Esztergom és Vidéke, 1895
1895-03-07 / 19.szám
A társadalom szive. Te sokat kigúnyolt, satirikus emberektől megcsipkedett, cinikus szívtelenektől megócsárolt nőegyesületek és mindennemű humanitárius közjótékonyságok, én a ti dicséretetekre fogom a tollat. Alkotmányos szabad államokban a törvényhozás működése mellett, csaknem egyenlően fontos tekintet, hogy a társadalmi működés miként néz szét eszközök után, melyek a humanismus céljaihoz vezetnek. Sőt ez még fontosabb, a mennyiben igen sok törvény a végrehajtásban gúnynyá változik, de a mit a szociális korszellem óriás karja ápolásba vesz, az nem papírra írt törvény, melynek némelyike az élet szükségeiből merített követelése a kornak. A társadalomnak, mely már a civilizáció gyorsvonatára fölkapott, temérdek teendőt kell teljesítenie és azokat úgy intézni, hogy az önzés és balítélet és szerencsétlenség szirtjein hajótörést ne szenvedjenek. Minálunk is — talán elmaradottságunk ösztönző érzetében, — hatalmas kezd, fájdalom csak kezd lenni minden téren a cselekvés buzgalma. A társulási szellem az emberi önzésből materiális célokért manapság gyorsan gyűjti a hivatott erőket. Ez az egyesülési kedv kétségkívül a nemzeti közvagyonosodásra hatalmas motor és mint ilyen elsőrendű tekintetet érdemel ebben a materiális korban. Hanem az emberszeretet költői zománca kevéssé csillog át rajta. Már pedig az anyagias előrehaladás vágya a szív nemesebb érzelmeinek poézisével adja meg a társadalomnak azt a tetszetős üde szint, mely a szervezet egészséges vérkeringésére vall. Jótékony nőegyletek ! Kell-e fejtegetnünk azon fogalmat, melyet e szó kifejez, azon áldást, melyet a szeretet kiapadhatatlan forrásából árasztanak el a női kezek a társadalom elhagyottjai számára ! ? A tapasztalat, az önfeláldozás és a kimerülhetetlen szeretet ezer csodáját tárja föl az emberiségnek, hogy a gondviselés a női szivet magasztos célok eszközlésére alkotta. Innen az a fogékonyság, mely úgy hangolja kedélyét, hogy mindent a mi a lelket és képzelődést megragadja, pártolja, hogy mindenütt ott van, a hol a sors csapása fájó könnyek letörlését feladatává tette. És mégis, az irónia hangja mily gyorsan kész a férfi ajkakon, ha halljuk, hogy az emberszerető női szivet a házi tűzhely mellől elhivogatja az irgalom, a sziv szava. Jól meg van osztva a tevékenyköre. A férfi nemnek kötelessége világos, kiképzett értelemmel érvényesíteni a szellemi kincset a haza érdekében, vagy hős kézzel a kardot forgatni. A nő a férfiseb bekötözésével, a lázbetegek enyhítésével, az Az „Esztergom és Vidéke" tárczaja. Vaszary, mint gazda. — A »Korrajzok«-ból. — K r u e s z Krizosztom főapátsága alatt olyan gazdasági rendszer uralkodott, hogy a kezelő gazdatisztek a gazdaságban tenyésztett állatok, szemes gabona, takarmány, magvak és gumós növények után bizonyos jutalmazásban részesültek. De ez a rendszer sehogysem mutatkozott célirányosnak. A kezelés költségei nőttönnőttek s még olyan területen is, a hol a kezelés költségei felülhaladták a jövedelmet, a gazdatisztnek jutalékát nem tagadhatták meg. A hetvenes években s a nyolcvanasok elején inkább a termékeny esztendőknek, mintsem a gazdatisztek rendszerének köszönhette a szerzet, hogy tekintélyes jövedelmek fölött rendelkezett. De a gabonaárak hanyatlásával a jó termések sem ütöttek be. Végre a gazdasági rendszert meg kellett változtatni. Vaszary Kolos mindjárt főapátsága elején bejárta a bencések uradalmait s nemsokára megjelent a következő utasítás : — »A külterjes gazdálkodásból minél élőbb át kell mennünk a belterjes gazárvák és ügyefogyottak ápolásával éri el az erény