Esztergom és Vidéke, 1896

1896-04-23 / 33.szám

hónapokban pedig állandóan csak a lámpák felét égetik. Ebben az irányban a gyakorlati szükség lesz a legjobb tanitó s ha máshol kijönnek 1500 égési órával, ugy nálunk is megtaláljuk a legtakarékosabb módozatot. A küldöttség uti naplója a legrészletesebb megfigyeléseket tartalmaz a lámpák elhelyezése, a falombok akadályozása, távolsági arányok stb. tekintetében. Az utcai világítás égési órája aránylag olcsó 1 kr., W2 kr., S.-A.Ujhelyen o*9 kr. Ez azonban csak az alap, melyen egj^-egy világítási vállalat megindul, mely a felállítási beruházások minimális biztosításául Szolgál s természetesen az üzlet jövedelmezősége a magánfogyasztásra van alapítva, amely már sokkal drágább. A vállalatok a városokkal kötött szerződésekkel csupán a kizárólagosság jogát, a vezetékek felállítási engedélyét, a telep telkének jutányos megszerzését, szóval az alapfeltételeket biztosítják maguknak, ezen közhatósági kedvezmények ellenében vállalják és vállalhatják el oly minimális egységárban a világítást. E felett nem is kellene sokat gondolkodni és tárgyalni, hanem egyszerűen a kivilágítást átengedni, mert ezzel csak nyerni lehet, a főgondot azonban a magánosok érdekeinek kellő figyelemben tartása és megóvása képezi, mert világos, hogy ha egyes üzletek már bevezették, ugy a verseny a többit is utánna hajtja s a polgárok érdekeire vigyáznunk kell, hogy azok 30—40 éven át ne legyenek esetleges és felesleges megterhelésnek kitéve. Ebben függ össze a köz- és magánvílágitás kérdése egymással s mig az utóbbi nincs kellően megoldva és biztosítva, addig az előbbit, egyébként és önmagában véve bármily könnyű lenne is annak életrehivása, megvalósítani nem lehet, nem szabad. Nagy különbség van az árakban, ha a vezetékek föld alatt, vagy föld felett alkalmaztatnak. Kisebb városok a földalatti vezeték elhelyezés költségeit nem birják meg. Határozottan a földalatti vezeték kívánságával indultunk el s a fáradságos útról mindnyájan azzal tértünk vissza, hogy nálunk egyelőre meg nem valósitható, mert ezt a luxust szegényes pénzviszonyaink meg nem engedik, vagy az egész ügyet teszszük kockára. A megszemlélt városokban a földfeletti vezeték van alkalmazva és korántsem oly visszatetsző és városcsufitó, mint előre gondolják. Ha távírda- és telefon huzalok kifeszitését megtűrjük s szemünk megszokja, rövidesen igy leszünk a villamvilágitási vezetékekkel is. Csak csinosak legyenek az oszlopok — nem görbe fenyűpóznák mint a távirdánál — legyenek azok gyalulva, vagy festve, egészen elfogadhatók. S.-A.-Ujhelyen a házak között kifeszített sodronyköteleken lógnak az iv-lámpák, ami legcélszerűbb, mert árnyék nem keletkezik mögöttük. Ez nálunk a fő-uton, a Primás-tértől a szt. Anna-térig igen jól kivihető, a vezetékek és az izzólámpák pedig a falakra erősíthetők. A városokban jobbára a falakon futnak a huzalok s az izzók csinos öntöttvas karókra alkalmazvák. Szathmárt van példa rá, hogy mindkét módot kombinálták és mig az utcákon földfeletti, a főtéren földalatti a vezeték. Ha nem igen drága, ugy a Széchenyi-tért hasonlóan kellene ellátni. Általában 75 — ioo°/

0-kal drágább a földalatti vezeték s igy bár nem szépitési szempontból, de az adott viszonyokkal megalkudva egyelőre a földfeletti vezeték mellett kell maradnunk. A berendezést megszerezheti a város és kezelheti idővel jövedelmezően is, vagy a polgárok előnyére olcsón, vagy pedig vállalatba kell adni 50 évre, ha lehet 40 évre, amint S.-A.