Esztergom és Vidéke, 1897

1897-11-14 / 91.szám

ESZTERGOM OS VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Meíjjelemik Vasárnap cs csütörtökön. E-LŐFIZETESI ÁRAK \ E^ész évre — — — — 6 frt — kr. Fel évre— — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁN­Laptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYULA­Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők * Szccl^cqyi-tcr, 330. szánj. Kéziratot nem adunk vissza. Tempóra mutaníur. Esztergom, november 13. A sok >iuvenis« tollal megirt cikk után végre egy »Senior« szó­lal meg az »Esztergomi Lapok* legutóbbi szamában. S hogy csak­ugyan ilyennek kell lennie, felszóla­lásának higgadtságából, alaposságá­ból, leplezetlen őszinteségébőT bíz­vást következtetjük. Megvalljuk csodálkozással, és örömmel olvastuk e cikkelyt. Cso­dálkozással, mert tisztelt laptársunk közli, amely tudvalevőleg a jelenleg uralkodó politikai párt lapja s minded­dig nagyon meg volt elégedvea meg­levő állapotokkal s még rövid idő előtt is váltig hangoztattja : »hogy egy választókerület boldogulására egészen közömbös a képviselőjének pártállása, mert a kormány kényte­len mindent megadni, ha ellenzéki érzelmű is a kerület, mihelyt e »minden* ideje elérkezik.* Örömmel is olvastuk e cikkelyt, mert — amit már a mult szombati értekezleten is észrevettünk — azt következtetjük belőle, hogy amit eddig a világért sem tettek meg, ma már maguk is beismerik, ahogy legutóbb országgyűlési képviselőnk is beismerte: hogy >a tizenkettedik órában vagyunk.* Őszintén örven­dünk e változásnak, mert a beis­merés a javulás első stációja. A tisztelt cikkiró — a viszonyok­kal nagyon ismerősen — fejtegeti, hogy hol kell keresnünk leginkább jelenlegi dezolált, vigasztalan viszo­nyaink okát. A személyi kultusz­ban, amely a közintézmények létc­sülését egyes személyek akaratától, tetszésétől tette függővé. A meddő sült galamb ­i- varasban, minden igye­kezet idő előtt való ellankadásában, a tettekre való lelkesedés hiányá­ban. Es főleg abban a körülmény­ben, ihogy nálunk minden közügyet |politikai tekintetek irányítanak* s nem a város javát célzó városi po­litika. A legnagyobb elismeréssel kell adóznunk tisztelt laptársunk igazán hősies önmegtagadásának. Mert hő­sies önmegtagadásnak tartjuk, hogy első helyen kiadta a cikket, amely egy csapással halomra rombolja mindazt, amit a lap évek óta hir­detett szinte ideges makacssággal és valónak állítja mindazt, amit ed­dig merészen tagadásba vett nem kisebb ideges makacssággal. Oh, el tudjuk mi is képzelni, mily keserves Canossa az, amikor egy ellenzéki érzelmű lap igy kénytelen felsóhajtani: Hova fejlődött volna Ai .Esztergom és Vidéke" tárcája. Köpyű. Hadd sebeid vérezni, hadd Könnyed omolni aggatatlan, Titkos kéjt rejt a fájdalom, S a sir ás olyan édes balzsam. Sebezd meg önnönmagadat, Ha más még meg nem sebze téged, S a jó Istennek megköszönd, Könyű ha nedvesiti képed ! Heine. Az asszony. — Az »Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Reggel. Ha regényes korrajz volna ez a cik­kely abból az időből, amelyet annyira szeretnek a mi krigliző s panaszkodó apáink visszasóhajtani, akkor igy kez­deném : — Julcsa megtömted már a libá­kat ? És egész nyugodt lelkiismerettel kez­deném igy, bár hem vagyok tisztában a Esztergom, ha egységes törekvéssel azon vannak, hogy a terhek megosz­lása kedvéért . . . a kormány áldo­zatkészségének elnyerésére idejében lé­péseket tesznek s ebben egyértelmüleg járnak el?* Es ebbeli véleményét példákkal is megerősíti; példákkal, amelyeket a közelből vesz. Elpanaszolja, hogy mint boldogulnak más városok, amig mi lépésről-lépésre hányadunk. Ko­márom csak a legközelebbi múltban kapott uj ingyen kaszárnyát, téli ki­kötőt, pénzügyigazgatóságot. Győr pénzügyigazgatóságot, folyammér­nökséget, selyemgubóraktárt, vasúti osztálymérnökséget (a mienket meg elviszik), reáliskoláját államosították. Es pl. a hozzánk képest kis Balassa­Gyarmat iskoláinak ellátására is tizenkétezer forintot áldoz a kormány, jóllehet ott sem gimnázium, sem reáliskola nincs. Bizony mindebben nagy igaza van a cikkiró urnák ! Hanem persze ezek a városok nem abban keresték boldogulásukat, hogy minden áron ujjat húzzanak a kórmánynyal, (amit mi annak idején főpásztorunk kife­jezett óhajtása dacára is megcsele­kedtünk), nem feledték el, hogy a közérdek minden egyéni ambíció, minden személyes tekintet fölött modern ludtömés elveivel s