Esztergom és Vidéke, 1897

1897-01-14 / 4.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Megjelelik Vasárnap és csütörtökön. ^LŐFIZETÉSI ÁRAK '. Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fel évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (nova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) gottyái} János^ütca, Spanraft^áz. -5>i Kéziratot nem adunk vissza, f^Iskola építés. Esztergom, január 12. Teljes szélcsend előzi meg- a f. hó 2i-re kitűzött városi közgyűlést, mintha nem is egyik legfontosabb kérdésről, de akárcsak a földbérletek jóváhagyásáról lenne szó. Mikor benne vagyunk a tanácskozásban, erős szenvedélylytil, kapacitációval akarjuk egy-két óra alatt nézeteinket keresztül vinni, pedig a dolog érdeméről úgyszólván senki sem bir teljes és biztos tudomással, sőt maguk az előadók sem bírnak sokszor a tárgy részletes és pontos ismeretével. A polgármester ur örül, hogy a dolog >lement«, t. i. a közgyűlés rostáján, kimond egy zavaros határozatot, utánna a jegyzők alig tudják, hogy mit is foglaljanak a végzésbe s igy születnek azok a határozatok, melyek után már néhány nap múlva mindenki jobbat és helyesebbet vél tudni s a legközelebbi alkalommal újra szőnyegre hozatnak, újra tár gyaltatnak mindaddig, amignem a felületesen hozott határozat félre tétetik, maga az ügy pedig megreked. Ilyen határozat kerül ismét napirendre f. hó 2i-én a belügyminiszter ur rendeletéből s reméljük ezúttal ugy a fellebbezések, mint a miniszteri rendelet a közgyűlés előtt kimerítően lesznek részletezve. Ezt akarjuk mi is előkészíteni, amidőn a képviselők figyelmét eleve fölhívjuk, hogy a döntő órában mindenki tisztában legyen a kérdéssel. Hová építsük az uj iskola épületet ? Ez a kérdés. A Duna-utcza sarkán kijelölt terület sokaknak nem tetszik, az ellenérveket a mult évben még május i8-án tartott közgyűlésben afr. Wipplinger Ödön és kü" lönösen^/^/Ferencz képviselők fejtették ki. Akkor egy szazazattöbbséggel az a nézet fogadtatott el, hogy a Duna-utczára, az ottani templom-térre szolgáló homlokzattal kell az elemi fiu- és reáliskola céljára egy 6o—70000 frtos épületet emelni. A cél kölönben a közgyűlési határozatban kimondva nincsen, csupán az, hogy az ottani házakat a város megveszi. Ezt a végzést a miniszter megsemmisítette, mert a >zűrzavaros közgyűlési határozatot helytállónak nem találta*, egyben pedig erősen megrótta a városi tanácsot, hogy a május 18-án hozott határozatot csak szeptember 9-én terjesz tette föl. Ugyan, ugyan ! ilyen fiókkésedelmet kár olyan nagyon felvenni, hisz éppen csak a nyár mult el. Tehát éppen 10 hónap letelte után, mert 1896 március 30-án volt az első közgyűlés e tárgyban, — ott vagyunk, ahol voltunk ; t. i. határozni kell a képviselő testületnek, vájjon a Borz, Köpödi, Tóth stbi duna-utezai házakat megvásárolja-e ? és ezzel összefüggésben vájjon mily célra, különösen hogy az elemi- és reáliskolát ezen telekre akarja-e építeni ? vagy csakis egyházfi lakás céljára fog azon telek szolgálni ? A kérdés utóbbi része nem volt a határozatban ' kifejtve, nem volt az előadásban, vagy az elnök által prácizirozva s éppen ez okból tartjuk mi azt, a mint a miniszter is oly megtisztelőén mondja: <zűr zavarosnak*, mert ez utóbbi célra, az alapítványok terhére talán azok is elfogadják a vételt és megerősítik, akik nemmel szavaztak, akik fellebbeztek. Ámde folyton iskolát tervezünk e helyre, azt hangsúlyozzuk és a határozatban ennek nyoma sincs ; igy tehát a kérdés csak ugy lappang, ami egyenest a ügy hátrányára van. Világos és határozott terveket és kérdéseket kérünk, ugy sokkal hamarább végezünk, mert akinek nem tetszik, megtagadja de a közönség véleménye határozott formát nyer. A három ház megvételét nézetünk szerint — egyházi! lakás céljára — el lehet fogadni, mert erre szükség lesz, mert megterhelés nélkül az évi lakbér címére létesíthető és a vétel nem hátrányos ; akik azt megkötötték, ebből a szempontból jó telket és előnyösen vettek a város részére, hogy azonban erre a helyre elemi és reáliskola épitessék, az már egészen más és fontosabb kérdés. Bleszl Ferenc és társai a fellebbezésben egész sorozatát fejtik ki az okoknak, melyek a telek alkalmatlan voltát igazolják. Az építési bizottság kimondja, hogy az <az egész talaj hordalék* és árvizes, de azért \\ „Esztergom \\ Vidéke" tája. Szizifusz. Hősnőt kerestem egy regényhez, S már-már az hittem, megtalálom. Kész volt fejemben minden jelenet, A fordulat, a szelid kimenet, S