osztály képezi és illetve a 8000 védköteles számához képest az utóbbi kettőre majdnem 5000 jut, akkor : 3000 á 1 frt 5o krjával = 4500 frt 800 á 3 írtjával = 2400 frt vagyis 38OO fizetőképes védköteíezett után 69OO frt bevételre van kilátás ; mig a többi 2200 védköteles tényleges szolgálatot teljesít. Lehet, hogy számitásunk tág keretben mozog, de azt tudjuk, hogy az általános tűzoltói védkötelezettség behozatalával az egyesület jelenleg vajúdó pénzügyei nemcsak rendezve volnának, hanem pár év leforgása alatt az egyesület már szép alaptőkével birna, amely biztosithatná létfentartását a város különös megterhelése nélkül és ugy, hogy ez által az adózó közönség érdekei is nem hogy sérelmet szenvednének, hanem ellenkezőleg bizonyos tehertől szabadittatnának meg. Censor. Ismét a szegényügyről. Esztergom, december 1. E lapokban már többször volt Esztergom város szegény ügye tárgyalva. Ismételve ki lett mondva, hogy a házaló koldulás milyen céltalan, okszerűtlen s ezen kivül erkölcsi és közegészségügyi tekintetlen is milyen veszélyes valami. Valóságos szégyenfoltja az a hazának, hogy nem képes szegényeinek eltartásáról gondoskodni s néhány a kultúra magas fokán álló város kivételével, mindenütt látható, hogy ragályos betegséggel teljes, elnyomorodott egyének egyenesen arra vannak utalva, hogy úgyszólván kizárólag a magán jótékonyság által nyújtott könyöradományokat vegyék igénybe. Ám tekintsünk körül a külföldön, miként látják ott el a szegényeket ? Angliában minden lelkészség székhelyén létezik a lelkészség területére nézve egy bizottság (select vestry) mely a területén élő szegényeket nyilvántartja, a könyöradományokat összegyűjti és szigorúan ellenőrködik, hogy minden község saját szegényeinek kenyeret adjon, Franciaországban a prefekturáknak külön szegényügyi osztálya van, megjelent az ajtóban, sirva kiáltotta feléje. — A sánta megölte feleségét és a szeretőjét! Csupa vér a háza ! Sietve mentek át a hallgatag réteken, az egyik kék viskó előtt tarka oláhcsoport siránkozott. Mikor a papot meglátták, helyet adtak neki és levették föv egüket. Az udvaron feküdt a szerető, annak már nem kellett vigasz. Egyik szeme lehunyva, a másik megtörten fordul fölfelé, mintha a homlokán szivárgó sebet nézné. Tiz ujja a földet karmolta, sarkánál feltúrva az agyag. Kalapján még virított a muskatály. A pap rávetette lázban égő szemeit, aztán emelt fővel ment el mellette be a házba. A vályogos szoba sarkából keserves sírás hallatszott, a sebesült is sir, de nála is sokkal jobban a cifra oláh asszonyok. — Segíts uram, segíts, kiabálta a a ládán fekvő asszony és feléje nyújtotta két kezét. Meg kell halnom, nyögte hosszasan aztán felordított hosszasan vérfagyasztóan. A sirató asszonyok elnémultak ijedtükben. A pap odaált melléje és rászegezte szürke szemét. — Bűnös vagy, szólt keményen, vétkeztél! Lakoltál! — Szerettem, súgta az áldozat, s a fal felé fordult. A lelkész megfogta kezét. — Szenvedsz ? kérdezte mohón. Fájnak sebeid. — Szenvedek. Válts meg szenvedéseimtől ! — És arra nem gondoltál, hogy az urad szenved, hogy pokolba taszítod őt, ellopod a becsületét ? Megölted az az életét, ő a tiédet Hitvány, nyomorult vagy, bár szenvednél az idők végéig. A sirató asszonyok nézték a papot, aki felegyenesedett, kezét magara emelte és sújtott szavával. — Haldokló, dörmögte az egyik. Kíméljed ! — Nem kímélem ! Nem érdemel kegyelmet. Könnyű neki, ő meghal, de a férje itt marad és szenved, A haldokló már nem érthette a sza vakat, a feszület felé nyújtotta kezét. — El nyomorult, dörögte a pap és elrejtette a feszületet. Égj el a pokol tüzén! Az asszony arca eltorzult a fájdalomtól. Szemei vérben íorogtak, ajka elkékült. Feje nagyokat koppant a ládán, amint jobbra balra vetette, hoszu haja a földet seperte. A pap kikelt ábrázattal nézte verejtékes szenvedését, de öreg arcán mintha bosszú sugárzott volna. A haldokló aztán hirtelen elcsendesedett. Odakint két csendőr kísérte a sánta parasztot. A pap ihletett szemmel nézett rája és régi sebeire gondolt. mely a legnagyobb gonddal őrködik a departement szegényeinek ellátása tekintetében. Németországban hasonlókép léteznek kerületi szegényügyi osztályok s ezen kivül a községek, vagy kisebb községek csoportjai csaknem mindenütt felállították az Armenhaus, Sichenhaus, vagy Armenkathe név alatt a szegények befogadására szolgáló hajlékokat. Austriában már régen fennáll a szegény-intézetek üdvös intézménye, melyen erős befolyásuk van a kerületi bizottságoknak is, (Bezirk — Ausschuss.) ÁltaMn egész Austriában a szegények nyilvántartását, a könyöradományok gyűjtését stb. az úgynevezett szegényatyák végzik, tehát házról-házra való koldulás végkép megszűnt. Ezeket a példákat mérlegelve, érezzük milyen szégyenletesek a szegényügyi viszonyok nálunk s hogy milyen égető szükség a mai tarthatlan állapotokon valahára