lehet, hogy ezt nem is reggel szokták megcsele­kedni, csakhogy egy csöppet se blami­rozna engem, mert önök se tudják job­ban és olyan nyugodt lelkiismerettel ol­vasnák, a mint én irom. De ez nem re­gényes korrajz aból a bizonyos időből, hanem fotográfia máról. Olyan pillanat­nyi felvétel, amely talán csak a legköze­lebb álló alakokat matatja be teljesen. Tehát igy kezdem : — Elza, jött már a tejes asszony ? Ügyeljen, mert nekem, ma megint mig­rénem van! Lám, az idők hogy változnak! A Julcsa helyett Elza, a liba helyett pedig mig­rén. Nem ugy van már mint volt régen. De ez meg hagyján. A tekintetes asz­szony talpon volt már s ki tudja meny­nyit sürgött forgott, amig végre Julcsá­val szóba állott, hiszen annak is van dolga és nem kerül mindjárt az urnő elé. De őnagysága még az ágyban van, mi­kor Elzának panaszkodik s onnan szokta reggelenként az első utasitást adni. Délben. A tekintetes asszony harangszóra vitte a párolgó levesestálat, mert az asztal terítve volt. O nagysága csönget. Jön a szobaleány, — menjen vissza, szóljon be a konyhába és fogjanak már hozzá a terítéshez, A parancs után olvassa tovább a divatla­pot, amelyből rendkivül érdekes dolgot tud meg: fájdalom, egy cseppet sincs hasznára . . . hogy az őszi ruhák még­sem olyanok mint tavaly sejtette. Jön a férj, ő nagysága csönget. — Elza tálaljanak. Megtörténik, leülnek s lehetőleg hal­gatnak, mert nagyon kellemetlen a han­gulat. Odakünn permetez az eső, ideben csaknem őszi félhomály van, az asszony pedig olyan ideges ábrázatot vág. — Hát ez uj rendszer, — mormogja a férj, Levest villával. — Jaj, már megint! — Én nem tudom mit csináljak ezek­kel a cselédekkel. Igy kesereg ő nagsága és megnyomja a csengőt . . . — Az urnák két villát adott kanalat pedig nem hozott. Hol a szeme ? Elza fogja az egyik villát és durcá­san viszi kifelé, de ő nagysága utána kiált: — Hozza vissza ügyetlen! Nekem két kanalat tett, most kicseréljük, ma­guk csak edénytöréshez értenek és a vasárnapi sétához, másra sem jck ! Elza mosolyogva távozik, ő nagysága pedig a homlokát tartja és szemrehá­f őt. Ürge Ignác ur Chinából nagy szállítmány legfinomabb minőségű most, aratott T H E A T küldött, amelyből eredeti chinai ládákban ónozva 1200 qram 4 forinton kapható BRUTSY GYULA müi paráru raktárában áll, nem adták a városi ügyek inté­zését bárki kezébe csak azért, mert a kezek tulajdonosa pártjuk érdekeit szolgálta; hanem — mint Balassa­gyarmaton is — erős küzdelemnek árán is ki tudták eszközölni maguk számára a kormány jóindulatát, amelynek most azután bőséges gyümölcseit élvezik. Az idők jelének, még pedig ör­vendetes jelének tartjuk Senior ilye­tén megnyilatkozását. Ugy látszik, a vastag hályog, amelyet a párt­szenvedély szőtt polgártársaink nagy részének a szemére, szétfoszlóban van. Talán a nem rég mult október 25-ikén vettek maguknak annyi időt, h ogy végigtekintsenek az el­múlt tizenkét hónapon s e revue eredménye ez a mea culpa. Össze­hasonlítása azoknak a vívmányok­nak, amelyekben az idő alatt nekünk és az okosabb előrelátóbb, higgad­tabb városszomszédainknak volt részük. S bizonyára keserűen gon­doltak arra, hogy ez elhagyatottság, • stagnáció, reménytelenség lustumá­ból még négy egész esztendő van ! hátra. Ezen a bajon azonban, amelyet 1 magunk kerestünk magunknak, már nem lehet segíteni. A meddő 'sóhajtásoknál és elkésett mellverés­; nyóan néz a férjére, amiért izgalmait , észre sem veszi, hanem közönyösen kavarja a levest. — Borzasztó ám az, amit nekem e cselédektől tűrnöm kell, nem is birom tovább. Kilököm őket legközelebb. — No, annak is igen örülök, ha min­den hónapban másokat hozol. Már ép­pen torkig vagyok a cseléd-mizériáid­dal. O nagysága először is fájlalja magában, hogy ez az incidens megint olyan kiáll­hatatlan hangulatba ejtette férjét, a melyikben beszélni se lehet vele s igy az őszi ruha kérdésére még csak cé­lozni sem tanácsos, azután benne lévén a panaszok árjában, folytatja kifogásait és epésen rival a férjére, ha ez türel­metlenséget árul el. De ő nagysága alig ebédel, csak ugy belekóstolgat mindenbe, pedig a tekin­tetes asszony annak idejében igen jó étvágygyal evett és aggódott, ha az ura nem versenyezett vele. Este. A tekintetes asszony pörölt némelyik estén. Ha napközben valami megesett, ami nem tetszett neki, attól aztán han­gos volt a ház. A Julcsa olyan leckét kapott, hogy sirva fakadt s jobban vi-

Next

/
Thumbnails
Contents