Esztergom és Vidéke, 1896

1896-12-06 / 98.szám

igy történt, hogy a mesterséges hű­tőkkel, meg a sertésvágóhiddal meg­bövitették a terveket, s az ezzel járó kiadások következtében, az építési költség nem akar a 90 ezer forin­ton alul maradni. Minden ember tudja, hogy ezt az összeget a vá­ros meg nem birja, a vágóhíd jöve­delme az ilykép felmerülő évi kia­dást nem födözi. Azon tanakodik tehát a vágóhidügyi bizottság, mint halljuk, hogy a kiadások, lehetőleges leszállítását hogyan és miként vigye keresztül. Nem fog tehát elesni a vágóhid­ügyi kérdések miatt senki. Senex. Megye és város. O Hidbejárás. A primaciális kisdunai hid hivatalos bejárása ma délelőtt meg­történt. A kereskedelmi minisztériumot Czekelius Aurél műszaki tanácsos képvi­selte. Az uj hid, amelynek építéséhez már kora tavaszszal hozzáfognak, egé­szen olyan lesz, amilyen a lőrinc-utcai. O Az iskolák elhelyezése. Mint érte­sülünk, a Városházán komolyan foglal­koznak azzal a gondolattal, hogy az is­kolákat a Schéchenyi-téri Bartha-iéle házban helyezzék el, amelyekből jövő évi szeptember hóban a csendőrség kiköltö­zik. Az épület mindenesetre alkalmas helyen fekszik s a telek elég nagy a terv megvalósítására, de az iskolák ottan való elhelyezése az uj közoktatási palota megnyitását mindenesetre hosszú időre elodázná. O Tanácsülés volt tegnap délelőtt, amelyen a szegényügyi bizottság javas­lata alapján több folyamodónak 2—5 forintos havi segélyt szavaztak meg, amig az illetők az aggok házában helyet nem kaphatnak. Ezenkivül több ebadó­helyesbités eszközöltetett. O Lőrinc utca. Kollár Károly gazda­sági tanácsos azt a javaslatot terjeszti a tanács elé, hogy kérjék ki a köz­gyűlés beleegyezést ahhoz, hogy a lő­rinc-utcai kopár telkek beépitésére vo­natkozó pályázat kihirdettessék s a Mi­lanovits-féle telek a Takarékpénztártól megvásároltassék. O Telefon-előfizetők. Mattyasóvszky Kálmán ügyvéd mozgalmat indított a te­lefon-előfizetők számának növelése ügyé­ben. Mert biztos remény van arra nézve, hogyha kétszáz előfizető jelentkezik, a telefondíj felére, vagyis hatvan forintról harmincra szállíttatik alá. A gyüjtőivek már tiz nap óta cirkulálnak s minden jel arra mutat, hogy a mozgalom eredmé­nyes lesz. O A háztulajdonosokhoz. A városi adóhivatal figyelmezteti a háztulajdono­sokat, hogy akiknél a házadó-alapban a folyó évben változás állott be, azt, a vo­natkozó vallomás csatolása mellett de­cember 20-ig az adóhivatalnál bejelentsék. O A Vágóhíd költségvetésének leszál­lítása ügyében az illetékes faktorok ma bizalmas értekezletet tartottak a rendőr­kapitányi hivatalban. O A Városi börtön. Végre a városi hatóság is belátta, hogy a városi köz­igazgatási börtön egyenes botrányköve a humanizmusnak. Mint halljuk, annak mo­dernizálása ügyében a polgármester ér­tekezletet hívott össze. O A cigányok himlőoltása. A megyei egézségügyi bizottságnak B. Szabó Mi­hály főjegyző elnöklete alatt ma délelőtt ülése volt, amelyen elhatározták, hogy minden esztendőben egy meghatározott fix napon történik meg a vármegye te­rületén a cigányok kötelező himlőoltása mindég ott, ahol a cigányok éppen tar­tózkodnak. O Jegyzőválasztás. Kémendi jegyzővé a f. hó 25-iki választáson ógyallai Szabó János, városunk fia választatott meg. O A SZáj és körömfájás legújabban Lábatlan községben kezd grasszálni. Egyszóval az állategészségi viszonyok vármegyénk területén nagyon kedvezőt­lenek. — A szeplőtlen fogantatás ünnepe. Kedden, azaz folyó hó 8-án fog ez ájta­tosság a vízivárosi zárdatemplomban megtartatni. Az ájtatosság délután négy és fél órakor veszi kezdetét. Először szent beszéd, utána litánia, mely után az irgalmas nővérek a szokásos módon a