Esztergom és Vidéke, 1896

1896-02-06 / 11.szám

ESZTERGOM és VIDÉKE(11, szám.) 180 6. febrimár 0. vemre mélyen hatott. Érdenleim felfogásom Szerint oly szerények, hogy azok nyomán nem várhattam s leginkább annak kell tehát tulajdonítanom, hogy az á tisztelt kartárs urak irántami jó indulatának ki­folyása. Fogadják tehát tisztelt kartárs urak kitüntetésemért szívből jövő meleg köszönetemet s biztosításomat, hogy az orvosi és gyógyszerészi kar érdekeit to­vábbra tőlem telhetőleg védeni fogom. Életem ezen fényes perceiről soha meg­feledkezni nem fogok. Fogadjak tehát mégegyszer őszinte kö­szönetemet és csak arra kérem miszerint becses bizalmukkal jövőre is megtisz­teljelek ! Ezután M á t r a y Ferencz alelnök né­hány szóval bezárta a díszközgyűlést. A bankett. A díszközgyűlés után az egész társaság átvonult a F ü r d ő vendéglő nagytermén s a zöld posztós asztal után a fehér ab­roszos asztal mellett foglalt helyet. Az asztalfőn természetesen a jubiláns ült, jobbján a főispán, balján az alispán. A főispán szomszédja dr. Mátray Ferenc alelnök, az alispán szomszédja Maiina Lajos h. polgármester volt. Az ünnepi lakoma menüje a következő volt: Julién leves rántott borsóval. Viza tartár mártással. Angcl vesepecsenye körözve, üzderók áfonyával. Jubileum-pudding. Idei rántott csirke salátával. Fagylalt. Giardinetto. Kávé. BOROK: Uj falusi fehér. Szegs zárdi vörös. Pezsgő : Littke Monopol Sect. Az első felköszöntőt dr. Mátray Ferenc mondotta a jubilánsra, következő­képen : Méltóságos Főispán ur! Mélyen tisztelt vendégeink! Kedves Kartársak! A nagy világrendszert kormányzó leg­bölcsebb törvény szerint : egy lény sincs öumagaért, s ahol a szerves és szervetlen fajok, egyedek, közötti küzdelem folyto­nosba parányi porszem is szereplő ok, okozat és szükségszerű ; nem mindég a nyers eső s a nagy tömeg gyöz, mert a vízcsepp sziklát repeszt, s a láthatlan mikroba megdönt óriást, s világrenditő hadat s a tengerfenékből hegyet emel s a hol á lég villámot terem : e csodás és örök harc közepette a legbölcsebb Űr az embert önvédelmében, egymásra utalá, s a társult egyének állama emelte, s ké­pezte, lassan-lassan az embert a mai em­berré [ Csodák-csodája mit e hangya raj szorgalma csak ötlet és gondolatban ösz­szehordott és lőn belőle műveltség és tu­domány ! s az emberi ész — a végtelen­ség urának egy lehelete, — uralja ma az összvilágot ! S e szép, magasztos, nagyratörő társa­dalmi élet alapköve: az egyéni köteles­ségtudás, legszebb erénye a közjóért hí­vatott önfeláldozás ; lelke, fén^e s hatalma a szellemi műveltség. Midőn az esztergomi orvos és gyógy­szerészek e szerény egylete eme nagy napján mindazon polgári erényekben ki­váló, tudós, és érdemekben megőszült tag­társának, tekintetes dr. Lipthay János Esztergom vármegye tiszti főorvosának és egyletünk szeretett elnökének jubileu­mát, egybeforrott családtagokként ünne­peljük : e kis kör, érzelmekben valódi arany gyűrűjének foglalatja, megjelent magas vendégeink ékesen képviselik azon nagy társadalmat, a mely, a zajt és fel­tűnést kerülő működésben szerzett kitűnő érdemeknek legszebb jutalmaként •— szi­vében otthon hordja a hála érzetét. Igen, ez úgy van ünnepelt Kartárs, jó öregünk! — de miként a sok jót, mit itt összehor­danak ünnepedre, hogy eszik, isszák, az ifjak hozzád képest gyerekek ; — talán, csakhogy meg ne ártson a jó öregnek : akként ne bántsa szerénységedet, ez ünnep fénye, s annak visszhangja sem, mert arra büszke mind e sok collega, iíja és véne, jóban, rosszban hü pajtásként mind me­legszünk annak