Esztergom és Vidéke, 1896

1896-01-12 / 4.szám

amikor tizenegy órakor az ajtóban a mosolygó menyasszony: Fries Irma kisasszony poétikus fehérségben, fején narancsvirág koszorúval, megjelent. A polgári esketést Malína Lajos helyettes polgármester teljes diszmagyarban végezte. A fiatal férj : ár. Zimányi Károly múzeumi őr szép feleségével és a násznéppel a Városházáról egyenesen a belvárosi plébániatemplomba ment az egyházi esketésre. Koszoruleányok voltak : Fries Katinka és Magurányi Olga kisasszonyok, násznagyok : Haudinger Ignácz és Sztahó István urak, vőfélyek : Zimányi József és Fries Alfréd urak. A templomban összegyűlt nagy közönség amennyire sajnálta a bájos asszony távozását, éppen annyira örült a kiröppent madárka boldogságának. * Ezüst lakodalom. Nagy Pál városi képviselő és ismert vállalkozó, aki a városi közügyeknek is buzgó munkása, szép családi ünnepet ült január 10-én, amidőn negyedszázados évfordulója volt szeretett hitvesével, Sch'őnbeck Katalinnal kötött boldog házasságának. Vendégszerető házánál a kiierjedt rokonság és a jó barátok egész serege gyűlt össze, hogy kifejezze szeretetét és jókivánatait az arany menyegzőig. A legszebb koszorút az ünneplő házaspár kedves gyermekei képezték, akik szeretettel vették körül a gondos szülőket. Összejöttek régi násznagyok, régi vőfélyek s a' vig társaság erősen belemulatott a hajnalba. A jégcsalád. — A Torn*-Egyesület jégpályájáról. — Esztergom, január 11. Kissé csöndesek voltak az első napok a jégen. A mama-kaszinó, amely ott a csöndes megfigyelő szerepét játszsza, már-már elégedetlenkedni kezdett. A nagy francia poétával sóhajtoztak : — Ou sont les neiges d' antan ? Hol van a tavalyi hó, hol van a tavalyi pezsgő élet ? . . . Hát már itt van. A lakománál is rendesen csöndes, feszes a hangulat a pecsenyéig és az aszuborig, a jégcsalád tovább őrizni. Odacsusztatta a fehér abroszra a zöld jegyfüzeteket. Az asszonyka utánuk kapott és lapozgatni kezdett bennük. Akkor ő megfogta a kezét és nem eresztette el többé. Puha, villós, meleg két kéz volt az, mintha fehér, selymes cicákat simogatna. — Tegnap jutott az eszembe, hogy tulajdonképen még adósod vagyok a nászutazással. A nehéz napokban nagyon kimerültem, pihenni vágyom. Te is halvány vagy, szükséged van a levegő-változásra. Elmegyünk Itáliába, ha akarod... Irén lassan felemelte fejét és merev, vizsga szemmel nézett rá. Arca rózsaszínűbb lett, szeme feketébb. Azután újra lehajolt a porcellántányér kék cirádái fölé és csöndesen mondta : — Jó vagy, János ! Mindig vágytam oda. És mikor az inas kiment a szobából, kissé habozva kérdezte : — És mikor mennénk ? — Amikor akarod. — Gyűlölöm ezeket a ködös napokat Menjünk minél elébb. Akár ma este a villámvonattal. — Azzal menjünk. Alig evett valamit, csak egyre mosolygott, azután befutott a szobájába. — Pakolni sietek. Estefelé benézett hozzája. A kis szalonban ült Láray Jenővel, félhomályban és csendességben. Verner megveregette a fiatal ember vállát, amibe az szemérm esen belepirult, mint ilyenkor mindig. — Nos, hallottad a nagy újságot, öcs ém ?. — Irénke emiitette — köhögött, rossz is csak a negyedik-ötödik napon melegedett fel. De ma már a pecsenyénél tartanak. A kopasz fák erősen elégedetten bólongatnak: immár újra gyönyörködhetnek a tavalyi édes kacagásban. Az első tizennyolcas ostor-attak megtörte a jeget. (Megnyugtatásul: nem az egyletit!) Nem egészen ugyanaz az acélszárnyas közönség, amely tavaly volt; az eltűntek meleg fészekbe szállottak s egyik-másik köziilök Halifax-szijak helyett immár stikkelt pólyakötökkel bibelődik. De jöttek helyükbe méltó epigonok, akik ma ugyan még az egyéves bébé biztonságával mozognak a sima jégtükrön, de amig ők is a tavalyiak sorsára jutnak, addig bizonyára repülni fognak a nickeléleken. Ma még félénken csoportosulnak a lejáró lépcsőkön és lesik-várják azt az egyenruhás vagy prémzakkós lovagot, akinek erős karjára támaszkodhatnak egy-két jégturra. Sőt akik nagyon várják, még a jégre is lemerészkednek, ahol a lovag közelebbről éri őket. És elpanaszolják, hogy a jég mintha hepehupás volna, a Józsi gyerek rosszul kötötte fel a korcsolyát, a korcsolyacipő nehéz, mert hát hogy ő nagysága rosszul tempózik, annak természetcsen mindig a himlőhelyes jég, az