Esztergom és Vidéke, 1896

1896-11-29 / 96.szám

Esztergom, XVIII. évfolyam. 96. szám. Vasárnap, 1896. november 29. Megjelenik hetenkint kétszer : csütörtökön és vasárnap. VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. I I ELŐFIZETÉSI Ár\: § s 3 § Egész, évre ö fit — kr. ? ^ Fél évre 3 » — > 5 $ Negyed évre l * 50 » ^ | Egy hónapra -- » 50 > § Egyes szám ára — » 7 > ^ Szerkesztőség: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház, | hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. $ Hivatalos órák : délelőtt 10 órától 12 óráig. | Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház. | hová a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési | pénzek és reklamálások is küldendők. | —== TELEFON 59. SZÁM. ==— | Hirdetések csak a kiadóhivatalban vétetnek lel. Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári bélyegilleték fizetendő. Kgyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papir­kereskedésében, a Walliísclt- ®s Haiish-féle dohánytőzsdékben. § Nyilttér ára soronkint 20 kr, Szollogazdáinkhoz. — Az 1896: V. törvénycikk ismertetése. — I. Esztergom november 28. Ha volt alkalom, amely kedvető­nek mondható, — ha volt mód, amelynek segélyével rekonstuálhat­tuk volna szőlőinket, úgy oly alka­lom, mint ma, soha sem kínálkozott a szőlőgazdáknak. Tegyük szivünkre kezeinket és tegyünk félre minden mellékgon­dolatot ; ne tekintsünk vissza a párt­szenvedély által felizgatott mozgal­galmas napokra, térjünk magunkba és valljuk be önmagunknak, hogy lehetnek hibák, lehetnek bűnök, amelyek ellen igenis küzdeni, s amelyeket leigázni és semmivé tenni közös boldogulásunk iránt való szent kötelességünk, de e hibák — mond­juk bűnök — árnyékában ne vél­jük a legsötétebb rosszakaratot, ha­nem méltányoljuk a jót! — Azt a dicséretes törekvését, áldozatkészsé­gét törvényhozásunknak, amelylyel a 1894. évi XII.-t. cz.-nek hegyköz­ségek és az 1896.-évi V.-t. cz.-nek a szőlők felújítására adandó kölcsö­nök tervének a gyakorlati életbe leendő behozatalát s ezzel együtt az elszegényedett s e csapásoktól súj­tott szőlősgazdák anyagi támogatá­sát célozza. E lapoknak mult vasárnapi szá­mában rámutattunk a mai tűrhetet­len állapotokra, ecseteltük gazdakö­zönségünk nyomasztó helyzetét 5 az őstermelés hanyatlását, az ipar pan­gását és a nyomor kiáltó igazságát,' amely mindezeknek nyomában jár. Elmondtuk leplezetlenül, hagy ma a szoros értelemben vett földmivelés a leghálátlanabb megélhetési téayező; mert gazdaközönségünk kórós apá­tiába sülyedt és képtelen felfogni a maga javát, vagy pedig nem tud helyzetén könyiteni. Akkor száma­datokkal igyekeztünk rámutatni arra, hogy mily nyomorult ma a gazda helyzete és mint kellene azt tűrhe­tőbbé tenni a — szőlők felújításá­val. — Sajnos ; — reakczió nélkül. Es midőn mindezeket előre bo­csájtva egyben a mai állapot meg­teremtőjéül — nem említve a filoxéra okozta csapást — egyedül lethargi­ába merült gazdaközönségünket kárhoztatjuk, nyíltan minden érdek nélkül fogunk ezentúl sikra szállni, hogy támogassuk a tanácstalanul álló gazdát, hogy eloszlathassuk Az „Esztergom és Vidéke" tárcája. XII. Károly hőstette. — »Esztergom és Vidéke* eredeti tárcája. — Kartochke professzor, a trónörökös nevelője, megtörülgetvén elhomályosult pápaszemét, igy szólott fenséges tanít­ványához a lecke végén: — Mint fenséged a felsorolt példákból látni kegyeskedik, a bátorság az a