Esztergom és Vidéke, 1897

1897-04-18 / 31.szám

— Jöjjön, jöjjön! Hugó Bécsbe utazik. Nagy dolgok történtek ; ha kíváncsi reájok, kisérjen el a vasúti állomásra. Meleg, megindult hangon beszélt a rövid uton és nagyon gyorsan, mintha attól félne, hogy nem marad ideje mindent elmondani, S el nem eresztette hallgatag férje kezét. — Az éjjel nem tudtunk aludni, sokáig beszélgettünk. Es én megvallottam Hugónak azt, ami a szivemet régóta nyomja . . Hogy sokat sirok titkon, amért oly gyakran el kell válnunk . . . Hogy a míg az egyenruhát hordj a, soha sem lehet egészen az enyém. Az idei nyáron sem lehetünk együtt, És mit tett ez az édes ember ! Nem felelt semmit, csak nyomban pakolni kezdett. Reggel aztán megvallotta, hogy a lemondását viszi Bécsbe. Alig érkeztek meg, nyomban csengettek a beszállásra. Az asszony férje nyakába kapaszkodott és hangosan zokogott. Amig csak látta a vonatot, lengette battiszt kendőcskéjét. Azután megindultak visszafelé. Szótalanul, egymásra nem tekintve haladtak egészen a fogadó verandájáig. Csak ott szólalt meg Pály ideges, szemrehányó hangon : — Hát miért tette ezt Marianne ? Az igaz szerelem sohasem kegyetlen, egy szép pályát pedig igy tönkretenni kegyetlenség. Talán megelégedhetett volna egy összetépett carrier-rel is. Marianne megállott, fejét felkapta s a napernyője nyelére támaszkodva hátradőlt, hogy Pályval farkasszemet nézhessen. Már nem könyezett. Ragyogó arcán öntudatlanul megcsillant a szép Heródiás bűnös, diadalmas Öröme. — De hát csak nem engedhetem, hogy magának legyen igaza! És mosolyogva szaladt fel a lépcsőkön. A legnagyobb udvariasság egy tisztességes emberrel szemben, ha eszébe juttatjuk egy elfelejtett igéretét. A büszke embernek szüksége van az Önbecsülésre és utalva van rá, hogy azt az Önbecsülést mindennap újra kiérdemelje. A gyengeség a sziv mosolya. JJüsVét Yeleíjcébei}. Mikor ti gólyák és ti fecskepárok A messze délről haza, visszaszálltok, Lehet, hogy épen ott talál a szent hét, Amikor útba ejtitek Velencét. S mikózbe' ti a Lidón megpihentek, Heroldjai az örök szerelemnek: A nászutasok ellepik Velencét, Akiket szintén ott talál a szent hét. Egymásra néztek. Boldogságban úszva. Csupa verőfény, csupa csók az idea. S egymást megértve — gyorsan tova szálltok Ti gólyák s ti szerelmes ifjú párok. Makai Emil. Mindennapi eset. Irta: CLANCARTY COMPTON. Az »Esztergom és Vidéke« forditása. — Ma este elmegy, John ? — Igen. — És mint rendesen, későn jön haza? — Bölcs előrelátás! Mint rendesen — nagyon későn. Miért kérdi ? És John Weedon kiváncsian nézett a fényesen teritett vacsora-asztalon át szép fiatal feleségére, ki viszonozván az ő nyílt tekintetét, — kérdésére vállat vont. — Legalább nem kell miattam fenn maradnia, Kitty — jegyzé meg az ifjú férj. — Köszönöm szíves figyelmét. Hát nem szórakozom máskor is egyedül ? — Igen, — rendesen. Hisz jól tudja, hogy különös törvényeket nem szabok a maga részére! Kitty gúnyos mosolyra vonta piros ajkait. — Es ha tenné, — azt hiszi, hogy engedelmeskedném ? — Kedves gyermekem, sohasem merném ezt kívánni! — De ha most kívánná ? — Ne kínozza magát az eíféle gondolatokkal ! — Milyen rettenetes, ha a férfiak ily kiállhatatlanok ! — És rettenetes, ha az asszonyok örökké kérdezősködnek. — Az imént gyermeknek nevezett — monda Kitty felkelve és a túlsó asztal végén álló cigaretta doboz-után nyúlva. — Szabad kérdeznem, hogy mit csinál ? — kérdé John meglepve. — Természetesen szabad, csakhogy a válasz megadása tetszésemtől függ. — És Kitty hátat fordítva, rágyújt a cigarettára. — Bocsáson meg, hogy rágyújtottam, mielőtt maga a csemegéjét befejezte volna, — folytatá Kitty nagy füstfelleget fújva és örömmel szemlélve férje boszankodását. John bámult. — És mikor tanulta ezt az elbájoló élvezetet ? — kérdé gúnyosan. Kitty Összehuzá sötét