Esztergom és Vidéke, 1897

1897-04-08 / 28.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Megjelelik Vasárnap és csütörtököd. pLŐFIZETÉSI ÁRAK '. Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fel évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYUIxASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratoK, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők Y árosljáz*köz, SpanrafMjáz. ~$H Kéziratot nem adunk vissza. f-^~ A csatolt részek mozgalma. Esztergom, április 7. Tekintetes szerkesztő ur ! A >Szabadság* cimü helyi lap 26-ik számában azon agodalmának ad kifejezést, mintha csatolt városrészeink valami különváló érdekpolitikának az alapját akarnák megvetni, s ezt hajlandó meghasonlásnak tekinteni. Szolgáljon minden jóakaratú polgártársunknak megnyugvására, hogy minket nem vezérel semmi más ér. dek, még kevésbbé szereplési vágy — mint egyedül az a törekvés : a mellyel kell hogy az egész város viseltessék, ha nem akar tönkre jutni s addig is az óriási magasságú pótadóval minden embert elidegeníteni s távozásra késztetni! Határozott célunk a jól meggondolt cselekvés, józan pénzügyi politikával, amely alatt azt értjük, hogy ami súlyosan eladósodott helyzetünkben : száz forintot sem szabad oly célra megszavaznunk, a melyre nincs elkerülhetlen szükségünky avagy erkölcsi kötelezettségünk ! Igenis, nekünk, a csatolt városrészek lakóinak előjogunk is van elvünkhez ragaszkodni s annak tiszteletben tartását is megkövetelni, jelesen azért: mivel tőlünk az uj Dunahid-épitése alkalmával a közlekedési vonal, az azzal kapcsolatos összes előnyökkel nemcsak szükségtelenül, (vagy legalább is 25 évvel előbb, mint sem kellett, vagy illett volna) minden jogalapot nélkülöző s megbocsájthatlan módon lett elvonva. Mi ezáltal nagyon károsodtunk, és mégis dacára ezen sérelemnek, — nem idegenkedtünk a városok egyesitésétől, sőt azt azzal a honfiúi érzelemmel tettük, hogy a királyi városi polgártársainknak segítsük terheiket megosztva viselni. Tettük ezt azon bizalommal és reményben, hogy az egyesült városban felvilágosodott szellem és józan, takarékos gazdálkodás lesz a napirenden. Fájdalom, hogy ezt még eddig nem sikerülhetett elérnünk, de el akarjuk érni s azt állandóvá is óhajtjuk tenni. Lehetetlen tehát, hogy a mi helyes elvünk mellett és egy oly szégyenletes és nagy kár után, mint a milyen a várost a gymnásium romhalmazában is érte, hogy egy ilyen csapás után sem okuljunk és újból engedjünk ismét egy oly monumentális épületet, mint amilyen az uj reáliskola lenni készül, egy oly szerencsétlenül kigondolt helyre (mint amilyen a kir. városi templom melletti) építtetni! Ennek a helynek egyetlen előnyét sem ismerjük, ellenben nagy hátrányai a következők : 1. A kis-Dunához való közelsége veszélyes a gyermekekre. 2. Ott van a templomfalán 7—8 láb magaságban az 1838-iki árviz mgaságát jelző márványtábla, mint egy óvatosságra intő vészjel ! 2. Egy iskolát nem szabad az ártérbe építeni, mert mig egyrészt heteken át nem lesz hozzá férhető az árvíztől; másrészt annak falai annyira teleivakodnak vízzel és bűzzel, hogy a tanuló ifjakra nézve hónapokon át használhatlanná válhat és a legveszélyesebb betegségek fészke fogna lenni. Ez igy van valóban, mert hét láb magasra nem emelhetik fel a padló magasságot ! Avagy oly annyira el fogna drágulni az épités, hogy a külömbozet árán a város bármely részében is kétakkora telket lehet vásárolni ! 4. A templom tövében az a sokszori s hosszas harangozás oly zavarólag hat a tanitásra, miként a végett például a vízivárosi tanítóképződében sokszor meg kell szakítani az előadást. Hogy ezekkel a megdönthetlen érvekkel szemben, még is találkoznak emberek a akik az építést a jelzett szerencsétlen helyen akarják kieszközölni s a mi keservesen szerezhető pénzünket ott is úgy akarják kidobni, mint azt a gymnáziumra lehet mondani: — ez már vakmerő erőltetése a dolognak, könyelmü kockáztatása a polgárok vagyonának : a miért őket a legkomolyabban felelősekké is teszszük ! Mindezen felül még méltatlan erőlködés is velünk, csatlakozott lakosokkal szemben, azért, mert megérdemelnénk (az önként hozott áldozatunkért) hogy most midőn a városnak alkalma van egy díszes uj épületet emelni, azzal a csatolt