Esztergom és Vidéke, 1895

1895-01-17 / 5.szám

értékű munkára előre lekötelezni csak azért, hogy életszükségletüket, adótartozásaikat fedezni képesek legyenek. Ilyen formán nem lennének még kénytelenek, az esetleg szenvedett elemi károkért a legnélkülözhetetlenebb és legsürgősebb segélykölcsönt is nagy kamatra felvenni. Tekintve azt, hogy a kezelés a meglevő postatakarékpénztár mellett számbayehető többletet nem követelne, úgy alaposan lehetne legalább is annyit következtetni, hogy a helyzet az államra nézve anyagi szempontból rosszabbra nem fordulna és számos ember és család mentetnék meg ez által az államalkotó józan társadalomnak ? Kivánatos volna tehát, hogy ez az eszme illetékes köreink részéről a legkomolyabb megfontolás és a legtárgyilagosabb megvitatás tárgyát képezze. C S A R N 0 K. Balassa Bálint.*) Irta : RÉCSEY VIKTOR. Gyarmati és kékkői Balassa Bálint, a magyar Amphion, igazi gyermeke volt .korának. A XVI. század második felében születve és élve, híven visszatükrözi e korszak minden feltűnőbb jellemvonását. Nyugtalan, szenvedélyes, elragadtatásában túlzásokra hajlandó és j féktelen, de szóban, tettben egyaránt igaz hazafi, feláldozni kész a szent ügyért életét, mindenét. Nemes "tulajdonságait szülőitől örökli. Anyjától a család és vallás szeretetének szé.p példáit' látja, míg a hazáért lángolni atyjától tanul, ki folyvást nagyfontosságú tisztségeket tölt be a törökökkel vívott folytonos harcok e nehéz és viszontagságteljes korszakában. A költő *kora fiatalságáról keveset tudunk. Nagyon hihető, hogy házi nevelésben részesült s anyjától nyelte azt a vallásos irányt, mely költeményeinek legnagyobb részén éltető és tápláló "ér gyanánt vonult. Hatással lehetett rá udvari papjuk : Bornemisza Péter is, kinek közel ezernégyszáz nyomatott ívre terjedő irodalmi munkássága nemcsak nagy *) „Az esztergomvidéki régészeti és történelmi társulat" b. figyelmébe ajánlva. nézett ki a parkra a magas ablakokon át és igy sóhajtott magában szomorúan : —- Mennyivel jobb dolog volna odakünn' lenni és kipirulva, zsebretett kézzel röpülni végig a tó sötétzöld jégparkettjén ! . . . ' ' i" .. - : f » •'•'••» . • | 1; Egy márciusi napra az egész udvart összehívták, hogy a Lajos herceg korcsolya-művészetét bemutassák. 0 felségén kívül, akit' egy katonai utazás távol tartott, az udvar valamennyi tagja megjelent, s még a kicsiny Adél hercegnő is bucsut mondott egy időre rózsaszínű szobájának, amelyben királyi fenséggel szokott trónolni szőke és kék szemű bubái között. De a két legjobb bubát, Dagmárt és Krizalindát, akik az egész héten át illedelmes és tiszteletreméltó magaviseletet tanúsítottak, most is ott szorongatta fehér keztyűs karjaiban, mert ők is felettébb kíváncsiak voltak a Lajos herceg rendkívüli művészetére ... Dagmár és Krizalinda azonban nem látTiattak valami nagyon sokat, mert a főudvarmester, egy pillantást vetvén a jégpályára, váratlanul igy szólott: — Nem szabad "a jégre menni, mert az időjárás meglazította a jégtáblákat. .. Csakugyan gyönyörű márcziusi nap ingerkedett a kopasz fákkal, melyek fázva húzódtak meg az örökzöld babérbokrok között. Távolról az afrikai tenger mellől, langyos tavaszi szellő suhant át a hercegi parkon és a fehér hóvirágok hangala nul ráz ták meg apró . csöngetyűiket: tevékenységről, de ama korban jelentékeny írói tehetségről is tanúskodik. A fegyverviselésben, lovaglásban és