segíteni. Magyarországon az 1871- XVIII. t. c. 131. §-a a községekre bizza a szegények ellátását. Az 1886. XXII. t. c. 131, §-a hasonlókép a községekre ruházza szegényeik ellátásának kötelezettségét, amennyiben a jótékony intézetek és egyesek könyöradományai a község szegényeinek ellátására elegendők nem volnának. Tehát a törvény utalja a községeket, hogy a szegényekről való gondoskodás első sorban a magán jótékonyságra van bízva. Szerintünk itt van a főhiba. Az állam előmozdíthatja, fokozhatja, buzdíthatja a közjótékonyság erényének gyakorlását, de ilyen természetű adakozások által saját kötelességének, hivatásának és feladatának elvégzését jogszerűen és helyesen nem varrhatja oda saját, általa ugy is oly nagy mértékben terhelt egyes polgárai nyakába. Ilyesmi nem is egyezik meg az állam méltóságával. Más részről csak arra szolgál, hogy a községek arra utaljanak akkor, mikor szegényeiket ellátni nem akarják, miszerint a magán jótékonyság utján ugy is kellő ellátásban részesülnek azok. Ezek szerint világos, hogy Magyarországon maga a községi törvény szorítja a szegényeket a házrólházra való koldulás gyakorlására. Amit más államok erkölcs és közigazgatási tekintetekből nagy áldozatok árán is megakadályoznak: azt nálunk maga az állam mozdítja elő, midőn törvény által utasítja a szegényeket, hogy egyesek könyöradományaiból tengessék életüket. Vannak azonban városaink, melyek a kultúrának olyan magas fokán állanak, hogy a hiányos, sőt sok tekintetben méltatlan törvény dacára becsülettel ellátják szegényeiket és területükön szigorúan tilalmazzák a házról-házra való koldulást. Hogy az egyes városrészek menynyire különböző alapelvek szerint bánnak el szegényeik ügyével, mutatja az alábbi kis statisztikai őszszehasonlitás : Szabadka 3933 frtot. Pozsony 46,148 frt. Arad 25,445 frt, Pécs 7,733 frt. Kassa 7,675 frt. Kolozsvár 6044 frt. Sz. Fehérvár 9.427 frt. N. Kanizsa 3,300 frt. Szombathely 2,455 frt. Győr 10,000 frton felüli összeget áldoz e célra. Természetes, hogy ily rendezetlen, sőt botrányos viszonyok mellett nem lehetséges arra számítani, jhogy a hivatkozott törvények és szabályrendeletek pontos és lelkiismeretes végrehajtása megszünteti a tényleg fenforgó nyomorult állapotokat. Innen látható, hogy minden város önmagára van utalva, ha szegényügyét alaposan rendezni ki vánja. Magánkra vagyunk utalva mi is és mindinkább szaporodnak a jelek, melyek az mutatják, hogy ebben a tekintetben készül valami — történni. Veridicus. Felhívás. Magyarország békeszerető polgáraihoz és testületeihez. Napjainkban két oly eseménynek voltunk részesei, melyek valóban eszményieknek mondhatók, mert csaknem páratlan módon egyesitették magukban a nemzetnek és az emberiségnek ideáljait: a hazafiságot és a világbékét. Ezen örökké emlékezetes napokban irta elnökünk, dr. Jókai Mór a következő sorokat, melyek hivatva vannak az ország minden lakosának figyelmét újólag felhívni a magyar Békeegyesületre: Magnus Annus Platonis. Van okunk azt hinni, hogy az a nagy év elérkezett, mely az örök béke kezdetét képezi. Nem a Pythia tripósa, nem a próféta víziója hirdeti ezt, hanem a tények logikája. A békére szüksége van mindekinek. uralkodóknak és nemzeteknek, a háború senkinek sem áll érdekében. Mindaz öt nagyhatalom készen áll a védelemre, de a támadásra egy sem. Az uralkodók egymást látogatják s midőn összeölelkeznek; bizonyára népünk jóindulatát fejezik ki ebben. Nem a füstnélküli lőpor fogja Európa jövőjet rendezni, hanem a füstnélküli patriotizmus. Lehet a honszeretet lángjait szítani, a nemzetiségi gyűlölet füstje nélkül. Ennek a tényei folynak le szemeink előtt közvetlen közelünkben, nem az uralkodók csupán : a németek ölelkeznek össsze. — S ez ölelkezés őszinte; mert szükséges. Az a feladat, melyre a béke hivei vállalkoztak — igaz •— nem hálás; hanem önzetlen és nehéz. Egyes lélekemelő sikerek mellett számos félreértést, gúnyt, sőt támadást kell eltürniök. A társadalom nagyobbrésze — sajnos — restéi nyíltan zászlónk alá sorakozni s legfeljebb csendes rokonérzéséről (részvétéről?) biztosit, ami azonban ügyünket hajszálnyival sem viszi előbbre. Kérjük Önöket, egyeseket és testületeket, fontolják meg jól az eszmét, tekintsenek azon kiváló egyéniségekre, kik hazánkban és a külföldön már évek óta s a legnagyobb odaadással szolgálják a béke szent ügyét, ajándékozzanak meg bizalmukkal s lépjenek minél számosabban sorunkba, a Magyar Sz. K. O. Békeegyesületébe és igyekezzenek eszméinknek minél szélesebb körben híveket szerezni, mert ezzel tehetik lehetővé azt, hogy az emberiség e hatalmas munkájában Magyarország is méltó helyet foglaljon el a kultúrnépek között, amelyekhez minket egy fenkölt lelkű szomszédos uralkodó csak a minap is besorozott, Az eszményi cél elérése anyagi áldozatokat is kíván. Rendes tagok évi egy frtot, alapító tagok egyszersmíndenkorra