Esztergom és Vidéke, 1896

1896-01-12 / 4.szám

bizonyságot tesznek, mikor még mindenfelé tündérek, látható és láthatatlan alakban szerte kalandoztak a mezőkön, falvakban és városokban, hogy kitudják és teljesítsék az emberek meggondolatlan és bohó kívánságait, — élt egy asszonyka, aki nagyon boldog lehetett volna, mert fiatal volt, szép volt és kívánatos szemnek, fülnek és szívnek egyaránt és a gazdagságon kivül megvolt mindene, amire egy asszonykának szüksége van, hogy semmi oka se legyen panaszra. Ez az asszonyka nagyon szerette a drágaköveket ; — de azért nem volt elég gazdag, egypár mákszem nagyságú gyémánt-szilánk csillámlott csupán füleiben ; foroche-ánok közép szilánja nem volt nagyobb egy vándorló üvegeslegény karcolójánál; gyűrűjében pedig egy homályos opál, meg egy fényevesztett türkiz-kövecske szégyenkezett. Pedig hát a városban lévő ékszeresboltokban halomszámra hevertek a pompásnál-pompásabb drágakövek s ezek folyton tömve voltak vásárló asszonyokkal, a kiknek elég pénzok volt rá, hogy füleikbe, nyakukra és hajfonadékaik közé megszerezzék azokat a bűbájos sugarakat, melyek káprázatos fényükkel emelik az asszonyi szépséget. S minthogy ezek az asszonykák ugyancsak keresték az alkalmat a sétatereken, színházakban és bálokban és minden egyebütt, hogy gyönyörű ékszereiket csilogtassák, a mi asszonykánk fülig pirulva szégyenkezett mákszemnyi boutonjaival ezek közt a drágakövektől ragyogó szépek közt s mikor Siléna herczegnőről elterjedt a hir, hogy kókuszdió nagyságú brillántboutonokkal jelent meg a legutolsó udvari bálban, diadémjában pedig egy gyémánt ragyogott, mely a csillárokat elhomályosította ragyogásával, a mi asszonykánkon vigasztalhatatlan szomorúság vett erőt. S amint e fölött való bánatában egy este, kertre nyíló ablakán kikönyökölve, könyei leperegtek arcán, igy sóhajtott fel : — Oh, könyeim, ha ti gyémántokká válnátok, elhomályosítanám az asszonyokat, Siléna hercegnővel egyetemben és meg lennék elégedve ! S minthogy, mint fentebb már megmondtam, ez abban időben, történt, mikor a tündérek még szerte kóboroltak a földön, véletlenül ugy esett, hogy a gyémántok kodoldja, — az, mely azt a kővé meredt napsugarat garmadákban őrzi földalatti sziklabarlangjában, — éppen arra járt és meghallotta a szép asszonyka sóhaját. Tündérmódra hirtelen előtte termett és igy szólt hozzá : — Legyen, amint kívántad! Minden könyedért egy-egy gyémántot adok cserébe, melylyel fel fogod díszíthetni magadat. Egyedül tőled függ hogy több drágaköved legyen, mint magának Siléna hercegnőnek, csak láss utána, hogy minél több könyed ömöljék . . . Ezzel markába nevetett és eltűnt. Csakugyan ugy volt, ahogy a gyémántkobold megígérte. Az asszonyka állta az alkut s aránylag rövid idő alatt egy diadémet sirt magának, melyben ezer gyémánt ragyogott, ugy hogy maga Siléna hercegnő is elsápadt az irigységségtől, mikor ezt a diadémet meglátta. S milyen kis tündér volt az a gyémántkobold ! Ha egy gyönyörű collier-t akart, az asszonykának csak el kellett pityerednie egy kevéssé és megvoltak a hozzá szükséges gyémántok, csak ép aranyba kellett foglaltatnia az ötvössel; egy remek szép gyűrűre pedig elegendő volt, ha csak akkorka szívfájdalmat okozott is magának, hogy szemei egy két könycseppet hullathassanak . . Csakhogy — bizonyosan megértetted okos olvasóm, — éppen ez volt oka annak, hogy a gonosz kobold a markába nevetett! Mert bizony az a csodás kis kút a szív fenekén, mely a fájdalom vízé t, a könyet, rejtegeti, csak akkor fakad fel a szemben, ha fáj valamink, hogy ezek a drága csöppecskék megenyhítsék az égető sebeket. Az asszonykának, hogy gyémántokra tehessen szert, könyekre volt szüksége. Miudenekelőtt tehát elkergette magától szeresmesét, a ki szivéhez volt nőve s ezen három nap és három éjjel egyre sirt . . . összezördült testvéreivel, barátnőivel, rokonaival, a mi megint csak könyekre adott