Esztergom és Vidéke, 1896

1896-08-15 / 66.szám

teszi meg. Én azt tapasztaltam, hogy e sikos lépcsőkön legbiztosabban járnak azok, akiknek elviselt cipőiről szédelgés nélkül el nem mondható, hogy azok uraságoktól valók. E kis kitérés után legyen szabad röviden arról is szóllanom, amire a t. érdeklődők bizonyára kíváncsiak, t. i. hogy miféle tanulmányokat végez az az erdőtisztnek készülő ifjú az érettségi után még 5 évig. Bizonyára vannak, akik azt hiszik, hogy az akadémián 3 évig egyebet nem tesz, mint mulat, mert egy selmeci firmáról fel sem tételezik, hogy tanulni is tudjon. Aki igy gondolkozik, az igen nagy tévedésben van, mert képzelete legalább egy negyed századdal késett el a jelen kortól, amidőn már hiába keresi a gondtalanul mulatozó, híres firmákat. Eltűntek azok örökre ugy, hogy az erdész is csak hirből ismeri őket, de az akadémián árnyékukat sem találja fel. Iskolává lett a hírhedt akadémia s hallgatói iskolás-fiuk, akik örülnek, ha komoly elfoglaltságuk mellett jut annyi idejük, hogy víg nótákat dalolva, egy genzemarsot rögtönözhetnek az ideálok mulattatására, De hogy e bizonyára meglepő elfoglaltságnak okát adhassam, engedjék meg, hogy az akadémiának tantárgyairól is szóljak, ami legvilágosabban fogja tájékoztatni a kevésbbé szakértőt is. Az erdész akadémikus első éves korában hallgatja: 1. A felső menynyiségtant, 2. szerves és szervetlen vegytant, 3. ábrázoló mértant, 4. növény-bonctant, 5. természettant, 6. szerkesztési, szabadkézi- és térképrajzolást — hetenkint 38 előadási órán. Az előadásokon kivül készíteni kell egy rendszeres növény-gyűjteményt és igen sok, nehéz rajzot. Ezekkel bajlódik tehát a balek, — mert igy nevezik az első éves akadémikust. A másodéves már firma s ennek kötelező tantárgyai: 1. Erőműtan, 2. állattan, 3. erdészeti növénytan, 4. ásványtan, 5. építészettan, 6. földméréstan, 7. talaj- és klíma-tan, 8. erdőhasználattan, 9. erdőtenyésztéstan és 10. erdőbecsléstan. Az előadási órák száma ez évben hetenkint 30. Privátim készíteni kell a második évben egy rügy-gyüjteményt és igen sok rajzot. Ez a két első év a próba-idő, aki azokon szerencsésen átjut, az már erdész lesz, de e két év alatt rendesen elmarad a kezdőknek 50—60 százaléka. A harmadik év a legkönnyebb, s mintegy pihenés a két nehéz első után. Ez évnek kötelező tárgyai: 1. Nemzetgazd.- és pénzügytan, 2. irálytan, 3. állami számvitel, 4. mezőgazdaságtan, 5. egészségtan, 6. viz- és utépitészet, 7. erdészeti statisztika és irodalom, 8. erdészeti iparműtan, 9. erdőrendezéstan, 10. értékszámitás, 11. védelem, 12. gátak és gerebek szerkesztése, 13. vadászattan. Mindez sok gyakorlati órával van összekötve és ismét rajzokkal garnírozva. Tehát amint ezekből is láthatja az igen tisztelt olvasó, van akadémiánkon hallgatni való elég ; de a hallgatás végtére is nem okozna valami nagy gondot még a leggyengébb tehetségnek sem, azonban a mi kedves professzoraink kivétel nélkül mind nagyon kíváncsiak és ezen csúnya tulajdonságukból folyólag egész udvariasan közelebbi találkára is invitálják a hallgatóikat, még pedig teritett asztalukhoz; csakhogy amit ezen a zöldszinü teritéken tálalnak, attól az embernek minden körülmények között üres marad a a gyomra, sőt ha addig sohasem korgott, attól még korogni is megtanul ; én legalább minden vizsgám mellett étvágyat is találtam, mert hát tulajdonképen vizsgának nevezik azt a kedves találkozót, amidőn két kitanult professzor ellen kell egy hallgatónak küzdenie, ami az erdészeti akadémián ujabban olyan divatba jött, hogy a 3 éves cursus alatt minden hallgatónak legalább 40-szer kell a zöld-teritékes asztal mellett megjelenni s ha mind a 40szer ő kerül ki győztesen, akkor megkapja az obsitot a záradékolt index alakjában, ami egyszersmind belépti-jegyül szolgál a 12-ik lépcsőre. Ez az akadémiai életnek legmeghatóbb jelenete. Az utolsó előadási órára minden hallgató felölti az úgynevezett zWtf'ta-szalagot, melyre legkedvesebbje hímezte e szavakat: >Ballag már a vén diák tovább !