Esztergom és Vidéke, 1895

1895-07-21 / 58.szám

Esztergom, XVII. évfolyam. 58. szám. Vasárnap, 1895. július 21. ESZTERGOM és VIDÉKE is«Bíw^x\vx^N\vNvxvcaN^ VAR03I ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. ÍNNÍWSMS*^^ Megjelenik hetenkint kétszer: | | . r csütörtökön és vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal, ,r e ese *R | hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos és | a kiadóhivatalban vétetnek fel. EJLŐFIZETÉSI ÁR: | magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások | —Í | Egész évre . 6 frt — kr. | küldendők i | | Fél évre 3 » — » f « , , . J, , I Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári 1 | Negyedévre 1 » 50 » | Szechenyi-ter 35. szam. | & | Egy hónapra — » 50 » § ^ bélyeguleték fizetendő. | Egyes szám ára — » 7 » ^ Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándorpapirkereskedésében, | )Lvxv>xxxxvxxxxxxxxxxx\xxx\xv^^^ a Wallííscll- és Haiigll-féle dohánytőzsdékben. XX\X^^XXX\XXXXX\XXXXX\XXXXXXXXXNV,XXXXXXXXV^X\^^ Az aratás. Budapest, 1895 jul. 18. (J. I.) Most mikor a politikai élet nyugalomba tér, az ipar és kereskedelem szünetel, s a társadalmi élet is lanyha, most kezd pezsegni a magyar mezőgazdaság s gazdáinkat élénken foglalkoztatja a gazdálkodás eredménye. Mint az ország minden vidékéről jövő értesítéseink jelentik, az aratás mindenütt közepes, de néhol az előző évekhez viszonyítva jó eredménnyel is kecsegtet. Mi ára lesz a gabonának, lesz-e kivitel, ezek a kérdések tolulnak úgy a börzespekulánsok, mint a gabonakereskedők és földbirtokosaink elé. * A jelen viszonyok nem olyanok, hogy a búzának emelkedésére volna belőlök következtetve kilátásunk. A gazda tehát, mint az előző években, nem sokat várhat, mert ha minden motívumot, mely az évben gazdászati viszonyainkat dirigálta, latba vetünk is, nem kecsegtet remény, hogy a gabonaexportnál elérjünk valamit. A gabonaárak is kedvezőtlenek, — már évek sora óta. A rossz termések sem lendítettek a buza árán, mert az előző évek roppant készletei minden áremelkedést paralizáltak. Gabonakivitelünk menynyisége évek óta redukálódik, s a külföldi piaczaink száma is folyton apad. Az amerikai buza mindenütt napról-napra eklatánsabb tért hódit, s az ujabb időkben vinkulált merkantil-szerződések épen nem használtak a magyar mezőgazdaságnak. Búzaáraink e folytonos alacsonysága a fen dö siékl rákszerü közgazdasági bajának látszik és sok gazdát komoly aggodalomba ejt, s ennek inditó okai közt a sokféleség miatt a legtapasztaltabb agráriusnak is nehéz eligazodni. Már az a körülmény is megfontolást érdemel, hogy, habár Német országban, Frankhonban és Angliában évek óta csak közepes a termés, még sem bir a magyar gabona ára emelkedni. Az az általános kereskedelmi pangás, mely uralja az egész világ kereskedelmét, melynek fenyegető nyilvánulása! a külföldön már mutatkoznak, mindenesetre nagyban hozzájárul a búzaárak kedvezőtlen alakulásához. Mig egyes kiváló statisztikusok, sőt agráriusok minduntalan bizonyítgatják, hogy nemcsak a felhalm ázott nagy gabonakészletek fognak kimerülni, hanem sokkal kevesebbet fognak termelni, mint a mennyire szükség lesz, — addig még mindég azt látjuk, hogy a fölöslegek iszonyú mérvben vannak akkumulálva, s emiatt a búzaárak a legalacsonyabb fokon stagnálnak. Ugy látszik, hogy azok a sokat hangoztatott »csalhatatlan* nemzetgazdasági törvények, melyeket egyes kiválóknak ismert tudósok a gazdák számára műveikben fölállítottak, a praxisban épen nem váltak be s nem is lehetne gazdászati számadásainkat ily gyenge alapokra fektetni. A buza árak alacsonysága folytán