Esztergom és Vidéke, 1896

1896-11-19 / 93.szám

Esztergom, XVIII. évfolyam. 93. szám. Csütörtök, 1896. november 19. ESZTERGOM es VIDÉKI Megjelenik hetenkint kétszer : csütörtökön és vasárnap. —$— | s . s ELŐFIZETÉSI Áí\." 8 s s | Egész évre 6 frt — kr. 5 | Fél évre 3 » — > | | Negyed évre I » 50 » § fe Egy hónapra — » 50 » ^ Egyes szám ára * — > 7 » E § VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák : d. e. 9—H-ig, d. u. 3-5-IQ. Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház. hová a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások is küldendők. —== TELEFON 59. SZÁM. =— Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papirkereskedésében, a WalHiscll- és líaugll-féle dohánytözsdékben. Hirdetések csak a kiadóhivatalban vétetnek fel. Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári | bélyegilleték fizetendő. Nyilttér ára soronkint 20 kr, A kormánypárti városok. Esztergom, november 18. Neháy ellenzéki lap szemére hányja egyes városoknak azt a viselkedését, hogy a maguk javát mérlegelve, a többséget a szabadelvüpárt jelöltjének biztosították. Eger, Erzsébetváros, Hajdúböszörmény, Halas, Vác, Kézdivásárhely, Kaposvár, Miskolc két kerülete, Nyíregyháza, Szatmár-Némethi, Vízakna, Zenta városok stb. mindenesetre tul tettek Esztergomon, mert le tudták magukban küzdeni azt az ellenzéki hajlamot, mely a magyar városok kiválóan polgári, intelligens, fokozottabb műveltségű lakosságát eddigelé uralta. Nem az álliberalizmusnak tettek a nevezett magyar városok szolgálatát, hanem Önmaguknak és a kormánynak, melynek tengelye a tiszta szabadelvüség, a min nem nyugszik gyűlölet, bosszúállás és ádáz harag, — mert ha a kormánynak szabadelvüségébe ilyen tendenciákat bemagyarázni lehetne, akkor sok esztergomi választópolgár ihatna meg levét annak az ellenzékesdi játéknak, melynek közvetve és közvetlenül részesévé vált. Számos példát hozhatnánk fel, Az „Esztergom és fiié" tárcája. Redivivus. Kis muzsikám földhöz vertem, Azután meg Nagy szomorún megnyergeltem. Enyvezgettem: balzsamoztam, Szakadozott Húrjait is rábogoztam. S ime, újból lantolgatok! Bizony, bizony Bolondság, de boldog vagyok. Jékey Aladár. Csak költőt ne szeress . . .! — Mese, amely nem mese. — — Catulle Mendés. — Egyetlen tekintettel megsemmisitette összes reményeimet, s aztán mosolyogva mondta: — Nem, — egy költőbe beleszeretni — nem, ilyen . . . ilyen bolondságot nam szabad feltételeznie rólam. Nem, ilyen dolgot soha sem fogok elkövetni. — De hátistenem, micsoda vétket követtek el a költők, hogy elveszítették a nők kegyét? Hát nem tudnak ugy személyben a kormány soha sem mérlegelte egyeseknek politikai nézetét abban, hogy valamelyes erkölcsi és anyagi előnyt biztosító vállalatokhoz vagy előléptesse, vagy azoktól elüsse. Ha ezen tekintetek szerint kellene a változtatásokba nyúlni, — ismételjük, hogy nem egy ellenzéki választó bánná meg, hogy a kormánypárti elveket cserben hagyta, sőt azokat meg is tiporta. Csak sajnálni lehet, hogy a város egyetemes közönsége érzi meg a jövőben, hogy az ellenzéki álláspont még sem vált a város javára és erősbitésére. Valljuk meg: a kormány emberei is csak emberek, a kik inkább szitának a hozzájuk közelállókhoz, akik őt törekvéseiben támogatják, mint azokhoz, akik gáncsolják, gúnyolják minden intéz^ kedését. Független, gazdag városok nem kérnek alamizsnát sem kormánytól, sem senkitől, — tehát adjanak ellenzéki képviselőt! De Esztergom, ahol a filloxera általi pusztulás nyomait iparban, kereskedelemben, a közélet minden ágaiban lépten-nyomon tapasztaljuk, ahol intézmények létesítését kormánysegélytől teszik függővé, — ugyanott ellenzéki álláspontra helyezkedni, vagy a kormány jóakaratában való vakmerő elbizakodásra mutat, vagy egy betegség az, melyben gyógyulást találnak az izgatók, de annál jobban sorvad el a nép. Amint a jövő ezt — fájdalom — mindenesetre igazolni fogja. Egy veterán esztergomi polgár. retni, mint a többi férfiak, s nincs-e meg az az előnyük, hogy ihletett dalokban megénekelik a szeretett nő szépségeit ? — Ah igen, éppen ezeket a költői metaforákat nem tudom elviselni. Hiszen éppen ez ijeszt el engem, mert nem akarok szegény barátnőmnek: Laurier Rózának a sorsára jutni. — S mi történt barátnőjével, Laurier Rózával ? A kegyetlen leány elbeszélte Laurier Róza történetét. — Egyszer, mikor szép barátnőmet a tükör előtt báli ruhájába öltöztettem, egy kinai váza leesett a szekrény tetejéről és összetörött. S ó csodák csodája, a váza helyén egy kedves, rózsás kis tündérke jelent meg, mely éppen csak akkora volt mint egy méhecske. S