Esztergom és Vidéke, 1894

1894-01-11 / 3.szám

terhe alatt nagy anyagi áldozatok súyával van megterhelve, addig a szomszédozó városrészek könnyen fütyülnek. Szedik az epret, de nincs részük az izzadásban. Több mint bizonyos, hogy aztán vissza fogjuk kapni a törvényszéket, mitől azért fosztottak meg, mert csak 8700 lakossal biró város vagyunk. Megszűnik az az anomália? hogy nyilt utcza során, ]egy vizlefolyó jelöli ki a mesgyét a városi rendőrkapitány és a megyei szolgabíró hatásköre között. A kapitány erős kézzel megfoghatja majd az egységes Esztergom rendőri ügyeit, és hamarább hurokra kerülnek a kirívó szemtelenséggel működő betörő urak is. Bizony-bizony tisztelt uraim a Marosin túl és innen, — vegyétek elő az 1886-ik évi törvényczikkelyelyeket, tegyétek a párna alá és álmodjatok szépet, okosat a hatalmas, a virágzó, az erős e gyesült Esztergomról! Mementó. . . (Z. F.) Asztalomnál ülök; előttem régi, elsárgult levelek, elhervadt virágok: mind, mind boldog, ábrándteli gyermekkorom emlékei. A midőn még nem tudtam, mi a fájdalom, a midőn még nem ismertem azt a fogalmat: mellöztetés, azt a szót: irigység; a midőn csak azt ismertem, azt tapasztaltam, azt éreztem, hogy mi a — szeretet. Régen volt az, legalább nekem ugy tűnik fel, hogy nagyon régen! Egyszerű, alacsony épület volt gyermekkorom első ábrándjainak tanyája. Kövezetlen, homokos udvarán, kevés árnyat-adó ákáczok alatt tanultam meg ábrándozni. Az az épület az iskola volt. Jó, szerető tanítóm eleget intett, figyelmeztetett, hogy fiatal gyermekhez nem illik az ábrándozás, menjek a többi közé játszani, pajkoskodni, hiszen eleget hivnak, eleget szeretnek. Hasztalan volt akkor minden intés, szerettem társaimat falusi ember is csak akkor szereti a salátát, ha hús van mellette. Pénzért senkinek sem kellett. Városba vittem, de csakis egyszer ; 3—4 kertésszel és 20—30 kofával versenyezni nem birtam. 2 írtért egy malaczocskát vettem és az ette meg salátámat. A sertésorbáncz következtében a malaczom is megdöglött. Ott döglik, ahol van; csakhogy nálam több nem dögölhetett meg 1 Jött uj tavasz s én újból beláttam, hogy a 33 frt is kevés a megélhetéshez. Tudják kérem, hogy itt sokszor mit ebédeltem? Bementem a kertecskémbe s az elkorcsosodott szilvát ebédeltem, hogy családomnak több jusson a délre főzött krumpli levesből, paszulylevesből, sültkrumpliból. Es mindezek daczára az iskolámat szerettem. Megfeszítettem erőmet és 3 év alatt összes tót gyerekeim magyarul beszéltek, ugy, hogy iskolámban feleslegessé vált a tót tannyelv. Most már másutt működöm, de ott most is magyar a tannyelv. Hát kérdem szeretettel, az én életem nevezhető „tisztességes" megélésnek ? Van állami kollegám, aki 400 frtja mellett oly körülmények közé jutott, hogy neje fehérneműjét kellett elzálogosítania; pedig oly szorgalmas, mint a hangya. Gyermeke torokbajba esvén, a legközelebbi városba orvosért ment. — Van-e pénze tanitó ur ? — Most nincs; de gondom lesz rá, hogy fáradtságát elsején díjazzam. — Akkor én nem mehetek; de hozza ide gyermekét, itt ingyen megnézem baját, szólt vissza az orvos, Ki képes a szegény apa fájdalmát leirni ? I nagyon, bent az iskolateremben velük is tartottam, segélyükre is voltam mindenben ; de künt az iskola udvarán, ott teljesen magamé akartam lenni. Egy szép, rendkívüli szép ábrándképet állítottam fel magamnak, amiért küzdenem kell majd, de a mit szeretnem