Esztergom és Vidéke, 1897

1897-11-25 / 94.szám

akkor sem fölösleges, ha a szőlősgazdák vagyonuk dus jövedelmét teljességben élvezik, mert a pénz sohasem sok, a háznép téli foglalkoztatása anyagilag és erkölcsileg egyaránt hasznos. Filoxerapusztitások idejére meg áldás a kenyérre való minden krajczár. A szék- és gyékény fonást űzik nálunk talán szórványosan. Ezeket az iparczikkeket jobban kultiválhatnák, ha a vármegye, a város és a gazdasági egylet feldolgozásra ingyen anyagot szerezne nekik. A házi iparnak még sokféle neme van, amikért érdemes vesződni, dolgozni és általuk kenyeret keresni. A nép magától nem jön rá, hogy miből csinálhat pénzt s a ki tudná, annak nincs meg hozzá a jártassága és az anyagi képessége. Mindkettőt azok feladata megadni, a kik egyébbként is a nép, a város és a megyelakosság vezetésére hivatvák. Vezessék be a lakosságba a házi ipart, ha majd megismerik hasznát, — az első megkeresett frt. után — e példának sok követője lesz, mint lesz lassan a selyemtenyésztésnek, a mit eleinte kicsinyelt a lakosság, de most megbecsüli, a mikor az asszonyok és gyerekek vesződségéből többet pénzel, mint űloxerás szőllejéből. A vármegye társadalma magában is megbír egy egyesületet, a melynek programmja a házi ipar meghonosítása és az iparcikkekre megrendelők gyűjtése volna, söt beilleszthetnék a gazdasági egyletbe, mint annak egyik alosztályát. A házi ipart meghonosító és fentartó munkálatok érdekében mégis a leghelyesebb és czélszerübb a »vármegyei házi ipar egylet* megalakítása volna. Ezen a téren különben a város is egészen elmaradt, a két működési tervet igen eszélyesen lehetne a közös czélra felhasználni, annál inkább, mert az előállított áruczikkek piaca leginkább a város. Gondolkozzanak az irányadó körök e tárgy fölött, fáradozásuk bőséges jutalmazást lel a megsegített nép hálájában, mit a nyugalmas élet és biztos kenyér élvezete fakaszt. A téli hidegben közvetlenebbül érzi az, akinek megvan a meleg ruhája és mindennapi kenyere, hogy mit jelent hideg zugban koplalni. Ez az érzés vezesse a vármegye és város uri közönségének jóindulatát, szivét és elhatározását. dőn ennek intézkedéseit vesszük át, nagyon óvatosan kell eljárnunk. E szabályrendelet ugyanis az építészeti bizottságot s a városi tanácsot oly tág jog- és hatáskörrel ruházza fel, amilyennel nálunk egy szabályrendelet törvényesen fel nem ruházhatja. Igy pld. magánjogi s határozottan a bíróság hatáskörébe vágó kérdések eldöntését bízza a városi tanácsra. Budapesten lehet, hogy ugy van, ámde a városi tanács s a budapesti közmunkák tanácsa között nagy és lényeges külömbség van. A közmunkák tanácsának hatáskörét külön törvény, az 1870. X. t. c. állapítja meg, amelynek 22. §-a határozottan kimondja, hogy amig az építkezés ügye a törvény által nem szabályoztatik, a szabályozási terveket, elveket, utasításokat a közmunkák tanácsa állapítja meg, amelyeket középítészeti bizottságok szem előtt tartani kötelesek. Törvény adja meg tehát ott a jogot messzemenő rendelkezésekre, mig olyan törvény, amely a rendezett tanácsú városok tanácsát ily intézkedésekre feljogosítaná, tudtunkkal nincsen s igy oly széles hatáskörrel, mint a mérnöki tervezet proponálja, fel sem ruházható. Téves, szerintünk, jogilag az a tervezett intézkedés is, hogy a közutak, közterek alatt levő esetleges pincehelyiségek, ha a tulajdonos azokhoz való jogát igazolni nem tudja, egyszerűen elkobzandók. Törvényes rendelkezéseink ismerik az elbirtoklás, elévülés