Esztergom és Vidéke, 1897
1897-07-29 / 60.szám
sitet, ifjú Rédly Károly, a közgyűlés által megválasztott ellenőr ebbeli állásáról lemondott. Mindazok, kik az intézet alakulásáról és fejleményeiről szóló első jegyzőkönyvekből a társulat ezen tisztviselőjének fáradozásáról tudomást szereztek, bensőséggel fognak a választmány által kifejezett köszönethez csatlakozni. A megüresedett ellenőri és ezzel kapcsolatos jegyzői teendőket egy ülésen Gerendás József ur teljesitvén, ajánlatára e teendőkkel a legközelebbi közgyűlésig Meszéna Ferenc társulati ügyész lőn választmányilag megbizva. A kezdet első évében, mint már fennebb megérintettem, a hitelügylet leginkább Esztergom város területére szorítkozott. És ezt természetessé is teszi a földbirtok nagy részének az akkori jobbágyi kötelékből származó értéknélkülisége, mely a választmányt arra indította, hogy Esztergom-megyében egy volt 1 / 2 úrbéri telekre 30 forintnál magasabb összegű hitelezést ne engedélyezzen. Az értékviszonyoknak sajátos képét mutatja még azon évben kelt egy határozat, mely egy ebedi féltelekre kért 60 frtnyi első helyi kölcsönt egyáltalában megtagadandónak talált. Hasonló birtok a mai forgalmi árak szerint 4000 frt értéket képvisel. Ily előzmények mellett zára a társulat első üzleti évét a legszebb jövőt igérő kilátások mellett. És hogy e kecsegtetős kilátások csalékony ködkép gyanánt szét nem oszlottak, sőt ellenkezőleg a fiatal intézet jövő képét mindinkább kidomborítják, ezt csakis azon szivós kitartásnak lehet betudni, melylyel az intézők, a kezdők önalkotta müvükhöz ragaszkodtak, A betételek fokozatosan emelkedtek és ezek arányában a kölcsönök elhelyezési módjai, illetve az ezen időben majdnem kizárólag folytatott dologi hitel ügyekre is mindinkább nagyobb mérveket öltött. Erről beszámol a lefolyt első üzleti évről 1846. május 6-án tartott közgyűlés. Hogy mily szigorral ragaszkodott a részvényesek megbízásából intézkedő választmány a társulat törvényeit képező alapszabályokhoz, igazolja azon eljárás, mely szerint már 1846. január 8-án tartott válaszmányi ülésen az alapszabályok értelmében minden év február első hétnémely keleti dolgoktól. És mily messze van most mindez 1 Lassan mentek a hegyoldalon lefelé. Ugyanegy pillanatban egyszerre néztek mindketten a hajóra, mely a kikötőben a tengerbe nyugvó nap aranysugaraiban csendesen állott. Egyet goüdoltak : Már csak két nap és egy éjjel ! Es a lány tudta mi jön azután — de a férfi nem. IV. A két nap és egy éjjel jöi:t és — elmúlt! A hajó Hong-Kongba érkezett. Kisebb gőzhajó jött melléjük, hogy átvegye az utasokat. Ismerősök kendővel integettek egymásnak, mig a matrózok megerősítettek a kis hidat s két hajó közt. Hány ezer kíváncsian nézett át a másik fedélzetre, várják-e őt ott ? — Mindenki ismerőst keresett, kivéve Gor dont, ki szorult szívvel nézte a mellette álló szőke leányt, kinek arca ma feltűnő halvány volt. Mikor már a kis hajóról mindanyian átjöttek és egyik-másik barátja karjaiban pihent, egy vézna kis kinai emberke tünt fel a kis hidon. Arca citromsárga volt és ópiumos vad szemeivel fürkészve főjére rendelt rendes közgyűlés egybehivását az elnöknél szorgalmazák. És noha az elnök tekintettel arra, hogy az alapszabályok ekkor még jóváhagyását nem nyertek, valamint tekintettel az alakuló gyűlés abbeli határozatára, hogy az első közgyűlés csak az alapszabályok jóváhagyása