táncban — ama kor divata szerint — szintén már gyermekkorában nyerte első kiképeztetését. Kitűnő táncos volt, s mirrt Istvánffy feljegyezte, el is nyerte a dicsőség pálmáját, midőn Rudolf koronázása alkalmával, 1752. szeptember 25-én a vendégség végével az asztalok kihordatván, a főrangú ifjak táncra kerekedtek. Bálint,, ki ekkor 21 éves volt, Istvánffy szerint oly juhász táncot járt, melyet az emelvényről Maximilián s a jelenvolt fejedelmek gyönyörködve szemléltek. Ezzel a diadallal egyidejűleg, vagy talán pár évvel később, a vitézi élet gondtalan napja isc fölvirradt számára. Mint maga mondja, Eger várában és környékén élte világát. Itt szerezte „jó lova mellett füven való létében" első énekeit, s 1573-ban, vagy 1574-ben itc virulhatott számára a szerelemnek is ama „szép pünkösdi rózsája", melyről élte végéig' egyenlő melegséggel énekelt, noha maga is bevallotta, hogy olykorolykor egy-egy „szegfű 'szép virág ajkairól is szedte az édes mézet." A fiatal költő első s talán egyetlen igazi szerelmének tárgya: Losoncy Anna, Losoncy István leánya volt, kit 1579-ben már Ungnád Kristóf neje gyanánt mutat be Bornemisza. Péter egyik könyvének ajánlata. A temesvári hő's özvegye leányaival: Fr-uzinával és Annával, nógrádmegyei' birtokán élte özvegysége napjait, sitt ismerhették meg egymást még ifjú korukban Bálint és Anna is. Biztos adat gyanánt Istvánffy jegyez fel anynyit, hogy Somoskő várát, midőn Kékkővel és Dévénynyél török kézre került, Losoncy özvegye birta, s ennek veje Ungnád Kristóf bízta a vár védelmét a bátortalan Fodróczy Miklósra, ki mindjárt az ostrom kezdetén Egerig szaladt. Ez az Ungnád Kristóf 1575-ben, vagy talán már előbb is egri főkapitány volt. Tgen hihető tehát, hogy a költő Eger várában „véghetetlen szerelmének"-folyton közelében lehetett. Hogyan keletkezett viszonyuk s miként erősödött az Balassa keblében szilaj lángolássá, hiteles történeti adatok hiányában, .nehéz megállapítani. Egykorú feljegyzést nem találok róla, s gyönge tájékoztatást is ama mélyen borongó szerelmi költemények nyújtanak, melyeket a Radvánszky codex nyomán bocsátott közre pár év előtt Szilády Áron. Mennyi — Kling-kling, itt a tavasz,, itt az aranyos verőfény . . . A főhadnagy szakértelemmel nézett végig a befagyott vizén : — Talán holnap fenség, — mondta bizonytalanul. A herceg szomorúan vetette le korcsolyáit és szótalanul tért vissza a

v meleg szobába, az elhagyott Pipinek mellé, egész éjjel az éjszaki sarkról álmodott, de délelőtt, mikor végre kiszabadulhatott a park fái közé, csodálkozva állt meg a tó mellett. -— Istenem, mivé lett a gyönyörű, malachitzöld tündérparkett! — A piszkos acélkék vizén nagy jégtáblák úsztak, mintha egy vandál ellenség egy éjen át szétrombolta volna a kis herceg jéghideg birodalmát. Az aranyos napsugarak csillogva törtek össze a park piszkos vizében, mert a virágágyak fehér prémje mind felolvadt a tavaszias verőfényben. A kertészek vigan dolgoztak az üvegházak körül és a főkertész igy szólott,, a kezeit dörzsölve : — Egy hét múlva- ibolyánk lesz, kis fensé'g ... De Lajos herceg bosszúsan toppantott! — Nem kell ibolya, én korcsolyázni akarok ... A lakáj, aki a korcsolyákat hozta, lemondólag intett, a kezével: — Az idén aligha többé, fenséges úr . . . Lajos herceg kétségbeesve test vissza a fűtött szobába, ahol a nevelője várakozott rá. De a kis trónörökös most haa valóság és mennyi