ügyetlen Józsi gyerek és a nehéz korcsolyacipő az oka. Pezseg már az élet a romantikus kis szigeti kertben. Sőt mintha megkezdődött volna egy-kettő azokból a rendes jégregénykékből, amelyek annyi fejezetből állanak, ahány korcsolyázó nap van a szezonban s amelyekhez az első tavaszi napsugár irja meg a „Vége"-t. A vezető és vezetett nagyon összeszoknak, sokat támaszkodnak egymás karjára s szinte magától jön az a gondolatuk, hogy talán állandóan is ugy egymásra támaszkodhatnánk. Józsi gyerek legalább, aki szavahihető gentleman, kijelentette, hogy már az idén is hallotta ezeket a suttogva kiejtett jelentős szavakat: — Bár örökké tél volna, bár örökké jég volna ! . . . Önök azonban tudják, hogy nincs örökké tél és idővel a legszilárdabb jég is pocsékká válik. S a jéggel együtt elolvad a téli hangulat is. Sutba dob" ják a korcsolyákat és sutba a jégháti szentimentalizmust. A rövid regény szereplői egyszerre veszik észre, hogy a tavasz mégis illatosabb, édesebb a télnél s hogy a sokat egymásra támaszkodott karjuk fáradt, lesiklik egymásról. Ártatlanok ezek a regények, hiszen nem is lehet veszedelmes a romantika prémes bundákban, hét-tiz fok hidegben és az érdekelt mamák nyugodtan ülhetnek odafenn a fapadokon. Olyan az a regény, mint a jégvirág a fákon : virág, de rövidéletű s a valódi virágzás csak utána következik. És ha a jégvirágos regény mégis komollyá válnék, az sem volna olyan nagy baj és a jó mamák bizonyosan nem haragudnának meg érte. En pedig, a jégpálya szürke krónikása nagyon boldognak érezném magamat, ha egy-két hét múlva ezt a hirt küldetném be a Társaságból rovat számára : Kézfogó. T é 1 Szilárda kisasszony jégpályánk bájos kadrill-táncosnője jegyet váltott Halifax Ottó úrral, aki buzgó mentora volt a jégen s lesz ezentúl az életben is. Szilárda kisasszonyok és Halifax urak pályázzanak kérem, erre az újdonságba ! . . . Lancelot. tüdeje zihált. — Szép lesz most oda lenn! — Paradicsom lesz, -ez Évát meg én viszem bele. Irén bolondja a narancsvirágnak, legyen egyszer bősége benne. A fiu hangja furcsán akadozott. — És már este mentek ? Persze sok még addig a tennivalótok. Irén komolyan bólintott rá a fejével. — Bizony még sok mindent kell rendbe hoznom. Láray lassan felkelt és ügyetlen, tétovázó kézzel böngészte elő valahonnan a kalapját. Leányos arca egyszerre egészen megöregedett. — És persze hoszabb időre mentek ? hebegte nehezen. Irént is felkelt ás melléje állott. Valami kevély elhatározás csillogott szemében. — Mindenesetre ... A mint montad, te is elhagyod a fővárost... A milyen szeszélyes az élet, talán nem is látjuk többé egymást... Láray olyan megadással hajtotta meg a fejét, mintha valami szigorú parancsot hallott volna. Megcsókolta hirtelen a fehér kezet, azután sietve távozott az egybenyíló szobasoron át. Irén meg bágyadtan vette le kezét a csípőjéről. — És most pakolok tovább ! A vasúti indóház éttermében vacsoráltak meg. A férfi izgaáott volt és türelmetlen, az asszony fáradt és szórakozott; minduntalan töltött poharába egy-két piros cseppet a bordói borból, de mindannyiszor elfelejtett belekóstolni. Csak nézte zavaros szemmel a járó-kelőket, mintha hirtelen álomból ébredt volna fel. Mikor a vonat egyik külön kupéjában elu

elyezkedtek, Verner odasimult melléje. HÍREK. Esztergom, január II. — Kérelem. Amenyiben a lap szerkesztésében és kiadásában beállott változás következtében első számaink expediálása kissé hiányos volt, a rendkívüli körülményekre való tekintettel olvasóink szives elnézését kérjük. A hiányzó lappéldányokat, kívánatra azonnal pótoljuk. Levelezőlapon nyilvánított óhajtásra egy hónapig ingyen és bérmentve küldünk mutatványszámot. A kiadóhivatal. — Személyi hír. Kruplanicz Kálmán főispán nyolc napi tartózkodás után — Nos, örülsz az expedíciónknak, édes ? Csodálatos mosolygás jelent meg az asszony ajkán, de Verner megijedt tőle. Csak egyszer életében látott olyant egy törékeny gyönge leánykánál, akit narkózis nélkül kellett operálni. Akkor mosolygott az rá igy, mikor a legmélyebben vágott az éles szikével puha húsába. Reszketve hajolt föléje: — Rosszul vagy Irén f Az asszony ugy reszketett, hogy a térdei összeverődtek. — Fázom. Aggódva pólyázta be a meleg plüsstakaróba. — Ahova megyünk, tavasz vár