a föld jövedelme nem áll arányban a gazdaság mivelésére fordított költségekkel s innen, hogy a gazdák öly válságos időket élnek. A földbirtok értéke rohamosan csökken, a gazda a szükséges beruházásokat a tőke híján nem eszközölheti, s igy a haszon is kisebb lesz, s minthogy az ár is alacsony, a jövedelem igen kevés, — a gazda kénytelen földjét jelzáloggal terhelni, eladósodik s az eredmény az, hogy rámegy a birtok. Csodálkoznak aztán, hogy az agrár mozgalmak mindenütt nagy hullámokat vernek s kezdik összehasonlítani a szocializmussal. A porosz kormány a gazdasági kamarák felál lításával vélt eleget tenni az agráriusok követeléseinek, de ennek gyakorlati haszna még nem vált be s hihető, hogy ezután sem fog beválni. Nálunk is gyűléseztek s ezerféle reformok kidolgozásán fáradoznak. A birtokos osztály volt mindég a legjobb államfentartó elem, mert j természetes, hogy akié a föld, azé az állam, s ennek a magyar birtokos osztálynak természetszerű konzervativizmusa mindég jótékonyan mérsékelte az ipar és kereskedelem útjában nőtt radikalizmust. Ezért is első sorban az állam az, melynek legfőbb működésének oda kell irányulni, hogy a jelen gazdasági helyzetet javítsa. Természetesen kellene egy Smith Ádámnak is támadnia. Az állami törekvésekkel karöltve kellene működnie természetesen a mezoofazdák reális alapon való szövetkezetének, s ez együttműködésnek első sorban a gazda legégetőbb szükségére : az olcsó hitel nyújtásra kellene irányulnia. Ez az együtt működés hozná azután a legüdvösebb eredményeket, s ez az, amit nem lehet eléggé ajánlani a magyar mezőgazdáknak. Íz „Esztergom és Vidéke" tárnája. Látogatás a mária-nosztrai fegyházban. (II.) Az első emeleten oly gonosztevők dolgoznak, akik még a harmincadik életévet tul nem haladták: ezeknek száma 156. Az első sorban egy föltűnően csinos parasztleány dolgozik ; oly szelid, oly jó benyomást ébresztő arca van, mintha csekélyebb bűntény elkövetésére sem volna képes. Kérdéseimre oly félénken, halk hangon válaszolt, minflia attól félt volna, hogy feleletével megsért. Ez a leány már 8 éve ül a fegyházban és még hét éve van hátra. A törvényszék életfogytig tartó fegyházra ítélte, de a felsőbb bíróság büntetését 15 évre szállította le. Oszszeveszett apjával, aki tehetetlen, beteges ember volt; szóváltásközben az apa mankójával megütötte gyermekét, mire ez oly dühbe jött, hogy fölkapta az asztalról a fejszét és azzal úgyszólván darabokra vagdalta a védtelen, öreg embert. Azután, hogy irtózatos tettét elpalástolja, a szétvagdalt, alaktalan hústömeget kivitte az udvarba és a szemétdomb alá elásta. Ettől nem messze egy cigány leány ült. Ugy tett, mintha szorgalmasan dolgoznék, de eközben, folyton reánk pillantott, valószínűleg azt hitte, hogy a fegyencnők magaviseletéről jöttünk felvilágosítást kérni. Azért került a fegyházba, mert alvó kedvesének szájába forró ólmot öntött, amiért ez jelenlétében egy másik leánynyal csókolódzott. Az utolsó padsorban egy sápadt arcú, beesett szemű varró-leány elmerengve bámult maga elé. Jegyesét lőtte agyon, mert megtudta, hogy az már négy év óta nős. Önmagát is meg akarta* ölni, de ehhez már nem volt elég bátorsága. A második emeleten már korosabb nők dolgoznak. Az itt levő 137 fegyencnő között csak egy intelligensebb egyén volt. Mikor megkérdeztem tőle, miért került a fegyházba, mosolyogva válaszolt: «Csekélység az egész, kérem. Fiaim egy kis bolondságot követtek el, amiért nekem most öt évig ülni kell. Postamesternő voltam és a könnyelmű gyermekek a kezemre bizott pénzt elsikkasztották, én pedig kénytelen voltam ezért a hivatalos iratokat meghamisítani.