Esztergom és Vidéke, 1897

1897-10-07 / 80.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. MeíIJetenik Vasárnap és csütörtökön. JLLŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fél évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYUbASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendő Szécljeqyi'-tér, 330. szánj. ~jH Kéziratot nem adunk vissza. KpA vármegye hatásköre. Esztergom, október 6. Laptársunk, az »Esztergom f az ő október 3-iki számában, megemlékezve a vármegye őszi közgyűléséről, neheztel az alispánra, a főjegyzőre, meg az egyik (az esztergomi járási) főszolgabíróra, de különösen a főjegyzőre, mint előadóra, amiért ez utóbbi az idegen ajkú községek megmagyarositása érdekében oly figyelmeztető modorban irt javaslatot terjesztett a vármegye közönsége elé, melyet — nézete szerint szerencsére — a közgyűlés higgadt elemei nem tettek magukévá. Fel vagyunk hatalmazva annak a kijelentésére, hogy a neheztelt s az esztergomi főegyházmegyei hatósághoz intézett átirat ugyan a vármegye főjegyzőjének tollából került ki, de azt a vármegye állandó választmánya szeptember 13-iki gyűlésében magáévá tette s igy akik jogot tanultak, azok tudják, hogy szeptember 13-ától fogva az átirati javaslat nem a főjegyző előadói javaslata, hanem az állandó választmány véleménye, melyet mindőn önérzetes tisztviselő kell, hogy védelmébe vegyen. Az egész neheztelő cikk külömben inkább hangokat keres, mint azt, hogy az állandó választmány (avagy, ha ugy tetszik a főjegyző) mit akart elérni. Mindakettőnek az volt a célja, hogy a cséviek végre megmagyarosodjanak. S minthogy nézetük szerint e célt a hivatalára alkalmatlan tanitó nyugdíjazása és az által lehet elérni, ha a templomban a prédikációt s egyéb nem a szoros értelemben vett rituáléhoz tartozó dolgokat magyarul végzik, — ez ügyben először a legudvariasabb modorban irt átirattal kereste meg az egyházmegyei főhatóságot a tarthatatlan állapot szanálása végett s csak mikor a beérkezett s minden szépet és jót igérő válasz dacára sem látott semmiféle eredményt, akkor folyamodott erélyesebb hangú átirathoz, melynek az az eredménye lett, hogy a főhatóság ismét nem tett semmit, hanem tiltakozott a hang ellen, minővel még a magas kormány sem szokott velük érintkezni. Nézetünk szerint hivatalos megkeresést Magyarország minden hatósága, tekintet nélkül arra, hogy az moll vagy dur hangban van-e tartva, figyelembe venni s annak értelmében intézkedni tartozik. S ha a hangnem felel meg a hivatalos illem követelményeinek, akkkor ott a vármegye fölöttes ellenőrző hatósága: a miniszter, aki még az esetben is elégtételt fog szolgáltatni, ha némelyek a Bánffy-Perczel féle pacifikációval megelégedve nincsenek. De azt válaszolni, hogy majd csak ak kor teszünk valamit, ha igazságos ügyedet könyörgésre fogod, az — egy vármegye törvényhatóságával szemben — legalább is fönnhéjázó hang, melyet előttünk még az sem képes kimenteni, hogy a vármegyének fényt, multat, erőt és létjogot senki más, csak az egyházmegye ad. Eltekintve azonban ettől, bárki kérhet müveit emberek között bármit s akit kérnek, az vagy teljesiti vagy nem a kérelmet. ígérni is szoktak a civilizált emberek s tudtunkkal csak olyat ígérnek, amit meg tudnak s akarnak tartani. Már pedig az egyházmegyei hatóság 1895-iki átiratában igért anélkül, hogy ezen igéretét betartaniamint azt a következmények megmutatták — esze ágában is lett volna. Esztergom vármegye intéző körei nagyon jól tudják, hogy a prímás a vármegye örökös főispánja ; büszkék is ezen kiváló tulajdonságukra, de azt is tudják, hogy a prímástól a magyarság érdekében nem ad graccas calendas terminust, hanem csak egyféle választ kaptak volna. Olyan választ t. i. hogy amit kívántok, mivel a Haza érdekében van, meglesz, mert (sic volo, sic jubeo) meg kell lennie ! Ami a falusi pap és tanitó, meg az alispáni, főjegyzői s főbírói hivatásnak kényelem szempontjából való összehasonlítását illeti, — hát itt nagyon is ventus juventus féle szemmértéket használ az érdemes czikkiró. Mert bár a fönttisztelt vármegyei hivatalokban még senki sem halt éhen, s még az sem egészen példanélküli dolog, hogy néptanítók is kapnak gyomorkatarust; — de már egész nagy Magyarország népeit szeretnénk megszavaztatni abban a fogós kérdésben, hogy melyik a kényelmesebb hivatal : a falusi