Esztergom és Vidéke, 1897
1897-05-23 / 41.szám
ségtelennek találta, elutasították. — A gazdasági tanácsos indítványára elhatárnzták, hogy a városi erdőben megmaradt fát : 700 fj méter elsőrendűt és 50 fj méter másodrendűt, teljesen hitelképes egyéneknek hitelbe is eladják okmány ellenében és a vételár négy hó alatt való lefizetésének kötelezettségével. Ezenkívül a vevők kötelesek a megvásárolt fát egy hó alatt az erdőből elszállítani. Ha mégis maradna eladatlan fa, azt a városmajorban raktározzák. — Tudomássul vették a szentgyörgymezei Pásztor-, Kovács- és szőlőpásztor-házak bérbeadását. — Végül Hajnali Gyula ellenőrnek a rangidős orvos bizonyítványa alapján ujabb hat heti szabadságidőt és száz forint segélyt szavaztak meg. A segély megadása ellen csak a földmives képviselők nyilatkoztak. Az egész ülés nem tartott egy óra hosszat és az elnök éltetésével végződött, ami mindenesetre ritka esemény a városházán. O Szervezési szabályrendelet. Az egyesült Esztergom szervezési szabályrendeletét, mint ismeretes, a mult évben a közgyűlés bizonyos módosítások végett újból felterjesztette a belügyminisztériumhoz. E szabályrendelet a felsőbb helyről — csekély észrevételekkel — most viszszaérkezett. Nem engedélyezték például hogy a városi tisztikar tagjait elöljárók helyett tisztviselőknek nevezhessék, ellenben az ügyésznek megadták a »városi főügyész* cimet. O A kórház ügye. A »Szabadság« cimü helyi lap egyik legutóbbi számáben egy a belügyminiszterhez címzett nyilt levelet közölt az építendő közkórház rettenetesen elhanyagolt ügyében. A levél eljutott oda, ahova címezve volt és a belügyminiszter rendeletben adta ki a törvényhatóságnak, hogy a legközelebbi közigazgatási ülésen erélyesen foglalkozzék az ügygyei. Ezt ugyan a megye eddig is megcselekedte, de a sok rosszakarattal szemben szinte tehetlen volt. — Változások a káptalani uradalmakban. A főkáptalan gazdasági bizottsága szerdai ülésén Horváth Gál István gazdasági írnokot gazdasági segéddé s Bokros-puszta kezelőjévé nevezte ki, viszont Szabó Géza ottani ispánt a központba helyezte be. A barsbessenyői birtokot pedig több pályázó közül Rosszival Jánosnak adta bérbe évi ötezer forintért. O A kórházgondnok lemondása. Sin ka Ferenc Pálnak kórházgondnoki állásáról való lemondását a tanács véleményadás végett a városi ügyésznek adta be. O A 1 Fehér Ló« felépítése. Kollár Károly gazdasági tanácsos csütörtökön délelőtt tartotta meg az árlejtést a »Fehér ló« épület átalakítási munkálataira. Ajánlatot tettek Eggenhoffer Albert, aki a kikiáltási árhoz 5°/o pótlást kért, amig ifj. Eggenhoffer József, aki 0.075 és Pfalcz József, aki 0'o5% engedményre hajlandó. Igy a gazdasági tanácsos ifj. Eggenhoffer József legkedvezőbb ajánlatát fogja a tanácsnak elfogadásra proponálni. O A kórházi bizottságnak ma délután ülése volt, amelyről az idő rövidsége miatt csak legközelebbi számunkban referálhatunk. Az ülésre a bizottság tagjain kivül hivatalosak voltak többen, akik annak idején az uj kórház ügye iránt élénken érdeklődtek. Ezek legnagyobb része azonban nem jelent meg az ülésen, semmi bizalma sem levén az ügy jelenlegi intézőiben s perhorreskálván azt a tervet, amelyet ezek most mindenáron kierőszakolni akarnak. O A bajnai vásár, amely f hó 19-én tartatott meg, ellentétben az idef megyebeli többi vásárokkal, nagyon szépen sikerült. A szarvasmarhában úgy a kereslet, mint a kínálat nagv volt. felelevenítése volt a régi magyar sülben készült papi ruháknak. E diszöltöny kócsagos kucsmából s földig érő prémes mentéből állott. A pozsonyi szép ünnep alatt különben dr. Komlósy Ferenc kiváló ovációk tárgya volt. A királyi is kitüntette megszólításával s a miniszterek hosszasan beszélgettek vele. O felsége