Esztergom és Vidéke, 1897

1897-11-07 / 89.szám

2 ESZTERGOM és VIDÉKE.. (89. szám.) 1897. november 7." merészelnék, vagy azt alaposnak elfogadhatnám. Megyénkés városunk jó hírnevének érdekében fölötte kívánatos, hogy megyénk összes értelmisége fölkarolja az eszmét, hogy minél több szellemi munkás csoportosuljon a terv körül s közreműködésével biztosítsa és gyorsítsa annak megvalósítását. Az elkészítendő mü tanúbizonysága lesz a jelenkor előre haladott szellemének és értelmiségének, mely a monographia elkészítésével örökre emlékezetessé teszi megyénk és városunk múltját és jelenét. A mű díszére és javára válik ugy Esztergámnak, mint a munkában közremőködő íróknak ; s egykor méltán büszkék lehetünk rá, mint helyi iróink nemes lelkesedésének, buzgó fáradozásának és tudományos munkásságának eredményére. Vétkes könnyelműséget, megbocsáthatlan mulasztást követnénk el, ha a most kínálkozó kedvező alkalmat a legnagyobb örömmel és készséggel meg nem ragadnók. Ha — tán kishitüségből, a magunk erejében nem bizva — a munkához hozzáfogni nem akarnának, kérdés : mikor lesz, vagy egyáltalán lesz-e ismét hasonló alkalom ? R. V. * Fölhívás a megye és város müveit közönségéhez. Az «Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat* részéről a monográfia ügyében kiküldött bizottság több oldalról nyilvánított kivánságnak óhajtott eleget tenni, midőn más hasonló művek nyomán összeállította megyénk és városunk tervbe vett monográfiájának beosztásit és tei vezetet. A monográfia körülbelül a következő íejezetekből fog állani: I. Természeti viszonyok. A megye fekvése, területe ; hegy- és vízrajza ; geológiája ; növény- és állatvilága ; meteorológiai viszonyai. Festett vilin. — Az ^Esztergom és Vidéke* eredeti tárcája. — (Vég«.) A leány annyi természetes igazsággal beszélt, hogy Barna szinte megdöbbent. Ennyi ősszinteséget nem várt s a leány szavain mélyen elgondolkozott, az pedig folytatta: — Nem beszélhetsz te komolyan, Gyuszi. Eléggé ismersz, tudod hogy ki vagyok. Én csak szeretője tudok lenni valakinek, felesége nem. Aztán, látod, nagyon rossz asszony lennék én és drága. Nekem sok ruha kell és ékszer, azt te mind nem lennél képes fedezni. Meg hát jól is szeretek élni, mulatni, örülni akarok az életnek, — hiába, ezt megkívánja már a vérem. — Mit gondolsz,' ebből a nyomorult fizetésből tudnál e te nekem csak egypár harisnyakötőt is venni ? No látod ! — És nem is értem, hogy mi az, feleségnek lenni. Örök bilincse egy másiknak, akik csak azért vannak, hogy még nyomorúságosabbá tegyék ezt az úgyis szürke világot ! — O Nita, nem vagy te olyan, milyennek magadat mondod. Neked csak a lelked van megmételyezve, a szived tiszta. Ne ingasd a fejedet, tudom én azt jól, O még most is előttem van az a szivázó kép, mikor boldogult feleségem II. Történeti viszonyok. 1. A megye történelmének irodalma és kútfői. 2. Az egyes községek helyrajza és történelme ; régi és mostani neve. Elpusztult, vagy más megyébe kebelezett községek. 3. A megye történelme az őskorban, a rómaiak idejében, a népvándorlás korában, az Árpád-kori vezérek és királyok alatt, a vegyes házból származott királyok alatt, a Habsburg-ház uralkodása alatt. 4. Régiségi leletei. 5. Történeti nevezetességei: templomok, kolostorok, várak, kastélyok, paloták. 6. Érsekség, káptalan, apátságok, szerzetek, lovag-rendek. 7. Megyei, városi, állami, katonai hivatalok. 8. Régi és mostani nagyobb földbirtokosok ; nevezetesebb családok. 9. Egyesek, testületek, községek címerei és pecsétéi. 10. A megye kiváló szülöttei: irók, művészek, jótevők. III. Társadalmi viszonyok. 1. Népesség ; vagyoni állapot; a lakosság foglalkozása, 2. Népszokások : nyelv, viselet, életmód. 3. Törvénykezés ; közigazgatás. 4. Egészségügy ; kórházak. 