Esztergom és Vidéke, 1896
1896-12-17 / 101.szám
Esztergom, XVIII. évfolyam. 101. szám. Csütörtök, 1896. december 17. »^^-^xvx>^>sx^vs\xc\vxxxx*%x^xxx>xxx\xxV'^ Megjelenik hetenkint kétszer : § csütörtökön és vasárnap. | | ELŐFIZETÉSI Ar\: & s S £ Égési évre ó fit — kr. § S Fél évre 3 » — > ^ § Negyed évre I » 50 » $ í Egy Erőnapra —• » 50 » | Egyes szám ára — > 7 » ^ VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák : délelőtt 10 órától 12 óráig. Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház. hová a hivatalos és tnagánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások is küldendők. —fflB TELEFON 59. SZÁÉ. ~— Kgjcs szamok kaphatok a kiadóhivatalban, Sziklay Náudor, Tábor Adolf papirkereskedésébeu, a Wallííscll- as HaUgll-iéle doiianytözsdékb e n. >^ v 'V>X\XXXx>NXVXXXXXXVX^\V\^^ Hirdetések csak a kiadóhivatalban vétetnek fel. í»~<r — | Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári $ bélyegnlleték fizetendő. § Nyilttér ára soronkint 20 kr, I XVSX>XXXXXXX^XXXX^V^XXNX,N>>.XX-VXW Mizériák az országúton. Esztergom, december 16. A hétfői megyegyűlésen került bejelentésre egyik vármegyének átirata, amely pártolni kéri az országgyűléshez intézett abbeli kérelmét, hogy mivel az államépitészeti hivatalok jelenlegi szervezetükben feladatuknak meg nem felelnek, azok létszáma szaporitassék. Nem kis csodálkozással láttuk, hogy a törvénhatósági bizottság a legnagyobb flegmával fogadta el az előadói javaslatot, amely az átiratot ad acta teszi, lévén nagyon megelégedve a helybeli államépitészeti hivatal működésével és tisztviselőivel. Nem lehet máskép, minthogy a megyegyűlésen csak városi urak voltak jelen, akik sohasem utaznak legfeljebb csak vasúton s fogalmuk sincs azokról a nem közönséges gyönyörűségekről, amelyekben a állami és megyei közutainkat használóknak van bőséges része. Lesznek még sokan, akik viszszaemlékeznek arra, hogy mily rettentetes állapotban voltak ezek az utak, amig Mercz Imre nem vette át a helybeli államépitészeti hivatal vezetését . . . Mercz csendesen, zaj nélkül dolgozott s közöttünk való tartózkodása rövid ideje alatt az útjavítás terén valóban igen szép és nagy eredményeket ért el, ami annál inkább lepte meg vármegyénk közönségét, mert kezdett megnyugodni abban a gondolatban, hogy az államépitészeti hivatal főnöksége csak titulus, mely gondtalan biztos kényelmes exintenciát nyújt a kiválasztottaknak, munkásságot azonban nem követel. Mercz Imre dolgozott, hát nem felelt meg az állásának. Áthelyezték s távozása után fokozattosabb mértékben érvényesült a fentnevezett hivatalban a travesztált latin közmondás : »omnis dies sine linea.« Igy csak természetes, hogy ma az állami és a megyei közutak olyan állapotban vannak, amilyen elhagyót tállapotban még nem soha voltak abban az időben sem, amelyre csak a legöregebb emberek szoktak emlékezni. K nyomorúságról most nem akarunk bővebben szólani, mert hisz »a vármegye közönsége teljesen meg van elégedve az államépité • szeti hivatal működésével t Egyéb mizériákat akarunk felemjliteni, amelyeken jóakarattal és utánjárással az államépitészeti hivatal közreműködése nélkül is lehetne segiteni. Ilyen volna mindenekelőtt az idevonatkozó szabályrendelet módosítása. Mert annak a kitérésre vonatkozó rendelkezése például tarthatatlan, tekintve. azt, hogy ami. közutainkon különösen téli időben egyetlen járható kocsinyom van, az ut többi része pedig még gyakorlott turistáknak is veszedelmes svájci tájék, amelyre kocsi, ló nem merészkedhetik. A szemközt jövő kocsiknak a szabályrendelet értelmében a fele útra kell kitérni, ami ha megtörténik, elakad mind a két kocsi, | anélkül hogy a kitérés eszközölhető volna. Kitérni különben nálunk mindég az urnák, a hintónak, a batárnak kell, mert a parasztkocsi ki nem tér senkinek. 1848 előtt a közutakat a jobbágyok csinálták s amiért arcuk verejtékével dolgoztak rajta, kötelességük volt minden kocsi e\ü\ kitérni. Most adófizetés utján történik a közutak karban tartása. Nem szatira-e tehát az, hogy aki legtöbbel járul az adó utján az utak fentartásához, az legyen köteles kitérni Sok udvarlód van . . . Sok udvarlód van, számra három, Csinos legényke mindegyik ; Uzsonnatájban összegyűlnek És kurizálnak esteiig. Az egyik váltig azt beszéli. Hogy a piskótát szereti, A másik szint' jónak találja, De kedvesebb a fánk neki. A harmadik, az meg se szólal, Mint kit szerelem buja bánt; Csak néz, sóhajt, fogyasztva busán Piskótát, fánkot egyaránt. Sajó Sándor. Meddig emeljük fel a ruhát sáros időben. — Az » Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Van egy budapesti újság : a > Magyar Figaró*, amelyet egy — tizennégy éves hölgyeknek szabad, tizennégy — huszonnégy éveseknek nem illő, huszonnégy — negyvennégy éveseknek nem tanácsos, negyvennégy éven tujiaknak pedig már nem árt olvasni. Ez az újság egyik legközelebbi számában azon aktuális kérdés vettette fel hogy »meddig emeljük fel a ruhát sáros időben ?