Andrássy János alispánnal is beszélt. Megkérdezte, hogy hány éve szolgál a megyénél s mikor meghallotta, hogy már harminc éve, úgy nyilatkozott, hogy nagyon korán kellett kezdenie a szolgálatot, hisz még fiatal ember . . . Nensziedler pozonyi képviselő pedig, aki városunk szülötte, lakomát rendezett Esztergom, Pest és Pozsony vármegye küldöttségeinek tiszteletére. — A Vízivárosi Ilid építése. A minisztériumokban, úgy látszik, nem deliberálnok és aggályoskodnak oly sokáig egyegy építési ügyben, mint például a mi néha túlságosan lelkiismeretes és nehézkes városatyáink. Oszszel megígérték s tavasz derekán már hozzá is fognak a rozoga vízivárosi primási hid vashiddá való újjáépítéséhez, A munkálatokat a jövő hét elején kezdi meg a legjobb nevü budapesti nagy vállalkozó cég : Gregersen Guilbrand. — Házi ezredünkből. Kamolth Zdenko kapitány az ezred fegyverfelügyelői állásával bízatott meg. — Makk főhadnagy városunkból Dalmáciába helyeztetett át, — Moretti Rudolf, a neves arckép festő és képrestaurator jelenleg városunban tartózkodik, hogy adatokat gyűjtsön készülő nagy munkájához : a magyar képtörténethez. Lapunk utján kéri fel a közönséget, hogy akik régi képek tulajdonában vannak, szíveskedjenek ezt vele (Magyar Király szálloda) tudatni, hogy a képekről felvételeket eszközölhessen. — A Propeller Részvénytársaság ellen panasz érkezett szerkesztőségünkhez. Az itt állomásozó önkéntesek Karnoth kapitány vezetése alatt tegnap délután a Kovács-patakhoz szándékoztak kirándulni s csak mikor az állomáshoz értek, adták tudtukra, hogy kivételképen a propeller nem indul. Miért ? •— nem tudjuk, de mi a nagy közönség nevében tisztelettel felkérjük e vállalat igazgatóságát az ok közhírré tételére. — Itt említjük meg külömben, hogy a Propeller Társulat ügyeinek rendezésére kiküldött bizottság már elkészült munkájával s a likvidáció minden va ószinüség szerint el lesz kerölhető. — Kirándulás. A helybeli gimnázium négy felsőbb osztályának tanulói f. hó 24-én tanáraik vezetése alatt Lábatlanra rándulnak, hogy az ottani Rogge-féle cementgyárat megszemléljék. — Restauráció. A szenttamási kápolna már nagyon is elmállásnak induló oldalkeresztjét a főkáptalan renováltatta és diszes vasrácscsal látta el. — Halálozás. Özvegy Szántó Ferencné tegnapelőtt 81 éves korában elhunyt. Halála gyászba döntötte Hamar Árpád t. megyei főjegyzőt és családját. Az elhunyt matrónat nagy részvét mellett kisérték sirjaba. — Kúriai Üélet. A kir. Kúria feloldotta a Brutsy János contra Bártfay Géza ügyben hozott két egybehangzó elsőbirósági Ítéletet s uj tárgyalást rendelt el. — Nyári mulatság. Az Esztergomi Katholikus Legényegylet rendes nyári mulatságát pünkösd hétfőn tartja a Kovács-patakban. Az érdekes programmot a napokban szétküldendő meghívók adjak tudtára a közönségnek. — Hangverseny Nyergesujfalun. A nyergesujfelusi intellegencia holnapi hangversenye iránt városunkban is élénk érdeklődés mutatkozik. Közreműködni fognak ifjabb Ledersberger Pálné ésdr. Deutsch Árminné (énekkel) Vaszary Mihály és neje (zongorán) Vaszary Antal (hegedűn), Pisuth Aladár (cimbalmon) és Balassa Antal (humoros felolvasással.) — Téves hír. Tegnap és tegnapelőtt városszerte az a hir terjedt el, hogy Hajnali Gyula városi ellenőrt a haldoklók szentségeivel látták el. A hir azonban téves volt. Tény, hogy a beteg városi tisztviselő sétája közben a Városháza előtt Összeesett, de azonnal magához jött s állapota azóta Örvendetes javulást mutat, — Katonazene hangjaira nyíltak meg tegnap délután a Széchenyi-téren emelkedő házak ablakai s nagyhamar meg is teltek szőke-barna leányfejekkel. Á téren azonban — a pompás tavaszi idő tel ezelőtt százasokkal dobálódzott. Tartalékos katonai fegyvergyakorlatát