Esztergom és Vidéke, 1896

1896-10-29 / 87.szám

Esztergom, XVIII. évfolyam. 87. szám. Csütörtök, 1896. október 29. ESZTERGOM es TIBIKE X\X\XXXXV.X^V^XX<X^<«^<CCX^^XVXXXXX\X\XXXYVVX\ag^^ Megjelenik hetenkint kétszer: csütörtökön és vasárnap. ELŐFIZETÉSI Ár\: | Egész évre 6 frt •— kr. | Fél évre 31 — > ^ Negyed évre 1 » 50 > § Egy hónapra — > 50 > s Egyes szám ára — > 7 > | VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház, hova a lap. szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák : d. e. 9—ll-ig, d. u. 3-5-ig. Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház. hová a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások is küldendők. —== TELEFON 59. SZÁM. ==— Egjes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papirkereskedésében, a Wallilscll- és Hailgll-féle dohánytőzsdékben. VvXVXNX\XNXxXV«.VXVXXXVX\XXXVM.X\XVXSXVXN^^ > I $ Hirdetések | § csak a kiadóhivatalban vétetnek fel. | | | Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári § bélyegilleték fizetendő. | I Nyilttér ára soronkint 20 kr. | ^XNXXXVXXXNXXVNXVXXXXX\X>XXX\XNX\X^ A néppárt győzött! Esztergom, október 28. Mint a választási lajstrom hitelesen igazolni fogja, az esztergomvárosi néppárt ma győzött a szabadni elviipárt fölött. A nemzetipárt cégére alatt, amely érezvén, hogy kis játékait városunkban immár eljátszotta, odaadta magát azoknak, akikről tudta, hogy semmi eszköztől sem riadnak vissza, hogy céljaikat elérhessék. Szomorú győzelem ez szegény városunkra, amely a hoszszas stagnálás, az évtizedes elhagyatottság után szebb, termékenyebb, áldásosabb jövőben reménykedett s bizott abban, hogy végre is sikerülni fog a közönségünkre mindég kártékony, uralkodó klikk hegemóniáját megtörni. Nem sikerült s ez nagy szegénységi bizonyítvány városunkra, amelynek intelligenciája őszinte lehangoltsággal, szívbeli szomorúsággal értesült a várva-várt nap eredménytelenségéről. A mai izgalmas napot nem tartjuk alkalmasnak arra, hogy a fekete győzelemmel bővebben foglalkozzunk, b „Esztergom és Vidéke" tárcája. Mystica. A szentegyháznak csöndje öt naponta A gót iveknek árnyékába vonta ; Nézé, a gyertya lejjebb s lejjebb mint ég, S az olvasóknak mysticus neszét Hallgatta mindég. És hőn imádkozott — azért, mi mást ért, Előtte ismeretlen búért, gyászért. Szép volt, mint liljom, ám nem tudva róla; Ugy látszott, nincs benn földi — légies Egész valója. A félhomályban valamelyik este Szemét egy férfiú reászegezte. 0 szép fejét lehajtá hő imába És meg nem fordult; mégis reszketés Szállott inába. És az ükres hajóban másnap este

