Esztergom és Vidéke, 1896
1896-10-25 / 86.szám
Esztergom, XVIII. évfolyam. 86. szám. Vasárnap, 1896. október 25. es VIDÉKE I Megjelenik hetenkint kétszer : ^ csütörtökön és vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁI\: | Egész évre 6 frt — kr. * Fél évre 3 » — > § Negyed évre i » 50 » $ Egy hóiiapra — > 50 > | Egyes szám ára — » 7 » § & VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák : d. e. 9—11-101 <*. «• 3—5-ig. Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház. hová a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások is küldendők. —= TELEFON 59. SZÁM. ==— Egjes számuk kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papirkereskedésében, a WallÜScU- és líail»ll-féle dohánytőzsdékben. Hirdetések csak a kiadóhivatalban vétetnek fel. Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári bélyegilleték fizetendő. Nyilttér ára soronkint 20 kr, Őszinte hang a néppártról. Esztergom, október 24. A szabadelvüpárt jelöltjének asztalán olvastuk az alábbi levelet s bár talán vétünk az indiskréció ellen, meg nem tudjuk állani, hogy ne reprodukáljuk azt. Mert őszinte örömünkre s vigasztalásunkra is szolgál, hogy a politikai hullámok, amelyek az alábbi napokban annyi szennyet és iszapot kavartak fel városunkban, néhány értékes gyöngyszemet is vetettek partra. Ilyen volt Pór Antal kanonok megnyilatkozása s ilyen Havasi Imre ügyvédnek, városunk ez érdemekben megőszült, nagytekintélyű, elvtárs és ellenfél által egyaránt tisztelt polgárának levele is, amelynek olvasása bizonyára kiváló gyönyörűségére fog szolgálni minden elfogulatlanul, hazafiasán gondolkozó férfinak. Ez az érdekes és minden megszívlelésre méltó levél körülbelül következőképpen hangzik : Tekintetes dr. Fóldváry István urnák, a szabadelvüpárt képviselőjelöltjének Esztergomban. tz „Esztergom és Vidéke" tárcája, Eső. A thermométer oly szeszélyes, Mint egy kaczér, szép, ifjú nő, Szépet mutat s zordon haraggal Zuhog nyakunkba az eső, Egy vízözön borit be minket, Az utca tengerré dagad . . . Ilyenkor látni Esztergomban A legcsinosabb lábakat, Az ám, a legszebb lábakat. Kétségtelen, nagyon előnyös, Ha az idő is kedvező. De ki tagadná, hogy az eső Szintén hatalmas tényező? Lendül a társaságos élet, Mikor a viz mohón szakad . . . Ilyenkor látni Esztergomban A legcsinosabb lábakat, Az ám, a legszebb lábakat. Ilyenkor szép csak itt az élet, Es záporeső kell nekünk. Akik a sáros kövezeten Kíváncsi kedvvel hemzsegünk. Nem érdekel a zaj, a lárma, A sok zászló és kirakat . . . Ilyenkor látni Esztergomban A legcsinosabb lábakat, Az ám, a legszebb lábakat. Ma vettem f. hó 12-ről kelt kisérvénye kapcsában, a f. hó 11-én a Széchényi-téren elmondott programmbeszédét, melynek szíves megküldéseért fogadja kérem meleg köszönetem nyilvánítását. Alkalomszerűnek tartom annak jelzését: hogy bár az utóbbi négy képviselőválasztás alkalmával — a választási törvény hiányaira alapított elvemnél fogva — a szavazástól tartózkodtam; tekintettel arra, hogy egy uj párt alakult, mely zászlójára célját ugyan ki nem irja, titokban azonban a reakciót szolgálja, s ily irányú működése mellett bármely egyéb, de legkevésbbé illeti meg a > Néppárt* címe ; — és tekintettel arra, hogy e párt céljainak bevallott része is szeretett hazánkra vészthozó ; — ily körülmények közt elutasithatatlan hazafiúi kötelességemnek tartom, az előttem akadályt képezett elvtől ez alkalommal eltekintve, a szavazási jog gyakorlását. A legközelebb feloszlatott országgyűlés szabadelvű többségének kezdeményezése folytán és Az esztergomi szép leányok, Az esztergomi angyalok, Ők is nagyon tudják, mit mi S mennek a záporban — gyalogKarcsú bokájuk ki-kilátszik, Nyomukban szerelem fakad — Ilyenkor látni Esztergomban A legcsinosabb lábakat. Az ám, a legszebb lábakat. Esztergomi. J6L leá^ykire, — Az »Esztergom és Vidéke« tárcája. — — Bourget Pál. — Martolle Henrik a kis házikó rácsos kapuja elé ért, mely pár hónap óta olyan kedves és drága lett előtte. Szive hevesen kezdett dobogni. Idegesen markolta finom sétabotjának ezüst fogantyúját. Kezét lobogó nyakkendőjéhez emelte s helyreigazította a csokrát. Cipőit fényteleneknek találta és szidta magában a cselédet, aki olyan rosszul tisztitotta ki. De alig húzta meg a csöngetyüt s nyilt fel előtte a sarkaiban csikorgó ajtó, az előlépcsőn, mely a házba vezetett, egy fiatal leány lőn látható. Martolle Henrik szive