intézményét, amely a közzel szemben is hatályos. A magántulajdon pedig sokkal szentebb, semhogy ettől bárkit is, brevi manu, bíróságon kivül lehetne megfosztani. Az pedig, hogy valakinek — Jaj mamám, mire jutottam ! — Adiő l Elment és még vissza se nézett, pedig mi férjkorunkban legalább annyit ilyenkor megtettünk. Leborultam a kerevetre és ugy sirtam, mint Amazónia legboldogtalanabb hitvese. Hajnal felé botorkált haza az én kis fele . . . férjem uram. Mint minden jónevelésü feleség, ilyenkor én is menten elájultam. Arra tértem magamhoz, midőn a házi doktorkisasszony a halántékomat kenegette és lopva megcsókolt s attól a perctől kezdve házibarát, illetőleg házibaratnő lett. — Feleség! — féltékenykedik egy napon a fele . . . férjem — ha tükörbe nézek, bizonyos növéseket látok a homlokomon. — De uram ! — Ejh asszonyom, elég a színlelésből, válunk. — Ah, igy vagyunk ? nos hát tudja meg, hogy az itteni törvények szerint a hűtlen feleséget a férjnek, mihelyt az Ítélet jogerős, nyomban le kell szúrni. — Irgalom ! — Jó, még egyszer megbocsátok, de ha legkevesebbet is észre vennék, akkor . . . készüljön a halálra. Adiő. Elment és én egyedül maradtam. Beüljogelődei a szerzési okmányt meg nem őrizték, nem elég indok arra, hogy jogosan szerzett tulajdonától megfoszszák. S éppen ezért rendelkezik a törvényhozás akképpen, hogy az ilyen helyiségek a betétszerkesztés alkalmával, nem mint a közúthoz tartozók, azzal egy helyrajzi szám alatt, tehát egyszerűen mint közút veendők fel, hanem külön részletként, külön helyrajzi szám alatt, még pedig a tulajdonos nevére. Meg tudjuk érteni a szabályrendelet ama rendelkezését, hogy a város jogosítva van szabályozás szempontból az épités alá kerülő házak beltelkeinek egyrészét bizonyos egységárak mellett kisajátítani, (noha ez a kisajátítási törvény rendelkezésével ellenkezik) mert feltételezzük, hogy a város csak a legritkább esetben s ott log élni e jogával, ahol az feltétlenül szükséges s ahol az uj ingatlan használhatóságát hátrányosan nem befolyásolja, de nem érthetünk egyet azon rendelkezéssel, hogy a városnak jogában legyen bárkit is kényszeríteni arra, hogy építkezés esetére a várostól bizonyos területet megvenni kénytelen legyen. Ezen intézkedés nemcsak a kisajátítási törvény intenciójával s határozott rendelkezésével ellenkezik, hanem a közérdeket is sérti, mert a nálunk amúgy sem nagyon nyilatkozó építkezési kedvet lelohasztja. Teljesen elegendőnek találjuk, ha a magán ember arra kényszerit hető, hogy egy bizonyos, beltelken kivül eső területet, amelyet a város ingyen ád neki, ebbe bevonjon. Ezek körülbelül a szabályzatnak jogi szempontból legaggályosabb rendelkezései, amelyeket a tizenkettedik órában újból felemlíteni célszerűnek tartottunk, hogy reájok az építészeti bizottság szakavatott tagjainak figyelmét felhívhassuk. „Egy életre való terv." Esztergom, november 24. Tisztelt Szerkesztő ur! Örömmel és teljes helyesléssel olvastam b. lapja legutóbbi számában Censor fenti cimű aktuális cikkét szegény népünk téli munkával s ez által keresménynyel való ellátásáról. Egyet is értek vele teljesen s csak azért szólalok fel, mert két megjegyzésem mégis volna rá: i. hogy csak a városról, 2. hogy csak kosárfonásról beszél. Pedig nemcsak városunk, a hol az árviz egy esztendei élést tett tönkre, hanem a vármegye egyéb részeiben sok más község féli a közeledő hidegebb napokat, mert a koplalás magában véve is nagyon rossz foglalatosság, megfagyni meg még rosszabb. Ennek a