-Ujhelyen van. A választás nem nehéz, mert nyilván való, hogy a communitás nehezebben kezel ily üzleti dolgokat, mint a magán vállalat, a város nehezebben kapja meg dijait, mint az egyes, tehát csak vállalatba kell adni. Szathmár házilag kezeli, a magán fogyasztás már is legolcsóbb ott, azonban közel 200000 frtot fektettek már be, egész tiszti személyzetet, igazgatót stb. kell tartani s a javítások és átalakítások végére nem jutnak. Igaz, hogy 10—15 év múlva olcsó világításuk és jövedelmük is lesz, de nálunk nincsen, aki ezen nagy munkák keresztülvitelét vezethetné. Most lássuk, hogy földfeletti vezeték elfogadása mellett hogyan aránylanak a mostani közúti petróleum és a jövendő villamvilágitás költségei ? Dr. Földváry. A millenáris pásztorlevél. Esztergom, április 22. Az ezredéves nemzeti ünnep küszöbén újra megszólal Magyarország hercegprímása és költői lendületű pásztorlevélben hivja föl egyházmegyéje hiveit a millenium megünneplésére. Mély vallásosság és a hazaszeretet lelkesedése szól soraiból, amint a kereszténység hivatását fejtegeti és szelíden a békét hirdeti a haza üdve érdekében. Elérkezett a tavasz, igy kezdődik a pásztorlevél és elérkezik vele Mária hava, amelyet hajdan nagynak, most pedig a tiszteletnek kifejezésével említünk. De kevés nap választ el bennünket egyszersmind az ezredéves ünnepélyektől is, amelyekben túláradó örömmel jubilál Magyarország, és amelyekre mindenütt a hála a tisztelet különösen fényes nyilvánulásaival készülődnek. De ugy is illik. Mert isteni gondviselés sohasem nyilvánult meg fényesebben és napnál világosabban mint hazánk ezredéves történetében. Valóban méltó tehát, hogy ezen ünnepélyes alkalommal alázatos szívvel hálát adjunk mindazon jótéteményért, hogy igy a kegyelet és örömnek mindnyájan részeseivé legyünk. Mit használna ugyanis, ha e földet, melyet anyánknak nevezünk, ha ez eget, mely alatt születtünk és neveltettünk, ha ez örökséget, mely mindnyájunknak legkedvesebb, az isteni gondviselés által elfoglaltuk volna is, hacsak a keresztényvallás jótéteménye által, amelyet őseink elfogadtak, fenn nem tartjuk és mi — a romlott utódok — napjainkig is nyilván nem valljuk ? Azonfelül, hogy e hazának lakosai a halál árnyékából és a nomád szokásokból a hit világossát és a művelődést elfogadták, az az isteni gondviselésen kivül a katolikus anyaszentegyház és hitbuzgó hirdetői fáradozásának köszönhető, akik az ur szőlőinek ezen részét, amelyet az első apostoli király, szent István ültetett, sok verejtékkel és honfivérrel öntözték és igy elérték azt, hogy Magyarország boldog erkölcsös lett, ahol bő aratás tellett. Ennek kapcsán azt fejtegeti a hercegprímás, hogy az alkotmány ezredéves fennállásáért a legfőbb érdemet joggal vindikálhatja magának a katolikus egyház ; ennek ünnepe is tehát a mostani ünnepségekre kínálkozó alkalom. Magyarország kétségkívül nem ünnepelne, úgymond, és e hon nem viszhangzana a népek kiáltásaitól, hacsak annak idején fel nem veszi a kereszténységet. Legyen tehát ezen ünnepséges napok alatt agyformán ünnepies a vallásnak és hasaszeretetnek kifejezése. Hisz mindakettőt a mindeneket alkotó és teremtő isten öntötte sziveinkbe. Mellettünk az egyház gondos anyja a szeplőtelen Szűz, aki soha olyanra nem tanított, soha olyant nem parancsolt, ami a haza sértetlenségével és jólétével legkevésbbé is ellenkeznék, vagy a nemzet józan fejlődésének útját szegné. Legyen tehát mindnyájunknak, akik az egyházat és hazát szeretjük, egy szándékunk, egy akaratunk, hogy utódainknak nevünk és nemzeti erkölcseink jó hírét és az állam előmozdításának emlékét hagyhassuk örökségbe. Mert mi — akik fáradozunk és terhelve vagyunk — és akik őseink dicső tetteit és a régmúlt idők emlékét őrizzük sziveinkben, nemes haraggal panaszkodhatunk és az Isten segitő jobbjában bízva, menekültünk Jézus megsebzett szentséges szivének szeretetéhez és nyugodjunk meg a boldog remény tudatában, amelyet semmi meg rTem zavarhat. Azonban iparkodjunk, hogy legalább imáinkkal szerezzünk érdemet a szentegyház és a szeretett haza körül. Soha se szűnjünk meg kérni a békesség királyát, hogy áldjon meg bennünket a haza üdve és egy boldogabb korszak eléréséhez szükséges békével. Virágozzék akkor az egyenlőség és igazság, ami nemzeteket felszabadítja és eltörli a bünt, ami viszont nyomorba sülyeszti a népeket. (Prov. XIV. 34.) Hogy azonban az ünnepélyeknek és az Isten jótéteményeinek, a kölcsönös szeretetnek méltó és kívánatos gyümölcsei a keresztény hitélet terén is megteremjenek, szükséges még a magyarok Nagyasszonyának pártfogását is kikérnünk, akinek közbenjárása által a magasságbeli Isten bizonyára bő segedelmet nyújt, hogy elkerülve a leggonoszabb