Esztergom és Vidéke, 1895

1895-12-01 / 96.szám

Megyei restauráczió. Esztergom, 1895. nov. 30. Néhány rövid hét után a megyék ezredéves ősi választójogukat utoljára fogják gyakorolni. A vármegyei intézmény deczentra­lizált állásánál fogva hazánk ezred­éves múltjában nevezetes szerepet volt hivatva játszani. Különösen hi­vatásuknak magaslatán állottak a vármegyék az utóbbi két évszázad­ban, de legkivált az elnyomatás ko­rában, a midőn a nemzetellenes tö­rekvésekkel szemben hazafias missio­kat teljesítettek. Nem lapunk keretébe való a köz­igazgatás államosításának üdvös vol­tát, kiszámíthatatlan hasznát fejte­getni, foglalkoztak már avval hiva­tásos politikusok, csak néhány rövid szóval akarjuk ecsetelni mily elő­- nyöket fog az biztosítani. A vármegyei tisztviselők, mint minden választott hivatalnok, a vá­lasztók kegyétől függnek. Minden 6 évben, midőn a restauráczió kö­zeleg, aggódniok kell a miatt, nem vesztették-e el a választók kegyét, nem jutottak-e egyik, vagy másik Iz „Esztergom és Vidéke* tárczája. Magdolna. Irta Ernest Dandet. — Nos, min tépelődöl, Magdolna? Miért nem eszel ? — Köszönöm mama, már jóllaktam. — Jóllaktál, — már ? Nem jól tetted leányom; gondold meg, hogy nem min­dennap lesz fáczánpecsenye a tányérod­ig ban. E szavak után, melyek erős vidéki ak­czentussal hangzottak el, Bonafous asz­szonyság, az én jobboldali szomszédom ajkairól, a nevezett derekasan belehara­pott a kétkézre fogott pecsenyébe, ugy, hogy fogai csipke módra áttetszettek a remegő aszpikon. — Soha, de soha ilyen jót még nem ettem, monda teli szájjal. Aztán bizal­masan felém fordulva és leányára mu­tatva, megszólit: — Ugyan kérem, beszélje rá, hogy egyék ebből a felséges pecsenyéből. Önre, mint zsurnálisztára, csak fog talán hallgatni. Ránéztem jobboldali szomszédomra, nem annyira azért, hogy anyjának en­gedelmeskedjem, mint inkább azért, hogy megkezdhessem vele a beszélgetést. De halvány és szomorú arcza, melyen meg­vető mosoly játszadozott, oly határozott közönyt fejezett ki az öreg asszony ki­^ törő lelkesedése felett, hogy jobbnak vél­pártárnyalattal oly kolliziókba, a melyek esetleg bukásukat is idézhe­tik elő. A tisztviselők úgyszólván az egyes választók hangulata alatt álla­nak, ténykedésükben a való meg­győződést, az igazságot nem juttat­hatják érvényre és mindezt miért, mert ha kegyvesztettekké lesznek, ez által kenyerüket is elveszíthetik. A közigazgatás államosításával ezen állapotok meg fognak szűnni. A vár­megyei tisztviselőket az állam ne­vezi ki, oly egyének jutnak az egyes hivatalokba, akik azokra tehetségük­nél, szakképzettségüknél, szorgal­muknál fogva hivatvák, nem pedig olyanok, akiket a protekezio, az is­meretség, a családi összeköttetések tolnak előbbre. Nem kell majd a tisztviselőknek a választók kegyét keresniök, hanem mindig és min­denben akként fognak eljárni, amint azt tiszta lelkiismeretük, kötelesség­érzetük diktálja. Hogy pedig a közigazgatást jól és pontosan vezes­sék, erről az államnak lesz köteles­sége gondoskodni. Nálunk, Esztergom < vármegyében, az államosítással nem igen lesz sze­tem hallgatni és csak jelekkel fejezni ki sajnálatomat esetleges biztatásomnak re­ménytelen voltán. — Bolond leány! mormogá bosszan­kodva s vállvonogatva az asszony. Ez volt az egész felelete. Ő pedig to­vább evett rezignálva, de határozottan, méltóságteljesen