sugarában ; mert hisz te a mienk vagy, s mi jó rosszért is érne, azt mi megosztjuk veled: a tudomány, melynek babéra 40 éve környezi tisztes homlokod — a miénk is ; a tér melyen oly hasznosan működéi velünk közös: s erényeid méltó jutalma, a tisztelet, e hálás elismerés : Veled — emel bennünket is! 40 éves működésed, hosszú idő, csak átgondolni is, annak esélyeit ! — hánynak fájdalma, öröme szűrődött nemes keble­den át. A testnek, szívnek, jó lelkednek mely munkás küzdelme egy hosszú emberöl­tőn át ? S e sok év lelked ifjan h°gyá, szived mindég nemesbb s mi szép, mi magasz­tos és áldást hozó, mit e negyven évnek tudománya termett, mit régi bölcsek még csak sejteni se mertek, — agyad mind felfogá. A kincsek tárháza az, mit évek során magadba összeg'yüjte, szorgalmad s ta­pasztalat, — ezreknek fájdalmára rejt irt, szived s agyad : azoknak könyörgése jut­tassa rád, mit másoknak oly bőven osz­tat, az ég kegyéből jusson ki neked is ép s hosszú életed; mi kívánjuk, hogy újult testi erővel — 40 év előtt letett fogadalmad évfordulója, legyen arany lakodalmad s oly ifjú hévvel, mint 40 év előtt tevéd, esküdjél újra közénk ! — s maradj velünk szívesen soká! igen soká! Éljen ! Erre felemelkedett az ünnepelt és a a királyra a következő tósztot mondta : A magyar embernek egyik kimagasló tulajdonsága azon ősi erény, mely szerint törhetlen hűséggel és hódolatteljes tisztelet­tel és szeretettel környezi uralkodóját ennélfogva engedjék meg, hogy a legal­kotmányosabb királyt éltessem. A legal alkotmányosabb és legigazságosabb kirá­lyért ü Felségeért ürítem poharamat. Majd dr. Áldori Mór beszélt s a kor­mányképviselőjét, a főispánt következő­képpen ellette: Mélyen tisztelt Uraim! Ama lélekemelő ünnepélyen, amidőn egy csaknem félszázadon á 1 ; folytatott tör­hetetlen kötelességtudó munka harcosának érdemeit méltatjuk, az Esztergomi Orvos­Gyógyszerész Egyesület megbízásából ne­kem jutott az a kiváló szerencise, hogy ő Méltóságát körünkben üdvözölj ara, hogy megköszönjem ama nimbuszt, ameiylyei ünnepélyünket emelte és kiemeljem ama érdemeit, amelyekkel a nngye osztat Ián bizalmára, szeretetére és hálájára tett szert. E helyütt, a fehér asztalnál kedélyes lakomák és különféle ünnepségek alkal­mával gyakran nyilvánult a Méltóságod iránt érzett szeretet és ragaszkodás érzeté és úgy hiszem, nem túlzott, ha azt állítom, hogy a jó kívánságok, amelyekkel Méltó­ságodat Esztergominegye és város müveit közönsége elhalmozta, már imaszerüvé váltak. Előttem szóló tisztelt kartársam és ba­rátom ékes szavakkal ecsetelte szere'e't jubilánsunk érdemeit, ki hosszú éveken át fáradhatatlan és sohase n szűnő buz­gósággal szolgálta ama nemes ügyet, ame­lyet életpályájával választót^ aki esküjéhez híven az emberiség legfőbb javát: egész­ségét védette a külső ártalmas behatások­tól, a belső testi féreg ölő mérgeitől. Méltóságod bár más e zközökkel és más téren, de hasonló eredményt mutat fel a közpályán hosszú éveken át folytatott működésével. A hivatalos lépcsőkön foko­zatosan emelkedett ama magas piedesztálra, melyről most mindnyájunk őszinte örömére vétel ötezer férfi és ötezer nő mindenfé­le társadalmi osztályból. Persze roppant lármát ütött a hirdetés. Újságok érkeztek a világfelforgató olasz tudós ellen, a katholikus klérus anatémát kiáltott az erkölcstelen üzelemre, a ha­tóságok először pörbe fogták Metropát azután elakarták csukatni. Metropa az újságokkal meg a klérussal nem törődött, hanem mikor valamelyik hatóság már nagyon kellemetlen kezdett neki lenni, fogott egy levélboritékot és