Esztergom és Vidéke, 1896

1896-09-03 / 71.szám

nak legdrágább és legbecsesebb műremeke. Ha pedig ezen templomlátogatás véletlenül oly ünnepre esett, midőn az impozáns külsőt a belső fény kiegészítve, ugyanott énekes szentmise tartatott, — akkor a látogatás értéke ez által is fokozódott, — mert a chorus megadta az ünnepi egyveleghez azt a hatást, ami a lélek templomában ilyenkor keletkezni szokott, mely az ember kedélyvilágát Istenhez emelni, áhítatra gerjeszteni van hivatva. A choruson működők egyöntetű szereplésében és a megválasztott énekszámok pontos előadásában csodás erő rejlik, mely egyaránt elbájolja a szivet s a lélek fájdalmát ilyenkor feledteti. Talán ez adta meg a lökést arra, hogy a székesegyházi központok oly ének- és zenekarral bírjanak, melyek az előbb érintett érzület felelevenítését szolgálják. Esztergom főszékesegyháza Szeyler karnagy vezetése alatti időben a fentebbi célt teljes mértékben szolgálta, mert a karba tartozó erőket nemcsak megválogatta, felfogadta, hanem ami fő, kiskoruktól fogva ahhoz nevelte is őket. Gimnáziumunk, reáliskolánk és tanítóképzőnk volt és jelenlegi tanulói tanúskodjatok arról, hogy hányan találkoznak köztetek, akik a székesegyházi zenekar számára zenei oktatást nyertetek, sőt fizetést is élveztetek azon közreműködésért, melyet vasár- és ünnepnapokon a bazilikában végeztetek ?! Ilyen tanúskodó ügyfelet ma hiába keresünk, mert meghalt a buzgó tevékenységű Szeylerünk, aki nem volt tágabb értelemben a mienk, mert zenei műveinek hire a külföldön is elterjedt, ahol alkotásaiban ma gatást nyerjenek tőle, azok halmozták el csak igazában becses ajándékkal. A király leánya is meghallotta a csodálatos muzsikusnak a hiret; megparancsolta, hogy hivják meg az udvarhoz. Nem hitte a dolgot^ csalástól tartott: nem tartotta lehetségesnek, hogy megfeleljen hírnevének. De négyszeri kísérlet után annyira elragadta a gyönyörűség, hogy nagy szenvedélyesen megesküdött: — Sohase lesz más a férjem, mint az a kintornás ! Ez persze nem volt király uram Ínyére. Csak nem fogadhatja hatalmas uralkodó létére vejéül ezt a fickót, akinek se őse, de még apja se, anyja se — aztán koldulva jár az ország utján ! De a király egyszer csak búskomorságba esett és az orvosok kijelentetek hogy semmi sem gyógyíthatja meg, csak valami végtelenül bájos zene; hát bizony a zenélő csavargó segítségéhez kellett folyamodniok ; hármat csavarintott csak a kintorna forgatóján és az uralkodó olyan egészségessé lett, hogy egészségesebbé nem is lehetett volna. Ekkor a háladatosság legyőzte a gőgösséget: a hajdani koldus feleségül vette a királykisasszonyt. III. Es azt hiszik, hogy ezzel dicsőségének és szerencséjének tetőpontjára ért ? Lám, épen ebben csalódnak. Háborúba indult a hadsereg ; ő az első sorba állott s a kintorna olyan vad, szilaj harci nótára kezdett, hogy mindenkinek véleménye szerint, a győzelmet csak annak a csudálatos hősiességnek köszönhették, melyet a kintorna hangja gyújtott föl a szivekben. A sok nép erre háladatosságból a nagy birodalom császárjává választotta a muzsikust. Ilyen módon apósának is hübérurává lett . . . is dicsérik és áldják az ő emlékét. Még most is előttünk lebeg az ő képe, amint az ő élénk temperamentumával, bámulatos precizitással vezette a tekintélyes kart, egyik keze az orgona billentyűzetén a tömör akkordokat fogva, a másikkal pedig az ütemeket mérve. Minden zenei árnyalat iránt oly finom hallérzékkel birt, hogy a legcsekélyebb dissonancia sem kerülhette el figyelmét. Ilyen karmester szükségét érzi Esztergom, olyanét, aki a bazilika fényét és pompáját művészi sikereivel koronázta mindenkor, midőn mint dirigens az őt feltétlenül tisztelő és engedelmeskedő tetterős felei : a kar tagjai között megjelent. Imponált ő jóságával, nyájasságával, de legfőként tudásával, melyből két más karvezetőnek is kijutott volna. Amint tudjuk, két káptalani stallum vákál főszékesegyházi zenekarunk ellátására, s igy annak föntartása és ellátása a főkáptalan hatáskörébe tartozik. Szeyler utódja : Takács nem csekély ambícióval