után tartandó me g> a gyűlés egybehivása elől ismételten kitért, a választmány többszöri erélyes sürgető kérésére végre a közgyűlés határnapját a fennebb megérintett időre, vagyis 1846. május 6-ára kitüzé. E közgyűlés elé terjesztett zárszámadások szerint az első év nyereménye 1112 frt 48 krral mutattatott ki. Ugyanezen közgyűlés az ügymenet tekintetében több fontos határozatban állapodott meg; ezzel kapcsolatosan a még jóváhagyással sem biró alapszabályok lényegtelen módosításába bocsátkozott. A belszervezet tekintetében valószínűleg az intézet iránti érdeklődés terjesztése szempontjából elhatároztatott, hogy a kormányzást vezérlő választmány tagjainak száma 24-ről 36-ra emeltessék. Az intézeti tisztviselők viszonyára vonatkozólag kimondatott, hogy a pénztárnok, ellenőr és jegyző állása állandósittassék; egyúttal az imént nevezettek fizetései, és pedig: á pénztárnok rendes javadalmazása 200 frttal, az ellenőré 150 frttal, a jegyzőé 100 frttal szabályoztatik. Ezenfelül Frey Vilmos pénztárnok részére az intézet céljaira általa átengedett helyiségek bérlete fejében 130 frt szavaztatott meg. Az ilyképpen rendszeresített fizetésektől eltekintve a pénztárnoki fizetés Frey Vilmos személyére nézve, elismerést érdemlő fáradozása iránti figyelemből 270 frtban állapíttatott meg. (Folyt, köv.) lep es varos. O Katolikus autonómia. A katolikus autonómiai kongresszusra kiküldendő képviselő választása városunkban hétfőn fejeződött be. Legtovább, három napig a kir. városban tartott, ahol a bejegyzett választók számarányát tekintve a legkevesebben szavaztak le. Itt a legtöbben jelentkezlek vasárnap, amikor a déli órákban a nézte az érkezőket. Bő, zöld selyem kabátja az arany hímzéstől fénylett és vörös selyem fejdísze egy sor nagyszemü igazgyöngygyei volt átcsavarva. Hosszú körmű kezei elvoltak dugva a bő selyemujjak alatt, melyeket mint egy karmantyút összedugott. Oly biztosan lépdelt előre, hogy a matróz megszólította őt, kit keres. A kinai, ki látszólag a legmagasabb osztályhoz tartozott, ellökte őt anélkül, hogy felelt volna. Kíváncsian körülnézett de miután nem találta, akit keresett, rossz kiejtésű angol nyelven kérdé : — Kis feleségemet keresem, kinek ezzel a hajóval kellet volna érkeznie. A matróz, ki látszólag gyűlölte a kínaiakat, újra ellökte őt: — Nincs kinai asszony az első osztályú utasaink közt. Menjen le a második osztályba! Éppen ott, hol előbb az aranyhajú leány állott, az utasok tömege egy nyilast képezett. A leány gyorsan a fogatlan kinai felé ment és amint hozzá ért, könyedén érinté karját. Az ideges szép ajk a lájdalmas vonással a sarkában remegett: — Engedje csak átjönni őt ide, matróz ! Itt a hajón van a felesége. O a férjem. Én Wo-Wo-Sing-né vagyok, Angolból fordította : Inconnu. Széchenyi-téren kékellő posztóruhák elárulták, hogy valami történik a Városházán. A választást dr. Helcz Antal, mint elnök és Magurányi József, mint jegyző vezették a kiküldött bizottsági tagok támogatása mellett. A legélénkebb érdeklődés az autonómia gyűlésre küldendő képviselő választása iránt az esztergomvizivárosi plébánia területén volt észlelhető. A szenttamási iskola tantermeinek egyikében helyezkedett el a választást vezető bizottság, Mattyasóvszky Lajos hercegprimási ny. jószág kormányzó elnöklete alatt Némethy Lajos, Tóth Józseí, Fekete György és Litschauer Sándor urak. Ezek előtt több izben lelkesedéssel megnyilvánult a választók keblében táplált óhaj és gyakorta voltak hallhatók az ilyféle nyilatkozatok : »Katolikus vagyok és kívánom, hogy az autonómia legyen meg sz. hitünk javára.