« Kalapja mellé tölgylevelet tűz és édes-bús kedélylyel megy az utolsó diák-utra. Midőn a tanár befejezte búcsúszavát, a terem ajtaja előtt megszólal a hegedű siró hangján is az a sokatmondó »Ballag már a vén diák* búcsúzó; de ámbár lelkébe vésve bírja e dalt minden ifjú, most nincs erő ajkában, hogy azt visszaadja. Szorult szívvel és könyes szemekkel adja zálogul az utolsó baráti csókot, melylyel a viszontlátás édes reményét pecsétli meg — és megy tovább, a megkezdett vándorúton. Kövessük őt, s hogy ne késsem soká, kezébe adva a nyert beléptijegyet, kopogtatok helyette a 12-ik lépcsőnél. Tegyük fel, hogy megnyílik az ajtó s a végzett erdészakadémikus nagy büszkén belép. Itt mindenekelőtt megkeresztelik ő kelmét újból s ezen uj keresztségben nyeri a *praxi* nevet (esztergomi szólás szerint.) E nagy titulus magas hivatással jár s ember legyen, aki teljes megelégedésre állja meg benne a sarat. Megesik, hogy a praxinak olyan áldott főnöke akad, akinek van felesége, eladó leánya, gymnazista és óvodás fia és még irodája is. — O, szerencsés praxi, ki már e földön ismered meg a menyország örömeit! — Mondjam, ne mondjam, hogy ilyen kellemes főnök mellett mi mindenféle kütelessége akad egy jól nevelt praxinak ? Sok volna mindazt elmesélni kedves olvasóm, s az én tapasztalatlan, szerény képességem bizonyára cserben is hagyna, ha arra vállalkoznám. Ne háborgassuk tehát ezeket, hanem térjünk azokhoz, akik csupán a hivataloskodásnak terén található száraz örömöket élvezik a mostoha sorstól. Ezek a praxik dolgoznak az irodában, dolgoznak az erdőben és dolgoznak a hivatal után szobáikban. És ha ezen komoly munkában lelkiismeretesen jártak el, akkor az akadémia elvégzése után két év múlva mehetnek Pestre szerencsét próbálni a Kegyelmes úrnál, aki az erdéezeti diplomákat is árulja. Hanem ez a Kegyelmes ur valódi patyikus, nagyon drágán árul •, de most már rosszul is megy neki az üzlöt, nincs nagy keleté a cifra papírjának. Nem is csoda ; mikor már az emf'jbr végig kinlódta az akadémiát és ráadásul két évig praktizált, akkor még azt követeli a szent törvény, hogy a paciens ott a Kegyelmes ur szép szobájában 2 napig zárt ajtókon belül tormás virstli-koszt mellett rágja a tollszárat, míg az államvizsgái írásbeli négy fogós kérdését megfejti és ha ez is sikerült, akkor igy minden oldalról praeperálva végre beeresztik az extra kabinetbe, ahol mindenekelőtt négy nagy urat vesz észre, akik a bajuszaikat pödrik és nagyon komoly ábrázattal néznek ő reá; továbbá érdemes látványosság még itt egy zöld teritékes asztal, amely már ugyan megszokott dolog ekkor; van azonkívül sok mindenféle instrumentum, ami csak egy szellemi inquisitióhoz szükséges. Mert t. i. e találkával a szóbeli államvizsgára érkezett az erdész aspiráns s az a négy nagy úr bírálja meg az ő tudományát, még pedig olyan formán, hogy mindenik ad fel neki kérdéseket tetszés szerint bármely tantárgyból, avagy gyakorlati ismeretekből és a kérdésre nyert feleletet belátása szerint kalkulizálja. A vizsga végén ezen kalkulusok összegezésének szerencsés eredményéből születik meg aztán a kegyelmes urnák ama magas jószívűsége, melynek folytán a vizsgázott felsétálhat a 13. lépcsőre és onnan elemelheti tizenhárom éves fáradozásának, küzdelmeinek szerény jutalmául az erdészeti diplomát. Ez tehát az ut, melyen a szíves olvasót az erdész pályája mentén végig vezetni szerencsés voltam. A kalauz szerepét szakom iránt való kedves kötelességből vállaltam el, de — ha szabad mondanom — önérzetem is nyilatkozott e szavakban azok előtt, akik hol egy, hol más okból szívesen kicsinyelnek olyan érdemeket, amelyeket csupán a kezdet nehézségei rejtenek el a nagy világ szemei elől. Hazánkban az erdész ma úgyszólván ismeretlen ember, s ámbár óriási a tér, melyen hangyaszorgalommal végezi nehéz, lassú munkáját, de valamiut e parányi állatot csak akkor veszi észre a szemlélő, midőn óriási építményébe botlik, ugy lesz az erdészet is ; jön idő, midőn a szaknak alkotásai majd kimagaslanak a látóhatár terén, dicséretére az alkotó kezeknek s akkor bizonyára a szerény köntös alatt is szívesen ismerik fel azt az elrejtett érdemet, amely ma még csak ünnepi díszben élvezheti a rég megérdemlett elismerést. Királyfy Pál Esztergomban. Esztergom, augusztus 14. Tegnap délután hat óra tájban egy poros vándor haladt végig a Buda-utcán a