Esztergom és Vidéke, 1895

1895-10-10 / 81.szám

Esztergom, XVII. évfolyam. 81. szám. Csütörtök, 1895. október 10. ESZTERGOM és VIDÉKE r r r SE 'SS KS».XV<VN»^XVV\X^ VÁROSI E3 MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE, ^^^^N*^^^^^ Megjelenik hetenkint kétszer: | —— | | csütörtökön és vasárnap. | Szerkesztőség Simor János-utcza 519. sz., | Hirdetések —8— | hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. | a kiadóhivatalban vétetnek fel. ELŐFIZETÉSI A

K

: Kiadóhivatal Buda-utcza 346. sz., | HN*s Egész évre 6 fit — kr. i; , s | Fél évre 3 » — » § nova a hivatalos és maganhirdetések, nyiltterek, előfizetési | Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári 1 ^ Negyed évre 1 » 50 » | pénzek és reklamálások küldendők. ^ ^ Egy hónapra — » 50 » | ^ bélyegilleték fizetendő. | Egyes szám ára — » 7 » ^ Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papír- I ^>Í^X^>^\\\X\X\N^VX\.\X^^ kereskedésében, a Wallttsch- és llailgh-féle dohánytőzsdékben. »8Se»íSWNeaa8»í!*a»sX9«**iXXSW^^ Megdrágult a pénz. Esztergom, 1895. °kt. 9. Talán nem is oly nagyon banális az a hasonlat, hogy a mint a nap melege a vegetációt meginditja, oly mértékben világit az osztrák magyar bank a vidéki takarékpénztárak üzletmeneteire. — Tavaly egy balsikeres esztendőt s egy mezőgazdasági miserablis esztendőt küzdöttünk végig és jóllehet volt idő, midőn a bank pénzkészlete három millióra apadt, 1895. szeptember 12-étől az a szokatlan és az osztrák-magyar bank fennállása óta páratlanul álló eset következett be, hogy a hivatalos kamatlábat egy egész százalékkal felszöktette. Az osztrák-magyar bank e tényének nem politikai, hanem mint nem politikai lap, csak nemzetgazdasági részét akarjuk röviden szóvá tenni, mert teljes komorságában áll előttünk a tény, mely az egész vonalon megdrágítja a pénzt, mely ma a buza ár-depressió idején valóságos kalamitás számba megy. Lássuk mindenek előtt, hogy a hivatalos kamatláb emelése az oszrák-magyar nemzeti banknál, mit jelent ? Azt jelenti, hogy mig a bank a hozzá benyújtott váltókat 5 százalékkal számitolja le, az nem alterálja a bank vezetőségét, hogy a tőzsdén az elsőrendű papirokat 3 százalékkal vegye. Viszont a váltók kamat lába emelkedvén, abban az arányban az állampapírok és takarékpénztári, tőzsdeileg jegyzett részvénynyek 5 1

/

2

^ az értékpapírok pejdig 6 %-kal számitoltatnak le. Az egész hitelműveletek mezején következetesen megdrágul a pénz s helyzetünkben kétszeres nehézséget az okoz, hogy, mint favorizált hatalmas pénzintézet, mint; diktátor a béke felett, rendelkezik a pénzvilágban, a hogy immár a saját pátriánkon is látjuk, mely a nemzeti bank lábaihoz — nolens-volens — kénytelen alkalmazkodni. Fentebb egy súlyos kifejezéssel éltünk, a melyet tartozunk megindokolni. Ez a súlyos kifejezés, hogy a bank kamatlábjának éppen most való emelkedése, indokolatlan. S megmagyarázza véleményünket az alábbi statisztika, mely az osztrák magyar bank helyzetét, viszonyítva a mult év hasonló idejéhez képest, igy tünteti föl : Váltó tárcza tavaly 188 1

