Esztergom és Vidéke, 1895

1895-12-12 / 99.szám

Nem, nem, egyikhez sem vonzódott; egyiknek sem tuduá ezek közül elfogadni vendégszeretetét; egyiket sem tudná szeretni, vagy meghajtani fejét akaratuk előtt. Elhatározta, bárhogy elitéii a társadalmi szokás, ott marad a falu magányában, távol a világtól, a franczia kisasszony védelme alatt, tanulmányainak és vágyainak élve csupán. Főkép a zenét és nyelveket szerette. A franczia és angol nyelveket majdnem tökéletesen beszélte s most az olaszt tanulta. Csöndes, nyugodt életre vágyott, haj, de a sors mily másként határozott fölötte. Egy napon egy bécsi előkelő bankház megbizottja jelent meg a kastélyban és bemutatta a fiatal leánynak a ház követelését és ennek folytán a zárlatot egész vagyonára. Boriska jogi tanácsosukért küldött, ki egyszersmind gyámja is volt, de már semmi sem menthette meg a fiatal leány vagyonát. A követelés világos, tiszta volt; az öreg Dornay titokban nagy öszszegekig játszott a börzén — melyről még jogi tanácsosa sem tudott semmit — és az utóbbi időben rendkivül sokat vesztett, melynek, ime, itt van szomorú következménye. Nem volt mentség. A dolog haladt a törvényes uton és egy napon megütötték a dobot a Dornay-kastély előtt. Most már semmi nélkül, elhagyatva állt Boriska a világban; azt se tudta, hogy egy hét múlva hova fogja lehajtani fejét. Mit fog tenni, miből fog megélni, nem kérdik a szívtelen hitelezők. Nagy a világ, mindenki találhat benne helyet a maga számára, szabad élni, tengődni tovább, ha tud. Boriska fényes, előkelő nevelésben részesült, de arra nem tanították meg, hogy miként lehet önerejéből megélni. Megszokta a csillogást és nem tudta, ha te, aki ősz hajfürtökkel birsz, te félsz U Valami bujtogatott a belsejében. »Nem kell sokat töprengened, ott künn van a mezőn, őrzi a nyájat.« Berek László fujt egy nagyot és széjjel gombolta kabátját. »Na, fordulj jobbra, arra az akáczások felé, ott találod őt.« Berek László megfordult jobbra és megindult az akáczások felé, már érezni lehet bóditó illatát! Olt volt az akáczfa sor előtt; csendesen, meglapulva szenderegtek a jámbor bárányok, csak olykor-olykor bégetett fel egyik-másik, mintha jelezni akarná vele, hogy itt van a rendes helyén. Berek László egy földpázsitos halomhoz ért, ott belebotlott valami szoknyafélébe. Berek Lászlónak már annyira égtek a szemei, hogy nem látott az alvó leányból semmit, csak egy félig fedetlen hófehér keblet, egy másodpercz és észrevette e gyönyörű remek testet és ingerlőén szép lábakat. A lábakat már egészen közelről látta és őrült vágygyal hajolt az alvó leány felé. A leány szemei felnyíltak és két tüzes szempár csalogatta Berekét. Berek László megragadta két kezével a leány vállait és már érintette arcza, a leány arczát. — No ne izéljen jó öreg bácsi. Egy pillanat és Berek talpon és már az ákáczáson tul is volt. — Ha, hogy hallatszott! »ne izéljen bácsi, jó öreg bácsi.