Esztergom és Vidéke, 1896

1896-11-22 / 94.szám

es «»%^^X.X>X>xVXV\XXV\X.VV^XXXXX>e^^ s § | Megjelenik heter'.int kétsxer : csütörtüKön\ és vasárnap. | —— 5 ELŐFIZETÉSI Ár\: ^ Egész évre ' r . . . 6 hl — kr. ^ I Fél évre ' . . . } 3 > — > | § Negyed évre 1 > 50 » $ | Egy hónapra ', . — » 50 > $ Egyes szám ára — » 7 > ^ VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNY Szerkesztőség: Bottyán Tános-utcza, Spanraft-féle ház, hova a lap szellemi fészét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák : d. e. 9—H-ig, d. u. 3—5-ig. Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház. hová a hivatalos és magánhirdetések, nyilttcrek, előfizetést pénzek és reklamálások is küldendők. —== TELEFON 59. SZÁ^. ==— Egjes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf paphr­kereskedésében, a WHUIÍSÍ'II- és llaií «rll-féle dohány tőzsdékben. i.\\V\\V.V.\\\ V\\\\V.\V\V^ XvXXXXXXX\XXVXXXXXVNVNXNV\XXXNV\VvXXV\X^XXVNV*^VXVX>^XXVX\'* I Hirdetések < 1 csak a kiadóhivatalban vétetnek fel. — | 5 § ^ Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári bélyegilleték fizetendő. Nyilttér ára soronkint 20 kr, •XXXXXXX^XXxX-XXXXXXXXXxVXXXXXVNXXVXXXX^^ 1 kifacsart citron. Esztergom, november 21. Suttogják mindenfelé s egyre han­gosabban suttogják ... Ámbár nem szoktuk a kósza hí­reszteléseket meghallgatni s még kevésbé foglalkozni is velük, mégis mert ezúttal a suttogás nagyon ál­talános s a hir egészen pozitív for­mát kezd ölteni, mint a nyilvános­ság orgánuma, nem tehetjük, hogy tudomást ne vegyünk róla. A Városházáról van a szó, a Vá­rosházáról s annak fejéről. A hete­kig nyugvó fejkérdés újra kisérteni kezd, még pedig ezúttal azon a ré­szen, amely egészen a választások lezajlásáig nagyon meg volt elégedve mindennel Bottyán János vén palo­tájában s sugalmazott helyi lapjá­ban egymásután közöltette le a je­lenlegi polgármestert a hetedik égig emelő, émelygős epitetonoktól túl­áradó eloge-okat. Most nem közöltet a lapban sem­mit, de beszél. Itt is, ott is halljuk az ellenzéki vezérférfiak abbeli ki­jelentéseit, hogy a Városházán nagy a rendetlenség, nagy a fegyelmezet­lenség, nagy a fejetlenség s immár kétségtelen, hogy Maiina Lajos nem az az ember, aki a chaoszt szétosz­latni tudná s erős kézzel rendet tudna csinálni a hivatalszorjákban. Hanem azért Maiina derék ^ember, jó ember,, elvhü ember, csal?gyönge ember, mondják az esztergomi Schakespeare-utánzók. A választási mámor eloszlott, ne^ hány évig ap. erősebb kortesmunka feleslegessé vált s az ellenzéki urak is más. szemüveggel kezdik nézni a városházán történő, részben nem történő dolgokat, mint a legutóbbid esztendőben a kortt.zia üvegével szemlélték. Látják, hogy baj van az emeleti sarokszobában, az épület szivében, ahonnan szétfutnia kellene a tápláló, termékenyítő vérnek vafa­mennyi érbe s ahol magában is nagy, szomorúan nagy a vérsze­génység. Nem csoda tehát, ha az egész test beteg, züllik, sorvad. Józanabbul, higgadtabbul gondol­kozva megijednek a rettenetes fe­lelősségtől, amely eddig úgyis egé­szen a vállaikra nehezedik s azon iparkodnak, hogy az utódok sújtó