vámtól a > Magyar Király t-ig. Érdekes, nyúlánk alak, tiroli loden-ingben, amerikai Buffalo-kalapban, fekete posztó rekordcipőkben. Az arca barna, napsütött, szeme kissé bágyadt, beesett, olyan alak, mintha valamelyik new-yorki rózsaszinü lap képmetszetéből vágták volna ki. A járókelők nem sok ügyet vetettek rá, pedig megérdemelte volna. Királyfy Pál volt, a nagy globtrotter, az amerikai újságíró, de hazánk szülötte, aki tizennégy évvel ezelőtt, tizennégy éves korában került ki Chicagóba, volt színész, énekes, majd előkelő humorista s aki tizennégy év után gyalog hasította át Észak-Amerikát és fél Európát, hogy milléniumi kiállításunkat, jubiláló hazáját megtekintse. Május 16-án indult útnak Chicagóból, ahol egy sport-egyesületben fogadott, hogy kilencven nap alatt per pedes megteszi a rengeteg utat s ma már kétségtelen, hogy a kétezer dollárt meg is nyeri. Pénz nélkül indult, ajándékot nem volt szabad elfogadni, abból élt, amit szerzett. Ahol szellemi munkájával nem boldogult, keze munkájával dolgozott; Igy például New-Yorkban bérbe vette néhány napra egy cipő-titisztó zsámolyát. New-Yorkba június 16-án ért, ott hajóra ült s Koppenhágáig vízen utazott. Igy Esztergomig megtett 6040 kilóm, útjából körülbelül 2000 kilóm, útra való cipőt megkímélt s igy eddig eddig csak hat pár cipőt és két öltöző ruhát nyűtt el. Németországon, Csehországon, Bécsen át ért hazánkba, ahol először Pozsonyban állott meg. A Csallóközön ment végig s megyénkben első pihenőjét tegnap délben Nyerges-Újfalun élvezte, ahol Gurgnlits vendégszerető házának vendége volt. Az érdekes vendég tiszteletére Bokross Károly a »Magyar Király* népszerű és rokonszenves vendéglőse tegnap este pompás kis bohém-estét rendezett, amelyen a helyi sajtó munkásai vettek részt s aki talán először hozta össze békés fehér abrosz mellett az összes esztergomi journalistákat. A virágos asztal fején természetesen Királyfy ült, aki az egész este folyamán az érdeklődés központja volt. Tanult, művelt, tapasztalt embernek mátatkozott, aki hozzátudott szóllani minden kérdéshez, uti kalandjai elbeszélésével ügyes elbeszélőnek mutatkozott, bemutatta jó bariton hangját s azt, hogy nem fél a magyar bortól, s Francois-pezsgőtől. — Dr. Fóldváry István poétikus felköszöntője meghatotta és ügyesen válaszolt, majd talpraesetten felköszöntötte a figyelmes házigazdát, akihegedüjátékával az egész társaságot elragadta s felemiitette, hogy a 1140 városban, melyet útjában érintett, hasonló hotelier-re nem akadt. A többiek, bár még nem láttak 1140 várost, mind igazat adtak neki. A nagy gyalogoló ma reggel folytatta útját Budapest felé, ahova csak vasárnap akar érni s ahol egyenesen az > Otthon <-ba me

gy> hogy uti könyvébe beírassa megérkezése idejét. Még nem marad állandóan nálunk. A fővárosban találkozik egy angol képes lap rajzolójával, akivel lóháton fogják a földet körüljárni Budapesttől Budapestig. Érdekes emlékkönyvét a lakoma jelenlevői természetesen nagy érdeklődéssel lapozgatták. Különösen feltűnt a sok magyar emléksor, amelyet Clevelandban irtak bele, ahol a legnagyobb amerikai magyar kolónia s négy magyar lap van. Ott irta neki Joachim Károly magyar plébános : >De legyen ám gondja, hogy versenyfutásának végpontja a — mennyország legyen!« Albany kormányzója külön kihallgatáson fogadta s Írásban hagyta meg: >Üdvözölje nevemben a haladó magyar nemzetet.* Amerikában többnyire humoros tartalmú emléksorokat irtak a naplóba, amig a németek verseket. íme például a bécsi Fuchs Móric, a >Neue Freie Pressét munkatársa ezt: Die Ungarn schreiten vorwárts vacker, Sie strecken schon die tausend Jahr. Doch keiner ist soweit gekommen, Als Paul Királyffy in Milleniums-Jahr. Egy autogram azért dicséri a gyaloglót, hogy bár hírlapíró és humorista, még sem zsidó. (Királyfi marosvásárhelyi születésű székely ílu.) Ez az autógramm azonban nem Kőhidgyarmaton íródott, mint önök gondolják, hanem Danzigben. Királyfi különösen büszke egy könyvébe tapasztott babérlevélre, amelyet a pozsonyi fiatalságtól kapott, s amely Kossuth koporsójáról való. Lábatlanon szerencsét kívántak a lábasnak. A süttői jegyző kifejezi megelégedését, hogy honfitársunk bár Neszmély-