Esztergom és Vidéke, 1896

1896-11-05 / 89.szám

dás dukál neki. Wahrmann René asszony, mihelyt az Ítéletet megkapta, rögtön föl­mondta férjének közjegyzőileg a lakást. — Kutyaharapás. Pándi Ferencz, 8 éves, népiskolai II. oszt. tanulót, jobb kezén Tölgyesi Ferenc szikvizgyáros ku­tyája okt. 31-én megmarta. A szülők, a sebbel sémit sem törődtek. Okt. 3-án sirva panaszkodott a szegény fiu tanító­jának, hogy fájdalmai vannak. A fiút kórházba küldöttek megvizsgálás végett. Később a kutyát is őrizet alá helyezték. Rendőrkapitányi szigorú intézkedést kér­nénk arra nézve, hogy a harapós ebek elpusztításában az eddig nagyobb te­vékenység fejtessék ki, vagy pedig a szájkosár használata rendeltessék el. — Rosszakaratú tréfa. F. hó 2-ára virradóra éjjel eddige é ismeretlen tettes dr. Vándor Ödön és dr. Horacsek Gyula >Betegsegélyző pénztári orvosi* cimtáblá­ját leszedte, anélkül azonban, hogy e cimtáblák fölött levő, privát rendelési órá­jukat jelző táblát bántotta volna. Dr. Horacsek Gyula tábláját másnap a kapu aljában megtalálták. Dr. Vándor Ödöné azonban nyomtalanul eltűnt. — Egy rendőr bűnügye. Fejes Mátyás városi rendőrnek kellemetlen pere támadt azon esetből kifolyólag, hogy egy bádo­gos tanulót, Simcsák Lajost, ittas álla­potban ugy elpáholt, — hogy a fiu sú­lyosan belebetegedett. A fenyítő bíró­ságnál megindított kisebb fokú testisér­tési pör nem lett letárgyalva a helybeli kir. járásbíróságnál, mivel a fiu állítólag teljesen megsiketült és azért a bíróság súlyos testi sértésnek minősítvén az ügyet, — annak letárgyalását a komáromi kir törvényszékhez utalta. — Összedőlt istálló. Az uj szentke­reszti lelkészt mindjárt az első időben sok kellemetlenség éri. Minap emiitettük, hogy meglopták, most pedig arról érte­sülünk, hogy istállója összeomlott. Sze­rencsére akkor vették észre a fenyegető veszedelmet, amikor még az istálló lako­sait kimenthették. — TŰZ volt október hó 31-én Piszkén, ahol a község éjszaki részén, közvetle­nül az épületek szomszédságában egy takarmánykazal hamvadt el. A tüz gondatlanságból keletkezett, amennyiben Pauer János és Király Isván 4—5 éves gyermekek égő gyújtókat szórtak el a kazal tövében. — Rendőri hirek. Lspás. Repka Béla halász mulatozás közben kilopott More Bertalan zsebéből 30 frtot és azt elköl­tötte. A rendőrség letartóztatta. — Or­vosi vizsgálat. Az orvosi vizsgálat Gáb­riel Románon, a Maiya-lürdő bérlőjén kezdődő delírium tremens-et konstatált, amely azonban még gyógyítható. — Mi­niszteri tilalom. A kereskedelmi minisz­ter Kertész Jakabnak megtiltotta a kóser­hús vágást. — Vasúti menetrend. Az esztergomi helyiérdekű vasút a Budapesten fel­épült uj összekötő vasúti hidon át f. év­november hó 2-tól kezdve közvetlen köz­lekedik a nyugoti pályaudvarba, és pedig : Indul: 1) Esztergomból reggel 4 óra 42 perckor. 2) > délben 1 óra 40 1 3) » este 7 óra 06 » 1) Budapestről reggel 7 órá 10 perckor. 