még hevesebben dobogott e pillanatban. A fiatal leány a tavaszi nap enyelgő sugarai alatt gyorsan haladt végig a fanehéz küzdelmei árán több üdvös törvény alkottatván, ezek közt megalkottattak az egyházpolitikai törvények is, dacára annak, hogy ezek megbuktatása céljából a főrendek házában a »néppárt* vezetői osztrák főúri és magyar indigena-családok tagjainak szavazatát is igénybe vették5 — tehát oly idegen főurakkal is szövetkeztek, kikre nézve Magyarország érdekei idegenek. Pedig köztudomású, hogy az egyházpolitikai törvények amellett, hogy minden vallásfelekezet hitágazatait érintetlenül hagyva, senkit vallása szabad gyakorlásában nem háborítanak; — és hogy a külömböző hitvallások egyházi kezelői, a születési, házassági és halálozási eseteket nyilvántartó anyakönyveket az állam megbízásából állami tisztek minőségében vezették, — ama törvények az államnak azon jogát juttatják érvényre és valósítják meg, melynél fogva a körülmények külömböző alakulásához képest az anyakönyvek vezetésének módozata és tényezőinek megválasztása érdemében az állam a kor szükségsorban az ifjú elébe. Szőke, rózsás arcú leányka volt. Szemeiben az ifjúság égkék boldogsága fénylett és ajkain a tavasz nyiladozott. Szive pedig még élénkebb izgatottságban dobogott, mint a fiatal emberé . . . Halványpiros, fehér és sötétpiros rózsák hajladoztak a fasor hosszában, hogy mintegy jobban lássák az elhaladót. Ibolyák árasztották illatukat elbájolva a bokrok alatt és a gyönge nefelejts a fűben arany koronát viselt. Egy gesztenyefa ágai közt, mely szerte szórta hófehér virágait, vidáman csicsergett egy fürge madár. Martolle Henrik hévvel megszorította Fleuret Lucile kezét. A szokásos módon üdvözölték egymást, konvencionális szavak mögé rejtvén izgatottságukat. Fiatal kisérőnőjét követve s sziva az édes illatot, mely ruhájából kiáradt, érte el az ifjú a lépcsőt, melyet repkény födött, majd az előcsarnokot és a kis szobát az ő szelid árnyával a lezárt redőnyök mögött, mely ebédlő s egyszersmind szalon is volt. A lépcsőn megfogta a leányka kezét, tekintetök egy pillanatra egymásba mélyedt és kölcsönösen egymás nevét rebegték : — Lucile! — Henrik ! A fiatal ember aztán a szobába lépett, léteinek megfelelőleg időnkint függetlenül rendelkezik. Eltekintve a külömböző vallásfelekezetek által vezetett anyakönyvek hiányaitól, az anyakönyvek egységes állami vezetését a hazánkban létező számos külömböző nemzetiségeknek nem ritkán államellenes érdekeik ellensúlyozása és az egységes állam felépítésének továbbra nem halasztható feladata és ennek megvalósítása nemcsak indokolták, hanem sürgetőleg és parancsolólag követelték. Es habár az egyházpolitikai törvények az egységes magyar állam megalkotásának jelentékeny eszközét képezik, mindamellett a »néppárt* ezen törvények revízióját tűzte ki magának cél gyanánt, mert neki nem kell szabad, egységes, erős Magyarország, hanem kell külömböző nemzetiségekre és vallásfelekezetekre széttagolt gyönge Magyarország, mely ne feszélyezze a kényuralmat. A >nemzeti-párt* szövetkezett azon >néppárt«-tal, amelynek céljai fönnebb néhány szóval vázolvák ; — ezen szövetség támogaüdvözölve meghajtotta magát az anya, özvegy Fleuretné előtt s tiszteletteljes szavakat intézett hozzá. Fleuretné asszony, ámbár években még fiatal, már éltes nőnek nézett ki. A bu, a gondok, az élet viharai eltörölhetetlen nyomokat hagytak az arcán. A fiatal vendég megérkezése azonban kellemesen látszott őt érinteni s élénk megelégedéssel eltölteni. Helyet foglaltak a zsöllyékben s megindult a beszélgetés, kezdetben, mint mindig, az időről, a virágokról és más hasonló dolgokról. Henrik tekintete időről ídöre Lucilere irányult, és az anya a szerelem e néma szavai fölött az öröm kimondhatatlan érzetével telt el. Almainak megvalósulása volt ez. Kedves gyermekének boldogsága, fájdalomtelt s fáradt életének virágdiszes megkoronázása; nyugalmának biztosítását, derültebb jövőt, a nyugtalanító felhők elvonulását az égről jelentette ez rá nézve. Mint mindig, a hányszor csak látogatóba jött, kérte Henrik a fiatal leányt, hegedüljön egy kissé. Valóságos művészettel játszott; boldogabb napokban tanulta és később egészen egyedül tökéletesítette benne magát. Hószín gömbölyű s könyökig szabad karjai ép oly elbájolok voltak, mint tejfehér nyaka, melyre hajának arany szálai kéjtől remegve simultak. Lapunk mai száma 6 oldalra terjeá.