a költött ezekben a versekben, nagyon bajos volna meghatározni ; annyit azonban kiérezhetünk, hogy a költő első szerelme valamennyinél forróbb s egész életére kiható volt. Ez volt a forrás, melyből költészete eredetét vette, s melyhez még akkor is visszatér, midőn már erős fogadást tett, hogy első kedveséről nem fog többé éneket szereáhi. Érzelmeinek őszinteségét és mélységét akkor ismerjük meg egész erejében, ha a Losoncy Annát zengő dalokat összehasonlítjuk a mások nevére írt énekéivel. Mig ez utóbbiak rendesen egy-egy külföldi példánykép erős hatását éreztetik, addig amaz énekei, „kiket bánatjában, szerelem lángjában szép Júliáról szerzett", mindenkor szivének meghatottságáról s csaknem lázasnak mondható szenvedélyről tesznek tanúságot. Ezek között is alig találunk egészen eredeti darabot; de a költő a készen kapott keretbe" már saját kedély világának pompásan talált rajzát illeszti, s az a melegség, mely minden során elömlik, a költői egyéniség lebilincselő varázsát gyakorolja reánk. Igy csak az a költő dalolhat,- akinek igaz érzelmei vannak. Ezért egyes versei ha nem is biztos, de legalább megbízható vonásokat szolgáltatnak első szerelmének szomorú történetéhez. Énekeinek egyikében, a negyedik számúban, csordulásig telt szivének egész nyíltságával írja : „tulajdona vagyok, szabad ő én velem,- rabja vagyok, megyek, ha megöl is engem," de ugyancsak itt már „elűzetéséről és számkivetéséről" panaszkodik : „Olthatatlan lángja" azonban a.búcsúvétel pillanataiban is előtör s a meghatottság hangján dalolja : Nem* ugy megyek el, hegy- lennék nálad nekül, Mert mikint hogy test nem élhet lélek nekül, • Igy te szerelmedtül Sohasem válhatom meg halálom nekül. Nem kevésbbé borongó érzelmeknek ad' kifejezést a. XXV. ének. A költő ismét^ 'az elválás fájdalma miatt panaszkodik. "Oly nehéz lelkemnek attul elválása Ki szerelmét hozzám igazán mutatta, Mint testnek halálba •Vagyon a lélektől nehéz távozása. Oh én két szememnek szerelmes világa ! Keserves fejemnek te valál gyámola: Mire hát bánatra Hagyál el engemet ilyen árvaságra ! Nemde nem kedvedért hagyék él egyebet, Vájjon s kinek ajánlottam szerelmemet? Szerettem e többet ? Tudod kedveltelek egyedül tégedet. ragosan hajigálta el magától a könyveket és rózsás.arca lángolt a fölindulástól. — Csinálják meg a tavat, — mondta könyezve^ — mert én korcsolyázni akarok holnap reggel . . . * Másnap délelőtt, alig hogy az álmából fölébredt,' igy szólott a kis herceg a lakájokhoz : — Vezessenek az atyám elé, — beszélni akarok a királylyal ... A felséges úr egy szomorú, megtört fiatal ember, a nagy, siket, aranyos írószobában ült filigránszerű íróasztala mellett, mikor a trónörököst bevezették hozzá. A király letette a tollat, a melylyel a kitüntető okmányokat aláirta és szeretettel nézett a nyúlánk, rózsás arcú fiúra. Lajos herceg kezet csókolt és türelmetlenül várta, hogy a király kérdést intézzen hozzá. — Mit kívánsz tőlem, kis fiam ? — kérdezte végre halkan a felséges úr . . Egyszerre megeredtek most a trónörökös visszafojtott konyei: — Korcsolyázni akarok, — mondta sírva, — de valaki összetörte egy éjjel a tó pompás jégtükrét. Most piszkos sötétkék viz csillog a megindult jégtáblákközött ... — Hát mit tegyek, kis fiam ? — Csináltasd meg a jeget, adj rögtön parancsot, hogy a viz ismét Összefagyjon ... • A király mosolyogva simogatta meg a fiu szőke fürtjeit. Szegény fejemet már mivel vigasztaljam? Szivemnek keservét kinek panaszoljam ? Magam hová fogjam, Ha siralmim miatt én • ugyan elasztam. A költő kénytelen bevallani, hogy a szakadás saját hibája miatt történt s ez a tudat elviselhetetlen teher gyanánt nehezedik szivére Igazán történt ez is méltán .rajtam, Mert ok nekül magam neki bucsut adtam. Szegényt háborgattam, Hozzám nagy szerelmét semminek tartottam. 