reád, édes !, És mikor a vonat tüzszemei pirosan fúródtak be az éjszaka feketeségébe, önfeledt, boldog mámor fogta el a férfit. — Add ide a kezedet, cicám! Hallgass meg, mert gyónni akarok. Hazudtam ma délben, mikor azt mondottam, pihenni megyek, meg, hogy a halványságod aggaszt. Csúnyán hazudtam ; csupa önzésből viszlek magammal. És odahuzta kis fejét széles mellére. — Gonoszul viselkedtem veled, gonoszul és botorul. Bezárkóztam dohos szobámba, mig az én drága, szép kincsemet nyitott ajtókkal magára hagytam. De az őrizetlen kincset valaki el is lophatja tőlem, Fogtam hát magamat és magam szöktem meg vele. Az asszony a ttgrisbőr alatt is didergett és némán szorongatta férje kezét. — És nem eresztlek el többé. Elpusztítom egész laboratóriumomat. Nem lesz visszaérkezett a fővárosból, ahol újévi tisztelgéseket végzett. — A városrészek egyesítése folytán a vármegye árvaszéki tartalékalapjából a volt Szentgyörgymező, Szenttamás és Víziváros községeket illető rész fejében 1550 forint 91 krajcárnak Esztergom szabad királyi város árvás tartalékalapjába a való átbocsátását a belügyminiszter engedélyezte. — Szervezési szabályok. E nagy munkát, mely annyi bizottságot és gyűlést foglalkoztatott, január h"* 16-án terjesztették fel a ministeriumhoz, minthogy a fellebbezési határidő január 15-én járt le. Minden fórum soron kivül és a legnagyobb figyelemmel sietteti a város végleges rendezését s a főispán úr, mint halljuk, már előzőleg is megtette a lépéseket, hogy a ministeriumban is hasonló figyelembe részesüljön a felterjesztés. Igy tehát reményűnk lehet, hogy február elején a tisztújítást meg lehet tartani, ami már csak azért is kívánatos, mert a tisztviselők az uj fizetéseket addig csak elvben élvezik. Igaza volt az egyesülést kimondó július 8-iki közgyűlés szónokának, hogy még csak ezentúl vár hatalmas munka a város intéző köreire, de immár ezen is túl leszünk. — Uj ipartestületi titkár. Az ipartestület elöljárósága legutóbb tartott ülésében a titkári állást Rothnagel Ferenc városi aljegyzővel töltötte be. — Közgyűlés. Az Esztergomi Kisdedóvó Társulat rendes évi közgyűlése január 12-én délelőtt tizenegy órakor kezdődik az egyesületi helyiségben. — Az állami állatorvosi állás ideiglenes közgyűlése. Az állásától felfüggesztett Milanovics Antal állami állatorvos helyettesítésével Oberhoffer József komáromi állami állatorvos bízatott meg. — Iskolaszék. A város iskolaszéke tegnap délután ülést tartott, melynek egyik fő és sokat vitatott tárgyát az izraelita iskola támogatására kért segély képezte. A mint halljuk, ötszáz forint hozatott javaslatba. E kérdésre még visszatérünk, — Negyvenesztendős jubileum. A város és a megye közönsége nagyban készül már dr Lipthay Jánosnak, a megye érdemes főorvosának negyvenesztendős orvosi jubileumára. A jubileum legkiemelkedőbb része mindenesetre a bécsi egyetem jubiláris diplomájának ünnepies ezután semmire sem szükségem kívüled. Buzaszemmel fogjuk etetni a galambokat a Márk téren, egymást meg esókokkal. Gondolázunk a holdas éjszakákon a Lagunákon, mint a szerelmes matróz fiuk, meg a rövidruhás halászleánykák. Ugy lesz, mintha cssk tegnap óta lennénk egymáséi és ugy is marad mindig .. . Azután megsimogatta felesége hideg arcát. — Vétkeztem, meggyóntam, oldozz fel Irénkém! És mond meg, jó volt-e amit tettem, okos-e? Az asszonyka meghajtott szép feje, kicsike, (mint a görög szobroké), szinte elveszett a fehér gyapjuköpenyben. Foga lassan elbocsátotta száraz ajkát, a vékony, fényes bőr felpattogott rajta. Hirtelen közelebb simult férjéhez, szen-. vedélyesen ölelte magához, majd egyszerre elbocsátotta megint. És kisebbre, egyre kisebbre kuporodott össze a széles bársony párnák között. — Okos volt, jó volt, mormogta tompán, értelmetlenül, azután előre bukott fejével, — Késő volt ! — búgta tompán utána. Kicsi, gyönge hangja ott vergődött még egy ideig a kupé mogorva ürességében, azután elhalt egészen. Csöndesség lett újra, csak a szél sivított be a rosszul elzárt szelelőkön. A vonat őrült sebesen repült velünk a szépséges Itália felé. A szépséges Itália felé, ahol a narancsfák fehér virágba vannak borulva és mindig kék ég alatt csókolódzik a szerelmes matrózfiu, meg a kurtaruhás mezítelen nyakú halászleányka , . . -án.