* — Hát a szomszédnője mit követett el ? — kérdem tovább. — Oh, az már négy fokkal följebb van, mint én. — Olyan bűnt követett el, amiért nem szabadul ki innen soha. Tetszik tudni, az apósa nagyon gazdag ember volt, de nem akart meghalni. Hogy mielőbb az örökséghez juthasson, egy éjjel megfojtotta a szegény, öreg embert. Aztán, hogy ne jöjjenek rá a gyilkosságra, fölhúzta apósára az ünneplő ruháját, a szoba közepére egy széket állított és föléje a gerendára felakasztotta a már holt testet. — Aztán hogy jöttek rá mégis a bűntényre ? — Mert nagyon ostobán cselekedett. A szék ott volt a hulla alatt, de a meggyilkolt ember lába nem ért le odáig. Rövid szünet után folytatta: — Látja kérem, a sarokban azt a román asszonyt ? Az még szabadon volt, folyton ivott; részeg állapotban pedig mindent tört zúzott, ami a keze ügyébe akadt. A férje ezért egyszer ugy istenigazában eldöngette. Az oláh asszony nem szólt egy szót sem, nyugodtan lefeküdt s mikor látta, hogy férje elaludt, csöndesen felkelt, kiment az udvarra, kívülről elreteszelte a konyha-ajtót, azután fölgyújtotta a házat. Szerencsére a szomszédban lakók meghallották a férj segélykiáltásait és az ablak vasrostélyát gyorsan kifeszítve, megmentették a legborzasztóbb haláltól. Ez volt különben az oláh asszony szerencséje is, mert ha a férje elpusztul, őt is fölakasztották volna. Nem igaz ? Nem folytathattam tovább a kérdezősködést, mert az ügynök hozzám jött és kért, ne beszéljek sokat a fegyencznőkkel, miután a főnökség ezt a látogatóknak egyáltalán nem engedi meg. A harmadik emeleten leginkább oly nők vannak, akik vagy nagyon öregek, vagy pedig több, mint kétszer voltak már a fegyház lakói. Amint végig mentem az egyes padsorok mellett, egy öreg, meggörnyedt anyóka megszólított. Olyan szánalmas kinézése volt; szemei könnyel teltek meg: — Ugyan, kérem, mikor szabadulok innen ? Négy évre vagyok elitélve, de hát talán előbb is kijuthatnék, hiszen már több, mint két évet ültem le. Igyekeztem valamennyire megvigasztalni. — Aztán mit vétett, hogy elitélték ? — Bábaasszony vagyok, kérem, már 40 év óta; angyalcsinálással voltam vádolva. A jobb sarokban egy alacsony, ravasz tekintetű, őszbe vegyült hajú asszony ült. Azért vonta magára a figyelmemet, mert ő volt az egyedüli az egész munkateremben, aki összetett kezekkel ült. — Higyje el, uram, — szólt az ügynök, — ebben az asszonyban valósággal ördög lakik. Folyton civakodik, ha társnői visszafelelnek, akkor ütni kezdi őket. Mikor e miatt a kedves testvér (az apáca) megfeddi, úgy káromkodik, mint egy három kapitulációs huszár őrmester. Nem használ ennek a sötét zárka sem ; tiz napig ült benne a mult hónapban, aztán nem akart onnan kijönni, azt mondta, legalább kipihenheti magát, pedig idefönn sem dolgozik semmit. Ne figyelje oly erősen, mert ha meglátja, mindjárt rögtönöz egy drámai jelenetet. Az összes fegyencnők nem okoznak annyi bajt, mint ez egymaga. A három nagy munka-termen kivül van még a harmadik emeleten egy kisebb dolgozó-szoba, melyben 8 idősebb fegyencnő tollat foszt. Ezek valamenynyien már több mint háromszor voltak az intézet lakói s egyszer sem valami nagyobb bűncselekmény miatt kerültek ide, hanem azért, mert egymásután több esetben kisebb-nagyobb lopást követtek el. Valahányszor újra ide szállítják őket, kárörvendő arccal üdvözlik régi ismerőseiket, az apácákat, mintha azt mondanák : «Tudom, hogy te sokkal inkább bosszankodol az én visszajövetelemen, mint önmagam.> Egy öreg anyóka ült a szögletben galamb-fehér-hajjal ; arca sápadt, kiaszott, szemei mélyen beeste

1

c üregeikbe. Hat-