Esztergom és Vidéke, 1896

1896-11-26 / 95.szám

I es 1^^XVXX\X\X\V^XXV\VSX\XXX^^XXX^ Megjelenik hetenkint kétszer : ^ csütörtökön és vasárnap. —&— | ELŐFIZETÉSI ÁR/. Egész évre 6 fit — kr. § Fél évre 3> — » ^ Negyed évre i » 50 » $ Egy hónapra — » 50 > ji Egyes szám ára — > 7 » ^ 8 ^^X^^*^A^V^X<VvVXXXNVCVX«XXXX^XXXXXXX^X\X^ VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák : d. e. 9-ll-íg, d. u. 3—6-1$. Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház. hová a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások is küldendők. —= TELEFON 59. SZÁM. ==— Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Szikhty Nándor, Tábor Adolf papírkereskedésében, a WallÜSt'h- *•"* Jlau^h-íele doh;inytözsdékbtíri. $ Hirdetések csak ;i kiadóhivatalban vétetnek' fel. < $ 5 Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári bélyegilleték fizetendő. ^ Nyilttér ára soronkint 20 kr, ! NVXXX\XXXXXXNXXXXNXXXXXXXXXXXXX\V<VXXXXVXXXXXX^ A Bizutfi-telek. Esztergom november 25. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy örmény földesúr. Igen gazdag, igen fösvény és igen fortélyos. A gazdagságát szerette, a fösvénységét meg szégyenlette. Azért hát azt cselekedte, hogy senkit sem utasított el, aki wvalamit kért tőle. Csakhogy a kérvényezőnek mindég olyasmit ajándékozott, amit az nem kért, nem használhatott s bosszúsan visszadobott az ajándékozónak. Az asztalosnak ostort, a hajcsárnak gyalut, a festőnek kardot, a katonának paletátt. Igy adakozó is volt s mégsem került egy fillérébe sem az adakozás. Ez a mese jut önkénytelenül az eszünkbe, mikor a város jótékony, közcélt szolgáló adományait vizsgáljuk. Mikor vágóhidat kérünk, gimnáziumot ajánl, mikor gimnáziumotkórházat és mikor kórházat, törvényszéki palotát. Ha belvárosi telekre volna szükségünk, a legalkalmasabbat okvetlenül Szentgyörgymezőn találja meg, s ha a Saskaszárnya telkét kérjük, nagylelkűen felajánlja 111 „Esztergom és Vidéke" tárcája. Osz. Tépett ruháját fölpiperézi. Kacér mosolyához ugy illik e mez ; Holnap temetik — nem bánja, nem érzi, Ma még epedó'n szeretőt keres. Mosolyát lesi még annyi szerelmes, Keblére simul még fii, fa virág; Holnap talán már senkije sem lesz, Ma még övé az egész világ. Valami varázs rezg át a légen, Rajta a szellő lázként suhan át; Fölcsillan a fény az ég szemében Es ontja-bontja rengő sugarát. Kárpáztatóbb még ifju tavasznál: Holnap talán már színtelen . . . így őszül az első aranyszál Szép szőke asszony fürtéiben. És fölkeresi az elbúcsúzó vágy : óh, lenne csak egyszer még fiatal, Ide a legszebb őszi rózsát, Csendüljön a legszebb őszi dal! Hiszen az élet oly sebesen száll, Meghozza az első hó a telet És sorra megőszül mind a selyemszál Es hullanak egyre a levelek. . . Mikolth. a Bizutti-félét. Igy mindég ajánl valamit, adni azonban nem ad semmit. A pénzügyi bizottság is szombati ülésén a törvényszéki palota céljaira a kórház számára kiszemelt és lefoglalt telket ajánlotta fel. Alig hisszük, hogy az igazságügy minisztérium acceptálná ezt az ajánlatot, mert a törvényszéki palotának alkalmas, központi, minden oldalról könnyen hozzáférhető helyen kell állania, nem pedig quasi a városi territóriumon kivül. S külömben is rég közölték abbeli határozott óhajtásukat, amely a Saskaszárnya telkére vonatkozott. Már most mi lesz az eredmény, ha a tanács és a közgyűlés is magáévá teszi a pénzügyi bizottság javaslatát ? A felső fórum köszönettel lemond a Bizutti-telekről s vagy ragaszkodik első kívánságához, vagy megunja a hosszú mókázást s mint már előzetesen kijelentette, szépen odaadja Párkánynak a törvénj'széki palotát. Megmarad nekünk a Saskaszárnya telke, a Bizutti-féle is, csak éppen a járásbíróságot veszítjük el. Szép Eliza menüettje. — Elbeszélés. — Irta : KEMECHEY JENŐ. Ment a dal kútfejéhez, mintha mágnes vonzotta volna. Egy kicsi ház nyitott ablakából hangzott ki. A gordonkahanghoz nemsokára még más négy hang simult s a pompás kvintett betöltötte a nyári levegőt. A báró megállott a kis ház kerítése előtt, rátámaszkodott s hallgatta a hullámosan áradó hangokat. A dalt egy másik követte, másféle, de ugyanaz a fajta : mélységes, szinte himnuszerü. Egy nemzet keserűsége érzett ki belőle. Négy egészen fiatal legényke és egy idősebb ember dalolták. Az idősebbet már látta egyszer : a kálvinista lévita. Egyik dal követte a másikat s egyik szebb, duzadóbb, mint a másik. Mikor visszatértek az először énekelt dalra, a báró nem állhatta meg, hogy onnan kívülről ő is bele ne vegyüljün. Odabenn elhallgattak, hanem a kerítés mellül csak ugy szöveg nélkül tovább hangzott a dal. A lévita az ablakhoz állott és kiszólt: — Ki vagy ? — Ich ! der Bárón. A lévita nem mondta neki, hogy jöjjön be a báró ur, hanem azért