Esztergom és Vidéke, 1895
1895-12-01 / 96.szám
Megyei restauráczió. Esztergom, 1895. nov. 30. Néhány rövid hét után a megyék ezredéves ősi választójogukat utoljára fogják gyakorolni. A vármegyei intézmény deczentralizált állásánál fogva hazánk ezredéves múltjában nevezetes szerepet volt hivatva játszani. Különösen hivatásuknak magaslatán állottak a vármegyék az utóbbi két évszázadban, de legkivált az elnyomatás korában, a midőn a nemzetellenes törekvésekkel szemben hazafias missiokat teljesítettek. Nem lapunk keretébe való a közigazgatás államosításának üdvös voltát, kiszámíthatatlan hasznát fejtegetni, foglalkoztak már avval hivatásos politikusok, csak néhány rövid szóval akarjuk ecsetelni mily elő- nyöket fog az biztosítani. A vármegyei tisztviselők, mint minden választott hivatalnok, a választók kegyétől függnek. Minden 6 évben, midőn a restauráczió közeleg, aggódniok kell a miatt, nem vesztették-e el a választók kegyét, nem jutottak-e egyik, vagy másik Iz „Esztergom és Vidéke* tárczája. Magdolna. Irta Ernest Dandet. — Nos, min tépelődöl, Magdolna? Miért nem eszel ? — Köszönöm mama, már jóllaktam. — Jóllaktál, — már ? Nem jól tetted leányom; gondold meg, hogy nem mindennap lesz fáczánpecsenye a tányérodig ban. E szavak után, melyek erős vidéki akczentussal hangzottak el, Bonafous aszszonyság, az én jobboldali szomszédom ajkairól, a nevezett derekasan beleharapott a kétkézre fogott pecsenyébe, ugy, hogy fogai csipke módra áttetszettek a remegő aszpikon. — Soha, de soha ilyen jót még nem ettem, monda teli szájjal. Aztán bizalmasan felém fordulva és leányára mutatva, megszólit: — Ugyan kérem, beszélje rá, hogy egyék ebből a felséges pecsenyéből. Önre, mint zsurnálisztára, csak fog talán hallgatni. Ránéztem jobboldali szomszédomra, nem annyira azért, hogy anyjának engedelmeskedjem, mint inkább azért, hogy megkezdhessem vele a beszélgetést. De halvány és szomorú arcza, melyen megvető mosoly játszadozott, oly határozott közönyt fejezett ki az öreg asszony ki^ törő lelkesedése felett, hogy jobbnak vélpártárnyalattal oly kolliziókba, a melyek esetleg bukásukat is idézhetik elő. A tisztviselők úgyszólván az egyes választók hangulata alatt állanak, ténykedésükben a való meggyőződést, az igazságot nem juttathatják érvényre és mindezt miért, mert ha kegyvesztettekké lesznek, ez által kenyerüket is elveszíthetik. A közigazgatás államosításával ezen állapotok meg fognak szűnni. A vármegyei tisztviselőket az állam nevezi ki, oly egyének jutnak az egyes hivatalokba, akik azokra tehetségüknél, szakképzettségüknél, szorgalmuknál fogva hivatvák, nem pedig olyanok, akiket a protekezio, az ismeretség, a családi összeköttetések tolnak előbbre. Nem kell majd a tisztviselőknek a választók kegyét keresniök, hanem mindig és mindenben akként fognak eljárni, amint azt tiszta lelkiismeretük, kötelességérzetük diktálja. Hogy pedig a közigazgatást jól és pontosan vezessék, erről az államnak lesz kötelessége gondoskodni. Nálunk, Esztergom < vármegyében, az államosítással nem igen lesz szetem hallgatni és csak jelekkel fejezni ki sajnálatomat esetleges biztatásomnak reménytelen voltán. — Bolond leány! mormogá bosszankodva s vállvonogatva az asszony. Ez volt az egész felelete. Ő pedig tovább evett rezignálva, de határozottan, méltóságteljesen