Esztergom és Vidéke, 1895

1895-02-07 / 11.szám

nélkül. Akik megtudták az igazat, azok neki most ellenségei. ' Azt ugyan épenséggel nem lehet még tudni, ha a főispán őt fogja-e kinevezni kapitánynak ; de a klerikális párt fél ettől. Ezért akarják mindenáron, hogy a főjegyzőnek legyen avancement-ja. Mivel látta a klerikális tábor, hogy Niedermann megválasztása minden törekvésük dacára biztosra vehető, mert az igazi érdemre tekintők mégis csak rá fognak szavazni, befolyásával arra birta a vármegye alispánját, — kinek törvény adta joga a tanácsnokválasztás határidejét kitűzni — hogy már másodszor halassza el a tanácsnok-választást. Már mindegyikünk azt hitte, hogy a választás e hó 4-én megtartatik, de nem úgy történt. Az alispán megkérdezi a belügyminisztert, ez azt válaszolja, hogy tegyen amit akar ; az alispán erre csakugyan elhalasztja a választást azon időre, mikor a város uj szervezeti szabályai elkészülnek, az együttes képviselő-testület összeül. Ez pedig Pató Pál úr rendszere szerint legalább is egy-két évet jelen. Minek sietni, hiszen majd ráérünk arra még . . . Hát már most kérdem, okos és megengedhető dolog-e, hogy egy ilyen rendkívül fontos állást, amilyen a tanácsnoki, olyan hosszú ideig betöltetlenül hagyjunk ? Hisz a városnak ebből ezrekre menő kárai vannak ! A tanácsnok teendőit most a fiatal Rothnagel aljegyző helyettesíti, neki pedig se hivatása, se kedve nincsen a város nagy gazdaságának vitelére, azonkívül, hogy az aljegyzői teendőkkel is unos-untig el van foglalva. Mert Bártfayt a klerikálisok nem szeretik, azért a város érdeke bűnhődjék, vagyona károsuljon ? Egy húsz évnél több ideje a városért küzdött és szenvedett tisztviselőt el akarnak ütni a tanácsosi állástól puszta taktikázásból, egy másik, egyeseknek nem rokonszenves ember miatt ? Valóban olyan eljárás, hogy jellemzésére alig tudok parlamentáris szavakat találni. Ha a város így bánik el derék, önzetlenül az ő érdekét szolgáló tisztviselőivel, akkor ma-holnap nem fog tisztviselőt kapni. Mert a hálátlanság nemcsak egyes embernél rút dolog, hanem az a köz nél is. Hiszen más állás is megürülhet a városnál, talán nem is egy, ezzel is várni fognak az egyesítésig? Miért vágjuk magunk alatt a fát, mikor a miniszter jóakarólag szabad kezet enged, hogy azt tehessük, ami javunkra válik ? Nem uraim, ott a megyeházán és a városházán, ez nem jól van így ! Tegye mindenki a szívére kezét és ismerje el, hogy mi a magánérdkeket és nem a közérdeket szolgáljuk. El hagyjuk magunkat ragadtatni a pajtáskodással, jó asztallal és mámorosak levén, elvesztjük érzékünket az igazi, a nemes cél iránt. Öntudatos gondolkozás, biztos törekvés egyenes cél felé, ez legyen jelszavunk, nem pedig párttaktika és egyéni célok. Ne szolgáltassunk okot most is a tizenkilencedik századi Esztergom történetírójának arra, hogy ezt a kort Pató Pál úr elveiről nevezze el! A fizetési meghagyásokról. Esztergom, február 5. A belügyminisztérium szükségesnek tartotta a törvénykezés terén létesített újítások életbeléptetése alkalmával a törvényhatóságokat felhívni arra, hogy ne csak az újítások beválása érdekében a közigazgatás közegeit figyelmeztessék az annyi panaszra alkalmat szolgáltatott kézbesítések gyorsabb s pontosabb teljesítésére, hanem a felek érdekében is az újítások főbb elveinek közlése mellett a legnyomatékosabban utasítsák arra, hogy minden egyes alkalommal a felek, különösen az alpereseket tanítsák ki és világosítsák fel, nehogy ezen, a perlekedő felek érdekében tett újítások éppen azoknak váljanak kárára. Különösen ki lett emelve a fizetési meghagyások intézménye, a mely a leglényegesebb ujitás és népünk felfogásával teljesen ellenkezik, mert a java része noha tudja, hogy a váltó különös valami, mégsem képes kopottan, szomorúan, tele nyirkos nyomott levegővel. Szinte ijesztette az embert: ne jöjj ide, menj, ha a csontodba nem akarsz csúzt, koszvényt; ha bői öd érzékeny, ha szemed szereti a világosságot; menj, menj. Csak a lakó hiányzott még. Pedig Öszpönd de sokat emlegette azzal a pár kopott végzett földesúrral, a a kiket még nem riasztott el teljesen a pusztuló ház és a vizezett bor, hanem egy héten kétszer is kijárogattak beszélgetni, politizálni, kormányt, adót