5. Közgazdaság, mezőgazdaság, állattenyésztés ; erdészet és vadászat; szőlőművelés és borászat; halászat; kertészet. 6. Közlekedés: közutak, vasút, hajózás ; posta, távíró és telefon; vámok, hidak és révek. 7. Kereskedelem és ipar ; bányászat ; gyárak és ipartelepek ; pénz- és hitelintézetek. 8. Egyházak : róm. kath. ; gör. keleti, ev. ref. ; ág. ev. ; izr. 9. Iskolák ; szeminárium, főgimnázium, reáliskola, tanítóképző, óvóképző, elemiés ipariskolák, ovóintézetek. 10. Műemlékek és nevezetes épületek ; könyv-, levél-, kép- és kincstár. 11. Zene ; színészet. 12. Társadalmi élet ; művelődési és jótékony egyesületek. Minthogy ez a tervezet remélhetőleg elegendő tájékozásul szolgál arra, hogy kiki megtalálja a tanulmányainak és hajlamainak megfelelő részletet és — feldolgozás végett — tetszés szerint szemelhessen ki magának egyes fejezeteket: a bizottság ezen az utón teljes tisztelettel fölkéri ugy a munkában részt venni szándékozókat, mint az ügy iránt érdeklődőket, hogy a f. hó 9-én (kedden) délután 5 órakor a városház nagytermében a monográfia ügyének megbeszélése végett tartandó értekezletre minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. Esztergom, 1897. november 7. Az előkészítő bizottság nevében Rózsa Vitái. merev szemeit a te jóságos kezed zárta le, s a másik kezeddel pedig kebledre ölelted árva gyermekemet és a halott könnyebbülten lehelte ki lelkét, Nita, te akkor a fenség fényében ragyogtál, mert a szivednek igaz szeretetét láttam. És érezem most is, hogy szeretlek, de tudom azt is, hogy te is szívesen vagy velem. — Nita, gyermekeimnek anya kell, ne habozz, hanem légy az enyém és a gyermekemnek édes anyja. — És a becsület ? . . . kérdezé alig halható hangon a leány. — A becsület ?! — és felragyogott az ember aicza. —Nézz a szemem közé : mit olvasol te abból ? Az én becsületem olyan erős és rendületlen nagy, milyet megtörni senkinek nem lehet, nem szaban ! És ez a becsület a tied is lesz! ., . Nita alig bírta felfogni a szavak értelmét. Uj volt, előtte az a beszéd egészen, Ilyeneket ő csak a szerepekben hallott, de kinn az életben neki soha sem mondták, tőle ezt soha sem kérdezték. Oly hirtelen, oly váratlanul csengett fülébe e beszéd, hogy az első pillanatban elakadt a szava. Mert ő csak szeretője volt mindenkinek, a szőke dragonyosnak ép ugy, mint az iszákos komikusnak, akivel élt. Azt hitte, „Az uj megyebizottsági tag." Esztergom, november 6. Ugy látszik, elevenre találtunk a vasárnapi vezércikkünkkel, mert az * Esztergomi Lapok > legutóbbi számában tTöbb i-ső kerületi választó* (valószínűleg országgyűlési képviselőválasztó) ugyancsak nekiront a vármegyének, azon hiedelemben lévén, hogy Helcz ur megválasztása kérdésében csak is ennek és senki másnak van olyan rossz izlése, mely szerint a nevezett volt polgármester urat <a történtek után, még most* nem látná szívesen a vármegye gyűléstermében. Megnyugtathatjuk ama választó polgárokat, esetleg mind a kilencvennyolcat, hogy a vármegyét az sem fogja inkommodálni, ha esetleg Helcz ur a főispán elnöki széke mellől ítél majd elevenek és holtak fölött. Mindenkinek olyan képviselője van, amilyent választ. Ha tehát Esztergom I. választó kerülete a város érdekeit Helcz ur kezeiben véli a legbiztosabbaknak, az ellen a vármegyének semmi ellenvetése sem lehet. Utóvégre is, nem Jockey Club a vármegyeháza. Hozza Isten tehát dr. Helcz Antalt s érezze magát jól ennél a zöld asztalnál is ! Neheztelt cikkünkben semmi egyéb nincs, mint jóakarat. És pedig jóakarat Helcz Antal iránt, kiről tudván azt, hogy «a történtek után* a város képviselőtestületében kissé nagyon is hamar kezdett szerepelni, nem véltük e választás után időszerűtlennek ama nézetünk nyilvánítását, hogy most még az esetben, ha Helcz ur a bizottságban helyét elfoglalná, bizonyos szubtilis felfogáskülömbségek nem lennének lehetetlenek