és szemhunyorgatás nélkül. A lakoma, amelyet Chérisy bankár a búcsú alkalmából villájában adott, javában folyt. A hullámmosta park szélén sátor alatt felállított asztalnál ötven vendég ült: művészek, férfiak és nők, akik a házigazda szeretetreméltó meghívására nyár derekán eljöttek ide, hogy a zenés misénél közreműködjenek; eljöttek továbbá a mamák s a nővérek is. Igy kerültem a szürkehaju, barnás és redősarczu Bonafous asszonyság és leánya, Magdolna közé, aki a konzervatórium operai osztályának növendéke, — szép, magas, barna leány volt, finom arezvonásokkal, elegáns allűrökkel, akinek tiszta hangja a vallásos szertartás alatt mindnyájunkban csodálatot keltett. A meleg napfénynél, melynek erejét a fák árnya enyhítette, szemkápráztatölag ragyogott a hímzett asztalterítő fehérsége. A reszkető fény ott libegett és játszadozott az ezüst evőeszközökön s a kristálypalaczkokon s melegséget adva a bordeauxi bor sötétes s a rajnai bor arany színének. A süteményes tálezák s a gyümölcs piramisok között rózsák voltak elszórva, melyeknek illata gyakran Összevegyült az ételek szagával. A finom mélyi változás. Ritka vármegye közönsége állithatja Magyarországon azt, hogy a közigazgatás kifogástalan mederben halad, a tisztviselők öntudatosan és hivatásuk magaslatán állva végzik teendőiket Esztergom vármegye ezen kevesek közé sorakozik. Ha az egyes megyei hivatalokon és azok tisztviselőin végignézünk, nyugodtlelkiismerettel mondhatjuk el, hogy megyei tisztviselői karunk a lehető legkielégitőbb, a főtisztviselők csekély kivétellel kvalifikált, szakképzett emberek, akiknek kezében a közigazgatás biztos mederben haladhat. De azért mi sem zárkózhatunk el annak kinyilatkoztatásától, hogy az államosítás nálunk is csak áldásthozó lesz. Mi is tapasztalhattuk, mily nehéz állásuk van megyei tisztviselőinknek, különösen egyes, a rájuk ruházott alkotmányos joggal visszaélő választókkal szemben, akik saját érdeküket előtérbe helyezve, mintegy erkölcsi pressziót iparkodtak gyakorolni a közigazgatás menetére. De azt büszkén és nyugodt öntuporczeüán tányérokon megcsendülő kések, villák zajának enyhítéseként szolgált a mindenfelől megindult társalgás összefolyó lármája. Az egyik asztalvégről a másik felé beszélgettek. A tréfák megindultak, vigságot teremtve, nevetést okozva, mely csak azért csillapult el egy időre, hogy utána a felhevült kedélyek Örömérzetében még tartósabbá váljék. A nagy vigasságban csupán Bonafous Magdolna nem vett részt, aki egészen elmerült gondolataiba. Szemei nem láttak semmit abból, amire tekintettek. Ez a mély, szomorú tekintet olyasvalamit látszott keresni, ami nagyon nagy messzeségben, a bizonytalan álmok ködében van elrejtve, amelybe az ideális lelkek oly könnyen tévednek, játszi módon válva meg a való élet zajától. Tízszer is megkísértettem, hogy szóra bírjam. De magaviselete oly kevés bátorítást nyújtott e kísérletekre, hogy elhallgattam s csöndesen gyönyörködtem fiatal szép arczában, fekete selymes hajában és szoborszerű termetén, melynek körvonalait a kék vászonruha előnyösen kiemelte. Egyszerre álmatag szemeiben felcsillogott egy mosoly, mintha a képzeletbeli képek helyébe a határozottabb való lépett volna. Ez a mosoly jóakaró gúnyt és édes szánalmat fejezett ki. Kíváncsi voltam, hogy