plébánosé, avagy a vármegyei tisztviselőé ? Azok a füstös hivatalszobák vannak olyan tiszteletreméltó helyek, mint a falusi lelkész urak dolgozó szobái, — azok az öblös beszédek pedig bizony nem ártanak annyit, mint egynémelyik képviselőválasztási prédikáció, melyben a vármegye terhére rótt durva frázisokból olykor nagyobb bokrétát lehetne kötni egyik — másik falusi templomban, mint a vármegye őrszohájában ! Senki nem óhajtja annyira, mint mi, hogy a hatóságok és az egyház férfiai között mindenkoron meg legyen a jó egyetértés 5 e tekintetben a vármegyét gáncs nem illetheti; mert, ha nem kap üres ígéretet, ezúttal sem lép az állandó válsztmány a neheztelt térre. S kérdjük: határozattá emelte a vármegye a neheztelt véleményt ? Ugyebár nem ? Nos akkor miért tetszik bosszankodni ? A Katholikus Tanítóegyesület gyűléséhez.*) Esztergom, október 6. Azon alkalomból, midőn az >Esz tergomjárási Kath. Tanítóegyesület« a holnapi napon a vármegye négy alesperesi kerület egyesületeivel karöltve gyűlést tart, okadatoltnak tartom, hogy ezen ünnepélyes alkalommal visszatérve a legutóbbi közgyűlés legkimagaslóbb jelenetére, ugy a mint a lelkem érez, kitárjam mindazt, hogy mit várhatunk mi a kath. népnevelők egyesületeitől s minőknek kell azoknak lenni, hogy minden tekintetben megfelelhessenek a hozzájuk kötött várakozásoknak. * * * Magasztos gondolatok járják át valónkat, ha vissza gondolunk a két évvel ezelőtt lefolyt alakuló gyűlésre, mikor az öröm mámorító hevében az akaraterőnek oly sok oldalról adtunk fényes tanúbizonyságot, hogy a nagy egyházmegye tanügyi és egyesületi életét az azokat megillető helyen: a primási székvárosban koncentráljuk. Minő meszszire vető ábránd vezette akkor gondolatmenetemet, tudva azt hogy az ország fő és székvárosa is az ezen egyházmegye körzetébe tartozván, idővel sikerülend az orszá*) A holnapi gyűlés egyik előkelő tagja tollából hozzuk e cikket, mely nagyrézst az egyesületi vezetők véleményét fejezi ki. A szerk. gos, tehát az egyetemes kath. egyesületi tanügyi élet központi vezetését is magához ragadni, hogy az ország szivéből induljon, vagy térjen be minden mozgalom, mely a kath. tanügyet és azok bajnokait illeti vagy érdekli. Majd pedig a fiúi hála lép előtérbe, midőn visszavarázsoljuk kegyelmes főpásztorunk, a bíboros áldornagy, Magyarország nagy bölcsességü hercegpimásának, ez időtájban előtte hódolatát, tántoríthatlan ragaszkodását bemutatató tanítói karhoz intézett magas röptű szavait, melyet közölni annál is inkább helyén valónak találok, mert benne, mintegy előfutárját találom O Szentségének b. Canisius Péter háromszázados emlékünnepe alkalmából megirt enciklikájának. >Teljesen osztom* — úgymond a főpap — a kath. népiskolákra vonatkozó, most előterjesztett nézetet s ez alkalommal magam részéről is szükségesnek tartom hangsúlyozni azt, hogy nép oktatatási ügyünket azon színvonalra emeljük, melyet a kor s haza tőlünk megkövetel. Tévednénk azonban, ha azonban ha éppen az oktatásra, az értelem fejlesztésére, nem egyúttal a nevelésre, szivképzésre fordítanánk gondot. Régi szólásmóá az. kiképzett ész kiképzett sziv nélkül nemáldás, hanem átok a társadalomra. A ker. egyház kezdete óta a templom és iskola oly viszonyban állottak és állanak, mint a »Mater és íilia.< Nekünk a benső viszonyt felbontanunk nem lehet s karöltve kell együttesen működnünk ugy egyházunk, mint hazánk érdekében. Magam is 30 évnél tovább voltam a tanári pályán s tudom mérlegelni azon súlyt, melyet a tanitókar nemcsak az ifjúságra, hanem a társadalomira is gyakorol. Egy a czél, ^nelyet elérni törekszünk, de a vidék viszonyai szerint különbözők lehetnek az utak, az eszközök, melyek a czél elérésére vezetnek. Ezt megvitatni a tanitó egyesületek czélja. Kérem önöket emlékezzenek meg magasztos hivatásukról, melylyel a gondjaikra bízott fiatal csemetéket jól hajlítani és irányítani kötelességük.* Ha szétbontom ezt a remek beszédet, azt találom, hogy mig első része a neveléstan homályát sohasem veszítő hamvát választja ki históriai okadatolással, az utóbbi az irányt határkővel kijelölve, az egyesületek működésének tartja kötelességszerűleg kiváló feladatául a ker. nevelési és oktatás problémájának kivezető ösvényét czélhoz vezető módon elkészíteni. Ez utóbbi kijelentés mig egyrészről a szorosan Ivett iskolai, vagyis paedagogiai,