« IV. Berek László még aznap visszautazott a fővárosba gálszécsi magányából. De egy héttel rá ismét Gálszécsen volt . . . Révész Béla. hogy az életnek milyen kétségbeejtő sötét foltjai vannak. Ismerte a magas légkört és nem volt tudomása arról, hogy mily alá rántja a sors néha az embert, szembe állítva az élettel. íme, előtted a nagy feladat, küzdj meg vele, ha tudsz, vagy semmisülj meg, ha gyönge vagy ! A fiatal leányt teljesen lesújtotta a váratlanul rázúdult szomorú válság. Elete kezdetén oly nehézségekkel találta magát szemben, hogy azt hitte: nem lesz ereje azokkal megküzdeni. Ugy érezte, hogy a talaj teljesen elveszett lába alól. Nos, hol vannak azok a fényes nevü jó barátok és pártfogók, kik a gazdag örökösnőt oly készséggel hívták vendégszerető házukhoz ? Hol ? Tanuld meg, gyermek, jóelőre, hogy a szerencsétlennek nincsenek jó barátai, nincsenek pártfogói. Tanuld meg, hogy a jó Istenben bizhatsz egyedül, ha szerencsétlenség ér, ember . . . ember . . . de megálljunk, ne vessünk követ embertársainkra, a jó, a nemes még nincs kiirtva szivükből. A franczia kisasszony rendre próbálta meg azokat a fényes nevü barátokat, kik oly készséggel nyitották meg Boriska előtt az ajtójukat, hogy most vegyék pártfogásukba a szegény leányt, most, mikor minden elhagyni készül a szerencsétlent. Süket fülekre talált. Mindenik rideg udvariassággal felelt és kérlelhetetlenül utasította vissza. A körülmények változtak. Oh, nem ! Nem történt egyéb, csak a számító ész került a sziv fölé, az emberben megszólalt az önzés ... És midőn egy homályos őzsi alkonyon reménytelenül, kétségbeeséssel szivökben ott ültek a pislogó kandalló előtt, mely holnap már az idegeneké és a könny összevegyülve folyt le halvány, beesett arezukon, kopogtatás hangzott az ajtón. A szomszéd falusi bérlő, Kovács Kálmán és leánya, a tizenhat éves Eszter léptek be. A becsületes öreg arezon mély meghatottság látszik, a mint megpillantja Boriskát sötét gyászruhábau, sírástól vörös szemével és alig bir szóhoz jutni, hogy elmondja, a miért jött. — Tudja, hogy vakmerőség tőle, — kezdi a bérlő — de nem tudott ellentállani leányának, ki folyton arra kérte, hogy tegye meg. A méltóságos kisaszszony oly kegyes volt, hogy mindig barátságosan szólította meg a kis Esztert, valahol csak látta. Azonkívül ő is nagy hálával viseltetik a megboldogult méltóságos ur iránt, mert az ő beleszólásával kapta bérletét. Most hát bátorságot vett magának, hogy átjöjjön, ha valahogy meg nem vetné ajánlatát. Boriska bámulva, mint egy alig sejtett reménytől megkapatva, nézett a jószívű emberre, ki zavartan elhallgatott. A bérlő, leánya biztató tekintete folytán, újra hozzáfogott: — Hát kérem alásan, ugy gondoltam, hogy az a holnapi nap nem fiatal leánynak való. Hát . . . hát . . . igen kérem, ha nem vetné meg szegény házamat . . . A franczia kisasszony meglepetve nézett reá, Boriska kipirult arczczal hallgatta. — A Mindenható kegyelme, — folytatta az öreg bérlő, — nyolez gyermekkel áldott meg. Mind épek, munkásak — áldassék az Úr ! A hol ennyien vagyunk, ott egy-két ember nem számit, nem lesz alkalmatlan. Szoba is van elég, hiszen nagy urak építtették hajdan azt a házat, mit én bériek és azoknak sok szoba kell, hogy elférjen a sok bűn benne, mely lelköket terheli. Bocsánat! A méltóságos ur tisztes, becsületes ember volt, csak azt tette hibásan, hogy olyanba fogott, a mihez nem értett. No, de hát ezen nem lehet segíteni . . . Már megvan a baj, tudom, hogy holnap lesz a liezitáczió, hát most eljöttem,, hogy felajánljam szegény házamat, ha meg nemi vetné. Boriska szeméből csöndesen peregtek alá a könnycseppek, melyeket a mindenható iránt való mély hála fakasztott szeméből. Az utolsó perczben„ a kétségbeesés legnagyobb fokán, mikor már azt hitte,, nincs segítség, védelem számára: ime,. közelben van a jó Isten és elküldi számára a szabaditót. És