ugy lehet, a hogyan én akarom. Akkor még nem tudtam, hogy mi az. Azóta megtanultam, hogy az a tökéletes boldogság. Oh, comoediam sortis! Hát van boldogság, vagy ha van is, lehet-e az tökéletes 1 ? . . . Mementó. . . Kerestem a boldogságot a magányban, zajos társaságban, szerető baráti körben}; fent a magas hegytetőn felhők szomszédságában, kutattam robogó vonaton messze, szép vidékre utazva, kerestem. . . szép női szemekben — és nem találtam l Azt gondoltam, hogy boldog vagyok, a midőn magánosan ..bejárom a zöld erdőt, az árnyas mezőt, hallgatva az andalító madárdalt; ha a vár remekszép oszlopcsarnokából édes ábrándokba merülve nézem az alattam elterülő kedves várost, a lassan hömpölygő szőke Dunát; reméltem, hogy kielégít a természet, . . csalódtam, többre, édesebbre vágyódtam. Baráti ölelő karokban véltem azután feltalálni a boldogságot ; de a baráti édes 'szó és forró csók csak perczekre elégített ki. A zajos társaságban természetemnél fogva nem éreztem jól magam; a zaj, a táncz, a zene, az ének, csak elragadni tudott, de boldogítani nem. Reméltem, hogy boldog leszek, ha eltávozom messze édes szülőföldemtől, hogy ha idegen népet, idegen arczot, idegen szokást fogok látni; hogyha fent a magasban, a hó és jég honában, a kopár sziklákon fogom keresni azt, amit a földön, az egyhangúságban nem találtam. Nem tudtam ott sem feltalálni a boldogságot. A végső eszközhöz is folyamodtam, ott kerestem, ott reméltem feltalálni, a hol, a mint a költök mondják, a legnagyobb mértékben a legédesebb van meg: a nőben. A nő csak elbájolni, elbolonditani tudott, de boldogítani soha I Van kartársam — szintén állami 400 frtos — aki nejét csak azért vesztette el, mert 400 frt fizetése van. Neje látva családjának nyomorát, azzal akart enyhíteni férje gondjain, hogy cselédet nem tartva, eljárt füvet szedni kecskéje részére. A csősz azon véleményében, hogy az irtás füvéhez csak parasztnönek van joga, megzálogolta a tanitó nejét. így megfosztva kabátjától, a bekövetkezett esőben annyira meghűlt s bánata, szégyene annyira súlyosították baját, hogy két hétre rá meghalt, itt hagyva 6 gyermekét. Hát ez aztán „tisztességes megélés" ? I Ha már nem lehet, nem akarnak rajtunk segíteni, legalább ne űzzenek csúfot belőlünk, ne okozzanak keserűséget és ne apasszák szorgalmunkat, odaadásunkat az iskolához. Carbol. Öh ti sárga levelek, ti tanúi vagytok könnyeimnek, tanúi keservemnek, minden egyes keserves csalódásom után. . Már lemondtam arról, hogy feltalálam az igaz, az állandó, a tökéletes boldogságot I Oh comoediam sortis I Most csatolom hozzátok az utofsó, most még zöld levelet. Egy szép ifjú leány koporsójáról való az, aki még nem tudta, hogy mi az élet, aki még csak azt tudta, hogy mi a szeretet . . . E zöld levél, a mely szintén sorsotokban fog osztozkodni, ez megtanított engem arra, hogy mi a tökéletes, az édes boldogság! . . . Hallgassátok meg ti hervadt levelek . . . Volt egy szép istennő, akinek nem volt a világon, az ő világában párja ; a tengerből származott, a gyöngyharmatnak, a szeretetnek és szerelemnek istennője volt ö. Szerették nagyon őt és ő mindenkit szeretett, de legjobban szerette a gyöngyharmatot és az édes, szép virágot, a szeretet virágát. De az ö egyik kedveltje: a gyöngyharmat neki nagy ellensége volt, még a másik: a virág az ö legkedvesebb, legjobb barátja. Az első ellene dolgozott, súlyos betegségbe ejtette és