szörnynézeteket, amelyből az elmék csak sötétséget, elmevakságot és erkölcsi sülyedést és romlottságot nemzenek és igy mindnyájan az evangélium józan tanaihoz visszatérjenek. Végre pedig a bűnök kiirtatván, az ősi erények mindinkább uj életre keljenek, a béke pálmáival ékesített haza pedig soká éljen és viruljon, a polgárok a soha ki nem irtható hazaszeretettől lelkesítve békességben élhessenek, melyet nem a világ, hanem csak a jóságos és irgalmas Isten égi malasztja ápolhat sziveikben. A bíboros hercegprímás ezek után részletesen intézkedik arról, hogy egyházmegyéjében miképpen ünnepeltessék meg a millenium. Elrendeli továbbá, - hogy május 10-én a boldogságos szűz Mária tiszteletére minden templomban félóráig harangozzanak, az ünnepélyes szent misét Szent István apostoli királyról vegyék, ezt megelőzőleg Te Deumot tartsanak, egyúttal a pápáért és királyért imádkozzanak, mise után Esterházy Pál nádornak következő imádságát elmondják: Könyörögjünk! Úristen, ki a boldogságos szűz Máriának közbenjárása által nemzetünket számtalan kegyelemmel elhalmoztad : engedd nagykegyesen, hogy akit mindenkoron szeplőtelennek, Szent István első királyunk kezdeményezésére Nagyasszonyunknak magasztalunk és különös pártfogónk gyanánt tisztelünk e földön, annak társaságában őrökéltig örvendjünk a mennyégben. A mi Urunk Jézus Krisztus által, Amen. Megye és a város. O Az iskolák helyisége. Több városi képviselő, mint biztos forrásból értesülünk, legújabban egy érdekes tervnek csinál propagandát. Azt akarják ugyanis ajánlani a legközelebbi városi közgyűlésnek, hogy az összes iskolákat, tehát a gimnáziumot is az összes állami hivatalokkal (járásbíróság, posta stb) együtt a buda-utcai kaszárnya-épülettömegben helyezzék el s kétszázezer forint költséggel a városon kivül uj kaszárnyát emeljenek. Az uj tervvel legközelebb bőven foglalkozunk. O Tanácsülés volt tegnapelőtt a városházán, amelyen intézkedés történt a hivatalok átadása, illetőleg elfoglalása iránt. Kimondották, hogy a kapitányság De nem, a legmagasabb hegycsúcson, a legmélyebb szakadékban sem volt egyetlen virág sem ; annyira borzasztó s dühös volt a zivatar. Minden erőfeszítése daczára a sikertelenség aggodalmával tért vissza: „Nagyon jól tudtam, — mondotta a királyleány, — valóban nevetséges, hogy ilyen gyermekekre bízzák a királyi egyének gondját." Ekkor megtudván, hogy e kegyetlen szavakat mondotta, a kis apród elszorulni érezte szivét, mintha csak a kánya vetette volna mgát nyitott karmokkal erre a kis piros madárra. Miután a királyleány beteg volt és kegyetlenül éppen el nem akarta ismerni annak a gondoskodását, aki megakarta őt gyógyítani, feltette magában, hogy nem akar tovább élni; egy közeli forráshoz futott, mely nagyon tiszta és nagyon mély volt, hogy bele vesse magát. A víz partjára ért, miután körül nézett, nem nyilik-e ott valami lótus — mert egy lótus elég lett volna ozsonnára a királykisasszonynak, lehajolt, hogy beleölje magát. Mindazáltal habozott, mert nehéz meghalni, mikor még oly fiatal az ember és annyi szép leány van a világon. Egy gondolata támadt. Régi könyvekben azt olvasta, hogy egy fiatal ember, amint a vizben bámulta magát, virággá változott. Miért ne lenne neki is hasonló sors megengedve ? Mint virágot megenné a királyleány és meg volna mentve. A forrás fölé hajolt és bámulta benne a képét; bámulta sokáig s végre belevetette magát a habokba . . , Alig esett a vizbe, mikor a királyleány egyik udvarhölgye, ki történetesen arra járkált, a parton egy jácintot szakított, mely az apródból lett, egy halvány jácintot, mely éppen akkor virított ki. A jácint képessé tette a királylányt, hogy bevárja, mig az ibolyák — az orkán megszűntével — a réten, a tulipánok a kertekben s a galagonyák az erdőszélen ismét kinyíljanak. A királyleány azonban nem igen volt vele megelégedve s miközben a szirmokat rágta, amelyek, mint elmondották neki, maga az apród voltak, aki érte halt meg, hogy aztán kehely alakjában feltámadjon, igy szólt: „Igen, igen! hát enni kell az embernek. De az igazat megvallva, ez a virág nem nagyon jó." Catulle Mendés.