bold. szűznek ajánlják föl magukat. Az ájtatosságot a hivek buzgó figyel­mébe ajánljuk. — Szentségimádás. Az Oltár-egylet szokásos istentiszteletét a jövő vasár­nap, azaz folyó hó 13-án fogja megtar­tani a vízivárosi zárdatemplomban. Szent mise lesz fél 7, 8, 9 és 10 órakor. Dél­után 5 órakor szent beszéd és litánia. — Személyi hir. Reviczky Győző köz­ponti főszolgabíró egészsége, mint Öröm­mel értesülünk, már teljesen helyre állott. — Névnap. Dóczy Ferenc városi kép­viselő csütörtökön ünnepelte nevenapját. Ebből az alkalomból a Tűzoltó Egyesü­let tegnapelőtt, a Katholikus Legényegy­let pedig tegnap este lakomát rendezett a tiszteletére. E lakomák egyikén a he­lyi sajtó is szóba került s a felszólaló­nak sehogy sem tetszett, hogy a lapok a Tűzoltó Egyesület ügyeivel is foglal­koznak. Felszólalása alaptalan érzékeny­ség volt; a Tűzoltó Egyesület nyilvános egyesület s igy működése is nyilvános kritika tárgyát képezi. — Zohoriak a hercegprímásnál. Zohor községének katolikus lakossága templo­mot akar építtetni. Dr. Komlóssy Ferenc, a zohoriak országgyűlési képviselője e héten küldöttséget vezetett közülük a kormányhoz és a hercegprímáshoz, hogy mozgalmukhoz támogatást kérjen. A kor­mány pénzbeli segélyt helyezett kilátásba, a hercegprímás pedig megígérte, hogy az építendő templom főoltára számára ér­tékes oltárképet ajándékoz. — Installáció, Holnap délelőtt tiz órakor lesz Gartsik Nagysallay István reeformátus lelkésznek állásába való ünne­pies beigtatása. Hivatalosak : a megyei és városi tisztikar, az összes hitfelekeze­tek lelkészei, az adóhivatal, a pénzinté­zetek igazgatóságai, a házi ezred tiszti­kara, a helybeli sajtó stb. Az egyházi ünnepélyt a lelkészlakban barátságos ebéd követi, amelyre a gyülekezeti ta­gok és a vidéki vendékek hivatalosak. — Halálozás. Súlyos gyász érte kö­finkfalusi Szentimrei Lajos betétszer­kesztési kir. aljárásbirót. Felesége : szü­letett Klempár Mariska f. hó 2-án hét évi betegeskedés után — huszonhétéves korában elhunyt. Tegnap délután helyez­ték örök nyugalomra a szentgyorgyme­zei sírkertben. A temetésen a járásbíró­ság tisztikara testületileg vett részt s a koporsóra szép koszorút helyezett. — Jégpályák. A Tornakert medencéje szépen telik vizzel, amelyet a két Nor­ton-kut szolgálatot, ugy hogy a jövő hé­ten Halifax hívei már vidáman iringál­hatnak a jó hírnek örvendő pályán. A párkányi jégpálya valószínűleg kedden nyilik meg. — A Katholikus Legényegylet holnap este hat órakor fölolvasó estélyt rendez, amelynek műsora érdekes és változatos. A fölolvasás után társas vacsora követ­kezik. Egy téritek 60 kr. — Hangverseny. Háziezredünk zene­kara szombaton, f. hó 12 én este, a ka­tonai karmesterek özvegyei és árvái ja­vára a >Fürdőt vendéglőben hangver­senyt rendez, melynek műsorát csütör­töki számunkban közöljük. — Vadászat. Bátorkeszi Kobek István f. hó 7-én Madáron vadászatot rendez, amely a házigazda ismert szeretetremél­tósága mellett csak jól sikerülhet. A va­dászatra városunkból is többen készülnek. — Elvetett semmiségi panasz. A kú­ria Thuránszky Lajos vármegyei aljegy­zőnek ismeretes sajtópöre ügyében be­adott semmiségi panaszát elvetette. — Diák-Robinson. Egy negyedosztályú gimnazista megint megunta a diákéletet és a »Magurányi et Consortes« példájára világgá indult, sőt messzebb jutott ama­zoknál, mert csak Budapesten akadtak reá, ahonnan visszahozták. Állítólag mint utcai énekes akart boldogulni a fővá­rosban. — A gépecske. A Niedermann János ur által a »Magyar Királyt asztaltársa­ságának ajándékozott gépecske nagyon hasznosnak bizonyult. Két és fél hó le­forgása alatt annyi tiszta jövedelmet hajtott, hogy abból hat fiút és két