Boriska mély megrendüléssel hálával szivében, fogott kezet az öreg bérlővel és ölelte át azt a fiatal leányt, ki szerényen, szinte könyörögve szólt hozzá ; — Ugy-e, hozzánk jön r Ugy-e nem vet meg minket r — Hozzátok megyek, jó Eszter ! — kiáltott fel Boriska, — ti visszarántottátok lelkemet a kétségbeeséstől, ti megtanittok újra szeretni az embereket, kiket már-már gyűlölni, megvetni tanultam. Áldjon meg érte a mindenható ! Iíju korral öreg lettem a keserű tapasztalatoktól, melyek szintén megtörték lelkemetE naptól kezdve Boriska a Kovács család tagja lett. A franczia kisasszony pár napi ott időzés után visszatért szép, napfényes hazájába, a jószivü család védelme alatt hagyva Boriskát, kitől forró könyek közt vett örökre búcsút. Egy uj, ismeretlen világ tárult fel Boriska előtt és ő napról-napra mindinkább ugy találta, hogy ez a világ inkább hozzáfér forró tiszta szivéhez mint az, melyben eddig volt otthon, Mindenki dolgozott a háznál és nemsokára ő is munkakört talált magának. Az élénk eszű gyors felfogású gyereket tanította arra, mit az ő fényes nevelése juttatott osztályrészéül, Es milyen büszke volt a tudatban, hogy nem eszi a könyörület kenyerét, hanem becsülettel, szorgalommal hálálja meg, a mit érte a legnagyobb szükségben ez a jólelkű család tett. És folytak az évek könnyen gondatlanul és nem bánta meg Boriska egy pillanatig sem, hogy ebbe a házba lépett. Akadt e közben néhány jó barát, sőt Margit néni szörnyülködve irt, hogy a világban hánytatva idegenek kenyerét nem eheti egy Dornay leány és menjen azonnal hozzájok, mert ez szégyent hoz az előkelő névre, melyet visel. Boriska mosolyogva, büszke önérzettel felelt: — Ennek a családnak a kenyere becsületes munkával szerezett és azért nagyon izlik, — irta levelében. — Nincs is szándékom felváltani. Itt találtam meg a munka fölemelő nyugalmát, a szeretet nemesítő örömét, a tiszta lélek igaz boldogságát, melyeket eddig nem ismertem. Áldom érte mindennap az Istent ! És hiába volt szép szó, guny vagy rábeszélés, Boriskát nem tudták rávenni hogy ott hagyja azt a családot, hol ő oly kedves otthonra lelt. S most pár hete a kerületi jegyző előtt egy boldog pár jelentkezett, a kiket elsőnek adott össze a polgári anyakönyvvezető. — Nevök ? — kérdi a jegyző. — Dornay Boriska, — felelt a leány, mig az ifjú irattá be magát: Kovács László, mérnök. És arezuk ragyogott a boldogságtól. Boldogan mentek az Isten házába. Angyalok az égből virágokat szórtak utjokra s szivökben mennyországgal mentek haza a templomból. Harmath Lujza. HÍREK. Esztergom, 1895. decz. ií. — Herczegprímásunk jótékonysága. Vaszary Kolos herczegprimás ő Emenancziája nagylelkűségének és áldozatkészségének újabban két izben is fényes tanújelét adta. Ugyanis az, esztergomi főegyházmegye elaggott munkaképtelen tagjainak nyugdíjalapjára »Vaszary-alapitvány« ezimen 20 ezer koronás alapítványt tett és azt az eddigi tőkéhez csatolva a főkáp>talan kezelésére bízta. Keszthelynek,, szülővárosának szegényei részére pedig a bíboros, érsek 100.000 koronát adományozott. Herczegprímásunk ezen két jótékony adományával újabban bebizonyította ama országosan elismert tényt, hogy jótékonyságában saját énjének mellőzésével segélyezi a szenvedő emberiséget. — Esztergom vármegye közigazgatási bizottsága tegnap, e hó 10-én ülést tartott. A gyűlés a nevezetesebb mozzanatokat nélkülözte, a havi jelentéseket