1 Hálátlanságának érzése s a 1 keserves megbánájs kölcsönzik énekeinek ama borongó hangot, mely a magyar költészetben igazi hatással Balassánál szólal meg először. A vezeklés mélyen tátongó sebet tár föl; sebet, melynek gyors ' beforradását még akkor sem hihetnők, ha a költő olykor-olykor vidámabb accordokat csalna is ki lantjából. A XXV. ének sötét, fájdalmas hangja mellett életrajzi szempontból is szerfelett érdekes. A költő ebben ájulja el, hogy régóta égett Annáért s alighanem már "előbb is, mint az Ungnád Kristóf nejévé lett. Az idevonatkozó versszak igy hangzik : Az ki most ezeke't összveszedegette, Szeretője után kesereg szivébe : Kit más szűz kezére — Mint tudatlan ember —• ok nekül ereszte. Ezt tudva, kétszeresen fáj neki a kedves elvesztése s még ellenállhatlanabb szerelemmel eseng utána. Noha' a más oldalán föl is találja Egerben s talán a régi bizalom is helyre áll közöttük, ha változó körülmény Balassát a „régi szerető" elhagyására nem kényszeríti. Részt vesz a Maximilián által pártolt Békés Gáspárnak Báthori István ellen intézett hadjáratában s 1575. július elején-vagy jrínius végén mint ,fogoly kerül Báthori udvarába. Elfogatásának körülményei, ismeretlenek de azt tudjuk, hogy. Murád két izben is kéri kiszolgáltatását, sőt másodízben már követelőleg írja: „Balassa János .fiát, a többi rabszolgákkal egyetemben küldd azonnal magas portámhoz, máskép nem cselekedvén és semmi mentséghez nem nyúlván, mint melynek különben is nem lészen helye előttünk.. Mert tudjad, hogy magasságos portánknál "azokra és különösen Balassa János fiára szükségünk van, nagy szükségünk." Igen hihető, hogy Murád szultánnak a Bal atyja kezei közt levő török foglyok kicserélése végett volt oly „nagy szüksége" Bálintra, Báthori azonban foglyok nélkül küldte vissza a sürgető levél átadásávaL meg— Éz nem tőlem függ, — az én parancsom mitse"m ér, fiacskám ... A tó akkor fagy be, akkor olvad meg, mikor a természet" törvényei elrendelik ... — És a természet törvényeit nem a királyok szentesitik ? — kérdezte á trónörökös csillogó szemekkel. — Nem fiam, — a természet nem törődik a királyokkal. A kis herczeg megint haragosan toppantott a lábával. — Akkor csak egyoldalú törvények és én hadat üzennék a helyedben a természetnek ... — De a természet hatalmasabb, mint az én hadseregem ... A természet ugy elsöpörné a katonáimat, mintha csak bádogból vonának ... — E szerint nincsen eset, hogy korcsolyáznom lehessen ? — Nincsen fiacskám ... Csak akkor, ha a természet is akarja ... A kis trónörökös szikrázó szemmel csapott az aranyos asztalkára. — Akkor, — mondta kipirulva, — akkor a királyok sem különbek, mint az én tehetetlen cink katonáim ... — Nem bizony, kis fiam, — mondta a király szomorúan, — de ezt csak később fogod teljesen megérteni . . . Busán tért vissza Lajos herceg az árván maradt Pipinek mellé. De mielőtt a a tanulást ujolag megkezdette volna, elkeseredve dobta a sarokba a napsugártól csillogó korcsolyákat . . . Sz. István.