feje­delmi erény, mely a királyokat ékesiti. Károly király — mint az imént elbeszél­tem — a saját élete kockáztatásával szabadította ki hű fegyverhordozóját az az ellenséges lándzsák közül és a nép zarándokolni járt holta után a bazili­kába, mely drága hamvait magába fo­gadta. Legyen tehát bátor kis lenség hogy a történelem valaha a nagy feje­jedelmek között emlitse a XII. Károly nevét . . . — És ha a fejedelem fél ? kérdezte tágranyilt szemekkel XII. Károly. — A fejedelmnek nem szabad félni fenség, válaszolt Kartoschke profeszor szigorúan. Mire valók lennének a jobbá­gyok és a zsellérek ? A jobbágy félhet, mert a jobbágyokkal nem foglalkozik a történelem, de a fejedelmek minden cse­lekedetére napként süt az utókoritélete . . . A nevelő szertartáson meghajolt " és könyvei, jegyzetei kiséretében bókolva távozott a kis trónörökös tanuló szobá­jából. A leendő XII. Károly, a tiz éves trónörökös még egy darabig ott maradt az asztal mellett. — Es ha a fejedelem mégis fél ? sut­togta magában szomorúan . . . Nem folytathatta tovább monológját, mert a komornyikok aranytálakban hoz­ták be villásreggelijét a tanuló szobába. Mi tagadás : a trónörökös nagyon meg­éhezett regyel óta. Francia nyelv és an­gol nyelv, természettudományok és a történelem : nem kis munka ez egy tíz­éves fenségnek, aki komolyan veszi az élethivatását. Es Kartoschke professzor­nak aligha volt még olyan tanítványa, mint a szorgalmas kis trónörökös. A le­endő XII. Károly mint parasztfiú is a legelső eminens lett volna az osztályban. Éjjel mennyezetes ágyában, mig a kato­nák erős léptekkel jártak odakünn a fo­lyosókon, a gyermek sokszor igy sóhaj­tozott, puha vánkosaiba süppedve: — Nem alhatom el, mert még nem tudom a .természettant . . . És esti Imádsága előtt, a fal felé for­dulva, még egyszer behunyt szemmel mondta el magában a Cartesius ördö­göcskéjének sajátosságait . . . Villásreggeli után a trónörökös sétálni ment le a fejedelmi kastély parkjába. A ki­rályi család" falun töltötte az őszi hó­homlokáról a borút; a jövő feletti aggodalmát! Es sikra fogunk szállni mindazok ellen, akik csak az önzés vágya, lustaság és semmittevés ne­hézkes szekerében ülnek, amely elől reg kidűltek azok a tüzesvérü paripák ! Az 1896.-évi V. t. cz, megalkotá­sában szőlőink felújításának ügye óriási lépést tett előre. Itt fekszik előttük a nagy munka; valóságos zzamarítánusi mű. Bűnnek tartanok meg nem ismertetni gazdáinkkal e törvényt, amely módot ad arra, hogy újra kiforduljanak berozsdáso­dott sarkaikból az ősi pinczeajtók, hogy újra anyagi tőkét, megélhetési forrást szerezhessen magának min­den szőlőbirtokos, aki önmagának nem ellensége. A törvény a csapás által elpusztított hegyi szőlők re­konstruálását tárgyalja ; megköny­nyebbitendő a vagyonilag sújtott szőlősgazda igyekezetét \ és új alapra fektetendő azt a jövedelmi forrást, amely megszűnni látszott. Ez a sző­lőszet Phőnix-e. A törvény 5. §. az edigi hegyi szőlők felújítását cé­lozza és csakis ilyenek létesítésére törekvő szőlősgazdák, testületek és társulatok segélyezését kivánja. Ezt napokat, a sárga barokkstilü palotában, melynek tornya a fehérsipkás kék he­gyekkel nézett sok század óta farkassze­met. A kastélyt mértföldes park vette körül, mohos, buja, rengeteg, mely egész a havasokig elhúzódott. Itt sétált, labdá­zott a kis trónörökös, sokszor két-három óráig is, amig odafenn a dejeuner-re csöngettek. Ugrált, a lepkéket kergette mint más közönséges gyermek s csak nagy néha találkozott Össze egy cilinde­res, szomorú tekintetű öreg úrral, aki a haját szelíden megsimogatta. Az édes atyja volt, XI. Károly ő felsége, aki dé­lőttönkint ide szaladt le egy-egy pilla­natra, hogy a székvárosból érkező rossz híreket elfelejtse . . . A kis trónörökös ma nem lapdázott a park tisztásán, — mert még mindig azokra a fenséges példákra gondolt, melyeket Kartoschke professzor előadott. »És ha a fejedelem mégis gyáva?