kivánt Szeyler nyomdokain haladni s nem vitatható el tőle az általa elért sikereknek bizonyos része, — habár szembeszökő volt, hogy a chorus jelentékenyen nélkülözi Szeylert, aki mindenoldalú tevékenységével, leginkább a próbák megtartásával a zenekar szereplését az ő kiválóságából veszitent nem engedte. — A kényelemszeretet sok tudásnak és haladásnak szegheti nyakát. Igy volt ez talán Takácsnál is, — aki Szeyler örökét — minden zenei talentuma dacára is, — ernyedni, pusztulni engedte. Hozzájárult bizonnyára ehhez Takácsnak régi betegsége, ami az ő netáni mulasztásait jelenÉs soha se volt uralkodás olyan dicsőséges, annyira boldog ; elég volt, hogy az uj császár egy dalt játszszék el a kintornán, hogy a legnyomorultabb jobbágyból is kiveszszen az elégedetlenség, hogy hire se maradjon a kétségbeesésnek, haragnak, zúgolódásnak. Az emberek belátták, hogy a korona, a jogar, az udvari emberekkel telt palota, csak hitvány jutalma a császár érdemeinek. Istenitették uralkodójukat; alabástromból, porphyrból, templomot emeltek tiszteletére s a templomban szünetlenül füstölgött a tömjén s szakadatlanul zümmögött a térdepelők imádsága. A falra, az oltárok fölé kintornát festettek! Soha ilyen dicsőséget! És ezen a sok diadalon felül még az a gyönyörűsége is megvolt, hogy esténkint pusztán a maga számára szólaltathatta meg a zenét, a melytől gyönyörűségében sirva fakadt... — Ah áh! — ásitotta Puck, — ugy rémlik, jó ideje már, hogy ebben a skatulyában szorongok: alaposan unatkozom ám. Kitekintett egy percre és midőn látta, hogy a méhek nem üldözik már, visszaszállt Athénbe, hogy íolytassa játékát Babvirággal és Pókhálóval az erdőszélen. IV Az egész város harsogó kacagásra fakadt. Mi! hát ez is zene ? Hisz ettől a nyikorgástól még a táncos medve is megvadulna. Ilyen muzsika se hasogatta még a fülüket. Kiállhatatlan volt. Nem is állotak ki! Kikergették az istent temp-^ lomából, a császárt palotájából, — Piha ! piha! ki innen ! takarodjál! — kiálltották reá. És a vihogó konyha-népség meghajszolta a szerencsétlent és serpenyőket hajigált utána. Az remélte, hogy a marquisnék s a tékenyen menti. Azonban Takácsot egy újdonsült zenekarbeli tag váltotta föl, aki őt helytelenül helyettesíti. Takácsnak néhány nap múlva lejár szabadságideje, de állapota nem nyújt biztató Ígéretet. Az ő megrongált egészségének helyreállítása hosszú időt igényel, miért is tartós szabadságolás helyett célszerűbb volna a nyugdíjazás, amit már korábban kérelmezett, — de egy közbejött incidens folytán visszavont. Ez pedig autentikus értesülésünk szerint abból keletkezett, mivel egy országos hirü zenei kapacitásunk: Lányi Ernő, egri székesegyházi karna

gYi a főkáptalanhoz közeledett oly célból, hogy Takács lemondása esetén állását elnyerhesse. Lányi Ernő, mint geniális zeneköltő ugy a világi, mint egyházi zeneirodalom terén 35 éves kora dacára oly jelentőségre emelkedett, hogy alkalmaztatása iránt nem kisebb emberek, mint Steiner és Samassa versenyeztek. Az ő kiválóságának és termékenységének legélénkebb elismerője a legutóbbi budapesti dalárszövetség zsűrije volt, ahol az ő dalszerzeményeit előadva babérkoszorúkkal tüntették ki, a vezetése alatti egri dalnokok pedig a legnagyobb elismerést vivták ki művészi értékű előadásaikkal. Mint egri tanitóképezdei zenetanár, szintén érdemeket szerzett, a mennyiben a keze alul kikerült növendékek a zenei ismeretből annyit sajátítanak el, hogy velők — a más képezdékből kikerültek — semmikép sem versenyezhetnek. Ha egy Lányi Ernője akadna Esztergomnak, akkor az esztergomi híres da^rda is feltámadna talán hagrófnők, a kik annak idején ájuldoztak az elragadtatástól legyezőjük mögött, szivesebben fogadják majd; de alig, hogy egyet-kettőt fordított a kintornán, ijedten kiáltozták : — Jaj ! jaj ! mi ez ? . . . Mintha az ország valamennyi macskáját erre a házra szabadították volna. Végre is a szolgák kirúgták az utcára ; persze előbb Összetépték drága ruháját s kilopták zsebéből a pénzt. Kétségbeesetten tért vissza a városba, a melyben hajdan garast, meg