Esztergom és Vidéke, 1897
1897-10-03 / 79.szám
ESZTERGOM es rom i • •• VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. Megjelelik Vasárnap és csütörtökön. t^LOFIZETESI ARAK \ Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fel évre— — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MÜNKÁGSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYUL-ASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hoYa a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldeni} Szécfyertyi-tér, 330. szánj. Kéziratot nem adunk vissza. OKTÓBER 6. <SU/i/j,ato'&- mea!... Qsalt eau zövidli-e- ip&zcze* ÓX& olcsó hiz, dicsósla piacán . . . 0>s azAán, zajta! . . . s&ínuk, nevet liezesve Siettek a csilloaás után . . . Mazanaok inának, a\frás&>dal hangja íze&Swl, ©leint sóhaj s%>áll a s&iveken liezes&tül. <9U>o&, hikézt ma a 4atatvc| í o4 %>úanalí, < SfCem ön&ésvól s&ezettélv a haz>át, €í nuilts&ivüneli és w-m a ha&nanah tyédettéh mea a jussát, i^a&át . . . maaosva nem csúszva, más&va jöttek, 3)e •mint a sas, a ^elleaekve tözteh. pén&en vették mea a néps&ezelmet, £fCem vásázoltáh tVihon, liéz> aiatt, £fCem alhudtak, nem is hézteh hea^elmet, Ól lelliüh tis&ta, séztctlen mazadt ... 7ía ázmánu, cseX el is -tiporta olut, ff(Ciax& meaéztéh OA ötöli idofict. %iéteh csak a pete tüno vazá&sa, cX vásázolt név, olcsó '(viz, vésnéd, Slceíu önmaaánali sizaödzét meaássa S hamvát a sz>él e-ts&ózja s&eztey&éX .. . &cyifr haló -pezc ^ötötteteh itHet . . : ővéh özöh ... £1 halhatatlan élet! Pásztor Árpád. Az „Esztergom és Vidéke" tárcája. A brigadiros úrról. — Egy önkéntes naplójából. — — Az ^Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Kikerültünk az önkéntes iskolából ; beosztottak bennünket a századhoz. Én mindig gyűlöltem az iskolát ; a testem, lelkem eltespedt a boltíves terem szürke levegőjében. Ha az embert besorozzák, minek ültetik ismét a padba? — Hogy ott legyet fogjon a kamerádja hátán ? avagy verset írjon a Taktika üres lapjaira az ideáljához ? . Szabad levegő kell a katonának, amitől izmosodjék, erősödjék ; ami rózsákat pingáljon az arcára, szép piros rózsákat miket el ne halványítson a csákó ellenzője. Áhi tottuk azt a pillanatot, mikor búcsút mondhatunk a könyveknek; azoknak az apró betűi, mint a láncszemek fonódtak egymásba s ugy éreztük, hogy ez az aprószemekből álló óriási láncgyürü minket szőrit, erősen mint valami vaspánt. Nem lehetett egyszerre összetörni, hosszú hat hónapig morzsolgattuk unotan, megadással, mig végre engedett, A vármegye és a város. Esztergom, október 2. Esztergom szülötteinek emberemlékezet óta általánosan ismert, szép tulajdonsága a meleg ragaszkodás ahhoz a helyhez, ahol az első bölcsődalokat hallották s ahova szivük — bárhova vetette is a sors — bizony mindég visszavágyik. Szeretik ezt a kis várost minden előnyeivel és hátrányaival, minden erényeivel és hibáival s hogy igazán szeretik, éppen azzal bizonyitják, hogy nem maradnak közömbösek, tétlenek, ha sorsa roszra fordultát kell látniok, hanem igyekeznek minden módon, szóval-tettel nagyobb boldogulását elősegíteni. Szeretjük ezt a várost mindanyian akik annak, ha mindjárt poros levegőjét szívjuk s mert szeretjük, komoly szomorúság, fájó szégyenkezés töltötte el valamennyink szivét akik a legutóbbi megyegyűlésen résztvettünk. Az a kép, amelyet ott városunkról elénk tártak, bizony nagyon sötét és nagyon vigasztalan de fájdalom : hű kép vala s bár ismertük azt, mégis megdöbbentett, mikor ezt az arra leghivatottabb fotográfus lemezén láttuk. elpattant s mi boldog gyönyörben lélegzettünk föl. Milyen más volt az élet ott künn a századnál! Az iskolában a tanár uraknak minden szavuk irósvaj volt, a századnál a tiszturaknak minden szavuk prófunt, hétszámra a magazinba felejtett kemény prófunt. Olyan szaporaszóval tudták osztogatni a parancsokat : — Önkéntes tegye ezt, önkéntes tegye azt! Önkéntes ide menjen, önkéntes oda menjen ! Önkéntes forduljon föl! A század legénysége előtt pedig csak tintanyaló volt a nevünk. Gondolkodtam is rajta, hogy talán a katonaurak sohase dolgoznak tintával, hanem mindig csak puskaporral. A szolgálatvezető őrmester, mikor tudomására jött a parancsból, hogy önkénteseket osztottak be a századhoz, először fölnézett az égre s nagyot káromkodott, aztán lenézett a földre s még nagyobbat káromkodott, többet aztán nem nézett sehova, hanem kirukkoltatta a századot s olyan manővert rögtönzött velük, hogy mire annak vége