2) » délután 2 óra 35 > 3) > este 7 óra 15 > Érkezik: 1) Budapestre reggel 6 óra 55 perckor 2) „ délután 4 óra 30 > 3) » este 9 óra 30 > 1) Esztergomba délelőtt 9 óra 39 perckor 2) » délután 4 óra 58 > 3) > este 9 óra 57 > = Köhögés, rekedtség és elnyálkáso­dásnál, a torok és légzési szervek min den zavarainál, melegen ajánljuk tisztelt olvasóink figyelmébe Egger kitűnő ha­tású mellpasztilláit. Kaphatók 25 és 50 krajcáros eredeti dobozokban minden gyógyszertárban és nevesebb gyógyfü­szerüzletben. Fő- és szétküldési raktár Egger A. fia Nádor-gyógyszertára Bu­dapesten, Váci-körut 17. A közönség köréből. Az elhagyatott temető. A boldogultt gazdasági tanácsost sok mulasztással vádolták, és csak most lát­juk, hogy talán töbet tett, mint je­lenlegi utódja tesz. A panaszok ellene általánosan ismeretesek, most csak a legújabbat óhajtjuk becses lapjában köz­zétenni. Vájjon kegyeletből legalább any­nyit nem tehetett-e volna meg, hogy halot­tak napjára a temető utait egy kis kavics­csal, néhány napszámossal rendbehozatja és kijavíttatja a kripták sorában levő szétrongált fahidat, amelynek hasadékai­ban hogy tömegesen lábukat nem törték, valóságos Isten csodája.! K. P. Szerkesztői üzenetek. A dijnok ur. Hogy a nyílttéri közlemény megje­lenhessen, mielőbbi szives látogatását kérjük. R. D. Budapest. Azzal a cikkel misztifikációt követtek el. Nekünk kéziratban adták be. Ha Osváth Andor ur ir, mindég teljes nevével jelzi cikkeit. — Késik, késik. Guta, A novella jó, közölni fogjuk ; csak né­mely része szorul simitásra. Ezért késik a >Késik, késik . . .« Vizitkártya és tiszteletdíj, Schvamm drüber ! Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁN. Laptulajdonos-kiadókért: Dr. PROKOPP GYULA. Eladó vagy bérbeadó ház. Párkányban, a Duna hid lejárónál egy újonnan épült ház eladó, esetleg bérbe­adó ; tartalmaz : három szobát, egy fürdő­szobát, egy hold kert-helyiséget. E ház üzlet, esetleg nyaralónak is igen alkalmas. Tudakozódhatni Bérczy Pál tulajdo­nosnál. ELADÓ GYÜMÖLCSFÁK. Az esztergomi gazdasági egylet ker­tészetében 1896 évi őszszel és 1897 évi ta­vaszszal nagy menyiségű 5—6 éves kitűnő jóságú igen szép magas törzsű koronás koronás ojtvány, gyümölcsfák, — kivá­lóan almák — a legbecsesebb fajokból erős szép gyökérzettel kerülnek olcsó áron eladásra, jelesen 25—40 krajczárig darabonként. Továbbá eladók : 2—3 éves gyümölcsfa vadoncok — amerikai sima ós gyökeres alanyvesszők, és gyökeres szőlő ojtva­nyok a legkiválób csemege s bor fa­jokban. Árjegyzék kívánatra díjtalanul és bér­mentve küldetik. Az elnökség. 422 sz. — 1896. Árverési hirdetmény. Alulirt birósági végrehajtó 1881. évi LX. t. c 102 §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a muzslai kir. jbiróság 1896 évi 513 sz. végzése következtében Dr. Hulényi Győző ügyvéd által képviselt Harangozó Csomor András javára Garai Ferenc ellen 621 frt 4 kr. s jár. erejéig 1896 évi febr. hó 18-án íoganasitott kielégítési végrehajtás utján le foglalt és 428 frt, 25 krra becsült lovak, kocsik, sertések, ólak, birkák, gazdasági eszközök, szoba­bútorokból álló ingóságok nyilványos ár­verésen eladatnak. Mely árverésnek a muzslai kir. jbiróság 33376 1896 sz. végzése folytán 621 frt 4 kr. tőkekövetelés, ennek járulékai és megál­lapított költség erejéig N.