dicsőségét, mert szivsugara szélesebb körre nem terülhet. A mi nem azt teszi, hogy a nőnek a fájdalom könnyeinek letörlésénél, a kolduló erény vigasztalásánál, az éhező nyomor enyhítésénél nem nyilik á társadalomban — az otthon szentélyéről nem is szólva most — tevékenységi köre. A sociális nyomorúságok közben a mi lelkes honleányaink azok, a kik a béke olajágát lengetik felénk. Valóban ők a költő szerint az emberiség szebb és jobb fele. Egész Magyarország-szerte a jórészt lelkes honleányaink buzgósága, áldozatkészsége alapján fennálló humanitárius egyesületek most tartják évi közgyűléseiket. Áldás legyen e jxiurikiiu.„ Ez_évi közgyűléseken a társadalom szive nyilatkozik meg. Urak ! le a kalappal s ne resteljük ezeket a közgyűléseket meglátogatni, ott fogunk igaz elismeréssel eltelni azon emberbaráti tettek hallatára, a melyek a nyomor és kétségbeesés könnyeit szánó emberszeretet irgalmával letörülték. A pauperismus annál ijesztőbb végletben mutatkozik, minél nagyobb igényeket támaszt az élet. A jótékony női egyesületek az ijesztő ellentét eloszlatátására dolgoznak törhetetlen szeretettel : ismerjük ezt el és támogassuk őket hatékonyan a társadalom nemes munkájában. CSARNOK. dálkodásra. Hogy az alacsony gabonaárak következtében beállott jövedelmi kevesbletet eltüntethessük, minden törekvésünknek oda kell irányulnia, miszerint ugyanazon földből többet, ha lehet még egyszer annyit produkálhassunk, a mit csak sok és jó trágyával eszközölhetünk. Ez okból első teendő a réti és mesterséges takarmányok termelésének fokozása; ott, a hol a szálas takarmánytermelés nem fokozható, de a talaj és népesedési viszonyok (napszám) megfelelők, gumós növények termelését kell nagyobb területeken, kiterjedtebb mértékben üzni.« Ugyanekkor, hogy a gazdatisztek érdekei a szerzet érdekeivel szorosabban összeforrjanak s a gazdatiszteket nagyobb tevékenységre s szakismereteik buzgóbb érvényesítésére serkentsék, az uj főapát a tiszti fizetéseket fölemelte s azonfelül elrendelte, hogy a tiszta haszonból huszonöt százalékkal jutalmazzák azokat, a kiket a kedvező eredmény illet. Igy történt, hogy Vaszary Kolos hat esztendős főapátsága alatt a bencések főbb birtokai: Tarján, Varsány, Deákig Lázi, Tömösd, Olbő, Tényő és SzentMárton csakhamar fellendültek. Az állomány (juhokat kivéve) megkétszereződött, a legelőket, réteket feltörték, javították ; erdősitettek, fásitottak, homoki szőlőket ültettek. A jó termés gyümölcsei voltak azután az újonnan alakult pusztai iskolák, a falusi kisdedóvók, a tihanyi templom restaurálása, a győri főgimnázium, a radai templom, Balaton-Füred emelése s évenkint vagy harmincezer forint a szerzet tagjainak művelődésére. 1892. febr. 9-én tisztelegtek a hercegprímásnál a gazdatisztek. M a t t y as o v s z k y Lajos, S1 m o r pnmas kedvelt jószágigazgatója, vezette a hatvan tagu tisztelgőket. A primás a vezető üdvözlő beszéde után a következő kinyilatkoztatásokat tette : — »Mint főapát hat évig vezetvén a pannonhalmi szt. Benedek-rend gazdasági ügyeit, némi gyakorlatot és tapasztalatot szereztem a gazdálkodás körül. Eddigi tapasztalataim meggyőztek arról, hogy mai napság már nem lehet azon alapelvek szerint gazdálkodni, melyek még egykét évtized előtt divatban voltak. Á forgalom és közlekedési tényezők rohamos változása és átalakulása az egész gazdasági rendszer átalakítására kényszeritettc a gazdákat. Nem lehet ezentúl tisztán a szemre és gyapjúra alapítani á gazdálkodást, hanem nagyobb figyelmet kell fordítanunk az állattenyésztésre. Midőn tehát arra fogunk iparkodni, hogy a versenyt kiálljuk, megígérhetem, hogy másrészt