a «kilencvennyolc* választó bizalmának letéteményese s a vármegye bizottsága között. hogy az ő végtelen nagy szerelméhez joga van sokaknak, akiknek egy csép eszük és elég pénzük van. És most, ime elébe áll egy becsületes derék ember, akinek szive, lelke nemes s a ki nemcsak hogy szereti, de feleségévé és gyermeke anyjává is akarja tenni. O, akit senki komolyan nem vett, a kit mindenkinek szabad volt léha szerelemmel és vallomással ostromolni, ő legyen egy másik becsületének boldogsága ? Ebben a perezben utálta egész eddigi életét és undorodott magától. Csak a szive — az ugy érezte — mintha édes boldogsággal dobogna és keresné a boldogító öszhangot szive és a férfi között. Majd az érzelmek egész skálája zajgott szivében s lelkének húrjain átrezgett a megváltás minden fenségével, hatalmával. Szinte félénken suttogta: — Es méltónak találsz te engem arra, hogy a te becsületedben osztozzam ? A férfi mélyen szemébe nézett a leánynak. — Én hiszem, hogy méltó vagy arra, hogy szeresselek és gyermekem anyjának nevezzen. A láuy meghatottan csókolta meg a Tisztelt laptársunk legutóbbi vezércikke másként fogja föl a helyzetet. Ám jó ! Szerencsére az Ízlések külömbözők. De azért szabadjon a vezércikkben megnyilatkozó némely kedveskedésre reflektálnunk. Hisszük, nem árt, ha a »több I. kerületi választó c megvilágításával szemben ami lámpásunkat is fölemeljük, A több I. kerületi választó Helcz urat a város igaz és önzetlen barátjának tartja, ki Esztergom veszélyeztetett érdekeit mindenkor meg fogja védelmezni. Hát, kérjük szeretettel, ki veszélyeztette eddig Esztergom érdekeit jobban, mint Helcz ur s valljon ki védelmezte Esztergom város érdekeit, — ha kellett, még Helcz úrral szemben is, — mint Esztergom vármegye ? Mindenesetre jobb kezekben lesz a japáni császárhoz intézendő fölirat, ha annak megszerkesztésével — esetleg — Helcz urat bízza meg a »több választó polgár«, mert akkor a fogalmazványt majd csak az utolsó Ítélet harsonája fogná kiemelni a feltámadásának hiu reményében szunynyadó ügyészi iratok mellől. Hogy rosszakarat és gyanúsítás nyilvánult múltkori cikkünkben, mert port akar a nagyközönség szemébe hinteni, mert elakarja hitetni, mintha tudja Isten, mily nagy erkölcsi disqualifikáció következnék be Helcz úr ellen, ha a vármegye esetleg őt elmarasztalná ! . . Ugyan kérjük, hol van ott a roszakarat, ahol az egyén minden tekintetben megfelel a maga kötelességének ? Mennyi ragad a gyanúból arra, aki közhivatalnoki minőségben még az árnyékát is kerüli annak, hogy meggyanúsítható legyen ? Csak valljuk meg őszintén, hogy mindannak, ami történt, Helcz ur maga volt az oka ; — igen, ő maga, ki nem egyszer, szavahihető tanuk előtt beismerte, hogy a közhivatalnoki pályájával járó komoly munkára képtelen. Csak ne akarjanak belőle erővel mártírt csinálni s pláne ne gondolják Esztergom város közönségét olyan éretlen eszű gyermeknek, ki még azt sem tudná, férfi kezét és forró könnye ráhullott arra . . . Halk csengés hallatszott. Nita hirtelen felrezzent és a hang felé nézett. Az utolsó színfalnál egy hosszú vörös képű tiszt jelent meg : a dragonyos hadnagy, sisak-taréja a homályban csillo, gott. Nita, amint megpillantotta, hirtelen szivének nyilalott valami, egyszerre elfelejtette, amit csak az imént mondott: tekintete oda tapadt arra a fényes ruhára, melyben a vörösképü óriás csillogtatta magát: egy pillanat alatt lázban égett a teste, felszökött a férfi mellől és visszakiáltott neki pajkos, szilaj hangon: — Adieu becsületes barátom ! — és kacagott hozzá nagyot. De a kacagásában volt valami borzalmas, valami őrületes. Aztán a dragonyos karjába öltötte képét és vígan tűntek el a színfalak mögött. Barna pedig szomorüan tekintett utánuk és csendesen mondotta :, — Kár érte ... jó szive van. Fülöp Zsigmond.