-ölveden leendő eszközlésére 1896 évi november hó 17 napjának délelőtti 10 órája határ­időül kitüzetik és ahhoz a venni szán­dékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c 107. és 178. §-a értelmében kész­pénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is el fognak adatni. Kelt Muzslán, 1896 évi nov. hó i-én. Galgóczy Endre s. k. birósági végrehajtó. A tokodi üveggyár % nagyobb menynyiségü & zsupszalmát vesz, vala- w 8 mint minden nagyságú nagy használt láda- $ % kat. \ 8853 — tkv. 1896. Árverési hirdetményi kivonat. Az esztergomi kir. járásbíróság mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Pa­uncz Soma végrehaj tatónak Kezer Pálné Juhász Mária végrehajtást szenvedett el­leni 100 frt tőkekövetelés, ennek 1892. évi augusztus hó 20-ik napjától járó 6°/ 0-os kamatai, 29 frt 21 kr. per és vég­rehajtási, és 8 frt 65 kr. árverés kérvé­nyezési költségek kielégítése iránti vég­rehajtási ügyében az ezen kir. járásbíróság mint tkvi hatóság területén fekvő a kő­hidgyarmati 1157. sz. tjkvben. A. I. 1. rd. 9786—187/7, nrsz- a- Kezer Pálné tulaj­donául felvett 21. népsor sz. a. ház udvar és kertre 400 frtban megállapított kiki­áltási árban árverés elrendeltetvén, árve­rési határnapul 1896. évi november hó 20-ik napjának d. e. 10 órája Kőhid­gyarmat községházában kitüzetett azzal, hogy ezen határnapon fönti ingatlanok esetleg a kikiáltási áron alul is elfognak adatni. Bánatpénzül leteendő a fentebb említett ingatlanok kikiáltási árának io°/ 0-a. Árve­rezni szándékozók tartoznak a bánatpénzt készpénzben, vagy ovadékképes értékpa­pírban a kiküldött kezeihez letenni, avagy annak a bíróságnál történt előleges elhelyezéséről szóló elismervényt átszol­gáltatni. A vételár 3 hónap alatt fizetendő az árverés napjától számított 6°/ 0 kama­tokkal. Az árverési hirdetmény kibocsájtásával egyidejűleg megállapított árverési felté­telek a hivatalos órák alatt a tkvi. ható­ságnál és Kőhidgyarmat községházánál megtekinthetők. Kelt Esztergomban, 1896. évi aug. hó 26-án. A kir. jbiróság mint tkvi ható­ságnál. S K Ó D A Y, kir. aljárásbiró. 159/1896. szám. Árverési hirdetmény. Alulirt birósági végrehajtó 1881. évi. LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a muzslai kir. já­rásbíróság 1894. évi 2171. számú végzése következtében Héya Tivadar ügyvéd által képviselt párkányi takarékpénztár javára, Juhász József ellen, 2000 frt s jár. erejéig 1894. évi szeptember hó 11-én fogantositott kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 369 frt 50 krra be­csült lovak, kocsik, takarmánynemüek, gabnák, 1 üsző és szobabútorokból álló ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a muzslai kir. jbiró­ság 2420/1896. sz. végzése folytán 2000 frt tőkekövetelés és ennek járulékai és meg­állapított költségek erejéig Libádon leendő eszközlésére 1896. évi november hó 16. napjának délelőtti 10 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-a értelmében kész­pénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is elfognak adatni. Kelt Muzslán, 1896. évi november hó 2. napján. Galgóczy Endre kir. birósági végrehajtó. Van szerencsém a tisztelt közönség szives tudomására hozni, hogy helyben kocsifényező üzletet nyitottam. Minden e szakmába vágó javítások nálam a legpontosabban és a legjutányosabban eszközöltetnek. Hirdetések az ESZTERGOM és VIDÉKE számára jutányos áron felvétetnek a kiadóhivatalban, Bottyán János-utca, Spanraft-ház.

Next

/
Thumbnails
Contents