beletett ezer lírát, aztán postára adta. Aztán megint ezer lirát adott a postára. Igy ellevélbo­ritékozott egy millió lirát, de lőn is ak­kora csendesség kis idő muiva a burok­ban, hogy nagyobb se kellett. A jelentkezések pedig gyönyörűen foly­tak és egy év múlva Paoíopolisban házak emelkedtek és két év múlva az uj vá­rosnak nyolcezer lakosa volt. Meg kell adni, hogy a természetfilozó­fiai társadalom gyönyörűen beütött. Az idegenforgalom nőttön-nőtt s az utazók nem győzték csodálni a filozófiai társa­dalom különösen gyöngébb felének szép­ségét és nyájasságát. Négyezer válogatott fiatal leány és özvegy a világ minden fajtájából, még elgondolni is gyönyörűség! Ha teszem azt Guy de Maupassant vol­nék, most tovább részletezhetném ezt a témát, de magyarul írván, meg kell elé­gednem a körvonalakkal, a szíves olva­sóra bízván, hogy fejtegesse ki magának, milyen lehetett az a Paolopolis? De mit csinált Paolo Metropa az álta­la kreált városban? Hát biz ő kelme epi­kureusi életet élt, vendégéül fogadván heteken át az amerikai vasutkirályt, mis­ter Jacksont, ki minden egyes időzése után a kamatoknak újabb egy tized per­centjét engedte el, annyira megszerette Paolopolist. A próféta gyönyörű palotát építtetett magának szökőkutakkal és na­rancs- még citromfákkal beültetett kert közepén. Hivatalos dolgai végeztével, ki nem fogyott a mulatságból. Zene és ének hallatszott az illatot lehelő bokrok min­den zugából. Hát egy istenien szép délu­tánon az történt, hogy a filozófiai társa­dalom profétája egy árnyas lugasban ül­dögélt, csibukozván és fekete-kávét inni óhajtván. A feketét egy gyermeklányka hozta el neki, aki csak e napokban lett paolopo­lisi lakos. A tizenhatodik év balzsamos üde pom­páját öntötte rajta szét pazar • kézzel a természet. Karcsú volt, nyúlánk mint a karácsonyfa, hamvas mint egy őszibarack tiszta és ártatlan mint az imádságos könyv, jókedvű, pezsgővérü mint egy fia­tal kecske .... Paolo Metropa, mi tagadás, rajta felej­té szemét, aztán meg akarta ölelni. De a gyermekleány kisiklott a hatalmas úr karjai közül A prófétában egész nagysá­gában felébredt a természetfilozófiai tár­sadalom: — Nos kicsikém, szólt megütközve, mi dolog ez? — Engem bizony ne ölelgessen senki, szólt a lány, arcul ütve minden természet­filozófiát, — amig feleségül nem vesz. Azzal elszaladt. Paola Metropa pedig egy hónapig vív­ódott halálos kínok közt, de mivel a sze­relem mégis csak erősebb minden filozó­fiánál, harminc nap múlva kínevezte az első anyakönyvvezetőt, a harmincegyedik napon pedig polgári úton egybekelt a hamvas őszibarack-kislánynyal. Csakhamar még két helyettes anya­könyvvezető kinevezése lőn szükségessé Paoíopolisban. NÓGRÁDI JENÖ. * Farsangi naptár. A farsang utolsó két hetének ez a programmja: Február 10-én: A Circiter Kör tánc­mulatsága. Február 11-én: Deák- táncpróba. Február 12-én: Az Érseki Tanítóképző Intézet ifjúságának bálja. Február 15-én : A katonatisztikar jelme­zes estélye . Február 16-án: A református egyház tagjai által rendezett családi estély. Február 17-én : Humoros férfi estély a Katholikus Kör-ben. Február 18-án: A Tarkaság farsang­záró estélye, árasztja el áldásos tevékenységének bősé­ges sugarait. Három eszme állott mindenkoron Mél­tóságod előtt : fenséges királyunk iránt érzett hódolata, hazája iránt viseltetett lángoló szeretete és megyéjének jóléte és gyarapodása iránti* ine'ej, odaadó érdek­lődése. Méltóságod mindég megfelelt ámá kötelességeknek, amelyeket terhes állása megkívánt, a fájdalom napjaiban velünk szenvedett, az öröm boldogító