szemöldökét: — Sajnálom, hogy pontosan nem emlékezem első début — m időszakára. John rövid nevetése felhangzik. Majd bámulja feleségét és csodálkozik azon mily bájosan bánik Kity a cigarettával. — Hisz ő gyűlöli a dohányzó asszonyokat és mégis élvezettel nézi most Kittyt. Eszébe sem jut, hogy ha felesége ezt néhány hó előtt teszi, — nyomban eltiltja neki. De most, mióta közönyössé vált előtte Kitty, — tehet, amit akar. Bámulatos, hogyan ráunt erre az asszonykára ! — Remélem, nincs kifogása az én uj szokásom ellen, John, — szakitá félbe a menyecske csendet. Hisz magának már úgyis mindegy, amit én teszek, — — legkisebb gondja is nagyobb nálamnál. — Milyen csípős megjegyzés! — Csakis az igazság. — A cigarettát a tűzbe dobta, azután odament férjéhez és epedve nézett annak szép, szabályos arcába. — Milyen kár, hogy megesküdtünk ! szólt szomorúan, — elfojtott zokogással: — Végtelen kár! és hirtelen kiszaladt a szobából. Johm Weedon meglepve nézett utána. — Csodálom, hogy rájött! — monológizált. — És milyen szomorúan mondta! Rendkívül jól festett mikor a cigarettát elszívta. Vájjon miért tette ? Téved, ha azt hitte hogy boszant vele. Az igaz, hogy gyűlölöm, ha egy aszszony cigarettázik, — de akasszanak fel, ha Kitty nem nézett ki elbájolóan. Azt hiszem Jim Tauton is annak tartotta volna. Szegény fiú ! — az örülésig szerelmes Kittybe. Milyen kár, hogy nem vette nőül, — hozzá jobban illett volna. Ugyan ha nem lenne oly rendkívül ideges, érzékeny és lángszivü — én is jobban meglennék vele. Hisz oly rendkívül szép ! — Jim Tauton azt kérdezte tőlem tegnap, hogy Kitty nem beteg-e, mert oly különösen halványnak látja őt. De mit tud Jim Tauton ! Hisz ő más szemekkel nézi Kittyt — a szegény ördög ! Rettenetes kényelmetlen helyzet lehet szerelmesnek lenni más feleségébe ! Pedig ez manapság divat! John felkelt és kiment. Az előcsarnokba érve Kitty csengő sopran hangja ütötte meg a fülét, amint egy régi angol dalt énekelt — oly édesen, — hogy akaratlanul is John megállt, hallgatódzott, azután csendesen félrehúzva az ajtófüggönyt zajtalanul léppet be a nagy szalonba. Maga sem tudta, mi húzta őt oda, — de amikor a rózsaszín ruhás karcsú alak a zongorától felkelt, — ő a kandallónál ült és a tűzbe bámult. Oly szokatlan dolog volt, hogy ö vacsora után feleségét felkeresse, hogy Kitty halvány arcát az öröm pirja futotta át, amint őt megpillantotta és szive erősen dobogott. Mig a szép leányos alak a nagy termen végigjött és a villanyfény úszott szabályos arcán és koromfekete haján, — oly szép volt, hogy minden férfi örömmel szemlélte voloa. De már elmultak azon idők, mikor John Weedon-t csakis Kitty szépsége bájolta el. Most hidegen és közönyösen nézett feleségére és csodálkozott azon, hogy mi tette őt annak idején oly őrültté? — De hisz Jim szerelmes bele, — ő meg — már nem az ... . Mosolyogva gondolt ő minderre, mig Kitty vele szemben leült. De arra egy percig sem gondolt a szívtelen ember, hogy mennyire elhanyagolja a feleségét és menyire elöli az ő hidegsége napról napra az iránta dobogó meleg érzést abban a kis szívben. De hisz ő ezt az elhidegülést oly természetes dolognak tartja! Csak nem lehet az ember örökké szerelmes — a saját feleségébe ! Persze észre sem vette, hogy az ő közönyös tekintete mindazt a boldogságot, ami Kitty szemében egy pillanatra felsugárzott, eloltotta, — és nem tudta mily kín és fájdalom tanyázik a szegény asszony lelkében. — Nem alkalmatlankodom tovább, — a clubban várnak, — szólt John felkelve — Miért nem mondja az igazat John maga nem képes az én társaságomat elviselni ? felelt Kitty keserűen. — Az ember nem mondhatja ki mindég, amit gondol — szólt vállat vonva John — És ha tudja, miért kérdi? ! Kitty egész alakja remegett: — Tudja mit mondanak az emberek ? — Mindenütt hallom. Megmondjam? — Tessék! — Azt, hogy megunt engem, és szive mélyéből megbánta egybekelésünket. Igaz ez ? Izgatottan félretolta homlokától apró fürtéit — mig a férj — nevetett. — És ha igazuk van? — Még más eíféle érdekes újságot is akar nekem mondani, mielőtt elmegyek ? — Hát ez magának érdekes ? És újság ? — mikor ezt maga legjobban érzi — már régóta. De hisz ez mindennapi eset. Épen e napokban hallottam társaságban suttogni: egészen mindennapi eset. Kínjában felnevetett — és egy pár fényes sötét szem kereste férje tekintetét. — Nézzen a szemembe John, — csak egy pillanatig! — szólt feléje fordítva szenvedő arcát. — Milyen szép maga, különösen ha mérges. — És apró fehér kezét széles vállára téve, oda akarta őt húzni magához. Jó éjt ! — sutogta. Tudom, hogy menni akar, és nem merem mulatásaitól visszatartani. Jó éjt! — Ah John! — Mennyire sajnálom, hogy cigarettáztam ! — És piros ajkait nyujtá bucsuzásul. — Mai viselkezése után nem érdemli meg, hogy megcsókoljam! — szólt karjaiból hirtelen kibontakozva John és gyorsan elsietett. II. Bár John Weedon lelkiismerete egy perezig nyugtalan volt, mégis jól mulatott az este. De mikor néhány órával később hazaért, mintha egy kis szégyenérzet fogta volna el. — Milyen Brutusnak fog tartani! — gondola otthonába belépve. — Milyen kár, hogy olyan érzékeny ! — folytatá felsőkabátját levetve. — Rossz kedvűvé tett ma az elbájoló cigarettázása, és azután mit mesélgeti nekem azt, amit a világ beszél! A szalon függönyei közt még lámpafény látszik, zajtalanul lopódzik oda. „Még ébren van!" — Meglepve áll meg az ajtóban : a szép asszony egy pamlagon fekszik, — mély álomban. De miért aludt el itt ? — Talán reám várt ? ! — suttogá közelebb lépve, mig szokatlan gyengédség fogta el szivét. Milyen szépnek látszott most neki Kitty ebben a tiszta fehér pongyolában, leomló hosszú fekete hajával ; az egyik fehér karja feje íolé volt helyezve a T-örös bársony puha párnán, mig a másik lecsüggött. Milyen bámulatos, szoborszerű szép volt! E pillanatban szépsége rendkívül hatott reá, és akaratlanul összehasonlította ezt a finom vonású nemes arezot, — mely oly természetellenesen halványnak látszott, — mindazokkal a kifestett női arczokkal melyeket ma este a mulatóban szemlélt. Egészen ismeretlen érzés, a keserű bánat vonult be lelkébe. Beismerte, menynyire elhanyagolta, — mily kegyetlenül bánt ezzel az ártatlan kis teremtéssel. Közelebb lépve, lehajolt lassan, hogy fel ne ébressze és egy csókot nyomott gömbölyű arczára. — De egy sikolylyal rándult vissza. A márvány arcz hideg volt — jéghideg , — és a vér nem lüktetett többé kék ereiben. John remegő kezét szivére tette, arra j a picziny érzékeny szívre, a melyet ő j agyonkinzott, — az is mozdulatlan. Ekjkor eszébe jut, hogy édes anyja is szivszélhüdésben halt meg. Térdre borul a mozdulatlan fehér alak mellett, megfogja az apró jéghideg kezet az ő nagy melegével. Édes szavakkal hivja, a kétségbeesés hangján kéri, — szóljon hozzá. De az édes ajkok nem felelnek, — pedig mintha mosolyganának, mint az alvó gyermek és a hosszú sötét pillájú nagy szemek nem nyílnak ki többé, — hogy viszonozzák az ő szenvedélyes tekintetét. A japáni vékony selyem függönyökön át a hajnal pirja lopódzik be, jelezve hogy új nap virrad meg a holtra és az élőre. Angolból fordította: Nobody. Nem az szokott fájdalmat okozni, amit lehet, hanem amit kell felednünk. * A szép nő tudja, a rut hiszi, hogy szép. A hazugságnak végtelen sok alakja van, az igazságnak csak egy. • Aki nagy dolgot akar véghez vinni, nem elég, hogy cselekedjék: álmodnia is kell ; nem elég a számítás, hinni is kell. * A képzelet a nagy helyrehozó, a vigasztaló és kiegyenlitöje az élet nyomoruságainak és egyenetlenségeinek. • * A mely nő müvészszel köti össze sorsát, legyen tisztában azzal, hogy élete egy nagy áldozat.