Hit olvassanak a magyar lányok ? Fájdalommal esik elpanaszolnom : a magyar lányok nyolc tizedrésze silány és ízléstelen könyveket olvas. A ki nem hiszi: menjen föl egy vasárnap a vidéki kaszinók könyvtárába, a honnét füles kosarakban viszik haza a. cselédleányok az egész hétre elegendő olvasni valót. A ház fiatal kisasszonyai, a kik tavaly már kikerültek az iskola gondja alól, türelmetlenül várják a füles kosarat, mert a zeller, a sárgarépa, a hagyma helyén most halvány őrgrófok, titokzatos tengernagyok, cselszövő asszonyok pihennek békén a- könyvtáblákon belül. Mert az a derék hazafi, a ki e kaszinói könyvtárt Összeválogatta, nem a tartalmat nézte, hanem a könyv papírjának mennyiségét. Ha húsz kötetet hat forintért megvehetett, nem igen kereste a czímlapon, kinek a tolla alól került ki a szegény kisasszonyok olvasni valója. Öntudatlanul nagyot vétkezett ez a jámbor könyvvásárló úri ember, mert közkönyvtárak rossz munkái egész nemzedékek lelkét megronthatják. Egy jó könyv Istentől való áldás. Bölcs barát, szórakoztató társ, tanácsadó rokon rejtőzik a néma sorok között, a melyek észrevétlenül a lenkünkbe lopóznak. Ellenben egy rossz könyv veszedelmesebb méreg, mint a mit a patikában őriznek ; mert a gyógyszertárak mérgéhez nem igen juthat minden emberfia, a rossz könyvek mérgét pedig tudatlanul szívja magába az a sok szerencsétlen ember, a ki nem tudja megválogatni az olvasni valóit. Hálát adhatunk érte a gondviselésnek, gazdatisztjeim anyagi helyzetének javítására és megszilárdítására is figyelni fogok. Nagy gondjaim el fognak ugyan egyelőre vonni az érsekség gazdasági ügyeinek személyes vezetésétől, de biztosithatom önöket, hogy azért mindig figyelemmel fogom kisérni működésüket. A szt. benedekrendi gazdasági ügyeket központi felügyelettel kormányozták s ennek a rendszernek sok jó oldala van. Ezt honosítom meg az érsekség gazdasági ügyeinek vezetésében is. Kineveztem Lóskay Jeromos szt. benedeki áldozópapot uradalmaim fokormányzójává, s meghatalmaztam Őt, hogy főtisztjeimmel a vezetésre nézve megalkossa a központot. Midőn tehát a gazdasági ügyekben helyettesitő mre, L ó s k ay Jeromosra utalok, "nem mulaszthatom el még önöket biztositani arról, hogy helyzetük javítására, javadalmaik rendszeresítésére, hű szolgálataik méltatására és családjaik biztosítására mindent el fogok követni s e részben teljesen megbízhatnak jóindulatomban.* Lóskay Jeromos első intézkedései a következők voltak : A jDrimási gazdatiszt tek nem tarthatnak fölös számú szarvasmarhát s nem gazdálkodhatnak természetben birtokolt földjeiken. A tiszti készpénzfizetéseket 1892-től kezdve utólagosan negyedévi részletekben kapták ki. A Esztergom, XVII. évfolyam. 19. szám. Csütörtök, 1895. március 7. ESZTERGOM és VIDÉKE r r r »»•'.«• «*v<x^.\vxx\x\v\v^ VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. ^>^^^^^^^ Megjelenik hetenkint kétszer: | < . ^ ^ csütörtökön és vasárnap. | Szerkesztőség és kiadóhivatal, | Hirdetések ; —| hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos és | a kiadóhivatalban vétetnek fel. ELŐFIZETÉSI ÁÍV. | magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások | ' | Egész évre 6 frt — kr. | küldendők : ^ I Fél évre 3 » — » , , . , N ^ Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári ^ | Negyed évre 1 » 50 > | , Duna-utcza 52. szam (Toth-ház). I & Egy hónapra — » 50 » | : • : | bélyegilleték fizetendő. § Egyes szám ára — » 7 » ^ Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Tábor Adolf könyvkereskedésében, | ^ W^VXNXN\NX\X\XNN^\X\V^^ a Wallíiscll- és Hangll-féle dohánytőzsdékben. ^S»MCXXS»N»N**N^^