Esztergom és Vidéke, 1896

1896-10-11 / 82.szám

dag városok, amelyek nem kérnek, nem várnak a kormánytól semmit, de Esztergomnak, ahol az általános szegénység egyre terjed, ahol a nép megélhetése napról-napra nehezebbé válik, s ahol a nép a termő talaj csekélysége miatt maholnap vándorbotot foghat a kezébe, bizony nagy szüksége van támogató kezekre. A mult immár meg nem változtatható, de a jövő még a mienk. Ne szalaszszuk el újra a kínálkozó alkalmat, hogy a jövő boldogulást magunk számára biztosithassuk s legyünk egytől-egyig ott abban a táborban, amely e boldogulást óhajtja s tömörüljünk lelkesülten, kitartással e tábor jelöltje mellett. Éljen dr. Földváry István ! A. Az esztergomi szabadelvíipárt. Esztergom, október 10. Mikor öt évvel ezelőtt Esztergom városának szabadelvű gondolkozásu polgárai összejöttek, programmul elfogadva az országos szabadelvűpárt programmját, kimondották, hogy bizalmukkal és szavazataikkal csak azt és addig támogatják, a ki képviselői működésében ezen programm politikai, erkölcsi és gazdasági elveit és terveit vallja, fentartja, követi. Ezt kimondva, az esztergomi párt a legszabadelvübb alapon alakult meg, mert programmja az állam pénzügyi egyensúlyának helyreállitásán, mint főczélon kivül a nemzet gazdasági fejlődését és politikai megerősödését törvényül állította föl. A pénzügyi téren elért eredmények mérlegét bemutatja az a 26 millió frt fölösleg, a melylyel az 1895. év háztartási számadása lezárult. A szabadelvüpárt kebeléből kikerült kormányok megteremtették a magyar kereskedelmet, tekintélyt szereztek a külföld előtt is a magyar iparnak, tekintélyt, becsülést és Ha példának okáért olyan nő bűnének megítélése került szóba, a ki nem érte be a csókok emlékével, olyankor a korinthusi és rhodopei nagyhírű Laisnak, no meg azután a Parisban ünnepelt Blanche d' Antigny-nak kellett elmondania véleményét a szóban forgó esetről. Avagy ha arról volt szó, vájjon bebocsáttassék-e a paradicsomba az olyan költő, a ki talán túlságos hévvel énekelte meg a pásztorleánykák s a szép couritsane-ok üde természetét, oda állították a bűnöst Theokritos, vagy Moschos, vagy épen az isteni Amarou elé, a kinek ajkán és hajában a sok asszony hajáról olyan édes illat maradt meg, hogy azt kérdezte mindenki, ha ablaka előtt elhaladt: — Micsoda ! hát megjött már a tavasz? Az ítélkezésnek ez a módja, hogy a magukhoz hasonlók szabták ki a bűnösre a büntetést, a legszebb eredménynyel járt. Igaz ugyan, hogy a bírák néha túlságos szigorúságra hajlottak, de az úristen sohse mulasztotta el, hogy az ülés napján leküldje a pokolba egyik gyöngédlelkü, ékesszóló angyalát, a kit azzal bizott meg, hogy az isteni irgalmat képviselje, ha a szigorú Ítéletek nagyon el találnak szaporodni. II. Ezúttal éppen Avinain, Papavonie és a sápadt Lacenaire ült a törvény osztó asztalnál; arról volt szó ugyanis, hogy egy férfit, meg egy nőt hallgassanak ki elismertetést a magyar államnak. Törvényei, miket 1887. év óta kotott, mindmegannyi fundamentumrészletei a magyar állam megerősödésének. Mezőgazdasági téren a szabadelvű párt a gazdaközönség helyzetének javításán fáradozott. Törvényeket alkotott, kedvezményeket kieszközölt, azon célból, hogy különösen a kisgazdák helyzetén segítsen és az elemi csapások súlyát enyhítse. A kormány a mult évben összegyűjtötte azokat az adatokat, a melyek a magyar mezőgazdasági helyzet hü igaz képét megadhatják, ezen lépésével tehát közvetlenül magukhoz az érdekeltekhez fordult és a feltett kérdésekre adott válasz utján úgyszólván kivétel nélkül minden egyes mezőgazdát megkérdezett. A válaszokból most készíti a földmivelési kormány nagyszabású javaslatait, a melyek nem ideig-óráig tartó segélyt nyújtanak, hanem a magyar mezőgazdasági viszonyok állandó jellegű javítását, a gazdaközönség sorsának jobbra fordulását és megélhetésének