ítéletét legalább némileg kiengesz­telhessék azzal, hogy ha ők is vol­tak az okai a város hosszú, áldás­talan stagnációjának, de azok is ők voltak, akik tévedésüket belátva, a betegséget okozó testrészt könyörte­lenül lemetszve, a gyógyulást létre­hozták. Egyszóval az az egyelőre még titkos jelszavuk, hogy uj emberre van szükség a polgármesteri szék­ben. A mór megtette kötelességét, a mór mehet. Arra jó volt, hogy a városházát a választásokig számukra biztosítsa, kormánypárti palánták fejlődését az aktakertekben meg ne tűrje, a talajt liberális bacillusok el­lenében dezinficiálja, ezt a köteles­ségét becsületesen teljesítette, miért is megérdemli, hogy > kedves hí­vünk, érdemeinek teljes elismerése mellett állásától fölmentessék c s át­adja a helyét olyannak, aki a város fontos, égető kérdéseiben is tud pro­ponálni, tervezni, intézkedni, végre­hajtani s aki egy kis világosságot gyújt a mostani félelmes sötétségben. I Nincs szándékukban nyíltan dol­gozni, hiszen már kieszelték a hadi cselt, amelylyel tervüket szép csend­ben is megvalósíthatják. Egy városi képviselő a legközelebbi közgyűlé­sek egyikén indítványozni fogja, hogy a polgármester ur fizetését — a bokros érdemek elismeréséül — az eredetileg dotációjául szánt két­ezer forintra emeljék fel. Az indít­vány megtétetik, következnek a hozzászólók. Ezek a hozzászólók fejtegetni fogják, melyek is azok a bokros érdemek és valamennyien Az utcán. Tünemény megy az utcán végig Es halk moraj kél a uyomán. Az emberek egymástól kérdik : — Ki ez a fenséges leány f« A vén roué megáll igézve, Fakó arcára fény derül, Mig perzselő' tekintetébe Vad szomjúsággal elmerül. Akit csak érint lángja, fénye Tovább megy, — viszzanéz megint, Lesújtja önön semmisége Mint azt, ki villámba tekint. S mig tovatűnik a tömegbe, Lobogó fény .kel a nyomán. Aztán setétség száll a földre, Mint égi jelenés után . . . Szentessy Gyula, Szép Eliza menüettje. — Elbeszélés. — — írta : KEMECHEY JENŐ. — I. A császár-város magas arasztokraciája csak ugy hivta a hercegnét: die schöne Elisa. Maga a császár is igy szólt: — Menjünk a szép Eliza báljára. És együtt volt a fiatal hercegasszony palotájában mindaz, akinek a Burgba be­járója volt, vagy akinek itt nyitották meg a Burg ajtajait. A ragyogó terem egyik márványosz­lopa mellett fiatal ember állott s me­rengve nézte a táncolókat. Alig huszonöt éves még. Fekete szemében az ifjúság ragyogó tüze, olajbarna arcbőrén az if­júság rózsája. Azok közül való, akiket igy hivnak: a selyemgyerek. Szépek, erősek, eszesek és szerencsések. Szép Eliza, a palota úrasszonya, meg­állott mellette, legyezőjével gyöngén érintette vállát s hunyori szemével kér­dőleg nézett rá. — Szolgája, hercegnő. — Nagyon szeretem báró, hogy ön is itt van. Be fogom* mutatni ő felségének. Az önök családjának legifjabb legény­tagja az én palotámban : az a legtelje­sebb megtérést jelenti. arra a konklúzióra fognak jutni, hogy ezek az érdemek ismetlenek. A közgyűlés nem fogja megszavazni a fizetésemelést, ami a bizalmatlansági szavazattal egyenlő. A polgármester le fogja vonni erre a konzekvenciá­kat, a