mi volt oka e hirtelen felderülésnek, körülnéztem, megláttam Bonafous asszonyságot és mindent értettem. Bonafous mama térdein, az asztalteridattal állithatjuk, hogy tisztviselői karunk nem szolgáltatta magát át egyesek Önkényének, hanem mindig az igazság utján haladt és a közigazgatást akként vezette, hogy az kifogástalan volt. Deczember 19-én lesz tehát minden valószinüség szerint az utolsó felvonása ama színjátéknak, amely az ősi vármegyeház ódon termében oly sokszor lejátszódott. Nem állítjuk, hogy nem fog el bennünket bizonyos fájdalmas érzés, amidőn ezen alkotmányunkkal öszszeforrott intézmény végsőt lélekzik, midőn azon dicső korra gondolunk, a melyben a vármegyéknek oly hatalmas nemzeti missiójuk volt, midőn ők voltak úgyszólván a nemzeti szellem fenntartói, a hazafiság védőbástyái. Másrészt azonban nem zárkózhatunk el a modern kor kívánalmai elől, a melyek a hivatalos működésben a függetlenséget, a megközelíthetetlenséget főalapelvekül vallják és a melyeket csakis a közigazgatás államosításának bázisán lehet keresztülvinni. tőről lefüggő kendőktől elrejtve, egy nagy uj ságpapiros volt kiterítve s ebbe csempészte be ügyesen a sülteket a tányérjáról, amit a körülhordásnál derekasan megrakott. Amikor aztán a provízió már nagyon felgyülemlett, szép lassan leszakított egy-egy darabot a nagy papírból, betakart egy-egy darabka elemózsiát s az apró csomagokat eltüntette zsebeibe. Szép számban lehettek ezek a zsebek s mindegyikbe került valami: az egyikbe egy szárnyasnak a ezombja, a másikba egy szelet rostbeouf; ide egy kis édesség, amoda egy kis sütemény; a zsebkendőbe gyümölcsök. Szóval a sardanapali ebédnek minden alkotó részéből került valami ezekbe a rögtönzött éléskamrákba — a szószokat természetesen kivéve. Magam is mosolyogtam e furcsa gazdálkodás láttára. Magdolna arczát elfutotta a pir. Ideges és büszke hangon, nem törődve azzal, hogy meghallom-e vagy sem, odaszólt a mamájának : — Mama, hadd már abba ezt a dolgot! — Ugyan ne szólj, replikázott Bonafous mama; ennek az urnák a kivételével, aki bizonyára nem fog elárulni, senki sem látja, hogy mit csinálok. Es meglásd, este három kiéhezett öcséd hogy fog megörülni ennek a sok nyalánkságnak. És gondolja meg uram—szólt hozzám — hogy ezek a gyerekek sohase laknak jól tisztességesen — a szegény báránykák! > . . Te pedig, kisasszony Esztergom, XVII. évfolyam. 96. szám. Vasárnap, 1895. deczember I. ESZTERGOM és VIDÉKE «xxxv\xxv\>^v\xxx\xxx\x^^ VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. ^v^v^v^v^yvN^ Megjelenik hetenkint kétszer : —-— | csütörtökön és vasárnap. Szerkesztőség Simor János-utcza 519. sz., Hirdetések —®— hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. a kiadóhivatalban vétetnek fel. * | ELŐFIZETÉSI ÁR: Hlvatalot órák: d. i. l2-2-i B . S Egész évre 6 frt — kr. | Kiadóhivatal Buda-utcza 346. sz., § | NegyeTévref * ~ * | hova a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési | Mi » d en egyes hirdetés után 30 kr. kincstári | Egy hónapra ........ \ . — l 50 » | pénzek és reklamálások küldendők. bélyegilleték fizetendő. Egyes szám ára — » 7 » | Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papir- ^ »»ív»^»xxs*x<^^vx^»Nw^v^^^ kereskedésében, a Wallhscll- és llangh-féle dohánytőzsdékben. ^\v-vx\x\v^\v\v\>.\x\^