ugyanis tegnap elvégezvén, átkísérték a rendőrkapitánysághoz, ahol bevallotta, hogy a pénzt, amely több volt ezer forintnál, Pellet József kanonok Íróasztalából lopta ki. Sokszor megfordult a kanonok lakásán s igy vált lehetővé tolvajlásának sikere. A rendőrség átadta őt a járásbíróságnak. — A megszökött őrült. Megírtuk, hogy Skula József elmebeteg a helybeli közkórházból egy őrizetlen pillanatban megszökött. A helybeli rendőrség azonnal keresésére indult, de ném tudott már nyomára akadni. Tegnap azután megkerült. Csév községből hozták be a kocsi saraglyájához kötözve. Oda menekült ugyanis s ott futkosott dühöngve az utcákon, tépdesve az egyetlen ruhadarabot, amelyet viselt: a rajta levő kórházi inget, A központi szolgabiróság beszállította újra a a kórházba. — Megvadult lovak. A vízivárosi zárda kocsisa tegnap este szénával megrakott szekerével éppen a gazdasági udvarba akart befordulni, amikor lovai még eddig ismeretlen okból hirtelen megvadultak. A vágtatás közben a kocsis lebukott a bakról s mire a lovakat a járó-kelők megállították, súlyosabb természetű sérüléseket szenvedett. — Gyanús haláleset. A központi főszolgabirósághoz Tokodról ma reggel távirat érkezett, hogy Illonár Mátyás bányamunkást hajnalban egy vízzel telt bányaárokban halva találták. Reviczky Győző főszolgabíró azonnal a hely színére utazó; t. = Most jelent meg: a * Kakas Márton Albuma*. II. évfolyama. 1897. A >Kakas Márton* cimü képes hetilap képes vicceinek és vicces képeinek gyűjteménye. Ára 50 krajcár. Kapható a »Budapesti Hirlap* kiadóhivatalában (VIII., Rökk Szilárd-utca 4. szám), a pénz előleges beküldése esetén vagy utánvétel mellett. — Azonkívül kapható: az összes könykereskedésekben, minden hirlapelárusitónál, valamennyi trafikban és az ország minden vasúti állomásán. dacára — kevesen sétáltak, aminek egyedüli oka az lehetett, hogy nem volt előre tudomásuk az Ígérkező kellemes szórakozásról, a kényelmes otthonkából pedig nem oly könynyü munka a fess utcai toiilettbe átvarázsolódni. Mindenesetre óhajtandó volna, ha a térzenék idejét valami alkalmas módon — például a hírlapok utján — előre tudatnák a közönséggel. — Tanitógyülés. Az esztergomjárási tanítóegyesület folyó hó 22-én a kir. város tanácskozó termében közgyűlést tartott, melyet dr. Walter Gyula kanonok egyházmegyei főtanfelügyelő és elnök d. e, fél 10 órakor megnyitott. Rendes tagokon kivül ott láttuk Bartal Rezső kir. tan. tanfelügyelőt, Frey Ferenc országgy. képviselőt, Maiina Lajos polgármestert és még több tanügybarátot. A közgyűlés termét néhai Majer István püspök életnagyságú arcképe díszítette, melyet virágok környeztek. A gyűlés megnyitása után felolvastattak a jegyzőkönyvek. Azon pontnál, mely a számvizsgáló bizottság jegyzőkönyvében a tagdíjhátralékosok törlését hozta javaslatba, a közgyűlés a további intézkedést a választmányra ruházta, valamint azt is, hogy az előző évek tagdijai beszedessenek-e vagy sem. Okáuyik Lajos értekezése következett mely a népiskolai játék szerepléséről, illetve életbeléptetéséről igen találóan szól. Közgyűlés éljenzéssel fogadta a felolvasást s kimondotta, hogy ily értelmű pályakérdést tűzzön ki a választmány. Ezután Walter Gyula elnök felolvasta Majer Istvánról szóló gyönyörű emlékbeszédét, melyet a közgyűlés kiváló meghatottsággal halgatott és elhatározta, hogy az egylet költségen megjelenő füzet alakjában a jövő őszi közgyűlésen a tagoknak ingyen legyen szétosztva. Majd kiküldi a közgyűlés ama, bizottságot, amely az egylet költségén vássárolt koszorút — a hála és kegyelet koszorúját, — elhunyt elnöke Majer István sírjára helyezze. Következett Gyarmathi József igazi mintaelőadása az általa választott thémáról. Gyarmathi nagy tapasztalattal