1

. Az a tekintet újra fölkereste : Poklot s eget igért egy villanásba.' Dobogni kezdett szive sebesen — Le volt igázva. És megcsókolták s axt súgták : >szeretlek!* És ő neki a könnyei peregtek . , . lesz még alkalmunk reá, most csak azt akarjuk konstatálni, hogy a szabadelvüpártban soha sem volt oly lelkes a hangulat, mint most, s ha hasonló eszközökkel és emberekkel dolgozik, mint ellenfele, ma örömünnepe van városunknak. Üdvözöljük a legyőzöttet, akiről minden elfogulatlan, városát szerető, emberét ismerő polgár elismeri, hogy tehetségével, múltjával, egyéni kvalitásaival nagyon kiérdemelte azt a polcot, melyre a közbizalom szánta s kérve-kérjük, az ellenzék pyrrhusi győzelme ne csügessze el, legyen továbbra is a mi emberünk, jóakarónk, jó szellemünk ! Nem mindég győznek az igazak, az érdemesek, de megvigasztalja őket az igazak és érdemesek rokonszenve és szeretete. Amint a nagy zűrzavarban megírhattuk, itt hozzuk a mai nap történetét : Tegnap egész nap már nagyon mozgalmas volt az élet a városban, este pedig valóságos népáradat hullámzott végig a városon, bár este nyolc órától kezdve a cselédeknek és a tanoncoknak tilos volt mutatkozni az utcákon. A tanyák előtt állandó volt a tolongás s a sok Fentről egy angyal nézett rá le szánva, S halk pattanással meghasadt Egy oltárlámpa. Ada Negri-ből: Radó Antal. K tikkadt vándor levele. — Az »Esztergom és Vidéke* eredeti tárcája. — Irta: Szomaházy István. Vándor, mikor a feleségéhez címzett levelet az első utcasarkon a levélszekrénybe dobta, megnyugodva igy szóllott önmagához : — Most végre megfogom tudni az igazat! Vándor nem csekélyebb dolgot akart megtudni mint azt, hogy megcsalja-e a felesége ? Volt-e valami pozitiv oka arra, hogy a szép asszonyra gyanakodjék ? Alig valószínű. Féltette, mert annyira szerelmes volt bele, hogy már szinte nevetséges volt. Vándor eleven cáfolata volt annak a pszikhológiai állitásnak, hogy a birás előbb vagy utóbb megöli a férfiak szerelmét. Vándor jobban szerette a feleségét, mint valaha. Ha sürgős ügyei néha a vidékre szóllitották : majdnem megőrült arra a gondolatra, hogy a feleségét nélkülöznie kell. Csakugyan koketebb volt-e Vándorné, mint egy férjes asszonyhoz illik ? Ugy látszik, igen. Vándor néha elszorult sziwel látta, hogy a felesége idegen férfiakon felejti künn rekedt, ugyancsak sajnálta, hogy a tuja ág, vagy a piros-kék toll neki nem nyújt bemenetet egy kis alkotmányos itókára. Az éjszaka folyamán erős őrjáratok cirkáltak, a rendőrség is talpon volt, de semmi beavatkozásra szükség nem volt. Népünk csodálatos higgadtan viselte magát, még a sok ital hatása sem látszott meg a legtöbbön. Csak néhány ellenzéki választó támolygott ma az elnök előtt. Hogy pedig nagyobb összetűzés nem történt, azt csakugyan népünk higgadtságának és józanságának köszönhetjük, mert az ellenpárt vezető urai közül, voks nélküli ifjak, voksos veteránok annyira mentek kihívó viseletükkel, hogy a kormánypárti főtanya előtt foglaltak fenyegető állást s a szabadelvüpárti vezetők alig tudták visszatartani felingerelt híveiket. Ma reggel öt órakor, még a szürkület derengett, amikor leszedték a lobogókat a házakról és gyülekeztek a választók a tanyákban. Megszólaltak a népzenekarok, a nép emlegette azt a bizonyos »vendégfogadót* s ugy hét óra után megkezdődött a lobogós menet az utcákon. Ugyanekkor jelent meg a katonaa pillantását és ilyenkor teljes huszonnégy órára elvesztette a józan eszét és a nyugalmát. Es mert nem volt valami elkapatott természet, igy szólt magában a szomorúság e perceiben : — Nem is lehet, hogy csupán engem szeressen . . . Oly szép, hogy nem is elégedhetik meg énvelem . . . A levélnek, melyet Vándor e napon a feleségéhez intézett, röviden ez volt a története : Vándorék a mult esték egyikén egy dunaparti vendéglőben vacsoráztak. Nagy társaság volt együtt és Vándor jogos büszkeséggel konstatálta, hogy a felesége a legszebb asszony az egész nagy télikertben. Pezsgőt hozattak és duhajul muzsikáltatták magukat a cigány nyal, mikor a szemfüles Vándor azt a lesújtó tapasztalatot tette megint, hogy a felesége idegen férfiakkal kacérkodik. Az egyik sarokban huszártisztek ültek és Vándor koccintás közben is jól látta, hogy az asszony többet néz titokban a tisztek felé, mintsem az illedelem megendedné. A tisztek lelkesedve kurjongattak, — Vándor pedig oly rosszul kezdte érezni magát, hogy éjfélfelé hirtelen fölállott: — Kissé fáj a fejem, mondta az ő szenvedő mosolyával, menjünk haza ... Nem tett szemrehányást a feleségének, mert utközban egy pokoli ötlet foság a Széchenyi-téren Ruff kapitány vezetése alatt s megalakitota a szokásos kordónokat. Először bukkantak ki a Simor János-utcából dr. F'óldráry István szenttamási, vízivárosi és királyi városi választói, azután jöttek Frey Ferenc emberei egy csapatban s már farkasszemet nézett egymással a két csapat, amikor gyönyörű kompakt csapatban érkeztek a szabadelvüpárti szentgyörgymezeiek. Pontban nyolc órakor megjelent dr. Helcz Antal választási elnök a városháza erkélyén és bejelentette, hogy két jelöltet ajánlottak eddig : dr. Földváry Istvánt és Frey Ferencet. Természetesen megéljenezték mind a két nevet hosszasan. A választás fél kilenc órakor kezdődött. Még a választás megkezdése előtt nagy izgatottságot okozott a szabadelvüpárti táborban, hogy a választási elnök behatolt a Porgesz-féle vendéglőbe, ahol állítólag a szabadelvüpárt elzáratta a választóit, de nem talált ott csak néhány álmos pincért. Épp ez incidenssel egyidejűleg adtak be a szabadelvüpárti választók hasonló panaszt, amely szerint az ellenzéki választók vannak elzárva a »Magyar Király*-ban. gamzott meg a velejében. Mi lenne, ha végre próbára tenné az asszonyt ? Most szinte érthetetlennek találta, hogy mindeddig ez nem jutott eszébe s mig a kocsi gyorsan röpítette őket az Andrásyuton kifelé, diadalmas örömmel gondolta : — Hálóba fogom csalni — és most végre meg tudom az igazat . . . Vándor másnap eltorlaszolta magát az irószobájába, — és miután félóráig lázasan járt föl s alá, ezeket a sorokat irta le : „Mélyen tisztelt Nagyságos Asszonyom ! Tegnap a Germania éttermében vacsoráztam és kimondhatatlanul boldog voltam azt látva, hogy Nagyságos Asszonyom a figyelmével kitüntet . . . Remélhetem-e, hogy még azóta is gondol reám ? . . . Ha csak egy csöppnyi rokonszenvvel is fogadja egy ismeretlen imádója érzéseit, kérem, adjon magáról valami életjelt! . . . Csak egy, szót — és én bizonyosan módját fogom találni annak, hogy személyesen is találkozzunk. Ugy-e, nem tagadja meg a tikkadt vándortól az üditő, boldogító italt? Levelét >Tikkat vándor,* cimen kérem poste restante a főpostára. Alázatos és epedő szolgája Báró Vass huszár főhadnagy.*