mind megszakadt egy cérnaszálon ! Sötét dühvel kóborlók újra, Harapok ha valaki kérdez, Hóhullató magányos éjeken Bús csillagok állását kémlelem, — 5 hósnó't keresek egy regényhez. Szávay Gyula. A liliomasszony. — Ar »Esxtergom és Vidéke« eredeti tárcája. — (Vége.) Csak tiz napig tartott a boldogsága. A gyönge gyermek a tizenegyedikben elaludt és nem ébredt fel többé. Lénárd félőrülten tért vissza a temetőből feleségéhez. Az nyugodtan feküdt ágyában, olvasóval a kezében. Csöndes mosolygással fogadta. A férfi megdöbbent: — Te nem siratod a fiunkat, Anna? Az asszony pergette tovább az olvasót. — Miért siratnám, János ! Jobb dolga j van odafenn, mint idelenn lett volna. Nem sirok, de imádkozom érette. Lénárd hátratántorodott, ugy látta, hogy nem jön be több világosság a nyitott ablakon, csak valami irtózatos feketeség. A melléhez kapott, valami megpattant ott. És ez a pattanás elszakitotta azt az ezer köteléket, amely az asszonyhoz fűzte. Betámolygott a szobájába, ott ült még késő este is mozdulatlanul, amikor benézett hozzá a cseléd: — A fiatal asszony elaludt, mondotta. — Nekem pedig meghalt, súgta a levegőbe a férj. Azt a rettenetes fájdalmat érezte, amelyet valami pótolhatatlan, drága halott fölött érezünk. Üres volt a ház neki, üres az udvar, üres az egész világ. Egész nap újra odakünn barangolt a napsugaras, kövér földeken, de lelkében kialudt minden napsugár, csak sötétség és meddőség maradt benne. Nézte, mint tépi az ekevas a fekete földet s amint az mélyebben szakított egy-egy barázdát, a szivéhez kapott. Rettenetesen össze volt hasogatva az a szegény sziv ! A betegségéből fölépült asszony csak lassan vette észre, milyen változás történt a férje lelkében. Lassan, de naprólnapra többet. Eleinte csak csodálkozott, de egyre komolyabbá, ijedtebbé vált a csodálkozása. Nézte, mint jönmegy a férje, tesz-vesz, mint egy gépember, mint pattog le megfogyó arcáról a piros zománc és minden szaván megérezte, hogy azok idegennek vannak mondva. Beálltak a husszu esték, rettenetesen hosszú esték, mintha be akarnának nyúlni az örökkévalóságba. Anna eleinte ott töltötte azokat férje dolgozó szobájában megvárta, mig Lénárd átolvasta lapjában a hirdetési oldalt is, később már a szobájába húzódott vissza s lázas mohósággal, mintha nagy veszedelmet érezne, morzsolta rendes imádságait. Egyetlen egyszer a férjét is hivta. Az álmosan válaszolt: — Jó éjszakát! Többé nem hivta, de órákig ült az ágya szélén s órákig hánykódott párnái között álmatlanul. Megsápadt ő is, tiszta nagy szemére valami szürkeség borult. Nagyon félénk és ijedős lett; ha egyedül maradt, magára zárt minden ajtót. Pedig nagyon sokat volt addig egyedül, amig egy napon Lénárd ágyba nem került. Vadászaton volt, egész nap verte a hideg, őszi eső, lázasan jött haza s az orvos már másnap konstatálta a nagymérvű tüdőgyulladást. Szótlanul, mozdulatlanul feküdt az ágyában, csak a kertbe bámult ki az ablakon. A fehér hóra, amely az orgonafákra tapadt, a szalmába kötött rózsatőkre, a fekete kőkeresztre, melyen lomha, dermedt madarak gubbaszkodtak. Dermedt volt maga is egészen. Az asszony meg imbolygott a szobában, lopva tekintgetett az ágy felé, néha elfojtott hangon, zavartan kérdezett valamit. Nem meleg-e a borogatás, ne tegyen-e a kályhába ? . . . Éjjelre is benn akart maradni, de Lénárd nem engedte. — Minek virrasztanál ? Itt lesz a cseléd. Meghajtott fővel, alázatosan ment ki a szobából. A kilencedik napon nagyon komolylyá vált a beteg állapota. O maga is érezte azt s mikor az asszony megállapodott az éjjeli szekrény mellett s szinte öntudatlanul babrálgatott a kék orvosságos üvekeg között, megszólitotta: — Anna, azt hiszem meghalok . . . Nyugodtan, szomorúan mondotta, az asszony kezéből kihullott az üveg, ajkai közül meg egy jajszó : — János! — Miért bánt ez téged ? Hiszen az Istenhez mgyek, az Istenhez és fiamhoz. Becsületes ember voltam, ha nem is so-. kat térdeltem az oltárok előtt. Azt hiszem, nem lesz rosz dolgom odaát. Te meg majd imádkozol érettem ugye bár ? Anna elfordult, de a férj látta, mint pereg a szeméből köny köny után. — És velem mi lesz ? Ki marad nekem ? — Az Istened ! Reszkedni kezdett az asszony minden tagja. Még küzdött magával, valami Öntudatlan, heves mozdulatot tett a karjával, azután hirtelen megfordult, térdre bukott az ágy előtt s megragadta a beteg forró kezét. És ugy mondotta kétségbeesett, szenvedélyes, izzó hangon: — Mit nekem az Isten, ha téged elveszítelek ! Munkácsy Kálmán.