és szemhunyorgatás nél­kül. A lakoma, amelyet Chérisy bankár a búcsú alkalmából villájában adott, ja­vában folyt. A hullámmosta park szélén sátor alatt felállított asztalnál ötven ven­dég ült: művészek, férfiak és nők, akik a házigazda szeretetreméltó meghívására nyár derekán eljöttek ide, hogy a zenés misénél közreműködjenek; eljöttek to­vábbá a mamák s a nővérek is. Igy ke­rültem a szürkehaju, barnás és redős­arczu Bonafous asszonyság és leánya, Magdolna közé, aki a konzervatórium operai osztályának növendéke, — szép, magas, barna leány volt, finom arezvoná­sokkal, elegáns allűrökkel, akinek tiszta hangja a vallásos szertartás alatt mind­nyájunkban csodálatot keltett. A meleg napfénynél, melynek erejét a fák árnya enyhítette, szemkápráztatölag ragyogott a hímzett asztalterítő fehér­sége. A reszkető fény ott libegett és ját­szadozott az ezüst evőeszközökön s a kristálypalaczkokon s melegséget adva a bordeauxi bor sötétes s a rajnai bor arany színének. A süteményes tálezák s a gyümölcs piramisok között rózsák vol­tak elszórva, melyeknek illata gyakran Összevegyült az ételek szagával. A finom mélyi változás. Ritka vármegye kö­zönsége állithatja Magyarországon azt, hogy a közigazgatás kifogásta­lan mederben halad, a tisztviselők öntudatosan és hivatásuk magaslatán állva végzik teendőiket Esztergom vármegye ezen kevesek közé sora­kozik. Ha az egyes megyei hivata­lokon és azok tisztviselőin végig­nézünk, nyugodtlelkiismerettel mond­hatjuk el, hogy megyei tisztviselői karunk a lehető legkielégitőbb, a főtisztviselők csekély kivétellel kva­lifikált, szakképzett emberek, akik­nek kezében a közigazgatás biztos mederben haladhat. De azért mi sem zárkózhatunk el annak kinyilatkoztatásától, hogy az államosítás nálunk is csak áldásthozó lesz. Mi is tapasztalhattuk, mily nehéz állásuk van megyei tisztviselőinknek, különösen egyes, a rájuk ruházott alkotmányos joggal visszaélő válasz­tókkal szemben, akik saját érdekü­ket előtérbe helyezve, mintegy er­kölcsi pressziót iparkodtak gyako­rolni a közigazgatás menetére. De azt büszkén és nyugodt öntu­porczeüán tányérokon megcsendülő ké­sek, villák zajának enyhítéseként szol­gált a mindenfelől megindult társalgás összefolyó lármája. Az egyik asztalvég­ről a másik felé beszélgettek. A tréfák megindultak, vigságot teremtve, nevetést okozva, mely csak azért csillapult el egy időre, hogy utána a felhevült kedélyek Örömérzetében még tartósabbá váljék. A nagy vigasságban csupán Bonafous Magdolna nem vett részt, aki egészen elmerült gondolataiba. Szemei nem láttak semmit abból, amire tekintettek. Ez a mély, szomorú tekintet olyasvalamit lát­szott keresni, ami nagyon nagy messze­ségben, a bizonytalan álmok ködében van elrejtve, amelybe az ideális lelkek oly könnyen tévednek, játszi módon válva meg a való élet zajától. Tízszer is megkísértettem, hogy szóra bírjam. De magaviselete oly kevés báto­rítást nyújtott e kísérletekre, hogy el­hallgattam s csöndesen gyönyörköd­tem fiatal szép arczában, fekete selymes hajában és szoborszerű terme­tén, melynek körvonalait a kék vászon­ruha előnyösen kiemelte. Egyszerre álmatag szemeiben felcsillo­gott egy mosoly, mintha a képzeletbeli képek helyébe a határozottabb való lé­pett volna. Ez a mosoly jóakaró gúnyt és édes szánalmat fejezett ki. Kíváncsi voltam, hogy mi volt oka e