biztosítását kívánja a szabadelvüpárt támogatásával elérni. E nagy feladat sikeres véghezvitelében számit a szabadelvüpárt a magyar gazdaközönség osztatlan támogatására. Esztergom város és Esztergommegye gazdaközönsége a multak tapasztalataiból arról meggyőződhetett, hogy e párt programmja hus és vér, élő szervezetben egészséges mag, tervei meggondolt termékei a magyar nemzeti gazdasági viszonyok való adatainak és a mint szivós kitartásu munkássággal diadalra vezette a kereskedelem és ipar terén programmját, szintúgy nem enged szép és hazafias programmjából jottányit sem a mezőgazdasági érdekek harcában. E harchoz hívja fegyvertársul a szabadelvüpárt Esztergom város és Esztergomvármegye gazdaközönségét. Aki akarja a mezőgazdasági érdekek megvédelmezését, viszonyai orvoslását, a megélhetés biztosítását, az zászlója alá sorakozik. Censor. s ítéljenek gyehenára, a kik retenettes gyilkosságot követtek el. A vádlottakat elővezették. Ámbár valójában nem volt rajtuk semmi hajdani ábrázatukból, azért mégis megtartották látszólag a földön viselt alakjukat. De soha kínosabb látvány, mint ez a két terem'tés ! Vének, nagyon vének voltak ; piszkos, ősz hajuktól, piros bibircsót bimbózó orruktól, lefityegő ajkuktól még az alvilág törvényszéke is elrémült, pedig az már ugyancsak megszokhatta a csúnyát; aztán meg elől is, hátul is, púposak voltak, sántítottak, a férfi bal szemére, a nő jobb szemére vak volt. Azt ugyan mindenki kitalálta, hogy már ifjú korukban is alaposan csúnyák lehettek. És hát mivel vádolták őket ? — Azzal, hogy agyonvertek, legyilkoltak, megfojtottak egy bérlőt az uton. Azután pedig olyan vad dühhel vetették magukat a holttestre, mint a veszett vadállat; talán még még puszta foggal is marcangolták áldozatukat ! A két csúnya vénség megvallotta bűnét. Aztán alázatosan, remegve jelezték, hogy volna még valami mondani valójuk a védelmükre. — Ugyan minek ? — kérdezte Avinain. — Micsoda mentséget is tudnának felhozni ? — mondta Papavonie. A főszékesegyházi kórus. Esztergom, október 10. A főszékesegyház kórusán mindenesetre nagy bajoknak kell lenni, amit elég- világosan illusztrál az az egyetlen körülmény is, hogy az összes helyi lapok — az esztergomi zsurnalisztikában még eddig páratlan egyértelműséggel — kisebb-nagyobb cikkekben foglalkoztak annak mizériáival s a szomorú dekadencia rögtönös megváltoztatásának szükségességével. Legújabban a kórus-kérdés újra aktuálissá vált, amennyiben Takács Imre szabadságolt karmester ur már egyszer visszavont lemondását újból benyújtotta s amennyire a karmester ur egészségi állapotát ismerjük, neki a lemondással járó teljes nyugalomra csakugyan égető szüksége van. Hogy a télen mégis elállt lemondási szándékától, az is csak a kar egyes tagjai között ujabban sajnálatos módon elterjedt súrlódásoknak, intrikáknak, visszavonásnak volt következménye. Az »Esztergom és Vidéke* már több izben foglalkozott a karmesterkérdéssel és én teljesen osztozom Őrszem nézetében, aki az egri székesegyház országoshirü, zseniális karmesterében : Lányi Ernőben véli boldogult Seylerünk legméltóbb utódját megtalálhatni. S azt hiszem, a méltóságos főkáptalan is erre az álláspontra fog helyezkedni, ha figyelmesen áttanulmányozza azt a memorandumot, amelyet Lányi Ernő annak idején beadott s amely a kórus reorganizációjával bőségesen foglalkozik. Részemről ezúttal csak két megjegyzést akarok tenni. Az uj aera beköszöntével feltétlenül szükségesnek tartom a bazilika mise-zenéje irányának alapos megváltoztatását. Fel kell hagyni az operett-betétek kultiválásával, a hopsz-polkás muzsikával, mely semmiesetre sem járul hozzá az ünnepi hangulat emeléséhez s már csak a kisebb olasz templomokban türetik meg, s ott — Az esettel tisztában vagyunk ! — szólt Lacenaire. De az Urnák angyala, irgalmasság küldöttje kiterjeszté kezét: — Azt