* A bejegyzett választóknak több mint kétharmad része szavazott le, mindnyájan Frey Ferencre, kit többször megéljeneztek. A kiküldött bizottságok egyáltalán lelkiismeretesen, nagy kitartással működtek. A szavazási statisztika a következő : leszavazott a kir városban 1079 (két szavazat esett Reviczky Győzőre s egy tévedésből dr. Földváry Istvánra) a várban 74, a vízivárosi plébánia területén 341 és Szentgyörgymezőn 228, összesen 1722, akik közül Frey Ferencre 1719-en szavaztak. A szavazatok aránya megyeszerte ilyen és igy Frey megválasztalása ma már kétségtelen. Az esztergomi szavazás eredményét a jelenleg Tátrában pihenő Frey Ferenccel táviratban tudatták, amire a képviselő meleg hangú sürgönyben mondott köszönetet barátainak. A városi tanács legközelebb fogja a világi kegyurak közül az előirt négynek kijelölését eszközölni. O Az interurbán telefon munkálatai a budai vonalon javában folynak s a vezeték ma Ürömig már készen áll s igy bizonyosra vehető, hogy még a hét folyamán Budáig jut el. Ez esetben már angusztusban beszélhetünk a fővárossal. Q Pénztárvizsgálat volt f. hó 19-én a városi pénztárakban. A vizsgáló-bizottság mindent rendben talált. O Új anyakönyvezető. A belügyminiszter Dömösön Bucsányi Ede körjegyzőt anyakönyvezetővé nevezte ki. O A legelő állatok összeírása. A gazdasági tanácsos tegnap végezte a városi legelőre járó állatok összeírását. Nem ártana, ha ez ósdi szokással immár felhagynának, hanem mindjárt a legeltetés kezdetén beszednék a legeitetőktől a dijat, mert ez esetben nem növekedhetnék évről-évre a mérlegbeli hátralék a legeltetési dijak tételénél. Esztergom, július 28. — A hercegprímás nyaralása. Mint lapunknak irják, Vaszary Kolos hercegprímás jó egészségben tölti a nyarat a magyar tenger partján. Életmódja egyszerű, mint rendesen ; reggel hat órakor már felöltözik s ha csöndes idő van, a felső sétatérre megy, ahol pár pohár savanyuvizet iszik. Azután a fenyvesben vagy a róla elnevezett parkban sétál, hét és fél órakor pedig kávét reggelizik. Ezután elvégzi hivatalos teendőit, elolvassa a hírlapokat s jó meleg időben megfürdik a Balatonban. Fürdése után hosszabb sétát tesz, azután hazatér palotájába, ahol egy kis pohár tokajit iszik piskótával. Tizenkét órakor a hét bizonyos napjain fogad is. Egy órakor van az ebéd, amelyet a hercegprímás mindig jó étvágygyal költ el, utána pedig kevés időre lepihen. Estefelé ismét sokat sétál, mig kilenc óratájt, rövid vacsora után, nyugalomra tér. A hercegprímás augusztus 14-ig marad Balatonfüreden. Augusztus 15-én városunkba jön, hogy a Bazilika ünnepén misét szolgáltasson ; augusztus 18-án, a király születése napján, továbbá szent István ünnepén a budai Mátyás-templomban fog pontifikálni. A bíboros főpapot a napokban meglátogatta Roboz István lapszerkesztő, akivel a hercegprímás másfél óráig a legszívesebben beszélgetett. Nincs esemény, ami a főpap figyelmét elkerülte volna ; a parlament mozgalmai is rendkívüli módon érdeklik. Az egyházpolitika dolgában igen tartózkodóan nyilatkozott, hosszasabban beszélt a magyar állam küzdelméről a nemzetiségekkel s szavaiból kitűnt, hogy nincsenek rózsás reményei a békekötésre nézve. A szocialisták harca is