Esztergom és Vidéke, 1896

1896-09-17 / 75.szám

csakugyan egész ember szükséges. A vágóhíd ügyét, amelyet már emlegetni is restéi az esztergomi polgár, a gimnázium ügyét, amely már régen le kerülhetett volna a napirendről, a közkórházét, amelyben a bűnös hallgatás immár szándékosnak látszik, a Lőrinc-utca-ügyét, amelynek elhanyagolása évenkint ezreibe kerül a városnak. Stb. stb. Legyen mindenben határozott véleménye, erős akarata, legyenek szilárd elvei s ne legyen polgármesteri pályája, szomorú másolata eddigi politikai szereplésének. Ne az legyen a fő törekvése, hogy mindenkit kielégítsen, mindenkinek kellemes dolgokat mondjon ; tudja megmondani nyíltan, szembe a kellemetleneket is ! Ne tartsa ellenségének azt, aki igazságos őszinte kritikát mond neki, tanulja meg kiválasztani, megbecsülni az embreit s ne higyje, hogy azok a titkos tanácsosok, akik egész nap az ő szobájában lebzselnek, s örökösen hízelkednek, hogy azok az ő legjobb akarói. Csak önmaguknak jóakarói azok ! Kergesse ki a városháza zöld asztala mellől a szerencsétlen pártpolitikát, amely minden nemes törekvést, jó szándékot megront s megakaszt minden üdvös mozgalmat, kiűz a városházáról becsületes, munkás elemeket és becsempész oda használhatatlan heréket, akik csak az intrikára és a diszonancia növelésére kvalifikáltak. Egyszóval mindenekelőtt legyen férfi, tanulja meg a legszükségesebb férfi-tulajdonságot: a nyíltságot, iparkodjék magának tekintélyt, becsülést szerezni, ezek az első kellékek arra nézve, hogy a busásan előlegezett, de már elfogyasztott bizalomból újra egy kis tőkét gyűjtsön magának. Mi egyelőre nem tehetünk egyebet, minthogy várakozunk. Nyomott hangulatban, kevés reménységgel, s éppen ezért annál nagyobb lesz az örömünk, ha módunkban leend e helyen Maiina Lajosnak hozannát is zenghetni . . . A—n. Apponyi Esztergomban. — Alkalmi tudósítónktól. — Esztergom, szeptember 16. A nemzeti párt vezére hétfőn néhány órát városunkban töltött. Ipolyságról ugyanis a déli vonattal érkezett meg s mivel csak a félnégy órai vonattal szándékozott tovább menni, bejött a városba, hogy meglátogassa pártjának egyik tagját : Frey Ferencz országgyűlési képviselőt. Freyt már előtte való napon Ipolyságon értesitette a szándékáról s igy a képviselőnek módjában volt az esztergomi ellenzék tekintélyesebb elemeit a pártvezér tiszteletére lakására összehivni. A zártkörű ebédnek és fekete kávés vizitnek politikai háttere nem volt, amint azt az ebéd és fekete kávé fogyasztói hangsúlyozzák. Apponyi rövid toasztjában kijelentette, hogy látogatása tisztán udvariassági tény, s azért tehát politikai emuniácziókat nemis óhajt tenni. Utalt különben ipolysági beszédére, melyben elveit hiven körülirta. Az egyházpolitikai törvények revizióját nem óhajtja, de pártkérdést nem csinál abból. Az egyházpolitikát pártjában nyilt kérdésnek hagyja. (Tudósítónk különben biztos forrásból értesült, hogy pl. Frey Ferencz a revíziónak hive, a mennyiben a szükségbeli polgári házasság meggyőződésének jobban megfelel.) Apponyi végül Freyt továbbra is a választók bizalmába ajánlotta. Szabó Szilveszter bencés tanár és Palkovich Károly a nemzeti párt esztergomi elnöke Apponyit köszöntötték fel. Szabó élénk fantáziával Apponyi és Deák Ferenc között vont párhuzamot. Egyik sem került kormányra, de azért mindkettőnek sokat köszönhet a magyar nemzet. A6o tagú társaságban jelenvolt akath. papság néhány képviselője is. Azt hiszszük, Apponyinak az egyházpolitikát illetőleg tett nyilatkozatai nem valami nagyon hatották meg őket. Három óra felé a pártvezér megköszönve a házigazda vendégszeretetét és a jelenvolt választópolgárok ovációit, kihajtatott a váci indóházhoz. A vendégek nagy része mintegy io kocsival kikísérte Apponyit Nánára, a honnét x