/

2 millió, most 172 1

/

2 millió. Lombard üzlet tavaly 31 1

/

2 millió, most 32 millió. Adómentes bank jegy tavaly 2 millió, most 14 millió. A bank pénzügyi helyzeteiben, ismételjük ma nincs indokolva a kamatláb emelkedése. Legfeljebb az óvatossággal lehet okát adni a váratlan eseménynek. A helyzet ez : A buza árak oly nyomottak, hogy mig egyrészt a gazdák készleteiket visszatartják s inkább kölcsönnel spekulálnak a jobb gabona árak kivárására, másrészt a gabona effektív árára spekuláló kereskedők, a mai árnyomást készleteik felhalmozására használják. Mindkét esetben a forgó-tőke kereslete óriási és a váltó leszámítolások hallatlan mérvet öltöttek. A hitelmüveletek világa igen prózai és materialis. Jó adag naivság kell vele szemben az ethikai szempontokat külön emlegetni. Mindazonáltal azt tartjuk, hogy mikor egy pénzügyi hatalomnak, a milyen az osztrák magyar nemzeti bank a tavalyihoz képest 13 millióval nagyobb pénzkészlete van, talán nem az első feladata a helyzetet igy kihasználni ? Lehe.t-e ez ellen tenni és mit, — ez a kérdés ? Talán ennek fejtegetése is tul megy lapunk keretein, de a vármegyei törvényhatósági tagokhoz van szavunk, a kiknek kezében van a cselekvés joga. Ok igen is kérhetnek orvoslást, magyarázatot, indítványozhatják, hogy mint állami intézményt törvényhatósági akczióval, bár közvetve, hívják föl, vagy a kamatláb megindokolására, vagy régi visszaállítására. (V. L.) A zónatarifa felemelése. Budapest, ókt. 9 Erős trombitaszóval hirdették az egész világnak, hogy a magyar királyi államvasutak háztartásában őrült gazdálkodás és anyagi ziláltság uralkodik és hogy ez az előkelő állami intézet a részleges bukás előtt áll. Csak az állam részéről teendő roppantpénzbeli megerőltetés lenne még képes az államvasutakat a biztos romlástól megmenteni. Megczáfolhatlan bizonyítékul akilátásba helyezett Az „Esztergom és lííie" látója. Tévedések. Biztosra vetted, hogy szeretsz, Szereted szám, arczom, kezem, Szereted rajtam mit szeretfii i Lehet ily vézna emberen. f > En ts azt hittem, hogy szeretlek, Szeretem ajkad, kék szemed, Szeretem, mit egy csacska lányon Ma nap szeretni csak lehet. De hajh! kisült a csúnya turpisság, Hogy én imádott nem vagyok! Hogy még csak nevem sem kutatják Azok a bájos kis kacsok. Hogy bennem nem embert szerettél, De eszmét, muló ideát, S csak addig voltam néked édes Amig a szavam hallgatád. De jaj, kisült, hogy éh se téged, Csak két szemed imádtam ám, Szigetjét vágyam csolnakának, Melyet a vihar partra hányt. Szóval, mi szörnyen csalódtunk A szívügyekben, édesem, S adjőt mondtunk a jó viszonynak Egy aranyos, kis névjegyen . . . Igy nem gyanús, hogy mind a kettőnk Ajaka néma, hallgatag. Mikor I^eibnitzról diskurálgat Egy pár kiaszott vén alak. Hrabovszky Lajos. A férj nyugalma. — Egy asszony monológja. — — Az »Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Andor szerelmet vallott. Szavai nem leptek meg, vakmerősége igen . . . Tudtam, hogy szeret; nem hittem, hogy ezt meg merje mondani. Arról, hogy szeret: nem tehetek; arra, hogy nyilatkozzék: nem nyert tőlem bátorítást ... Jó fiu, csinos, művelt és gavallér, de őrült, valósággal őrült, ha azt hitte, hogy megfogom hallgatni . . . Nagyon elnéző vagyok iránta, ha inkább őrültnek, mint arczátlannak hiszem. Igen kíméletes voltam, hogy csak a szeme közé nevettem. Helyzetemben ez volt a legjobb. A szegény bolond elképpedt. — Ön megölt engem, — monda és távozott. Oly őszintén levertnek látszott és anynylra sáppadt volt, hogy szinte megsajnáltam. — Ön megölt engem ... Azt hiszem, valamennyi felsült udvarló ezekkel a szavakkal kezdi visszavonulását . . . Tragikus szavak! Csak az bennük a hiba, hogy sem el nem hiszik, sem meg nem tartják. Az ilyen kudarczot vallott szenvedélyes lovagokat legalább is háromszor kell egymásután ugy megölni, hogy megszűnjenek — nem élni, de őrült reményekben hinni. Eddig minden jól ment. Andor ur egyelőre meg van ölve. Ez a dolog, kettőnkre nézve, most el van intézve. De hát a harmadik fél! A férjem ? . . . Megmondjak-e neki mindent ? Ha szólok : ki tudja, mi történik ! Mindenesetre tönkreteszem férjem nyugalmát. És miért ? Egy semmiért! Mert hiszen semmi sem történt! Egy bolond ember őrültségeket mondott. Ez az egész. Azonban a bolond el van halgattatva. Miért áldoznám föl egy józan ember nyugalmát egy elnémított bolondért ? ! Hallgatok, nem a magam, hanem az én jó, J gyanútlan, derék uram nyugalma érdekében. Andor szemtelenül vakmerő volt s megcsókolt. Kiutasítottam. És most sírok a szégyentől és reszketek a veszélytől, amiben forogtam. Ah, milyen durva, erőszakos vadember a férfi, mikor széttépi az illendőség korlátját. Ugy öléit át, mintha megfoitani, ugy csókolt, mintha megmarni akarna. Reszketek a harag és megaláztatástól. A legborzasztóbb az, hogy az én hibám miatt fejlődött ez a dolog idáig. — Nem kellett volna meghallgatnom a múltkor. Meg kellett volna mondanom a a férjemnek, hogy micsoda barátja neki Andor. Most nem lennék igy megalázva, most nem lenne ily kinos a vallomás, Férjem azt fogja tenni, amit megtesz minden férj, akinek a feleségét megsértik : megverekszik. Bosszút áll a feleségeért. Az arczátlan lakolni fog. Igen, de hátha nem. Hátha megmenejkül, a férjemet pedig hazahozzák véresen. Mit tegyek? Azért a kilátásért, hogy meglegyek bosszulva, koczkáztassam-e az uram életét. Vagy hallgassak és titkoljam szégyenemet. Mi több nekem ? A bosszú-e, vagy a férjem élete ? Megsértett nő vagyok, ki elégtételt követel, oh, de feleség is vagyok, aki félti az urát a veszélytől. Érzem, hogy a feleség elhallgattatja a nőt. Nem tudom, más asszony mit tenne ily helyzetben, de én — én hallgatni fogok. A nyomorultat magam büntetem meg — néma megvetéssel. Isten ! Ölj meg, vagy vedd el az eszem, hogy ne tudjak emlékezni ... A pokol lángja nem lehet égetőbb, mint az a gondolat, hogy mi voltam én és mivé let-