okot; . . . végre elfordult kicsikéitől is s mikor ezek nem simultak többé szeretettel anyai szivére, de de sőt félve elkerülték, ismét sírni volt oka s könyei sűrűn peregtek szemeiből. . . Szóval, a mi asszonykánknak annyi gyémántja volt, hogy minden ruháját kivarrathatta volna velők s maga Siléna hercegnőt elhomályosította ékszereivel, hanem ekkor észrevette, hogy nincs is egyebe a világon drágaköveinél . . . S a boldogtalan asszonyka egy másik estén — nem is sokkal az első után, — mikor kifosztogatva szivének minden kincséből, egyedül állt ott vakító drágakövei közepette s nagy lelki kínjai közt nem jött többé szemeire köny, megint felsóhajtott: — Oh, ha a gyémánt-kobold még egyszer megjelennék hívásomra ! S minthogy a mesés időkben már így szokott volt történni, a drágakövek manója rögtön ott is termett a előtte és kérdé: — Mit kívánsz ismét ? Az asszonyka odaszórta elébe a gyémánt diadémeket, broche-okat- colliereeket, boutonokat és összekulcsolt kezekkel rimánkodott: — Vedd minden gyémántodat és add vissza elsirt könyeimet! . . . II. Férfl-könyek. Éjféli időn történt, gyermekeim, hogy Dante »Pokla «-nak lángoló rejtélyeibe merülve ültem karosszékemben, midőn a kettévált kandalló lapjának résén kipattanva — mint ahogy Mefisto jelent meg egykor Faust előtt, — hirtelen előttem termett Azrael és tollas barette-jét chicesen megemelve, udvarias vigyorgással szólt: — Mint olvasmányodból éppen megítélhetted, mi ördögök előzékenyek vagyunk a poéták iránt s néhanapján szeretünk szolgálatokat tenni a rimfaragóknak, íme egy, (és Dante fenséges könyvére mutatott) a kit barátcsuhája dacára halhatatlanná tettem, megmutatva nékie birodalmama ... Őszintén szólva, egy kis önzés is volt benne részemről ; mi ördögök is hiuk vagyunk s szeretjük, ha beszélnek rólunk . . . Jer velem ; leviszlek birodalmamba és megmutatok neked valamit, a mi éppen a szakmádba vág s a miről egy tanulságos mesét írhatsz. Kikötöm azonban, hogy szépprózában és ne a magyar poéták szokása szerint rossz keresztrimekben ird meg olvasóid számára, ha ugyan a reklám hangos körtülgetései nélkül szert tudtál tenni ilyenekre. S a következő pillanatban lólábú Ciceróném vezetése alatt útban voltam le a feneketlen, mélységes mély felé, mely Dante könyvében oly borzalmas fenséggel le van irva, s nem hosszabb idő múlva, mint egy perc alatt, ott állotttam egy kapu előtt, melyre két kígyófej közé, sokatmondó klassicitással, ez a mondat volt felírva: »Női osztály: — férfiaknak belépni tilos.« — Szigorúan ügyelünk a morálra, — hunyárgott lólábú Ciceróném, — a mire itt nagy szükség van, mert amint valószínűleg tudod, hozzánk csak szép és fiatal asszonyok kerülnek . . . Tanulmányúton lévő turistákra nézve azonban kivételt szoktunk tenni;: velem kejöhetsz. S egy apró kulcscsal, melynek feje chameleont ábrázolt, kinyitva a kaput, beléptünk. Szemeim káprázni kedtek. — Tréfát űzesz belőlem, ördög barátom, — kiáltók fel meglepetésemben ; — hiszen egy mesebéli tündérpalota fürdő-termébe vezettél és nem a pokolba! — Gondolod ? — vigyorgott az. ördög. — Csak nézz körül jobban ! Es csakugyan ! Amit óriási kristálytükröknek néztem az imént köröskörül a falakon, fehéren izzó tűzzsarátnok volt egész fel a beláthatatlan tetőzetig; — hanem a terem közepén ott volt az óriási fehér márványmedence, művészi faragvány okkal díszítve és kényelmes lépcsőzettel köröskörül, melynél Hellas rózsástestű najádjai sem léptek szebbre s az óriási medencében egy zöldeskék hullámtalán tenger. Hasonlított a vízhez és még sem volt az. — Mi ez ? — kérdem Azraeltől. — Mindjárt megtudod . . . Rögtön megkezdődik az a színjáték, a melynek nézőjévé akartalak tenni. Ezzel belefujt sípjába s az izzó zsarátnok-falakon körüskörül száz kapu nyilt meg, mint ugyanannyi torok, mely a szebbnél-szebb asszonyokat okádta magából. Szurokfekete ördögök hajszolták hátulról a rózsabőrü nyájat ; azokat, a kik vonakodtak, kibontott, hosszú hajzatuknál fogva vonszolták be az ördöglegények, a makacskodók rózsás testét a padozat márványán súrolva végig. Zokogó sírás és rémült sikoltás töltötte be a léget. — Kik ezek a szerencsétlenek, oh Azreal ? — kérdem szánalommal. — Asszonyok, a kik megszegték szerelmi hűségesküjöket . . . — S mi büntetés vár rájuk itt ? Azrael a nagy márvány medencére mutatott, melyben hullámzani kezdett a bánatos folyadék. — Látod ebben a medenczében ezt a hallgatag vizet és tudod mi ez ? . . . Ezek azok a férfikönnyek, melyek fent a földön ezek miatt az asszonyok miatt hulltak ei, akiket itt látsz magad előtt. Mert tudd meg, abból a férfi-könyből, melyet ott fent asszonyok sajtolnak ki az ártatlanul elkínzott férfikebelből, egyetlenegy se vész el, ide szivárog le mind ebbe a medencébe s azokra az asszonyokra, a kik miatt ezek a férfi-könyek patakzottak, itt az a büntetés vár, hogy az idők végtelenségén át minden nap ebbe a könytengerbe fojtjuk bele őket, mely jobban égett minden tűznél . . . Es Azrael jelt adva ördöglegényeinek, ezek megykezdték ördögi munkájukat. Qh, borzalom l Aranyszőke, éjfekete, gesztenyebarna, vörös es mindenféle árnyalatú hajhullámok úsztak a könytenger szinén s amint az ördögmarok egy-egy vénusi főt taszított a viz alá, fuldokló nyögés közepette hallattszott ezeknek a fürdő najádoknak rémes sikoltása: — Férjem könyei! . . . Kedvesem könyei! S rövid idő múlva mind a ott úsztak holtan a könytenger szinén . . . — Nos ? — fordult felém a pokol ura. — Nem szellemes büntetés-e, hogy ugyanazokba a könyekbe fojtjuk őket, melyeket ők okoztak ? — Ördögi busszu ! — feleltem borzongva. — De mit csinálsz, — villant meg fejemben, — ha ez a medence kiszárad s nem lesz többé mibe fojtanod szegény, elkárhozott áldozataidat ? Azrael vigyorogva mutatott az óriási medencére : — Ez a tenger nem apad ki soha . . . Tekints oda ! Oda néztem s a medence peremén tizenkét Meduzaszáj szakadatlanul ontotta a könnyeket, melyeket itt a földön szívtelen asszonyok sajtolnak ki a férfiszemekből . . . Márkus József. Szerkesztői üzenetek. E. £. Esztergom. Köszönjük szives érdeklődését. A szép verset legközelebb hozzuk. Laci. A telekkönyvi hivatalban francia négyesekre nem lehet bekebelezni a tulajdonjogot. Veterán. Öreg kakasok éjfélkor nem kukorékolnak. Egyáltalán nem igen kukorékolnak. Irénke. Törött porcellán, csecsebecék összeragasztására ajánlhatjuk a mészből, tojásfehérjéből és túróból való keveréket. Geológus. Hogy a Csillag-utca bánátkővel van-e kirakva, nem tudjuk megmondani. Z. I. Sopron. Nógrádi Jenő ur Sümegen tartózkodik. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁN. Laptulajdonos-kiadókért: Dr. PROKOP GYULA. ^POZSONY" vizgyógyintézetPozsonyban. Intézet Massage, Electrotherapia, gyógytornászát stb. részére. Egész éven át nyitva. Tulajdonos: Pozsonyi Iparbank. Orvos-vezető Med. univ. dr. Schlesinger Miksa. Prospektusokat ingyen és bérmentve küld az igazgatóság. Sömörbajosokat száraz, nedvesítő, pikkelysömört és az e bajjal kapcsolatos oly kiáll hatatlanul kellemetlen „bórviszketést" gyógyit kezesség mellett még azoknak is, kik sehol sem találtak segélyre. „Dr. Hebra sómörirtója." Ártalmatlan külsőleges alkalmazás. Ara o. ért. 6 frt előzetes beküldése mellett utánvéttel (levélbélyegek is); mire vám- és postamentes megküldés következik. — Kapható : St. Marien-Drogerie Danzig (Németország.) MAROSI JÓZSEF és FIA ESZTEKG-OMBJÍÍIT, vas, szerszám, gazdasági gépek és háztartási cikkek kereskedése. A „Duna" biztositó-társaság ügynöksége. Clayton és Schutlevort gazdasági gépgyárosok képviselője. f\. Ajánlják a téli idényre kitűnő minőségű Twéwh szecska- és répavágó-gépeiket \{ jSHjfw^ Dús választék : HALIFAX, MERCUR és HUNGÁRIA ^Í^^^BF

^IBL^ Mindenkor raktáron tartanak elsöminöségü Po; pS^aJ^^^^

rosz sa'on fütő-szenet, 100 Kilón felüli vételnél ház-