szidni. A gazda meg a csaló feleseivel panaszkodott. Hogy lopják, mióta velük mivelteti az eladósitott földeit. A rossz idők, azok, azok. Valósággal utánnuk kellett tennie az öccse halálát, sok »Isten nyugossza « mellett, hogy tékozlásait megemlitse, s kibeszélje azt, a mit leginkább akart elmondani: a legnagyobb gyermek hozzá kerül. Becsületbéli dolog . . . Volt benne valami különös élvezet, széles bőbeszédűséggel mindent elmondani mentül többnek, mentül többször. Harmadnapra tudta már az egész város, hogy kicsoda s mit akar az a szőke lány, a kit egy ponyvás vásáros szekér alkalommal hozott kapuja elé. És Öszpönd uram nem birta elhallgatni a huga előtt se az idefogadás körülményeit. Már az érkezés estéjén kezdte. — Hogy hívnak — kérdezte. — Malvin, felelte az érkezett lassan, alig hallhatón. — Hogyan ? Malvin ? Furcsa név. Bizonyosan az anyád gusztusa, mert tőlünk még senkit se hittak igy. Vagy tán a kopárdi grófnét hivták így ? A szüleid ugy is majmolták a grófot. Annak a fiát hitta Charles-nek a nevelő, hát az övékből is Luj lett, akár az inas vagy a kelnerek. A grófné négyesen járt, anyád is. A grófné Marienbadba ment, anyád utána. Ha annak Parisból hozták a ruhát, anyád miért ne hozatta volna Bécsből ? Később aztán jó volt a handlétól való is, ha volt és a foltozott is megtette. Mikor már nem volt hire hamva a pénznek a parádézás miatt. Az apád, legyen neki könynyű a fold, nem bántom a nyugalmát, de mihaszna rossz ember volt. Az anyátok nem különben: könnyelmű, préda teremtés. Nekem is elvitték egy esomó pénzemet a jótállások, mégse voltam jó testvér. Lenéztek. Pedig én úr maradtam, az apád még sehol se boldogult. Végre a bejelentőhöz került, s utóbb koporsót se tudtatok volna venni, ha nem adnak könyörületből össze egy temetésre valót. Most az anyád mégis rászorult a parasztra, ő a finom, nagyralátó. Nélkülem te se tudnád a fejedet hová hajtani. Jóllehet, te sem érdemled meg a konyörülést. felfogni, hogy meghallgatás nélkül miként volt elmarasztalható. Ezen felhívást tehát nem tartjuk szükségtelennek, ámbár nálunk azok, a kik a néppel közvetlenül érintkeznek, már előzőleg is megtettek mindent a nép felvilágosítására. De épen ezen belügyminiszteri intézvény folytán sokan, mint ezt alkalmunk volt tapasztalni, túllőttek a célon és a legnagyobb jóakaratból, de a fizetési meghagyás intézménye céljának félreismerésével, a a feleket minden egyes alkalommal ellenmondásra buzdították. Ez nagyon téves eljárás, mely nemcsak az intézmény céljának meghiúsítására vezet, hanem a feleknek is és pedig úgy az adósnak, mint a hitelezőnek kárára van. A fizetési meghagyás intézményének célja első sorban a perek számának apasztása, másodsorban az, hogy a hitelező könnyű szerrel, de mégis birói eljárás útján jusson pénzéhez és harmadsorban, de legfőként az, hogy a csak hanyag fizető csekély költséggel sujtassék hanyagsága, vagy feledékenysége miatt. Az első cél a perek számának apasztása az által éretik el, hogy egyszerű bejelentésre, hogy X. Y. ilyen címen adósom ennyivel és ennyivel, vagy tartozik nekem kiadni ezt vagy amazt, a hitelező birói határozatot eszközölhet ki. A másik két cél biztosítására szolgál a törvény azok rendelkezése, hogy a hitelező maga semmiféle költséget a peresnél szintén alacsonyabb bélyegilletéken fölül fel nem számíthat, ha pedig ügyvéd útján terjeszti elő kérelmét, akkor az ügyvéd is ezen munkájáért és az utánjárásért a késedelmes adóssal szemben a törvényben meghatározott minimalis előállítási árat van csak jogosítva felszámítani. De ha már most azok, kik hivatva vannak ezen intézményt a néppel megismertetni, az adóst egész egyszerűen arra figyelmeztetik, vagy épen animálják, hogy — talán időnyerés szempontjából — a legvilágosabb követelésnél is a fizetési meghagyás ellen ellentmondással éljen, akkor ezzel nemcsak az intézmény céljának meghiúsítására dolgoznak, hanem az adósnak sem tesznek jó szolgálatot. Az ellentmondásnak nem az a célja, hogy a késedelmes adós kötelezettsége teljesítésére ez által további haladékot eszközöljön ki maPauza következett. Egy rövid kis szünet, a- mely alatt a nagybácsi egy hosszút szítt a kialvófélben levő pipából s tán