élénken foglalkoztatja s azt tartja, hogy e bajt csak a müveit államok parlamentjeinek együttes eljárása orvosolhatja. Palkovics Károly emléke. Az Esztergomi Takarékpénztárhoz ujabban Palkovics Károly emlékére a következő adomány . érkezett : Dr. Erős Arnold 1 frt. — Személyi hir. Szabó Iván vármegyei árvaszéki elnök, karlsbadi kúráját sikeresen befejezvén, városunkba visszaérkezett. — Uj kanonok. A nagyszombati káptalannál üresedésben lévő stallumra Morva Miklós héreghi plébános neveztetett ki. — Kinevezések, A főkáptalan gazdasági bizottsága legutóbbi konzisztóriumában a távozó Erős Rezső helyére mikófalusi kerületi kasznárrá Kruplanicz Endre nyitrapereszlényi kasznárt nevezte ki. Nyitrapereszlénybe ispáni minőségben Rajner János megy, aki eddig az október i-től bérbeadott bessenyői gazdaságban volt alkalmazva. — Esküvő. Dr. Palkovics Jenő primási és káptalani ügyész polgári esküvője Nagy Etelka kisasszonynyal f. hó 31-én d. u. fél 4 órakor lesz az anyakönyvi hivatalban, amig az egyházi ugyanaznap esti félhat órakor a kir. városi plébániatemplomban. — A Városi vadásztársaság Niedermann Pál kir, tanácsos elnöklete alatt szombaton ülést tart, amelyen a szabályrendelet alkotására kiküldött bizottság elaboratumát veszik tárgyalás alá s a vasárnapi nagy társas vadászat rendezésének részleteit beszélik meg. — Hymen. E hó 27-én d. e. 11 órakor a vízivárosi plébánia-templomban vezette oltárhoz Czigeldrom Lajos szikvizgyáros Apátfalván, Csanádmegyében, bájos aráját, Bergmann Adélt, Bergmann János helybeli iparosnak leányát. Az esketési szertartást a menyasszony nagybátyja, Bergmann József pápai kamarás és a bécsi Pázmán-intézet alkormányzója végezte, aki igen szép buzdító szavakat intézett az ifjú párhoz. — Frigyes főherceg öröme. Az egész országban osztatlan örömet keltett az a hir, hogy Frigyes főhercegnek fiu gyermeke született. Olvassuk a győri, a komáromi lapokban, hogy a város ez alkalomból táviratban üdvözölte a fenséges urat, az esztergomi üdvözlő táviratról azonban eddig még nem hallottunk. Pedig mi is voltunk és lehetünk még oly szerencsések városunkban üdvözölhetni a főherceg urat. — A szenttamási kálváriánál, mely városunknak éppen a közepén emelkedik, kívánatos, hogy jó karban tartassák fen. Csak néhány éve, hogy renováltatott és im annak gondviselője, a nagytudományu vízivárosi plébános ur ismét renováltatja az állomásokat, helyreállíttatja a lépcsőket, újra festeti a kápolna belsejét és folyton őrködik, hogy a szent helynek megadassák az azt megillető kegyelet. — Figyelmeztetés. A rendőrkapitányi hivatal figyelmezteti a közönséget, hogy házi ezredünk f. hó 30-án szokott helyén, a sátorkői puszta környékén éles töltésekkel lövő gyakorlatot tart. — Nyári zivatar, A tegnapi füllesztő, rekkenő hőség után mindenki bizonyosra vette a bekövetkezendő zivatart s a helyi Falbok ebbeli sejtelmükben nem is csalódtak, Az utcasarkakon, kávéházakban stb megjósolt égiháború ma reggel négy órakor tört ki. Az égnek városunkénál jobban kipróbált csatornái bőségesen öntötték a vizet s egy izben a villám a Dunába le is csapott. A zápor által a hegyekről lehordott iszap Szenttamást és a piacot ismét eléktelenítette. Érdekes természeti jelenség volt, hogy a zivatar után a szigeti utak egészen megteltek nyüzsgő-mozgó apró békákkal, amelyek széttaposott tetemei egész napon át undorították az odakünn sétálókat.