Esztergom és Vidéke, 1894

1894-03-01 / 17.szám

ESZTERGOM es VIDÉKI Megjelenik hetenként kétszer: csütörtökön és Vasárnap, Előfizetési ár: Egész évre Fél évre . Negyed évre Egy hónapra Egyes szám ára 6 frt — X M — 1 „ 50 - „ 50 kr. VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség és kiadóhivatal, hova a lap szellemi részét iüetö közlemények, hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások küldendők: Duna-utcza 52. szám (Tóth-ház). 32. telefonszám. Hirdetések: Hivatalos hirdetés 100 szóig 75 kr., 200-ig 1 frt 50 kr., 300-ig 2 frt 25 kr. és igy tovább. Bélyegdij 30 kr. Magánhirdetések négyzet centimétere i kr. Ezenkívül 30 kr. bélyegdij. Hirdetésminimum bélyegdijjal együtt 1 frt 30 kr. 5—10-szeri hirdetésnél 10 0 | a , 11—20-szorinál 15 0 j 0 , egy negyedévi (39-szer) és egy félévnéli (78-szor) 20 0 • 0

, egész évinél (156-szor) 25 0 | 0 engedmény. Nyilitér sora 20 kr. —®-> Párbaj. Szinte elmondhatjuk, hogy a a melyik pillanatban Morzsányi Károly orszgyül. képviselő Wekerle Sándor kormányelnöknél bemutatta a fő- és székváros kaszinóinak küldötteit, mint egy társadalmi kórság orvosait és hallgatta Wekerle a felkent szónak ihletett ajkáról a párbajnak, mint a középkori istenitéletek buta maradványának kérlelhetetlen elitéltetését: Eötvös- Kaas- IvánkaVadnay- Fenyő- Chlair- Rohoncy segédjei kardokat köszörültek, illetőleg a legepésebb lovagi nyilatkozatokat gyártották, tán egy-két becsület bíróság is ült, a párbaj termeket szellőztették, a párbajorvosok „meteszeiket" készítették. A türelmes olvasó közönséggel pedig egész nyilatkozat-tengert emésztettek el. Kitűnő kontraszt volt, mondhatjuk ! Egyfelől a párbaj haszontalansága ellen menydörgő szónok, aki nem kivan Wekerlétől kevesebbet, mint hogy hasson oda törvényhozásilag, hogy a barbárság ne legyen az úri sportnak egyik kiegészítő neme. Másfelől a törvényhozót látni, a Népdal. Tündérország rózsás kertje Kivirágzott hajnalra; Madárdalos rózsabokra Virágit rám hullatja. Rózsavirág, tündérharmat, Hulljatok rám édesen, Álmodjam meg alattatok Szeret-e a kedvesem? . . . Öszi szellő bugásával Altat el a temető; Dérharmatos falevélből Hull reám a szemfödő. Sárga levél, deres harmat Hulljatok rám csendesen, Álmodjam meg alattatok Szeret-e a kedvesem ? Sas Ede. Késő .... — Az >Esztergom és Vidéke* eredeti tárczája. —• Alig ismer a vidékre. Három végtelen hosszú évet töltött messze-messze a távolban. Ez idő alatt nem hallott hirt e tájról. Fájt innen távoznia ; mert hisz annyi ideje se volt, hogy elbúcsúzhasson attól, akit nagyon forrón szeretett. Mennie kellet. Száműzték. Tűrt, szenvedett, tapasztalt nagyon sokat. A nehéz megpróbáltatás megvimint a lovagi nyilatkozatok, melyek még a körösi szentelt vizet is leszednék róla, — belekergetik az affaireok egész seregébe, miket esetenként kardnak kell megoldani. Kitűnő korkép csakugyan. Ugyan kérem ne legyünk hypokriták. Ha egyszer hiányzik belőlünk az erkölcsi bátorságnak az az ereje, mely szembe tud szállni dőre előítéleteivel a társadalomnak: akkor ne flanczoljunk és ne háborgassuk senkinek életét. Valóban az égiháborúk ismert tüneményének kell lejátszódnia szemünk előtt. Még évekig kell tartania érzelmeink tusájának; évekig kell a józan észnek küzdeni a dőreség ellen. Az érzelmek minden foka kell, hogy bevonassék a küzdelembe: a megdöbbenés és iszonyat az áldozatok fölött, a szánalom az áldozat hozzátartozója iránt, a harag a párbaj előidézője ellen, a nevetség a párbaj nem ritkán nyilatkozó komikuma fölött. Hát csak iszonyodjunk e barbár szokás véres halottainak láttára; mig álszemérmünk és a társadalom buta előítélete nagyobb, mint igazságszeretetünk: addig a krakélereké lészen a megsüvegeltetés kiváltsága és sokszor fűbe fogsz selte őt. De viszontagságos helyzeteiben sem csüggedt el, mert ime — erős maradt. Oly elhagyatottnak, cly sivárnak látszott most neki e vidék, mintha embertelen, laktalan lenne; mintha egy földrengés elnyelte volna annak minden diszét s helyébe a pokol tüzét hányta volna föl. Valami kimondhatatlan érzést idéztek elő azok az elsárgult, elfakult lombok, azok a széltől tépett messze szálló hervadt levelek. Felrezzent, ha az erős, hideg szél egy-egy kiszáradt hársfalevelet hozzá sodort. Alkonyodott. Sötét felhők takarták el a kék eget. A falu tornyának körvonalai is eltűntek már szemei elöl. borult, czudar est állott be. Megeredtek az ég csatornái, az orkán üvöltött, mintha a földgömböt tengelyéből kilökni akarná. Elmerengve haladt a sáros uton tovább. Förgeteges, sötét idő volt. Nem látott semmit; csak a falu kutyáinak vonítása által tájékozta magát. Végre elérte a fordulót s az országútról balra egy akáczfákkal körülültetett dűlő útra tért le. Itt megállt, botjával körültapogatózva, mintha keresne valamit, amit talán ezelőtt három évvel e helyen elveszített. — Itt van. És csakugyan megtalálta, amit keresett. — Igen, itt e fordulónál álltál, drága Lili, mikor én távoztam messze útra. Itt e feszület aljára támaszkodva, lobogtattad fehér kendődet. Nem volt szabad harapni társadalmi kényszer alatt álló emberiség. Sokan azt mondják, elég sok áldozatot követelt már ez előítélet, hogy elég anyai és özvegyi könnycsepp omlott azért, hogy elmondható legyen, miként „az X és Y között felmerült „ü g y