mikor megszólalt, olyan zümmögő volt a hangja, mint egy kis tücsöké. — Róza, szólt, vannak tündérek, amelyek, illatozó virágok kelyhében élik le életüket. Én is virág kehelyben élek, puha plüsből, illatos selyemből készült virág kelyhében. Vagy nippek között, apró porcelánfigurákban, amelyeket annyira szeretek. Legjobban szeretek itt a budoárban tartózkodni, s gyakran meglestelek, mikor egyedül voltál, meglestelek mikor az imádód itt volt, s te oly elragadóan szép voltál. Oly elragadó, hogy Munkásgyiilés. Esztergom, november 18. Valamikor, nem is olyan régen csak mosolyogtunk volna, ha valaki azt újságolja, hogy Esztergomban munkásgyülésre készülnek. Sőt mosolyogtunk még a mult héten is, amikor egy helyi lap hirdetési rovatában egy a munkásokhoz intézett felhívást olvastunk, amely Esztergom munkásait vasárnap délutánra egy szigeti vendéglőben nyilvános népgyűlésre hivta össze. Komoly jelentőséget egy percig sem tulajdonítottuk az akciónak, ámbár jól tudtuk hogy az alföldi munkásmozgalom apostolai és a budapesti szocialistavezetők az egész országra kiterjesztik működésüket és mindenfelé szerencsét próbálnak bombasztikus jelszavaikkal, saját érdekükben kifejtett izgatásaikkal. De tudtuk azt is, hogy Esztergom elhatároztam, hogy valamivel megajándékozlak. Kivánj valamit, s én kívánságodat teljesiteni fogom, tündéri szavamra mondom ! Mit kívánhatna egyebet egy szép nő, mint hogy — még szebb legyen. És Laurier Róza, aki sajna, egy költőbe volt szerelmes, a tüzes szerelmi dalokra gondolt, amelyeket az imádója irt róla. S amikor ezekre a dalokra gondolt, olyan szép akart lenni, mint amilyenek kedvese megénekelte. — Jól van, szólt a tündér s nevetett. — Öltözz fel gyorsan, s amint a bálterembe lépsz, kivánságod teljesülni fog. A tündér eltűnt. Mintha valami varázsszóra történt volna, a váza cserepei ismét összeilleszkedtek, s mintha misem történt volna, a váza megint ott állt a szekrényen. Róza sietett felöltözködni. Alig várta, hogy a bálterembe léphessen. Bizonyos volt benne, hogy olyan szép lesz, hogy mindenki megcsodálja. Dobogó szivvel ment a bálra. Dobogó szivvel lépett be a terembe s — ó borzalom ! — rémülve futott előle mindenki s ujjal mutattak rá: — Mi történt? Az Istenért, mi történt? Aggódva rohant a legközelebbi tükörhöz. * Egy tigris is megszelídült volna attól ; minden inkább mint munkásváros, itt I munkáskérdés nincs, mert több a munka, mint a munkás s éppen ezért a munkabér mindég igen tisztességes. Es tudtuk azt is, hogy a mi kis munkásosztályunk részben sokkal józanabb és higgadtabb, részben sokkal kényelemszeretőbb, közömbösebb és konzervativebb, semhogy a dinamitos szavak, képtelen nagy mondások, szocialista műkifejezések megzavarnák, vagy csak gondolkozóba is ejtenék, Ezt a véleményünket a vasárnapi állítólagos népgyűlés csak megerősítette. Az ünnep dacára s csak nagy nehezen alig kétszáz ember verődött össze a Belányi-féle vendéglőben, meghallgatta a budapesti értelmi szerző által egybeállított és lemorzsolt napirendet; kiitták boraikat és hazamentek a legények. Egy szóval a fiaskó teljes volt, aminek őszintén örülünk. Mert igazán szivén viselvén népünk jólétét és boldogulását, semmitől sem félthetjük őt jobban, mint saját véreiből való legnagyobb ellenségeitől: a szocialista izgatóktól, akik veszedelmes, hazug jelszavaikkal sok helyen elforgatták már a nép fejét s vérbe, bajba kergették a munkásokat. Azt hisszük, vasárnap, Rádi Sándor úr szörnyen lesajnálta az esztergomi, szerinte halvérü munkásokat s egyhamar nem teszi tiszteletét nálunk. a borzalmas kiáltástól, amelyet Róza hallatott. Igen, valóban olyan volt, mint aminőnek a költő megénekelte. Haja nem volt többé haj, hanem napfényben égő pókháló. Szemei nem voltak többé szemek, hanem >ragyogó csillagokt. Nyaka valóban hattyúnyak, s ajka valóban korall volt. Angyalszárnyai voltak, s keble csakugyan — hóból és alabástromból volt . . . Szegény barátnőm ! Rémülve futott ki a teremből, futott ahol a tündér ismét visszaadta szépségét. A költőnek kiadta az útját, pedig annyira szerette, hogy három bankár, négy mérnök és egész hadsereg kellett hozzá, hogy a költőből kiábrándulhasson. Most már érti ugy-e, hogy miért nem akarok egy költőbe beleszeretni ? * Ezt a mesét mondotta el. Tündérről beszélt ugyan, de azért mégsem hittem el neki, hogy ezért nem akar engem szeretni. Nem hittem neki, mert tudtam, hogy azért utasit vissza, mert vasárnap látott a >Plaza de Toros«-on egy torerot, aki oly égő szemekkel nézett rá, hogy lángba borította a szivét. 0, mennyire gyűlölöm ezeket a — torerokat!