/j 4 órakor a gyorsvonattal Pozsonyba, illetőleg Eberhardra utazott. szüksége, csak belenyúl az adózók zsebébe, hiszen futja a pótadóból. Ugyanígy vagyunk a város tulajdonát képező kályhákkal. Azok számba nem vétetnek, ha ma valakinek eszébe jut, hogy a vaskályhát ki kel dobni, s helyébe cserép kell, kidobják a vasat, az elkallódik, s ha holnap valahova vaskályha kell, mennek a vasároshoz. Ott van egy példa a cSas kaszárnyában > két vaskályhát dobtak ki még a nyáron, köztük egy vadonat ujat, s mindkettő ott hevert hónapokig az esőn szanaszéjjel darabokban, mig végre a rozsdamarta vasak szánalomból a folyosóra kerültek, s ott eszi a rozsda, s őrzi az Isten. De láttunk mi már a városháza udvarán is az idő viszontagságainak kitett, s lassan elkalódott s összetörött ingókat, melyekre senki sem gondolt. Ezen — a sok közül — elősorolt példák azt hisszük eléggé indokolják felszóllalásunkat, azt, hogy a város összes tárgyai, még ha időlegesen jelleget változtatnak is, el is vesztik önállóságukat, mind, egytől-egyig leltárba vétessenek, számontartassanak avégből, hogy megváltozván időleges jellegük, az elkallódástól a város javára megmentessenek. A leltár e hiányossága azt hiszszük megérdemli, hogy illetékes helyen foglalkozzanak vele, s a hiányt mihamarabb egy pótleltár felvételével pótolják, miáltal nemcsak a város vagyona lesz az elkallódástól megmentve, hanem főleg az a czél lesz elérve, hogy szükség esetén nem fog kelleni a város zsebébe nyúlni, mert ott lesz a számontartott s igy megőrzött ingó vagyon. Aliquis. három férj közül egy, a ki olyan legyen, a milyennek te akarod ! — Ugyan keresztanyácska! háromszor ? és a királykisasszony mélységesen elpirult, mikor ezt kimondotta. — No, no, nem egyszerre ám ? Gondoskodnod kell majd róla, hogy tisztességes időközben kövessék egymást az esküvők. Aztán meg azért, hogy annyiszor szabad férjhez menned, nem parancsolja azt rád senki sem ; bízvást meg állapodhatsz annál a férjnél, a melyik leginkább megfelel. Háromszor megkísérelheted a dolgot; azért hoztam el ezt a három ládát is ; az elsőben, ebben az ezüstösben, egy csipkés fehér selyemruha van, ezt veszed magadra az első esküvődre ; a másodikba, ebbe az aranyosba, olyan ruhát tettem, a milyeken, mintha a napnak és a csilagoknak fénye ragyogna, ezzel a második uradnak szemét kell elkápráztatnod;a harmadik ruhát, a legszebbiket meg ebbe a harmadik ládába, ebbe a drágakövesbe zártam. n Röviddel ezután a golcondai császár fia kopogtatott be Mataquin udvarára, hogy megkérje leányának kezét, mert a királykisasszony szépségének hire már az egész világon elterjedt. Soha senki, de Maiina Lajos. Esztergom, szeptember 13. Maiina Lajos, felsőbb helyről hozzáintézett hivatalos felhívásra, mint legutóbbi számunkban már jeleztük, végre határozott s lemondott a takarékpénztári ügyészségről. Igy ha valami non putarem nem következik be, egy lustrumon át minden valószínűség szerint ő lesz Esztergom városának polgármestere. Nem mondhatjuk, hogy nagy örömmel nyugodnánk meg e változhatatlan tényben, bár valami eredménynek tartjuk már azt is, hogy a hónapokig tartó s a városra mindenesetre nagyon káros bizonytalan állapot megszűnt. Nagyon vérmes reményeket nem táplálhatunk a jövőt illetőleg, mert Maiina Lajos eddigi polgármesteri működése nem ad biztosítékot arra nézve, hogy a Maiina — aerával megkezdődött volna elhagyatott, szegény városunk boldogabb korszaka s csak azzal próbáljuk vigasztalni magunkat, hogy eddig talán azért nem tudott többet produkálni a polgármester ur, mert habozott, mindég csak habozott s e habozás vette igénybe legtöbb idejét. Malína Lajos mindenesetre ambicionálta a polgármesterséget, hiszen jelöltként szerepelt már a régebbi polgármester — krízisek alkalmával is és igy mindenesetre éreznie kellett, hogy van-e elég képessége a fontos és nagyszabású állás ellátására, számot kellett vetni magával az iránt, hogy Esztergomnak milyen nagy kárára lenne, ha nem tudna