leányt teljes téli ruhával lehetett ellátni. — A Sörivó grófok. Tegnap délután négy órakor a Gábris-vendéglő előtt zárt íiakker állott meg, amelyből két elegán­san öltözött fiatal ember szállott ki. A Liszkay-féle vendéglőben egy elsőrendű szobát béreltek s azután a kora délutáni órák dacara — azonnal mulatni kezdet­tek. Cigányt is hozattak maguknak, ket­tesben lehörpintettek húsz üveg söritalt, amíg a cigányt hatvan üveggel s egy tízessel honorálták. Ezután elmentek ze­neszó mellett a Központi-kávéházba, ott is megbirkóztak néhány üveg kőbányai­val s újra muzsikaíciséret mellett vonul­tak a JFürdő vendéglő felé. Eközben azonban a végzet eléjük hozta Unger Hugó rendőrfogalmazót, aki csendesítette s mikor hetvenkedni kezdettek, igazo­lásra szólította fel őket. S nem elégedett meg azzal hogy magukat grófocskáknak mondották, akik incognito óhajtanak maradni, hanem bekisértette őket a ren­dőrkapitányságra s mivel igazolni ott sem tudták magukat, az éjszaka folya­mán üresen maradt Liszkay elsőrendű szobája. Az incognitoról pedig ma leb­bent fel a fátyol. A rendőrségnél ugyan már nem mondották magáikat grófoknak, hanem az idősebb kövi Kó'yy Gyula tőke­pénzes magánzónak bajusztalan társa pedig szőnyi Nógrádi Gyulának, akik kéjkirán­dulásra indultak, ma azonban a budapesti rendőrkapitányság hivatalos távirati ér­tesítése után bevallották, hogy becsüle­tes nevük: Kokály György budapesti könyvelő gyakornok és Novotni Andor betűszedő. Kokály beismerte hogy apja, aki gyárigazgató, megbízta, hogy a gróf Ráday-féle jótékony egyesülettől TOO forintot inkaszszáljon be, amit ő meg is cselekedett. A pénzt azonban nem adta át apjának, hanem kellő toilettet vásá­rolt magának, bekonyakozott Novotnival s aztán Esztergomba zónázott. Az el­sikasztott pénzből már csak 34 forintot találtak nála. Hogy mi történik velük, arra nézve rendőrségünk a budapest policia intézkedését várja. Érdekes volt, pogy a mai kihalgatás végén Kokály­Kövy úr rezignálva lordult társához: — Hát még az új cilinder sem segí­tett pajtás ! . . — TőrÖS tanuló. Az összeszurkált gimnazista még mindig nincs tul a ve­szélyen, bár már jobban érzi magát, Ke­zelő orvosa szerint a négy tőrszurás kö­zül az egyik olyan, hogyha néhány cen­timéterrel mélyebb, rögtöni halált okoz. — Uj munkásegyesület. Az első esz­tergomi népgyűlésen, »Szabadság« cimen megalakult munkásegyesület alapszabá­lyait Boros Péter benyújtotta a rendőr­kapitányi hivatalhoz a belügyminiszté­riumhoz való fölterjesztés végett. — A zajló Duna. A jégzajlás a Du­nán ma és tegnap oly erőssé vált, hogy egy hajó Szentgyörmezőn alul a jégtáb­lák között megrekedt. — A basaharci földomlás. A szerdai basaharci földomlásnak két halottja van. Egy ismeretlen lengyelországi munkás, aki csak aznap érkezett a gyártelepre s akit állítólag Zselinszky Ferencnek hív­nak. Igazoló iratot nem találtak nála. A szegény ember azonnal meghalt. A másik: a pilismaróthi illetőségű Gazda János a katasztrófa után még egy napig kínlódott. A földomlást a földbányában történt rögtönös talajrepedés okozta. A két halottra három méter magasságból zuhant alá a földmassza alig néhány perccel azután, hogy munkába állottak. Gondatlaságért felelősségre senki sem vonható. — A lovak között. Megírtuk.mult szá­munkban, hogy Stuglovics Jánost uj lo­vai elragadták és össze-vissza zúzták. Mint most értesülünk, a szerencsétlen ember szenvedett sérülései következtében tegnap a közkórházban meghalt. — A szentgyörgymezői Olvasókörből. Haller Ferenc úr, a szentgyörgymezői Polgári Olvasókör alelnöke annak kije­lentésére kérte föl lapunkat, hogy az a pa­naszos úr, aki a körben esernyőjét el­vesztette, akkor jött az