hirtelen fel­derülésnek, körülnéztem, megláttam Bo­nafous asszonyságot és mindent értettem. Bonafous mama térdein, az asztalteri­dattal állithatjuk, hogy tisztviselői karunk nem szolgáltatta magát át egyesek Önkényének, hanem mindig az igazság utján haladt és a köz­igazgatást akként vezette, hogy az kifogástalan volt. Deczember 19-én lesz tehát minden valószinüség szerint az utolsó felvo­nása ama színjátéknak, amely az ősi vármegyeház ódon termében oly sokszor lejátszódott. Nem állítjuk, hogy nem fog el bennünket bizonyos fájdalmas érzés, amidőn ezen alkotmányunkkal ösz­szeforrott intézmény végsőt lélekzik, midőn azon dicső korra gondolunk, a melyben a vármegyéknek oly hatal­mas nemzeti missiójuk volt, midőn ők voltak úgyszólván a nemzeti szel­lem fenntartói, a hazafiság védő­bástyái. Másrészt azonban nem zárkózha­tunk el a modern kor kívánalmai elől, a melyek a hivatalos működés­ben a függetlenséget, a megközelít­hetetlenséget főalapelvekül vallják és a melyeket csakis a közigazga­tás államosításának bázisán lehet keresztülvinni. tőről lefüggő kendőktől elrejtve, egy nagy uj ságpapiros volt kiterítve s ebbe csem­pészte be ügyesen a sülteket a tányér­járól, amit a körülhordásnál derekasan megrakott. Amikor aztán a provízió már nagyon felgyülemlett, szép lassan lesza­kított egy-egy darabot a nagy papírból, betakart egy-egy darabka elemózsiát s az apró csomagokat eltüntette zsebeibe. Szép számban lehettek ezek a zsebek s mindegyikbe került valami: az egyikbe egy szárnyasnak a ezombja, a másikba egy szelet rostbeouf; ide egy kis édes­ség, amoda egy kis sütemény; a zseb­kendőbe gyümölcsök. Szóval a sardana­pali ebédnek minden alkotó részéből ke­rült valami ezekbe a rögtönzött éléskam­rákba — a szószokat természetesen ki­véve. Magam is mosolyogtam e furcsa gaz­dálkodás láttára. Magdolna arczát elfu­totta a pir. Ideges és büszke hangon, nem törődve azzal, hogy meghallom-e vagy sem, odaszólt a mamájának : — Mama, hadd már abba ezt a dol­got! — Ugyan ne szólj, replikázott Bona­fous mama; ennek az urnák a kivételé­vel, aki bizonyára nem fog elárulni, senki sem látja, hogy mit csinálok. Es meg­lásd, este három kiéhezett öcséd hogy fog megörülni ennek a sok nyalánkság­nak. És gondolja meg uram—szólt hoz­zám — hogy ezek a gyerekek sohase laknak jól tisztességesen — a szegény báránykák! > . . Te pedig, kisasszony Esztergom, XVII. évfolyam. 96. szám. Vasárnap, 1895. deczember I. ESZTERGOM és VIDÉKE «xxxv\xxv\>^v\xxx\xxx\x^^ VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. ^v^v^v^v^yvN^ Megjelenik hetenkint kétszer : —-— | csütörtökön és vasárnap. Szerkesztőség Simor János-utcza 519. sz., Hirdetések —®— hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. a kiadóhivatalban vétetnek fel. * | ELŐFIZETÉSI ÁR: Hlvatalot órák: d. i. l2-2-i B . S Egész évre 6 frt — kr. | Kiadóhivatal Buda-utcza 346. sz., § | NegyeTévref * ~ * | hova a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési | Mi » d en egyes hirdetés után 30 kr. kincstári | Egy hónapra ........ \ . — l 50 » | pénzek és reklamálások küldendők. bélyegilleték fizetendő. Egyes szám ára — » 7 » | Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papir- ^ »»ív»^»xxs*x<^^vx^»Nw^v^^^ kereskedésében, a Wallhscll- és llangh-féle dohánytőzsdékben. ^\v-vx\x\v^\v\v\>.\x\^

Next

/
Thumbnails
Contents