e város érdekében kellőképen működni. Most már azután hadd lássuk, ambíciója nem volt-e beteges ambíció s lelkiismeretesen vetett-e számot képességeivel, amikor mint első ember, költözködött be Bottyán János palotájába ! Mindenekelőtt a jövőben ne oda terjedjen a főtörekvése, hogy minél több ügydarab elintézésével dicsekedhessek el, mert hát sok módja van az elintézésnek s könnyű egy ügyira tot a nyilvántartásból ideiglenesen törültetni; a nagyszabású, fontos, égető kérdéseket vegye elő, amelyeket eddig gondosan rejtegetett az asztalfiókjában és amelyek elintézéséhez senki nem látott ennél e hercegnél ékesebb köntösüt! Selyemruháján, mely, mintha csillogó hóval lett volna beszórva, patyolyat mentéjén, a mely könnyű volt és rózsás, akár a hajnal fényében úszkáló felhő, igaz gyöngyől, rubinttóí, karbunkulustól ugy ragyogott a himzés, mintha lángoló virágból lett volna az egész. A királykisasssonyt elvakította a csillogás, hát örömest beleegyezett, hogy feleségül menjen Golconda császárjának öcscséhez. Előszedte az ezüstös ládából a csipkés, fehér köntöst és gyönyörűséggel készült vele az esküvőre. De hamarosan megtudta, hogy a szép ruha még nem minden. Mikor férje reggel pongyolában jelent meg, bizony csöppet se hasonlított ahhoz az ifjú herceghez, a kiről annyiszor álmodott. Hát a mélységesen édes, kék szem, hol volt még ? A királyleány lassan-lassan elkomorodott, egész napon át szobájába zárkózott, keservesen sirt a sarokban és anynyira elhidegült férje iránt, hogy valósággal kínjába került fájdalmat színlelnie, a mikor egyszer hirülhozták, hogy a golcondai császár öcscsét, aki nagy vadász volt, oroszlánok széttépték a hegyekben. III. Mikor a gyászidőből hat hónap letelt olyanformán gondolkozott, hogy semmi se kényszeríti őt az örökös özvegységre ; aztán meg érezte, hogy a szivébe belopódzott egy lovagnak a képe, aki csak kis ideje, hogy az udvaron tartózkodott s ez alatt a legvitézebb lovagokat is legyőzte a tornán. Nemcsak, hogy gyönyörű ruhát viselt, de arca is csupa üdeség volt, ajka pedig rózsás, mint a harmattól csillogó rózsa, A királyleány azt se tudta, hogy hová legyen örömében, mikor hirül hozták, hogy a lovag is abban fárad, hogy feleségül vegye. — Örömest beleegyezett az uj házasságba. Kivitte aranyos ládájából a nap- és csillagfényes köntöst s gyönyörűséggel készült vele az esküvőre. De bizony kevés időbe telt s az édes csókokon át is megérezte, hogy nem elég ám a szép ruha, meg az üde száj az olyan nagy igényű asszonyka boldogitására, mint a milyen ő volt. Nem, még az a férj sem volt az, aki édes álmában megjelent akkor; a szeme nem volt olyan szelíden kék, mint az áttetsző saphir! Nappal emésztette, éjjel szinte kétségbe ejtette a bánat: annyira boldogtalan volt, hogy csak nagy erőfeszítéssel titkolhatt el örömét, mikor azt hozták hirül, hogy a lovagot, aki nagy kalandor volt, egy gonosz varászló megölte elbűvölt erdejében. rv. Egy esztendő is elmúlt s a királyleánynak eszébe se jutott a házasság ; eléggé megszenvedett a két kísérlettel, nem csoda hát, hogy nem kerekedett kedve harmadszori kísérletezésre; belenyugodott, hogy sose talál az álombeli férjnek párjára s búskomorság szállta meg. De egyszer estem, mikor épen a királyi kert fasorában sétált, a szürkületben egy ifjút pilantott meg, aki menyországból szállott le. Mintha csillagsugárból lett volna a ruhája ; szája olyan volt, mint a rózsa, de az olyan rózsa, aminő a világon semmiféle kertben se nyilik ; és mikor egészen közel állott hozzá, kék szeméből olyan mélységes, olyan végtelen szelídség ragyogott ki, hogy azt hitte, a saphirszinü menny nyilt meg előtte. Ah! ez egyszer megtalálta azt a férjet, a kire vágyódott ! Előtte állt, két szemével látta álmának ragyogó alakját; és mikor megkérdezte tőla, olyan hangon, a mely lágyabban ömlött a mormoló patak fölött elsikoltó szellőnél is,