« A felvetett kérdésre szellemesnél szellemesebb feleletek érkeztek a szerkesztőségbe, amelyeket olvasgatva kezdtem érdeklődni a dolog iránt s minthogy a mult heti sáros idő éppen kapóra jött, megfigyeltem az utcán járó hölgyeket, hogy meddig emelik fel a ruhájukat ? Megfigyelésem arra az eredményre vezetett, hogy a fenti kérdést illetőleg a hölgyek 4 csoportba sorozhatok. Az elsőbe tartoznak azok, akik akkor emelik fel a ruhájukat, mikor sár van — ezek a rendes hölgyek. A másodikba tartoznak azok, akik akkor is felemelik, mikor nincs sár — ezek a rendkívüli hölgyek —; a harmadikba tartoznak azok, akik akkor sem emelik fel, mikor sár van — ezek a rendetlen hölgyek (megjegyezhetem: ilyen nagyon kevés van) s végre a negyedik csoportba tartoznak azok, akik már akkor is emelgetik, mikor még nem is volna szükséges azt rövidségénél fogva emelgetni; ezek még semlegesek s nem lehet tudni, idővel melyik csoportba fognak tartozni. Hanem ily különféle felfogású hölgyekkel találkozván : képtelen vagyok a felvetett kéédésre szabályt felálitani, tehát ahhoz a ma már nem szokatlan i módhoz fordultam, hogy meg interjuholtam néhány bölcs ismerősömet, akiknek véleményét most nyilvánosságra hozom. Elsőnek öreg nagyanyámat kérdeztem meg, mint a családunk orgánumát, a kinek tanácsa föltétlenül elfogadható s nézete is mindig helyes volt, kivévén azt a nézetét, hogy ha ő volna a miniszterelnök, minden kasinot és kávéházát betiltana, mint egyedüli kutforrását a családi egyenetlenségnek és pörpatvarnak és azt, hogy a sárgarépa főzelék épen olyan eledel, mint pl. a barátfüle. Az ő felelete ez volt: >Hogy meddig emeljük a ruhát sáros időben, az mindig a sártól függ.* Nem hiába tartottam a nagyanyámat eddig is nagyon okos asszonynak, hanem ez a pythiai válasza csak megerősítette azt s nagyanyámat bizonyára az első csoportba sorozom, hanem a tárgyat illetőleg csak annyit tudtam, mint azelőtt. Meglátogattam tehát egy távoli rokonomat, aki 28 éve dacára külön él a — harmadik urától. Az első jól járt szegény, — meghalt, a második elvált tőle, a harmadik pedig elkergette. Ezt a hölgyet kérdeztem meg, mire ő igy válaszolt : »Kedves rokon, a kérdés sokkal fontosabb, semmint arra néhány szóval lehetne felelni. Hogy meddig emeljük sáros időben a ruhánkat, az sok körülményiül függ, de sohasem a sártól, mert ha ez a sártól függene, legegyszerűbb megoldás volna, egyszerűen ha sár van, például az üres parasztszekér elől ? Egyebet is cselekszenek a paraszt szekeresek. Osszeállanak például nyolcan-tizen jól megrakott szekereikkel s szorosan egymásután haladnak a keskeny nyomban. Már most ha jön velük szemben egy hintó, az kénytelen kiállani a svájci hegyek vidékére és megvárni, amig a nyolc terhes szekér kényelmes lasussággal elsétál előtte. Ez éppen olyan abszurdum, mintha a vasúti állomásokon a gyorsvonatok várakoznának a vegyes vonatokra. A gyorsvonatok utasai azért fizetnek többet, hogy gyorsabban utazhassanak. Aki az útadóba többet fizet, ennyi privilégiumot az is követelhet magának. S hogy mindezek a mizériák megszűnjenek, nem kellene herkulesi munkát végezni. Legfeljebb egy-két útfelügyelőt alkalmaznának, akik az utkaparókkal éberen őrködnének a hasonló visszásságok megakadályozása fölött s ha csak néhányszor érzékenyen megbüntetnének néhány renitens kocsist, a szükséges rend hamar helyreállana. Természetes, hogy ez alkalmazottaknak azután sarkukra kellene állani s nem úgy viselkedni, mint például a Máriaotthon maradni. De első sorban függ attól, hogy van-e szép alsószoknyánk ? Ha van, akkor az alsót annyira kell felemelni, hogy az alsó mindenkinek szembe tűnjék ; függ továbbá a selyemharisnya szinétől, de függ főképen attól, hogy jön-e utánunk olyan, akinek a kedvéért érdemes magunkat ezzel terhelni ? Ezen tudományosan előadott vélemény nem kis zavarba hozott s első pillanatban nem tudtam, hogy bájos rokanomat melyik csoportba sorozzam, hanem azt hiszem, hogy ő a másodikba illik. Kíváncsi voltam, hogy 15 éves kis húgom milyen véleménynyel van a kérdés felől, tehát őt is megkérdeztem, mire ő egész lelkesedéssel azt válaszolta, hogy legyen csak neki egyszer hosszú ruhája, majd megmutatja ő meddig kell azt felemelni. Végül megkérdeztam anyámnak a véleményét, aki olvasta a Figaróban megjelent feleleteket s ő a Küry Klára szellemes feleletét tartotta helyesnek, t. i. annyira kell felemelni a ruhát, hogy az által semmiféle piszok be ne mocskolhassa az illetőt. Nézetem szerint is ez a leghelyesebb válasz, hanem ha bájos olvasónőim tudnak helyesebb feleletet adni, szivesen adunk helyet e lapban annak közlésére. Jenő. Ili .Esztergom és Vidéke" t»ja.