nyomorúságnak kevés orvosság a könyörület. A könyörület szélsősége, amely a vagyontalanságra vezet, sem volna elégséges, hogy ezt a nyomort fölsegélje, A könyörület egyébként csak arra való, hogy váratlan csapásokban momentán segélyt nyújtson, kenyeret a földönfutóknak nélkülözésük első napjaira. Aszőiőmüvelőínk tönkrejutása nem jött váratlanul, a filoxera és a szőllőbetegségek minden fajtája szemlátomást emésztette föl vagyonunkat. Történt-e azóta elég lépés a letarolt szőllők felújítására, nem kutatom most-, ezzel a kérdéssel nem régiben foglalkozott e lap. Valamint hogy foglalkozott a házi ipar hasznosságával is. A házi ipar egyszerűbb nemeinek — s nemcsak a kosárfonásnak — bevezetése még — Ez aztán az igazi polgári házasság. Tovább menve az attikai téren a <Mater alma» impozáns palotája előtt, a következő feliratot láttam : — Kvalifikátor. Hát ez már mi a manó ? — Ez a bizonyitványosztó nagy gép, t. i. minden férfit alá állítanak és ahány fokot mutat az esze, annak megfelelő bizonyítványt kap. Éppen Lili volt az inspectiós. — No Habakukom — szól hozzám — állj ide te is. — Abból nem eszel, ha elvettél, tartsál is el. Elég gondot ad nekem a ház és a konyha. Veridicus. At anitáképzo segélyegyesülete. Esztergom, november 24. * Egy vasárnap délután aztán Lili léghajózni küldött, bizonyosan valami kalandra készült az alatt a szobalegénynyel. Én azonban, mint engedelmes feleség szót fogadtam, de ugy megtöltöttem a léggömböt, hogy a kedvező szél által is segítve, szép hazámig meg se álltam. No leányok, csalódott asszonykák és vigasztalókra váró özvegyek, előre, ránduljanak ki rajta Amazóniába, hanem az utolsó szót itthon ne felejtsék. El Amazóniába ! Cupido. Ma már beszélhetünk róla, mert a vasárnapi gyűlésen tényleg megalakult. S elmondhatjuk azt is, hogy az alakuló gyűlés iránt impozáns érdeklődés mutatkozott, — daczára, hogy az előmunkálatok egész csendben folytak s a meghívók szétküldéséig is úgyszólván csak néhány ember birt róla tudomással. A város közönsége ezúttal is bebizonyította, hogy a nemes, kulturális célok iránt való hagyományos érdeklődés nem halt ki a lelkéből s szívesen áldoz olyankor és olyanoknak, a mikor és akikről tudja, hogy áldozatkészségére érdemesek. Az alakuló gyűlésen a városháza tanácstermében közel hetven érdeklődő jelent meg, akik előtt a gyűlés öszszehivója : dr. Walther Gyula egyházmegyei főtanfelügyelő ismert nagy ékesszótem a hintaszékbe és merengtem a világ múlandóságán. III. Csodás egy világ is ez és midőn egy napon délutáni sétámat végeztem legújabb ampir-ruhámban, bámulatos dolgokat láttunk a szobalányommal, aki szintén egy emancipáció vágóhídjára került férfi volt. Igy pld. a Dark Johanna téren egy óriás automata körül tolongtak. — Mi az ? — kérdem a szobalegényt. — Kiházasitó automata. — Hát az micsoda szerzet ? — Tetszik tudni naccsága, minden leány bedobja hozományát, vagy az arcképét és annak megfelelő vőlegény ugrik ki. — No még ilyent sem pipáltam. Tovább mentünk és egy szégyenletes palota homlokzatán öles betűkkel volt felírva : — Agglegények javító intézete. Hallatlan humanitás. És hogyan javítják itt az agglegényeket ? — Mindenféle házastársi munkára szorítják és mikor már teljesen megszelídül, kiadják férjnek . . , hozomány nélküli, szegény leányok számára. — Tehát itt az állam minden legényemberrel rendelkezik ? — Hogyne, hiszen itt a házasság államosítva van s ötven éves korig minden férfira éppen ugy kötelező, mint más államokban a katonáskodás.