hiszem, meg kell őket hallgatnunk. III. Az öreg ember kezdte meg a beszédet. — A hogy először megláttuk egymást — a Magda, meg én — van annak már hetven esztendeje, április havában, reggel volt — éppen ugy álltunk ott, mintha megvakultunk volna: mert olyan szép leány volt ő, oszt olyan szép fiu voltam én ! A gyülekezeten végig futott a bámulat és nagy kedve kerekedett mindenkinek a nevetésre, mert hiszen világos volt, hogy a két nyomorult még ifjú korában is maga volt a megtestesült rútság és iszonyat. De az angyal felszólalt: — Csend legyen ! Hallgassátok ! Az agg ember folytatta : — Nem én, sose láttam én rózsát, amely olyan friss lett volna, mint a szája, de még olyan kék szint se, amely a szemére hasonlított volna; ő meg sokszor elmondta azóta, hogy a mikor engem nézett, azt hitte, különb vagyok mindenkinél, szebb vagyok, mint akárki emberfia ! Visszamentük a faluba, aztán egy hónap multán megesküdtünk. Már azt lehetetlen elmondani, milyen boldogan is csak a nép temperamentuma, amely megkívánja, mentheti. Vissza kell térni az igazi egyházi zeneszerzők komoly, tartalmas, bár kevésbé fülbemászó munkáihoz, úgy ahogy Parisban, a bűnös Parisban is visszatértek, amelynek érseke kegyetlenül indexre tűzött miden világias jellegű zenedarabot, sőt még a női szólókat is betiltotta. A másik megjegyzésem a sopranszóló énekesnőre vonatkozik. A karmester-kérdés után ez a kérdés követeli a legsürgősebb megoldást. Mert ha igaz, amit egyik laptársunk legutóbb irt, hogy a basszista éneke rontja meg az egész kart, még sokkal jobban elmondható ez a sopran-solistáról, akit hallva, bizony a párizsi templomok rendszabályait kívánja meg itt is a közönség. Igenis, égető szükség van egy szoprán énekesnőre, aki természetes taktusérzékkel, kiegyenlítette, erős hangregiszterrel bírjon s hozzá tudjon járulni a kar régi magas nívója vágyva-vágyott visszaszerzéséhez. Ameddig pedig nem lesz más szoprán-énekesnő, a szopránszólókat egyszerűen törülni kell. Mivel a kórus reorganizációjának a legközelebbi jövőben kell megtörténni, alkalomszerűnek tartottam ezek elmondását A felső C. Megye és város. O Az őszi hivatalvizsgálatok a főispán elnöklete alatt már befejeződtek. Csütörtökön a megyei, pénteken a városi, ma a muzslai szolgabirósági hivatalokat tekintette mep- a bizottság: s általánosságban mindenütt kellő rendet tapasztalt. O Az építészeti bizottságnak tegnap délután ülése volt, amelyen két kisebb toldaléképitkezésre adtak engedélyt. O A szeméthordás rendezése. Az utcai szeméthordás rendezése céljából a városi tanács elrendelte, hogy két alkalmas kézi talyiga szereztessék be. . . Sic itur ad astra ! O Uj városi erdőőr. Kis-sz'őlgyémi Ismác városi erdőőrré neveztetett ki. éltünk. Ha csak rá is gondoltunk arra, hogy egymásé vagyunk s azok is maradunk mindig, már attól is olyan boldogok voltunk, hogy szinte olyan jól esett, ha csak rá is gondoltunk a csókra, mint ha igazában megcsókoltuk egymást. — Tudtuk jól, hogy a boldogságunkat irigylik ! Viskónk köré gyűltek, oszt onnan nevettek minket, kővel hajigáltak az ablakunkat ; ha meg vásárnapon a templomba mentünk, hallottuk, hogyan csúfoltak a hátunk mögött. De hát bántuk is mi az emberek gonoszságát! Az aszszony azt mondta: — Dühösek, mert hogy elmentem feleségül a legszebb fiúhoz az országban! Én meg azt mondtam : — Haragusznak, mivel hogy elvettem feleségül a világ legszebb leányát, És megálltunk a fák alatt, hogy megöleljük egymást. Lacenaire közbeszólott: — Ez mind nem tartozik a dologra. Az angyal is megszólalt: — Hagyjuk csak ! IV, A vén ember folytatta : — A legfurább az volt, hogy a napok egyre multak és mi mégis megmaradtunk fiatalnak, szépnek, A többi ember megvénült. Szépek voltunk, mint a rózsa és frissek, akár a harmatos virág. Pedig amikor az ujjamon számolgattam, csakugyan láttam, hogy már nem vagyunk