avval fenyegette, hogy kegyetlenül megöli; a másik: a szép fehér virág, az meg akarta menteni. Az első erősebb volt : megölte őt; de még akkor sem hagyta az ö édes barátja, az ö legkedvesebbje, a szép fehér virág, gyenge édes álmot bocsájtott az ő pártfogoltjának szemére, elborította szép aranyszőke haját, koszorút fonva gyengéd, szagos szirmaiból, és elvivé magával oda, a hol az igazi boldogság van — Nézzétek, hogy telve vannak kezeim szép fehér szagos virággal . . . . . . Mementó! . . , HÍREK. Esztergora, január 10. —• A püspöki pásztorlevél Esztergomban. A püspöki kar által kibocsátott pásztorlevelet a főszékesegyházban jan. 6-án. olvasta fel a szószéken Csernoch János kanonok. A felolvasás után a recepció, a vallásszabadság és a kötelező polgári házasságról szóló törvényjavaslatokról szónoMiért hagytam föl a hírlapírással. A nyáron a „Megvesztegetheden Biró" czimű lap redakeziójába kaptam meghívást. A fizetési feltételek egyszerűen bámulatosak voltak. Az első hónapban 10 forint, azután havonként 100. A választ dróton küldtem. „Egy hónap múlva érkezem. Könnyelmy Tibor." Mikor beléptem az uj redakezióba, a sefredaktort a szerkesztőségi ollóval kezében találtam. Az igazság érdekében megjegyzem, hogy nem czikket nyirt, hanem valóságos posztót. Kétkedő pillantásaimra fölvilágosított. — Az embernek nem árt, ha az unalom elűzésére valami mellékfoglalkozása van. Ezt a kabátot a megyei pénztárnok úrnak szabom. A szabás közben a séf fölvilágosított és kioktatott. Hogy ne menjen el a kedvem, ha a többi lapok fenni fogják rám a fogukat, mert czéljuk semmi egyéb, mint hogy kiüldözzenek a városból. A „Jóhiszemű Patkányában tartottuk a kollegákkal az ismerkedési estélyt. Ott találtam az egész bogarasd u c z i sajtót. Gyönyörű dikeziőkat mondottunk és brúdert ittunk. A Nemzeti rögeszme poharát a kollegialitásra, — az Égi malaszt korrektora sajtóhibáktól hemzsegő beszédben életem hibanélküli voltáért kérte föl a magyarok istenét. A Derengő Delejtü riportere költői sikereimet méltatta prózában, mig a Higgadt Delejtü vezérczikkirója az én megjelenésemmel a bogarasduezi hírlapirodalom új és fényes korszakának megnyíltát üdvözölte. Szivemben meg voltam hatva, össze-vissza csókoltam, barátaimat, akik megígérték, hogy a legközelebb megjelenő lapban rokonszenvesen fognak rólam megemlékezni. Mohón mentem másnap a kávéházba, hol a Nemzeti rögeszmében igy mutattak be: Gyanús csavargó városunkban. Tegnap óta egy elzüllött alak csatangol városunkban. Arczárói lerí a gazemberség, zavaros tekintete nem épen szeplőtlen múltra enged következtetni. Az illető a Megvesz. Biró czimű helybeli szenylap munkatársának adja ki magát, ránk azonban azt a hatást teszi, hogy tulajdonkép egy biztos lakás nélküli csavargó. Az Égi Maiasz t-ban e sorok voltak nekem szentelve : Revolver-zsurnalisztika.Az a kéteshirü rablóbanda, a mely városunk kolt meglehetős mérsékelt hangon. A recepciót ellenezte, mert a zsidók minden jogot élveznek ; a vallásszabadságot pedig azért, mert az vallástalanná teszi az országot, a polgári házasságot, mert a házasság szentség és a házasságot csak pap előtt lehet kötni. Felhívta a híveiket, hogy mától számítva nyolez napig a Bakacs-kápolnában levő szentség elé járuljanak imádkozni: kérte továbbá, hogy se törvényhozásba, se egyesületbe, se más helyre ne válasszanak olyan embert, aki nem katholikus, vagy pedig nem olyan