városrészek valamely pontját díszítse s emelje. Igy vagyunk jelenleg a hegyközAz „Esztepqom és lile" tárcája. Visszajöttem. Visszajöttem újra hozzád: Kell, hogy végre bírjalak! Elbúcsúztam tőled százszor, S lelkétn százszor itt maradt, Idegenben, vad gyönyörben Teltek éjek és napok : — Titkoltam, hogy nálad nélkül Csak koldus vagyok. Leborulok lábaidhoz : Te vagy az én végzetem ! Szivemben a kétség búja. Gyötrő, féltő szerelem. Föllázit a gondolat, hogy Más legyen boldog veled, Hogy még egyszer és örökre Elveszítselek. Kebeledre, karjaidba Hajt a vágy, a szenvedély; Vesztett harcos lett szivemben A becsület, az erény. Melyben elkárhozom veled, Üdvösség a pillanat; Óh, hallgass izzó szavamra : — Kell, hogy bírjalak! Sajó Sándor. II tömegen kivül. — Az >Esztergom és Vidéke« fordítása. — Irta: GYP. Egy nyaraló Biarritzban. Meglehetős kopottan bútorozott terem. jfacques de Lonville: huszonhárom éves. Alacsony — szolid. Elég jó megjelenés, de semmi természetes elegancia. Azért chic akar lenni. Nagy gondot fordit ruházatára. Uj és régi, angol és francia divatokból bizarr keveréket kombinál össze. Különben jó fiu, csakhogy poseur. Nincs Ítélete semmi felett, de vig és kedélyes. Irigylendő egészséggel bir. Leteszi a csészét, amelyből ivott. — »Istenem, ez a kávé rettenetes !» (egy kis gondolkodás után) Különben a thea is ilyen. Heléne de Lonville: huszonegy éves. Magas karcsú, rendkívül elegáns. Bogár a haja, kökény a szeme. Csodás rózsaszín tükröződik át szép fehé r arcbőrén. Görög typusa egy kis bájos pajkosságot nem képes egészen elrejteni. Meglepő megjelenés. Okos és szellemes. — »Mint nálunk minden« c (nevet.) Madame de Lonville: negyvenöt éves. Még mindig szép assszony, ki csak azon törekszik, hogy szépségét, amig lehet, fentartsa. Teliver normandi. Ostoba, büszke, nagyralátó, de nem közönséges. Haragosan nézi gyermekeit. — Hát ti mindent rossznak találtok ? Jacques és Heléne: (egyszerre) Bizony rosznak. Madame Lonville Csak nem kívánhatjátok azt, hogy kávéeszenciát igyunk minden étkezés után ? A mostani árak mellett az lehetetlen, mert ki nem futja abból, amink van . . . Heléne: De kérlek mama, te mindig ugy beszélsz, mintha koldusok volnánk. Madame Lonville: Istenem! (sóhajt.) Heléne: Miért »Istenem« ? Mi hárman egyenként 400,000 frankot kaptunk a papától, ami összesen 1.200,00 O frankot tesz. Ebből azt hiszem más is telnék mint . . . nemde Jacques ? Jacques: (békitőleg) Istenem hisz . . . Heléne: (nevetve) Tudom, te nem szereted a meleg vizet, — hanem a nyugalmat, a léha békét. Ugye igazam van ? Madame Lonville: Heléne, jobb volna, ha öltözködni mennél e fecsegés helyett. Heléne : (az órára néz) Egy az óra, a partié csak négykor kezdődik, tehát még van időm. Madame Lonville: Mit nekem a tennised, — férjhez meneteled foglalkoztat engem. Heléne: Tudom. Az a baj, hogy túlságosan foglalkozol azzal, anyám. Szinte kinálgatsz engem. Es ez nem járja (komolyan) érted? — ez nem járja ! . . . Madame Lonville: Es mit nevezel te kinálgatásnak.? Heléne: Például viselkedésedet Dulac úrral szemben, kihez nevetségesen barátságos vagy, Madame Lonville: O igen kedves. (Madame kezd újságot olvasni, Jacques a kanállal kapargatja a csésze fenekére ülepedett cukrot.) Inas : Tom Dulac ur kérdezi, hogy a marquisné fogadja-e ? Madame Lonville : Szivesén látom ! Heléne: Ah, hát ezért küldtél öltözködni ? ! . . . (veszi a könyvét és a munkáját és az ajtó felé megy.) Madame Lonville : Hová mégy ? Heléne: Öltözködni? . . . (ugyan abban a percben tűnik el, mikor Tom Dulac belép.) Madame Lonville: Mily kedves öntől, hogy eljött. Tom Dulae : Harminc millió, 25 éves. Kicsiny, elég jő modorú ; túlságos gazdagon öltözködik, de azért gigerli. Abban a meggyőződésben él, hogy az életben pénzért minden kapható, feltéve, ha az ember ügyesen viselkedik. Harminc milliós csekélységétől egy kissé el van ragadtatva. Más különben célpontja minden anyának, legtöbb leánynak és sok fiatal asszonynak. Ez időszerint Heléne iránt olyszerelemre gyúlt, hogy azt kérdezi önmagától, nem követi-e el azt az őrültséget, hogy elvegye őt. — A szerencse az enyém, asszonyom ! Jacques : (kezet nyújt neki) Hogy van reggel óta ? Tom Dulac: (Körültekint) Heléne kisasszony nincs itt ?