* mon­dogatta magában bánatosan. Mert mi tagadás: a kis fenség gyáva, nagyon gyáva volt. Egy ajtónyilástól összerez­zent, a királyné kedves fehér cicája szív­dobogást okozott neki és didergett meny­nyezetes ágyában, ha a csaták véres lármája eszébe jutott. Mit szólt volna a történelem múzsája, ha a lelkébe láthat ? A kis trónörökös sokszor fél éjszakákon át ébren hánykolódott várkosai között, mert szorgalmas és jó gyermek létére fájt neki gyávaságának tudata. »Mit kell pedig oly módon juttatja érvényre, hogy az állami telepeken termelt szőlőveszőket és oltványokat, az ál­lami felügyelet alatt lévő raktárak­ban elhelyezett felszerelési cikkeket az előállítási áron adja el a szőlős­gazdáknak, továbbá előnyös kölcsön közvetítésével tervei kivitelében se­gíti elő ugyanazokat. Módot nyújt arra, hogy ne csak azok részesülje­nek segélyben, a kik társadalmi ál­lás, tekintély, vagy összeköttetések révén tudnak magukon segíteni, ha­nem a föld népe : — a kétszeresen sújtott, de sehogysem kárpótolható szőlősgazdák. A törvény e kedvez­ményt nem csak az ujon ültetendő, hanem a már célirányosan megkez­dett telepítésekre is kiterjeszti, va­gyis a felújított, de még nem termő szőlők tulajdonosait is részesíteni kivánja. A kölcsön azonban egyedül és kizárólag szőlőfelujitás céljára ad­ható, és pedig olyanoknak, akik a régi területen kivannak szőlőt léte­síteni, vagy pedig még szőlőtelepí­tés céljára nem használt hegyi, — de hasonló jellegű területeket óhajta­nak beültettni. A hasonló jelleg ab­ban áll, hogy a kiválasztandó te­tennem, hogy ne legyek gyáva ?« sóhaj­totta magában szomorúan. És mivel kér­désére sehogysem tudott megnyugtató választ találni, a kis trónörökös sokszor sirva rejtette el arcocskáját csipkéi hó­fehér vánkosai közé . . . A leendő XII. Károly sétája közben eljutott a halastóig, melyet filigranmivü japáni hid kötött Össze egy nádfonatos halászkunyhóval. A hidon egy perkálru­hás leányka játszogatott, egy négyéves, szőkefürtös baba, akit a- trónörökös lá­tásból régen ismert. A Róbert kertész leánykája volt, akit néha XI. Károly 6 felsége is megszólított és akit karácson­kor — mikor egy szomorú télen az egész királyi család itt tartózkodott — a királyné is felhivatott a kék terembe. A gyermek nagyszerű bábukat kapott és Róbert kertész sirva hordozta körül a felséges asszony ajándékát a falu ösz­szes házaiban. A trónörökös nem igen nézett a kis leányra, — de egyszerre el­akadt a lélekzete: a gyermek hangosan sikoltozni kezdett. Rémülten pillantott a hid felé és elsápadva látta, hogy a kis kertészleány lecsúszott a japáni hidról és vékony perkálszoknyácskájánál fogva függ a viz fölött, a hid pillérén. Nem volt annyi ideje, hogy a hídhoz rohan­jon, mikor iszonyú zuhanás hallattszotff a pcrkálszoknyácska vékony szövete el­szakadt és a gyermek egyszerre belezu­hant a tó sötét, ősziesen fagyos vizébe

Next

/
Thumbnails
Contents