katholikus, aki a katholikus érdekeket védelmezi. Újévkor a szónok szószékről kérte a híveket, hogy sokau jöjjenek ma meghallgatni a pásztorlevelet. Daczára ennek azonban azt kevesen hallgatták végig. Az intelligens osztályból io—15 ember volt jelen, a többi földmives és iparos. A főpapság közül azonban senki se. — A kaszinó Jókai estélye. Nagy és lélekemelő ünnepélyre gyűltek Össze az esztergomi kaszinó tagjai, midőn hazánk első költőjének Jókai jubileumának megünneplésére mult vasárnap sikerült estélyt rendeztek. A kaszinó helyiségeiben körülbelül százan voltak jelen, közöttük városunk szépei közöl is néhányan. A társas vacsorán a második fogásnál felemelkedett Földváry István dr. és rendkívül sikerült beszédet tartott, melynek rövid tartalma a következő : Szónok különösen hangsúlyozta, hogy midőn a magyar nemzet Jókait ünnepli, akkor önmagát tiszteli meg, a müveit világ pedig oly tanúságot tesz szellemi fejlettségéről, mely dicsőségére szolgál. Jókai az egész világé, mondja a szónok. Az ö fantáziájával, hazaszeretetével, remek stylusávai az egész világ előtt lefesti a magyar nemzetet. Jubileuma alkalmából óriási az ovácziók száma. Különösen kiemeli a szónok Ausztria első irodalmi vállalatának a „Concordi á"-nak díszoklevelét, melynek felirata a következő : „Jókainak, a magyar nemzet büszkeségének, a világirodalom diszt nek." Eme czim legjobban jellemzi Jókai nagyságát. Szónok szellemesen jegyezte meg, hogy ma már két Jókai irodalom van, egyik a melyet Jókai kultivál, a másik, amelyet Jókairól irnak. A király legfelsőbb kézirata, melyet Jókaihoz intézett, a magyar irodalom legmagasabb képviselőjének, s igy a magyar nemzetnek is szól. Jókai dicsőséget szerzett nekünk, mi most hálánk némi jelét akarjuk neki kifejezni. Végül Földváry dr. a kaszinó tagjainak megköszöni a szives részvétet az ünnepélyen. A beszéd Jókainak lelkes éljenzésével végződött. A jelenlevők egy része aztán nagy lelkesedéssel tánezra perdült, s vigan járta hajnalig. Esztergom szépei közül ott láttuk F ö 1 dlegelvetemültebb csőcselékének képezi gyülhelyét s a mely „Megvesz. Biró" czim alatt hazánk legolcsóbban megvesztegethető újságának szerkesztésével foglalkozik, tegnap egy új, sötétmultu alakkal gazdagodott, stb. A Derengő Hajnal igy irt rólam : . Hogyan teljesiti arendőrség kötelességét? Rendőrségünk a leghasznavehetetlenebb az európai sártekén. Régen hirdetjük. Ujabban egész akadálytalanul grasszál egy nemzetközi szélhámos, Könnyeimi Tibor, egy zuglap, a Megvesz. Biró főmunkatársa, kinek jóllehet letelepülési engedélye nincs, még türelmi bárczája se, állandó lakást vett Bogaras-duczon. Második Schenk Frigyes ö, kit jelenleg is köröz a bostoni törvényszék. A Higgadt Delejtü elég higgadtan irt, mert kijelentette, hogy én a Frimm-féle hülyegyógyintézetböl 4 évi kura után feltételes szabadságra eresztve Bogaras-Duczra jöttem. Magamon kivül rohantam a szabómü ... — illetőleg a szerkesztőségbe. Kihivattam a kollégékat, a kik Írásban adták nekem, hogy becsületes ember vagyok, de a kiadók érdekében nem revokálhatnak semmit. Erre inzultálni akartam őket, de a kópék kifogtak rajtam, mert megkötöztek és kiadtak a nép dühének azzal, hogy én a bogaras- duezi biró ellen merényletet terveztem. Most értettem meg, mért igért a szerkesztő az első hónapban 10 frtot és a másodikban 100 frtot. Mert ezt az időt nem éli meg nála egy munkatársa sem.