polgármester lemond. Hogy ki legyen az utódja, arra nézve véleménykülömbség van a városházi dolgokat teljhatalommal intéző faktorok között. Két jelöltet emlegetnek. Van je­löltje annak a résznek, amely a vá­lasztás sikerétől vérszemet kapva még elbizakodottabb, követelőbb, telhetetlenebb, mint eddig volt. Ezek terve oly abszurdum, oly szemér­| metlen és a közönség türelmét és | józanságát egyenesen kétségbevonó, hogy egyáltalában nem érdemes foglalkozni vele. Odáig még nem jutottunk, hogy ezek az urak min­dent ránk oktrojálhassanak, j A másik rész az, amely a kortes­j bor hatása alol szabadulva, józan ! fővel, meghiggadt elmével belátta, | hogy ha a viszonyok nem változnak, • városunk a legszomorúbb helyzetbe | jut, olyan helyzetbe, amelynek előidé­Izésében való részvételt méo; a lep-­j tágabb lelkiismeretű ember sem bo­| csáthatja meg magának. Ennek a ! résznek a jelöltje az a férfi, akiről — Nem értem hercegnő. — Látja, az önök családjával az ural­kodóház mindig szemben találta magát. Már első Ferdinánd ősei érezték az önök kardjának súlyos voltát. Nem akar­ták tűrni semmiképp, hogy a müveit német uralkodjék fajuk fölött. Bolondság. Végre is kiütötték a kardot a kezükből s a tigris íamiliaifju féltett példánya, ön báró ur, most nyesett karmokkal, mint egy kezes és kedves bárány áll előttem. Óh, ez nekünk nem kis dicsőségünk. .. Jöjjön táncolni, báró ! Táncközben a szép Eliza folyton cse­vegett. — Volt önnek egy őse. Több is volt. De ez az egy, akiról beszélek, nagyon veszedelmes ember volt. Az, aki a lá­zadó Rákoczynak volt a kancellárja s ott állott az ónodi sátor alatt a lázadó fe­jedelmi trónjának lépcsőjén. Talán Fe­renc, vagy Károly a neve. Ön jobban tudja. Az ifjú álmélkodva nézett a szép asszony beszédes ajkára s csöndesen válaszolta : — Nem tudom, hercegnő. Szép Eliza vigan nézett a szemei közé. — Helyes. Erre önt nem tanították. A megtérés helyes. Ez az őse ott lelke­sült Bercsényi gróf oldalán, amikor az kirántotta kardját s az egyik turóci kö­vetnek a vállára sújtott. Tudja mi történt azután ? — Nem hercegnő. — A turóci követeket, a császár hí­veit, ott a gyűlésen összevagdosták, azu­tán Bercsényi mondott egy beszédet, a gyűlölet tüze lángolt minden szavában. Tud öu magyarul ? — Nem, — Azért csak magyarul mondom. A beszédét igy fejezte be: eb ura a fakó ! Erre a gyűlés tagjai — nagyon sokan voltak, — kiállitottak egy nyilatkozatot, elnevezték azt országos törvénynek és aláirtak. Az ön kancellár őse, Ferencnek vagy Károlynak hivták, harmadiknak irta alá. Természetesen, a báró azt sem tudja, mi foglaltatott abban a nyilatko­zatban ? Borzasztó vakmerőség. Felség­sértés. Trónvesztesnek nyilatkoztatták a dicsőséges császári házat. Nevetséges. Az mondták: mi magyarok magunk aka­runk az országunkban urak lenni. Az ön lázadó őse valahol Kis-Azsiában pusztult el. A fiatal legény szédülni érezte a fe­jét és elámultan nézett a szépséges piros ajkakra, a melyek még mindig be­széltek. — Azt kellett hinnünk, hogy az az érzés, amely elszántan, dacosan, a faj­Lapunk*mai száma 6 oldalra terjed.

Next

/
Thumbnails
Contents