egyesületi helyi­ségbe, amikor már mindenki távozni ké­szült s esernyőjét nem helyezte a ruha­tárába igy senkit sem okozhat azért, ha az általános mozgolódásban valaki véletlenül magával vitte az övét. A körbe csak intelligens, tisztességes emberek jár­nak s igy csak tévedésről lehet szó. Az esernyőt különben keresik. — Tíiz. Folyó hó 3-án délelőtt Do­roghon Kreutzer Ignác házának és istál­lójának tetőzete leégett. A kár 562 frt. A veszedelem valószínűleg a kéményfal átizzásából keletkezett. — Rövid hirek. Lopás. Lővy Lajos borházának szérűjéből több szerszámot elloptak. A tettesek kerestetnek, ü as­samoir. Özvegy Takácsné, piaci elárusí­tónő ma délben nyilt utcán a heveny alkoholmérgezés tünetetei között össze­esett. Mámorát a rendőrségnél aludta ki. = Kiadó Üzlethelyiség. A Széchenyi­téren mindenféle üzletnek alkalmas két szobás utcai helyiség január i-tó'l kiadó. Cím a kiadóhivatalban. = Villamos zongora az udvarnál, A millenáris kiállításon tudvalevőleg Stern­berg Ármin és testvére csász. és kir. hangszergyár kiállított többek között egy villamos zongorát, mely általános föltű­nést keltett. O felsége is olyannyira ér­deklődött a szenzációs találmány iránt, hogy — mint értesülünk — az udvari hivatal által rendeltetett is egyet és most naponta szórakozik az egész ud­var a villamos zongora mellett. Különö­sen attól vannak elragadtatva, hogy bármily darab a legnagyobb tökélylyel jut érvényre és bizonyára e remek hang­szer mellett fogják a karácsony estéjét vidáman tölteni. === Köhögés, rekedtség és elnyálkáso­dásnál, a torok és légzési szervek min­den zavarainál, melegen ajánljuk tisztelt olvasóink figyelmébe Egger kitűnő ha­tású mellpasztilláit. Kaphatók 25 és 50 krajcáros eredeti dobozokban minden gyógyszertárban és nevesebb gyógyín­szerüzletben. Fő- és szétküldési raktár Egger A. fia Nádor-gyógyszertára Bu­dapesten, Váci-körut 17. — Késmárky ÓS Illés, Budapesten a leghíresebb cégek egyike, Kossuth Lajos­utca 9. és 10. szám alatt üzlethelyisé­geit legközelebb a külön e célra épülő áruházba (Kossuth Lajos utca 12 szám) helyezi át, minél fogva az Összes I. eme­leti diszmű, stb. árukészlet árait 20-50%­kal leszállította. Félreértések kikerülése végett, megemlítjük, hogy a régi, hires »Kerepesi Bazár« nagy raktárai és he­lyiségei továbbra is fennmaradnak, sőt ott is az oly szilárdul megszabott cikkek­nél, mint a 2 frton felüli franciababák és hintalovak, io°/ 0-ot enged. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁN. Lap tulajdonos-kiadókért: Dr. PROKOPP GYULA. Pályázat. Az Esztergomi Kereskedelmi és Ipar­bank Igazgatósága egy ujonan építendő csendőrlaktanya megépítéséhez szüksé­ges tervezetre, (alapzat, homlokzat és keresztmetszet) részletes költségvetéssel együtt, pályázatot hirdet. A tervek 1897. január 20-áig nyújtan­dók be, a később érkezettek figyelembe nem vétetnek. A pályázatok közül az, melyet az építkezési bizottság legelőnyö­sebbnek fog elfogadni, 400 forint, a má­sodsorban elfogadott 200 forint tisztelet­díjjal fog honoráltatni. Az építkezésre vonatkozó bővebb fel­világosításokat a vezérigazgató ad, az intézet helyiségében s a hivatalos órák­ban. Az igazgatóság. IWWCHI HMM R8ES81 KBJMBKUk BBBBDBH RBMH WB)Jf H BH9 BSSoa HM BESCT W •EÉBRHHJ HlUa&ai on He ti re n d. Esztergom, december 5­December 6. A református lelkész installációja. December 7. A »Kaszinó« műkedvelőinek thea­estélye. December 7. Járásbirósági tárgyalás a Zwillinger­Eitner ügyben. December 8. Ünnepi ájtatosság a vízivárosi zár­dában. December 9. A közigazgatási bizottság ülése. December 11. Az első szakosztály ülése. December 12. Az állandó választmány ülése.

Next

/
Thumbnails
Contents