és pedagogikus jártassággal a népiskolai tantárgyak kettejéről szólt, a beszéd- és értelem-gyakorlatról, melyet, mint tantárgyat, az orsz. közoktatási tanács mellőzendőnek, illetve kiküszöbölendőnek véleményezett, továbbá a közönséges törteknek nehézségeiről, melyet szerinte tizedes törteknek kellene az illető osztályban felváltani. A közgyűlés többsége acceptálta a Gyarmathi által felhozott érveket s ennek szellemében egy bizottságot megbízott azzal, hogy a felhozottak érdemében tegyen a jövő közgyűlésnek javaslatot. Szóba került, hogy az esztergomjárási tanitó egyesület mi módon hozandó kontaktusba „az esztergomi népnevelők" cimü egyesülettel. Erre nézve többféle vélemény került szinre, miglen abban állapodtak meg, hogy e téren döntsön az egyházmegyi főtanfelügyelő akarata és intézkedése. — A tagsági dijak 1 frtban lettek megállapítva, miből azonban 1 korona tagdíj gyanánt, 1 korona pedig az országos tanítói segély-alap-járulék címén leszen elszámolva. Az elnök lelkes éltetése után a közgyűlés szétoszlott. — Áradás. Aki a budapesti lapokat olvasta, már-már azt hihette, hogy Esztergomot komoly árvizveszedelem környezi. Szerencsére, a lapok értesülései nem egészen autentikusak voltak. A Duna mindenesetre tetemesen megáradt a legutóbbi napok esőzései óta s a mellékfolyamok vizével gyarapodva el is öntötte a párkányi dunaparti földeket, nagyobb kárt azomban nem okozott s immár csöndesen apad. — Halott a pályatesten. Tegnap délután Párkány-Nána és Köbölkút között a személyvonatról lebukott egy uriasan öltözött ismeretlen utas s ugy összezúzta a fejét, hogy a köbölkuti . állomáson, ahova beszállították, néhány perc alatt kiszenvedett. A járási főszolgabíró megindította a nyomozást, vájjon a haláleset véletlenség, vagy gyilkossági szándék következménye-e. Valószínű, hogy a szerencsétlen ember podgyászát a nánai állomáson feledte s azért akart viszszamenni. — A gyanús költekező, Amint előre sejthető volt, Rakota Kálmán volt urasági inas nem tisztességes módon s nem is örökségképpen, mint mondotta, szerezte azt a pénzt, amelyből néhány hétca pa ngjp aa orasa am jsaBaa^ Ba yBMB Wj na^ssa Esgswi •BBU IHHGM MBVB •Oosao tarf asmmmamJ —iwahi. Esztergom, május 22. — Személyi hir. Andrássy János alispán tegnap délután családjával együtt hosszabb pihenésre a budai Császárfürdőbe utazott. — A pozsonyi ünnepség. A pozsonyi koronázási emlékszobor leleplezésének szemlélői mind nagy dicsérettel emlékeznek meg arról a pompás díszruháról, amelyet dr. Komlóssy Ferenc kanonok országgyűlési képviselő viselt s amely IsT^üttéx.*) MATTONI ERZSÉBET SÓSFÜRDŐJE gyógyhely Budapest (Budán). Idény: május l-től szeptember 30-ig. Kiváló gyógyhatással bir noi bajokban és altesti bántalmakban. Rendelő orvos DR. BRÜCK J., helyetteseként DR. POLGÁR EMIL nőorvos. Egészséges fekvés, jutányos lakások, jó vendéglő. Pontos közlekedés a társaskocsikon reggeli 5 órától kezdve. Állomási hely: Ferenc József-tér, a régi Lloyd-épület közelében. Búcsúszó. Esztergomból való távozásunk alkalmával el nem mulaszthatjuk, hogy kedves barátainknak és ismerőseinknek ez uton is Őszinte szívből »Isten hozzád«-ot ne mondjunk, kérvén őket, hogy tartsanak meg továbbra is szíves emlékezetükben ugy, ahogy mi kedves emléküket lelkünkben mindig megőrizzük. Esztergom, 1897. május 21-én. Mihalik Bálint és neje. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, akik boldogult férjem halálával ért súlyos csapás alkalmából részvétüknek kifejezést adtak s a feledhetetlen halott temetésén megjelenni szívesek voltak, fogadják ez uton megtört szivembői eredő őszinte köszönetem nyilvánítását. Özv. Schwarz Samuné. *) Ezen rovatban közlőitekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség.