Esztergom és Vidéke, 1897

1897-04-15 / 30.szám

Esztergom, 1897. XIX. évfolyam. 30. szám. Csütörtök, április 15. VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Megjelelik Vasárnap és csütörtököi*. ELŐFIZETÉSI ÁRAK ! Egész évre — — — — Fel évre — — — — — Negyed évre — — — Egyes szám ára: 7 kr. 6 frt — kr. 3 frt — kr. 1 frt 50 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők Városház-köz, ^panraft^áz. ~*3M Kéziratot nem adunk vissza. Hí~ „Viszály a tanácsban." Esztergom, április 1.4 Ezzel a hangzatos cimmel kezdi az »Esztergomi Lapok* legutóbbi számát s félreismerhetlen elfogultsággal ir a városházi dolgokról. A hang Jákobé, de a kéz Ezsaué. Semmi kétség, én ráismerek! A tisztelt lapnak minden jó, amit a város jelenlegi feje tesz, azért pedig, amit mulaszt, vagy rosszul tesz, másokra igyekszik hárítani a felelősséget, az erkölcsi ódiumot; fedezi, vagy inkább igazolni akarja azt a metódust, amelyet ma Esztergomban egyesek követnek, akik kárövendve húzódnak meg a kiállított bűnbakok mögött. Az általános elégületlenséget a tisztelt lap nem látja s komolyan veri a mellét, hogy ő a közvélemény. Ez az ő gusztusa és az ő dolga, ebből sem kitéríteni, sem ezen hiedelmében megzavarni nem akarom. Minden lap maga szabja meg az ő irányát s a közönség a szerint bánik vele. Azzal sem törődöm, hogy nevemet tollhegyre vesszi, mert hivatása, hogy a közdolgokban járóknak nyilvános tetteit igazságosan bírálja, ahhoz hozzá kell szokni, hogy az embert sokszor érdemén felül ís megdicsérik, másko r meg az igazságos mértéket is megtz „Eszteroom és (itta

1 tára. Dalok a nagyságos asszonyhoz. in. Letagadom, hogy éltem eddig, Hogy volt csak egy szép reggelem, Letagadom, hogy tudtam eddig, Mi az az édes szerelem ! Lehetett tán ábrándos álom, Vagy mámor, vagy akármi más, De amit róla mondtam, irtam, Áthúzza mind e tollvonás. Ma ébredt először tudatra E tetszhalott sziv, érezem, Első valódi dobbanása Ma renditett meg édesen. Ma tudtam meg, hogy mi is az hát, Amiről annyit álmodám, S aminek annyiszor futottam A tünő árnyéka után. Szelekbe szórom minden őrzött Ereklyémet s emlékemet, Tisztába tett szentélybe már e Bálványképek nem illenek, Letörlöm lelkemről a múltnak Minden betűjét e napon, Fehér lap az most, irja fel rá Sorsom nagyságos asszonyom. Adamich Lajos. gös leány ; tul tesz az anyján ! . . . De bele vagyok bolondulva egészen, már nem rendelkeztem magam felett. — Oly szép, hogy elrabolja az álmomat! Igaz . . . régi család, remek összeköttetések! Tisztességes anya, egy fivér, aki nem kicsapongó . . . Istenemre, megkísértem ! Heléne: (nézi társát) Maga nem beszél túlságos sokat, csak kérdezget. — Mondja csak — megszabadulhatok már ? Dulac: Még nem. Kérem, beszélgessünk még néhány percig — de komolyan. Heléne : (meglepetve) Komolyan ? Dulac: Igen, kisasszony, — egész komolyan. Ez meglepi ? Pedig ugy van. Tudok komoly is lenni, amikor ajövőmről van szó — és e pillanatban arról beszelünk. Heléne: (ijedten) Valóban? Dulac: Kisasszony, maga tetszik nekem, — rendkívül tetszik. Van szerencsém a kezét megkérni. Heléne : (megijedve) Tőlem ? A kezemet ! Dulac: Igen, a kezét, mert ugy találom, hogy maga egészen az az aszszony, akit én keresek. Nem tekintve egy cifra vignetta, melyet a leggyarlóbb portékára is reá ragasztanak. Ez lenne a betegség és káros állapot s ez ellen kellene a keserű orvosság, melylyel a cikk engem megfenyeget. A vágóhíd ellen beadott fellebbezésemért ró meg a cikk és bűnöm, hogy ki mertem mondani azt, amit uton-utfélen beszélnek, hogy 95000 frtos vágóhíd építés ma, — Esztergomnak meg nem engedhető. Nem csak hogy sokan biztattak ezen fellebbezésre, de amikor beadtam, számosan üdvözöltek, mint aki a lappangó közérzetnek kifejezést adtam. Ámde valótlan az, hogy nem szólaltam fel és aggályaimat nem közöltem: mert a tanácsban, illetve az ujabb divat szerint elegyesen tartott pénzügyi bizottságban amenynyire lehetett, világosan megmondottam, hogy bárha magam is óhajtottam a sertésvágás bevitelét, bárha elismerem, hogy a terv műszaki szempontból jó és a kapitány ur részéről példás pontossággal van az egész anyag feldolgozva, mégis mivel oly magasra ütöttek ki a költségek, megfontolásra ajánlom, vájjon egyátalán lehetséges-e mai nap 95000 frtot kiadni vágóhidra ? Részemről pénzügyi akadályokba ütközőnek valottam e tervet minelőbbi állításait, melyeknek komoly mivoltát bátor vagyok kétségbe vonni, (magában) Tartozom neki ezzel, hogy rögtön kimondjam — nehogy azt képzelje, hogy rászedett. Heléne: (nevetve) Éppenséggel nem szép az, amit maga beszél, sem nem férfias, — ez árulja el leginkább, hogy elfogult. De nem akarok fejtegetni, csak válaszolni arra, ami kellemeset mondott, mert az — engedje meg, — rám nézve kedves, hogy megkért. Dulac: Akkor hát — igent mond ? Heléne: Azt, nem, (Dulaa meghökken) de köszönöm — és hálás vagyok, hogy rám gondolt. Dulac : (tiltakozva) Csak hálás ? Heléne: Az, — nagyon hálás ! Hisz az chic, ha olyan ember mint maga, kész feleségül venni egy hozzá képest szegény leányt, főleg ha annyira kínálgatják neki, (vállat vonva) mint ahogy azt a mama tette. Dulac: (meglepetve) Maga nem akar ? Heléne : Magához menni ? Soha ! Dulac: (kérőleg) De mikor oly boldoggá tenne ! Heléne : (nevetve) Soh'se higyje ! Sőt | azt hiszem, hogy szerencsétlenné tenném A tömegen kivül. — Az ^Esztergom és Vidéke« forditása. — Irta: GYP. (Beftjező közlemény.) Dulac: (csípősen hangsúlyozva) Es a mostani barátai nem válogatott barátok ? Heléne: Nincsenek barátaim, csak ugy- j nevezett ismerőseim. Bár ne ismernék

! senkit! Dulac : Túlságosan szigorú ismerősei; iránt . . . Heléne: Dehogy. Beismerem azonban,

! hogy ez ismerősök között vannak kedves emberek, kik a velük egy nézetem levőknek tetszenek, de mit tehetek arról, hogy nekem egészen más az Ízlésem ! Dulac: Es ha férjhez nem menne, meddig folytatja ezt a (gúnyosan) nyomasztó életet ? Heléne: Addig, mig egyedül vissza nem húzódhatom valami csendes zugba anélkül, hogy nagy lármát csapnának belőle. Oh, jól tudom, hogy nem hisz nekem és nem tart őszintének, (rövid szünetet tart) de ha tudná, hogy mennyire midegy ez nekem! (csend) Dulac: (magában) Mégis csak ördöntagadják tőle. Magyarországon ma ez a közpálya természetes járuléka s én rendszerint nem szólok sem a dicséretre, sem a gáncsra, mert az előbbi el nem kábit, az utóbbi el nem csüggeszt. Az ellen azonban, hogy a mások működésének, vagy tévedéseinek ódiumát oly határozottan és kihívóan, most a tizenkettedik órában az én nyakamba varrják és hogy ismét a politikával takarózzanak az én számlámra, az ellen kénytelen vagyok mégis hangosan tiltakozni, mert ez oly igazságtalanság, amelyet szó nélkül hagyni nem szabad. A tisztelt lap rosszul választotta meg a cimet, talán »Elégületlenség a tanácsban* jobban illett volna, mert az néha valósággal van a tanácsban, még pedig nemcsak az én részemről, de sokszor többek, sőt összes tagtársaim részéről s én annak csak egyik kifejezője vagyok,' de nem személyeskedem és nem' politizálok, mert a személyeskedés soha sem volt kenyerem, a politikát pedig befejeztem ama bizonyos októberi napon. Ha néha felszólalok, vagy ellenmondók, csak köteles1 . i ségemet teljesítem, mert a bizonytalanság, a kapkodás a felületes irányítás, vagy igazabban szólva, iránynélküliség minden jelen-! ségeivel szemben meg kell mondani az igazat még akkor is, ha az esetleg nem tetszik. Panaszolja a cikk, hogy a tanácstagok nem szolidárisak. Hát kérdem, miben legyünk szolidárisak, mikor nem tudjuk, hogy mely órában hagynak el minket ? Mikor az összeforrasztó és a védő erőt a legelső helyről nem érezzük. Szó sincs róla, nem is akarok szolidáris lenni soha hézagos, felületes, máról holnapra élő irányokkal és intézkedésekkel, melyek következményei kiszámithatlanok és a tanácsot esetleg az egyik kompromittálásából a másikba viszik, sőt ellenkezőleg, még a szolidaritás látszata ellen is tiltakozom. Szolidáris vagyok minden jó és alapos dologban, de megkívánom másoktól is, hogy ugyanabban a szolidaritás követelményeit maguk is megtartsák : viszont azonban ellenzék minden oly próbálkozást, mely alaposan elő nem készített, kidolgozatlan,

1 vEgy a városra evidenter káros j ügyeket csak azért cipel a fórumra,' hogy valami történni látszassék. Ennek nem vagyok barátja és nincs' sem irott, sem erkölcsi törvény, \ mely a tanácskozó tisztviselőt arra' kötelezné, hogy csupa álszeméremből — kifelé mindent fedezzen. Igy a tanács nem lenne egyéb, mint