ezüstpénzt vQtettek neki, melyben a lánykák] álmélkodva gyűltek a kapuk lépcsőire, hogy hallhassák. Most alig, hogy rákezdett a játszásra, rémülten menekültek a parasztok, bedugta fölét mindenki; de bizony kővel, nem pénzzel hajigálták meg ! És ekkor tisztára látta, hogy vége már minden dicsőségnek, vége minden örömnek. Leroskadt az ut porába, rongyosan, kócosan, mint hajdani nyomoruságának idején : a halálon kivül egyébb reménysége sem maradt és sorsa annál szomorúbb volt, mert ha csavart a forgatón, a hangszer kellemetlen, nyikorgó hangot adott s ettől a hangtól szinte kétségbe esett! És mikor ezt a mesét elmondottam, a költőkre gondoltam, a szelid szavú és a fenséges hangú költőkre, a kiket sokáig hevit az ihlet, mert szerelem ég szivükben — s a dicső költőkre, a félistenekre, kik majdan egymagukban, meghalt ábrándjaikkal a feledés honában sorvadoznak s szivükből, enyhitő panasz se fakad — szivükből, abból a hasadozott, összetöpörödött, megtépett szivből, a melyből a szerelemmel együtt szállott ki a felséges dallam. Franciából: E- A. lottaiból és uj babérokat arathatna. Hisszük is, hogy az esztergomi főkáptalan nem fog habozni sokáig és a karnagyi polczra emeli Lányit, — a ki egy bő memorandumban és eddigi művei bemutatásával már a káptalanhoz bekopogtatott. Ez annál inkább kívánatos és sürgős, mivel a székesegyházi jelenlegi vezetése sehogysem elégíti ki az igényeket, most ott sem a tudás és készültség, sem a tapintat és beosztás nem imponál. A karvezető, mint idegen származású érzéketlen a magyar szellem iránt és a legjobb erőket mellőzi, hogy protegált gyengéket alkalmazhasson. Ily embert, ily karnagyot legfeljebb a szekund-hegedű játéknál szeretünk látni,nem pedig ott, ahol egy Szeyler ragadta el művészetével az ájtatoskodó hallgatóságot. Őrszem. Drezda. — Eredeti közlemény.— Irta : KÖRÖSSY LÁSZLÓ. — Augusztus. 20. A német nagy városok szeretnek egymás közt kiállításokkal vetélkedni, s ez a különben hasznos nagy verseny az idén érte el tetőpontját. Berlinben nagy iparkiállitás van, Nürnbergben műipar, Drezdában kéziipar Stuttgartban villamos, Kiéiben tengerészet, Insbruckban sport és egészség, Genfben nagy iparkiá.litás. A német birodalmi városok versengésének azonban külön háttere is van. Berlin ugyanis birodalmi kiállítás helyett lokális városi kiállítást rendezvén, a német nagy városok sorra megfelelnek erre, saját erejük és haladásuk bemutatásával. Lipcsében most épül a jövő esztendei kiállítás. De több német város is fölveszi jövő évre a harcot, a melyik az idei csatatérről elmaradt. Ilyen háttere van a szászországi kiállításnak is. Drezda azonban sokkal erősebb múzeumaiban, mint kiállítása területén. A Zwinger fölséges palotája és képtára talán mindjárt a firenzei Uffizi után sorolható. Királyi palotája a város szive. A nyolczszáz esztendő óta uralkodó dinasztiát valóságos családi szeretet veszi körül. A királyi ház tagjai együtt élnek és éreznek a néppel, mely vérré vált hűséggel ragaszkodik hozzájuk s óriási obeliszket emelt a királyi palota előtt annak örömére, hogy már nyolcz évszázad óta egymásé a nemzet és az uralkodó család. Az uj Drezda legnagyobb teremtő művésze, a lánglelkü Sempler, olyan remek renaisance palotákat épített az Elba partjain, hogy akármelyik világvárosnak díszére válhatnának —, A nagy épitőművész jó iskolát hagyott hátra s az utódok az ő választékos és tanult ízlésében szépítik tovább a folyton haladó szász fővárost. Drezdának festői környéke is van. A »Szász Svájc* panorámái szintén jóformán fejlesztik az izlést, ami nemcsak a város parkjain, de középületeiben is meglátszik. A »német Firenze* egyik legszebb jellemvonása az a műérzék, mely múltját és jelenét annyira megtermékenyiti. Még néhány esztendő előtt fogtak hozzá álladó kiállítási palotájuk megépítéséhez. A faragott kövekből emelt renaisance-palota olyan ékes, amilyen kevés van Európában. Nemcsak a mának rögtönözték, hanem a holnappal is számot vetettek, épen azért a palota valamivel nagyobb, mint a város kiállitható ipara és műipara.