tárgyalták le. — Helyettes anyakönyvezető. Perczel Dezső, m. kir. belügyminiszter leiratban érlesitette Esztergom vármegye közönségét, hogy a helyettes anyakőnyvezetői állástól Niederman József városi r. főkapitányt felmentette és arra Haan Rezső lapszerkesztőt 800 frt évi tiszteletdíjjal nevezte ki. A kinevezési okmányt szintén eküldötte a belügyminiszter a vármegyéhez. — Tiszti estélyek. A 26. sz. gyalogezred előzékeny tisztikara az idei farsangban, is mint régi idő óta mindig szokta, elő fogja mozdítani a mulatságra vágyó fiatalság részére a bálozást, a mennyiben 3 tánczmulatságot fog rendezni. A tisztiestélyek a farsangi mulatságok között a legelőkelőbb helyet foglalják el. A fess hadfiak mindent megtesznek, hogy a szépnem jól érezze magát körükben, nyújtván nekik kellemes társalgást, kitűnő tánezosokat és hamisítatlan jókedvet. A rendezőbizottság tagjai; Schmidt Brúnó őrnagy ur elnöklete alatt, Brausevetter Benuó százados, György Emöd dr. ezredorvos, Schimke Ferdinánd és nemes Zuna Károly főhadnagyok, Müllner Emil és de Sorgó Miksa hadnagyok. A magyar és német nyelvű meghívókat a napokban osztogattak ki városunkban és a környéken. A meghivók a következőképen szólnak: Meghivó az 1895-1896. év telén rendezendő tiszti mulatságra : 1895. deczember 31-én Sylvester esti ünnepély. 1896 január 18-án Táncz estély 1896. felruárl5-én Jelmez(Gschnas-) estély. „Fürdő Szálloda," Esti 8 órakor. Cs. és kir 25 számú gyalogezred tiszti kara. Esztergom, 1895. depzember, — A vidéki hírlapírók Budapesten. Vasárnap e hó 8-án gyűltek össze a vidéki hírlapírók az ország fővárosában, hogy a kereskedelmi m kir. miniszter meghívása folytán a készülő kiállítást megnézzék és a hírlapírók nyugdijegyesületének alapját megvessék. Mintegy 300 vidéki lapszerkesztő gyűlt össze ez alkalommal Budapesten, a hol a kiállítás igazgatóságának előzékenysége folytán személyesen meggyőződhettek ama bámulatosan szép alkotásokról, a melyekkel a millenium alkalmával egy kiállítás keretében fog hazánk lakossága és az egész világ megismerkedni. A közel 3 óráig tartó szemle után, a vendégek a kiállítás területén levő Debreczeni csárdában gyűltek össze kedélyes ebédre. Délután 3 órakor az »Otthon hírlapírók és irók körében kongresszust tartottak, a melyen elhatároztatott, hogy a millenium alkalmával a hirlapirók országos nyugdíjintézetét megfogják alapítani. Este ugyancsak az Otthonban társasvacsora volt, a melyen a késői éjféli órákig együtt mulattak a fővárosi, és vidéki zsurnaliszták. Városunkból mind a három lap szerkesztői részt vettek az ünnepségeken, a melyekről mindannyian ama büszke öntudattal tértek vissza, hogy Magyarország ezredéves fennállását impozáns és méltó alakban fogja megünnepelni. — Párbajvétsóg miatt elitéivé. Nógrádi Jenőt, lapunk fel. szerkesztőjét és Sinka Ferencz Pált, az »Esztergomi Hírlap* volt szerkesztőjét, a kik néhány év előtt hírlapi polémiából kifolyólag párbajt vívtak, a komáromi kir. törvényszék tegnap a bttk.-be ütköző párbajvétség miatt egyenként 14 napi államfogházra ítélte el. A párbajsegédek, a kik tanukként voltak megidézve, nem kaptak büntetést, miután vád alá sem helyeztettek, mert a vizsgálat folyamán kiderült, hogy a segédek mindent megtettek az ügynek békés uton való elintézésére. — Házasság. Dr, Zimányi Károly bölcsészettudor, múzeumi segédőr a napokban jegyezte el Friess Irmát, Friess Ká-