szakadt, hát csak ugy támolyogtak a bakák, mint kánikula idején a forróságtól a legyek. — Ti keserülitek ezt meg, kutyák ! — mondta ki a végszót lángralobbant haraggal az őrmester. Amennyi erőnkből, tehetségünkből ki tellett, magunk is mindég szívvel-lélekkel munkálkodtunk azon, hogy a visszataszító kép fogyatkozásait megszüntessük, sőt bele is fáradtunk e munkába, amelynek semmi eredményét sem érhettük meg. Es éppen ezért bár szomorúan és pirulva, de mégis hálásan kell fogadnunk, hogy a képrestaurálást végre oly piktort vette kezébe, akinek van ereje, tehetsége, módja hatalmas vonásokkal változtatni a képen. Az apró pepecselések ideje régen lejárt, gyökeres, teljes átfestésre van szükség. Azok, akik a mai képet előállították, kevés kivétellel — kontár, tehetségtelen, vagy gyönge emberek, akik mindég a vászonban, az ecsetben, a festékben, csak a festőben nem keresik a hibát. Hát be kell bizonyítani nekik, hogy a vászon is, a festék is, az ecset is megfelelő, csak nem arravaló a kéz, amely dolgozik velük. Be kell bizonyítani, hogy az ő tehetetlenségűkre nem mentség az, hogy elődeik sem produkáltak többet, nagyobbat nálunk. Az üres szenfényvesztések, áldatlan huzavonák ideje immár lejárt, Ejnye, ejnye, gondoltam magamban hát mink sehol sem vagyunk kelendők; hiszen mink is olyan gúnyát viselünk, mint a többiek, az igaz, hogy nem kincstárit, de mit numerái ez ? A pajtásokkal Összebeszéltünk s erősen vertük a mellünket, megmutatjuk mink, hogy nálunk nélkül nem lehet el az ármádia. Erre a büszke kijelentésre azután este egy kis cécót rögtönöztünk, mely ősi szokás szerint belenyúlt a késő hajnalba. A napsugár már fölszitta a fűszálakról a harmatcsöppeket, a század már el is fáradt a gyakorlatozásban s mi még akkor is csiszolt üvegpoharak csöngésénél biztatuk egymást a vendéglő asztala mellett. Hogy mi lett a dolog vége, azt minden, az ilyen szakmában járatos ember sejtheti. Megbüntettek bennünk keményen s ezen idő óta még inkább ránk terelődött a figyelem. Ezenközben pedig erősen közeledtek a napok az őszelő felé, mikor nagygyakorlatokon számol be a katona, hogy mit tud és mihez ért. Készült az ezred az őszi manőverre. írtam is haza az édesanyámnak, hogy háborúba készülünk ahol olcsó az emberélet, az élet pedig drága. Küldött is az édes lelkem egy kis pénzmagot, de a lelkemre kötötte, most már az érdekelteknek számot kell vetni magukkal, képességükkel, munkabírásukkal. A kontárok száműzetésének be kell következni, nehogy ezek még a hivatottak munkáját is tönkre silányitsák, ahogy ez eddig történt. A mód meg van ma hozzá s ezért csak hálásak lehetünk azoknak, akik megadták azt s akik szintén e város polgárai levén, eljárásuk súlyát, komolyságát éppen ugy erezik, mint mi s akiknek egyenes, becsületes karakterét ismerve, senki sem kételkedhetik abban az állításukban, hogy jelen cselekedetükkel is csak a megyei székváros emelkedését, boldogulását, újból való felvirágoztatását célozták. S éppen ezét bizodalmunk, reményünk a jövőben kell, hogy nagyobb és erősebb legyen, mint szomorúságunk, pirulásunk a jelenben. * A vármegye által a város ügyében a belügyminiszterhez felterjesztetett jelentés következőképpen hangzik : Nagyméltóságú Belügyminiszter úr, Kegyelmes Urunk ! Esztergom rendezett tanácsú szab. kir. város 1895 évi házi pénztár számadására vonatkozó határozatunkat, a vonatkozó képviselőtestületi határozattal, stb. van hogy jól gazdálkodjak vele, mert az idén igen rosszul fizetett a buza. De hát a katona ember mit törődik a cibilek dolgával ? arra valók azok, hogy pénzt facsarjanak ki a mi számunkra, ha lehetséges a kőből is. A küldött pénz bizony elfogyott s ment a levél ujabb küldemény után. Egyszer csak megjöttek az öreg tartalékosok, hogy hátrámozditsák a sort. A kapitányom magához rendelt. — Hallja önkéntes, Ön jó biciklista ugy-e ? — Igenis kapitány ur, mondtam én kissé önhitten. — Van szerszámja ? — Igenis, kérem. — Hát Ön a brigadtörzshöz lesz osztva, küldöncszolgálatra. Igy akarja a brigadiros ur. Elhűltem a beszédre. Én nyargonc legyek, vagy mi a fránya? Postás? kézbesítő ? s ne vehessek részt a nagygyakorlat nehéz fáradalmaiban s édes gyönyöreiben ? Mikor annyi szépet, jót hallottam már róla ! A kapitányom észrevette, hogy zavarban vagyok. — Ne búsuljon. 25 forint >koptatási pótdijat« kap a bicikliért. Ez csak elég. (Vége kÖY.) Függő- és álló lámpák Brutsy Gyula műiparáru raktárában gyári áron kaphatók.