tf a lovagiasság szabályai szerint elintéztetett/' Sokan azt mondják, hogy ez az állapot immár tarthatatlanná vált. Annyi dőre félszegség ritt ki a rossz szokásból, annyi iszonyatos és mégis nevetséges oldalát mutatta meg: hogy tünedeznie k e 11 a társadalomból az álszégyennek és előítéletnek. De mit tehetünk róla, ha mégse „tünedezik/' Teljesen osztozunk abban, hogy a párbajmániát csak a társadalom szüntetheti meg. Az államtól, törvényhozástól remediumot várni nem szabad. Hisz épp a miatt fog a párbaj még igen sok áldozatot követelni, mert erősségeit a társadalom és részben a nevelés félszegségeiben találja. Angliában meg birta tenni a társadalom, hogy himpellérek kapczáskodása ki van zárva, de hogy mi hogy jutunk ennyire, az nagy kérdés. Sokan egyenesen kitiltandóhozzád közelednem, tőled búcsúznom. Atyám nem engedte meg, hogy szeresselek. Fenyegetett, hogy kitagad, száműz, elátkoz, ha még egyszer hozzátok megyek, ha szeretni foglak, mert hogy fülig adósságban, hogy szegények vagytok. Nem fogadtam szót, jártam hozzátok. Találkoztunk, boldogok voltunk zöld lombok árnyában egymás ölében. Elküldtek, elmentem messzire, hol más emberek, más levegő, más virágok vannak; hol a puha, érzékeny sziv megkeményül, elérzeketlenedik; a kemény, makacs ember pedig meglágyul. — Nem az én szivem lett érzéketlen, hanem atyámé. Atyám meghalt s én visszajöttem hozzád, drága gyermek, téged szeretni, veled meghalni. A kastélyban egyhangúan folytak a napok. Az öreg Kovátsy két év óta nem hagyja el sztossházi birtokát. Nem tesz s nem fogad látogatásokat. Ez utóbbi időkben sokat gyöngélkedik, söt napokig őrizi az ágyat. Kovátsyné többnyire a beteg mellett tölti idejét. Vidítja a napról-napra sorvadó Lilit. Ha az atya el birja hagyni az ágyat, felváltja egy perezre az anyát nehéz szolgálatában. Ilyenkor rendesen köny gördül ki az öreg ur szemeiből, és igy szól elfojtott hangon : — Egyetlen gyermekem, ne halj meg. — Nem halok meg atyám — válaszolt szaggatott, gyönge hangon Lili. Ilyen napokat éltek Kovátsy ék. nak vélik a társas körből azt, ki becsülete megreparálását párbaj utján kisérti meg. De hiszen ez a kúra nem czélravezető. Ezzel a másik szélsőségbe esnék a társadalom. Hozzá e rendelkezés káros is, mert az ilyen kitiltás nemhogy gyalázatára válnék a kitiltottnak ; ellenkezőleg! dicsőségnek fogják tartani. És ezzel az inzultusok új korszaka kezdődnék. Hogy úgy mondjuk: a kitiltottak erkölcsi tökéletességben fitogtatnák magukat, a miből a hecezek gálád sorozata indulna. A gyógyítás módja nem ez! Hanem ha az erkölcsi egyesületek alapszabályaikba fölveszik, hogy akár a kihívás visszautasításával, akár a párbaj mellőzésével, a tag kényszerítő kizárása fenn nem forog. Most még ott vagyunk, hogy vizet prédikálunk és bort iszunk. A terézvárosi kaszinó elnöke miniszternél jár fön deputációval a párbaj ellen, az Abbázia kávéház nagy adomázója pedig segédeivel tárgyal. Nem, nem ! Még nem nyilt meg a társadalom uj aerája. Késő, sárga, hideg ősz, szomorú ősz lett I Rut, felhős est volt, üvölt az orkán, záporként szakadt az eső, mintha az Ítélet napja közeledett volna. A Kovátsy-kastélyban is rossz idők jártak. Lábujjhegyen ment minden cseléd, minden szolga. Lili nagyon beteg, nagyon rosszul volt. A szegény atya, szegény anya egyetlen kincsük beteg ágyánál némán, mozdulatlanul ültek. Csend, síri csend uralkodott az egész kastélyban ; csak a hideg szél sivitása s a fák recsegése hallatszott. Megkondult az estharang; hangját el-elkapta az erős szél. Lili ajkán fuldokló mély sóhaj hallatszott. Az anya kétségbeesve, rémülten ugrott fel, de viszszahanyatlott. A tornáczon gyors, hangos, ismeretlen léptek közeledtek. Az ajtó kinyílt... — László, László . . . kiáltott fuldokló hangon az öreg úr s lerogyott. — Lili! Drága Lilim itt vagyok, eljöttem. A tomboló vad vihar megszűnt. Elhallgatott a harangszó is. A kastély egyik falán megszólalt a halálmadár. László a drága holttestre borult és sirt. Okolicsányi Károly. Az Esztergom és Vidéke tárczája.