szedegette össze emlékében a multak minden epizód eseményét. Azután folytatta a panaszlást, a hol elhagyta volt. Össze-vissza, a hogy egy-egy benyomás eszébe hozta a saját nyomorúságát az öccse régi tékozlásaival. A régi megyei korteskedést és a sógorasszony ki nem fizetett szabókontóit. A sógorasszonyról áttért annak a szüleire, az egész rokonságra, komaságra. Itt nekihevült, s kiszalasztott olyasmit is a száján, a mit éppen nem akart volna elmondani senkinek. Ó az öccse! Ha nem tette volna azt a sok ostobaságot, ha, ha , . . másképp gondolkozik, másképp volnának most. István, ő, a família. De mikor István nem volt józan ; mikor csak a bolond gavallérságon járt az esze mindig. Neki Semerjey lányt kellett elvenni! Más nem volt. Abból a famíliából, a melynek már a kenyere meg volt emésztve, az apjuk szertelen dáridóival, az anyjuk katonatiszt traktálásaival és a lányok, piperés dologtalan lányok, meg a két semmirevaló fiú, azok végezték be a tékozlást. Az idősebb, ha főbe nem lövi magát, hát börtönbe kerül. A fiatalabb meg hogy éppen protekcióból kapott plébániát, Bükkösön, az Úristen hátagának, hanem annak egyedüli rendeltetése az, hogy az adós oly esetben, a midőn a hitelező olyasmit követel tőle, a mivel vagy annyit kér, a mennyivel nem tartozik, könnyű és olcsó szerrel bíróság elé vihesse dolgát egész egyszerűen azzal, hogy ellentmond. Ellentmondás folytán tehát a dolog peressé válik. Közönséges per lesz belőle és igy az alaptalan ellentmondással a perek száma szaporíttatik, vagyis épen az intézmény célja hiusittatik meg. Hogy ez a hitelező javára, a ki pénzét gyorsan reményiette megkaphatni és ez okból még a költségek pótlásától sem riadt vissza, — nem válik, az kétségtelen tény. De a különben is annyira dédelgetett adósnak sem válik a könynyelmü és alaptalan ellentmondás előnyére, mert azt a csekély haladékot, a melyre ily esetben nagyon ráillik a német »Galgenfrist« elnevezés, — drágán, fizeti meg. Mint már fentebb is említettük, ellentmondás folytán az ügy peressé válik s egészen oly elbánásban részesül, mintha a hitelező adósát beperelte volna. Ezen per, mikor az adósnak alapos kifogása nincs, csakis elmarasztalással végződhetik, a midőn az adós nemcsak a követelést, de a felmerült költséget is köteles megfizetni és pedig nem a minimális előállítási költséget, hanem a bíróság által megállapított költséget, a melyet a bíróságok az ügyet alaptalanul a peres útra terelő adós ellen teljes joggal állapítanak meg oly összegben, hogy azzal a hitelező, r ki az adósnak költséget okozni nen akart, — összes kiadásai teljes fedezetet nyerjenek. Nem tesz tehát jó szolgálatot sem az intézménynek, sem az adósnak az, a ki az adóst kellőleg fel nem világosítja, hanem őt akkor is, midőn a követelést jogosnak találja, arra buzdítja, hogy a nagyon is kényelmes ellentmondással éljen. S nem volt, nem lehetett a belügyminisztérium intézkedésének sem az a célja, hogy az alaptalan ellentmondások számának szaporítását előmozdítsa, mert fel nem tételezhető, hogy a fizetési meghagyásokról szóló törvény intentiójának megvalósulását akarta volna lehetetlenné tenni. Goldner Fülöp dr. mögött. Azt is a kegyelem tartja, s jó lesz, ha még oda fogadja húgát s megtud vele férni. Hát ilyen feleség kellett, s ezzel elverni a pénzt, kihányni az ablakon. És mikor odahaza nem volt nyugság, akkor más felé pazarolni, csupa uri passzióból. Hogy ő is ugy tesz, mint a kopándi uraság. Ujabb szünet. Ujabb folytatás. A vén legény egy-egy lélegzetvétel után ujabb tárgyra tért. Összefüggéstelenül néha, elharapva magában az összekötő kapcsot, mely egyik eszmecsoporttól a másikig fűzte gondolatait, de folyton élénken, folyton gesztikulálva s észre se véve, hogy ő , tulajdonképpen családja cronique scandaleuse-ét mesélgeti annak a lánynak, a ki egykedvűen ül vele szemközt és lassan zörgeti kötőtűit. A szeme, az a szoba sarkon függj mintha nem értené azt a nyelvet, a melyen az öreg beszél, s a pókhálón mered be a semmibe, ahol mindent lát. Csak a fejezet végén rezzen meg. Arra a mindig ismétlődő mondásra, akár a troubadour ballada minden versszakán visszatérő refrain : Rám szorultatok. Igy ment ez estéken, napokon, heteken át. (Folyt, köv.)