bement. És ha már bent volt, a lévita magyar ember és érti a szives fogadást. Bemutatta neki a négy ifju embert: kettő egri diák, kettő meg sárospataki, vakáA felajánlott telek azonban olyan, hogy ha az igazságügyi kormány nagyon engedékeny és elnéző akar lenni városunk iránt, elvégre mégis elfogadhatja. Arra vagyunk már most kíváncsiak, hogy hol jelölnek ki akkor a közkórház számára telket ? . . Reánk oly benyomást gyakorol az egész javaslat, mintha csak azért adnák a szóbanforgó telket az igazságügyi palotának, hogy a kórház ügyében ne kelljen ezután sem cselekedni. Ezt az intenciót magyarázzuk ki különben abból a körülményből is, hogy a bomladozó kórházat nagy sietséggel tatarozzák s anynyit költenek reá, amenynyit már csak 1—2 évig fenálló épületre nálunk költeni nem szoktak. A kórházügy két év óta úgyis szundikál, most elveszik kijelölt telkét; talán akkor majd egészen elalszik . . , Mert azt a legújabban hangoztatott tervet: hogy a kórháznak Szentgyörgymezőn kell felépülnie nem vesszük komolyan. Első sorban azért nem, mert ott alkalmas városi telek nincsen, a kórházi főorvos is kifejtette a maga higiénikus s egyébb ció van, hát barangolják az országot s im most versengenek egymással, hogy ki tud szebb és régibb nótát. A báró figyelmesen hallgatta a nótázásukat, elővette a jegyzőkönyvét s a neki tetszetősebb dalokat belekottázta. Fog valaki ezeknek a nótáknak örülni a császárváros pompázó palotájában s megtudja majd, hogy az a megtérés még sem volt teljes. Talán duzzogni fog, talán örülni. Ki tudná azt ? A szép Eliza beszédes ajakkal is titokzatosabb, mint az egyiptomi néma kőbálvány. Megpróbálta a lekottázott dalokat a kottából elénekelni. Nagyon mulatságos egy muzsika jött ki belőle: esetlen, szakgarott nótázás. Kétségbeesett, amikor belátta, hogy ezeket a dalokat nem lehet lekottázni. Sziveket, csillagvilágos alföldi éjszakát, esti harmatban fürdő virág illatos levegőt s régi szenvedések emlékeit kellene hozzámellékelnie, hogy ott fön a tündérpalotában megértsék. Egy dalt, amely igy kezdődik: Kalapom szememre vágom . . . háromszor is átjavitgatott, még se az volt, amelyiket odafönn hallott a pianinón eljátszani s amelyet itt ezek a diákok épp ugy eldaloltak. A lévita azután megnyugtatta, hogy aki ezt a dalt eltudja énekelni, vagy játszani : mégérti annak a szive a többit papirosról is. Az lett a vége ennek a mulatságnak, hogy a diákok másnap átköltöztek a leányvári kastélyba s a kasznár azt a érveit e terv ellen s végre az ottan való épités közkórházunk valóságos megölője lenne. Mert a felvánszorgó, avagy feszálitott betegek bizonyosan abba a kórházba mennek, amelyet közelebb érnek s főleg abba, ahol gyógykezelésük kevesebbe kerül. A konkurrens kereskedő ugyan megcselekszi azt, hogy ellenfele mellett nyit új üzletet, de bizony az is csak akkor boldogul, ha az ő portékája jobb is, olcsóbb is. S egyáltalán nem értjük a városi, intéző köröknek azt a szisztémáját, hogy minden középületet minél messzibbre szeretnének tolni a város központjától, csupán szeretett, dédelgetett védencüknek a vágóhídnak szabad a város kellő közepén virulnia és illatoznia. Ezek a rapszodikus gondolatok mind a pénzügyi bizottság legutóbbi javaslatának hallatára ötlöttek eszünkbe s még sok minden az elmondottakon kivül, amelyeket majd akkor mondunk el, ha a város intéző körei nyilt, világos választ adnak e két kérdésünkre : 1. Mi szándékuk van az ip-azsáp;rnndeletet kapta a bárótól, hogy neki épp olyan ruhát csináltasson, aminő a diákoké s vegyen neki szűrt, tulipánvirágost, fekete bolyhos gubát meg árvalányhajas kalapot. — Nem leszünk többé németek ! — mondotta. Es ez volt az utolsó szó, amelyet életében ezen a nyelven elmondott. Mikor uj ruhájában meglátta magát a tükörben, örömittasan fölkiáltott: — Ez a legény csakugyan annak az unokája, aki két esztendőn át a kuructáborban élt s ott állott a Rákóczi oldalán . . . Feledni tudunk csak és pazarolni ? Nohát nem fogunk ! Csöndösen éldegélt ezután a diákjaival, akik lassan hozzánövekedtek s meg is házasodtak. Gazdálkodott, serényen gyűjtötte a pénzt s visszaváltogatta azokat a birtokokat, amelyeket az ősei zálogba tettek A famíliája pedig pazarolt odafönn. Kitört belőle a káröröm, amikor egy-egy uj birtokrészre ismét rátehette a kezét s valósággal dühöngött benne a vagyonszerzés vágya. Az egykori selyemgyerek rusztikus köznemessé vált, a bécsi szalonok finom gavallérjára csak az a gyöngédség emlékeztetett, amelylyel egy oleandertőt ápolgatott, s a mellett hajnaionta elábrándozott. Vájjon oly tükrösek-e még azok a kék szemek s oly beszédes-e még az a piros száj ? Minden három, hónapban egy vaskos levél ment a szép Eliza címére. Nem volt abban semmi ESZTERGOM