perceiben velünk örült. Lehetetlen tehát, hogy a jelen p'llanat­ban ne jusson kifejezésre ama mély tiszte­let, ama őszinte nagyrabecsülés, ama forró hála és- szere!et, amelylyel Méltóságod iránt viseltetünk és meg vagyok győződve, hogy nemcsak egyesületünk, de az összes jelen­levők érzelmeinek adok ki ejezést, ha kérve­kérem az Egek Urát, hogy Méltóságod jeles állásában még számtalan évekig nemcsak bölcs kormányzónk, hanem vezérlő csilla­gunk legyen, ki szivjóságával felmelegíti, szivünké', tetterörebuzditja lelkünket. Tartsa meg Isten Méltóságólat a haza javára, Méltóságod által imádott családja boldo­gilására, számtalan barátja örömére. Éljen. A főispán azonnal válaszolt és meleg hangon mondott köszönetet az elismerő szavakért. Beszédje, végén a jubilánst él­tette. A következő szónok dr, György Ernőd volt, aki az alispánra emelte.a po­harát. Beszédében kiemelte, hogy a mai jubileum örömét fokozzák a megjelent vendégek, akik közül különösen üdvözli az alispánt, m'nt a megye első tiszt­viselőjét. A n d r á s sy János alispán válaszában meleg és rokonszenves szavakkal méltatta a mai jubileum jelentőségét s a megye összes orvosaira emelte a poharát. Majd felemelkedett Zsiga Zsigmond gyógyszerész, aki a következő toasztot mondotta: . Midőn egyesületünkben azon szép eszme keletkezett, hogy az igen tiszlelt, főorvos urnák az orvosi pályán eltöltött 40 évi munkálkodását megünnepeljük, mi is me­gyénk gyógyszerészei szivünk sugallatát követve a legnagyobb örömmel csatla­koztunk e mozgalomhoz, annál is inkább, hogy alkalmunk nyilván a tisztes főorvos úr iránti tiszteletünk és ragaszkodásunk­n- k kifejezést adni. miáltal némileg leró­hatni véltük irányunkban mindenkor ta­núsított jóindulatát. Mert hivatalos állásánál fogva szak­mánk ellenőrző közege lévén arról volt alkalmunk meggyőződhetni az által, hogy ezen hivatalos ténykedésében is, habár a törvények által előirt szabályok és ren­deletek szigorú megtartását mindenkor megköveteli, azonban soha rideg hatal­maskodással hanem mindenkor jóindulat és jóakarattal, a miért igaz hálára köte­lezett le berniünket. De én csak igen szerény tolmácsa le­hetek karunk ezen hálakifejezésének, ha­nem szavaim egyszerűségét pótolja az hogy azok őszinte szivek nyilvánulása, s kérgük tartsa meg karunkat továbbra is az eddigi jó indulatában. E mai ünnepünknek azonban nem egyedüli részese az igen tisztelt főorvos űr, hanem osztozik abban és pedig mél­tán osztozhatik az ki őt rögös pályáján számos éven át kisérte, őt nehéz hivatá­sában buzdította jó szíve, kedélye, s egyéb nemes tulajdonságaival őt felvidámította, életét kellemessé tette, ez Őnagysága ked­ves neje kinek egészségére emelem po­haramat, kívánva hogy a mi kedves fő­orvosunkat kisérje őrangyalként nemes hivatásában továbbra is mindkettőjüket nagyreményű kedves fiukkal együtt a legjobb egészség, családi boldogság és megelégedésben az egek Ura számos éve­kig éltessen. A tósztra a jubiláns azonnal válaszolt és a következőket mondotta : Fogadja szintén meleg köszönetemét> hogy kartársai nevében felköszöntéséveí megtisztelt! — Én a gyógyszerész urak­nak őszinte tisztelője vagyok s pedig már régi idő óta amennyiben tapasztalásom túlnyomó része őket olyanoknak tüntette fel, kik a humanitásnak rendkívüli hivei, — Ugyanazon elvnek tisztelője voltam mindenkoron s leszek a jövőben is. Megingathatlan meggyőződésem, hogy ha az orvosok és gyógyszerészek vállat vetve a szenvedő emberiség mellett küzr, deni fognak, törekvéseiktől a siker není maradhat cl.

Next

/
Thumbnails
Contents