Esztergom és Vidéke, 1894
1894-12-25 / 102.szám
Melléklet az „Esztergom és Vidéke" 102. — karácsonyi — számához. Karácsony. A nap, ha elvégezte földi útját, Lehunyta előtt büszkén felragyog : A haldokló év még egyszer feléled Tibennetek, karácsonyi napok. A megdermedt föld mintha kifeszítené Erős koporsóját: a zord telet; Egy-két napig reméli, hogy beálltai Dalos, virányos, nyájas kikelet. S az ember, mint a föld fiához illik Az ősanya példáját követi S egy hosszú év küzdelmétől, bajától Fázó. szivét most felmelengeti. Karácsonyfán égő halvány gyertyácska Tüzénél elolvadnak a szivek : Kiválik a keserűség salakja Belőlük, s megmarad a szeretet. S lejönnek mind az ünneplő világba Az Úrtól küldve a jó angyalok, Benéznek a kunyhóba, palotába, Ahol csak ez a gyertyafény ragyog. Meghallgatják a szivek dobbanását S láthatlan szárnyon szállnak égbe fel, S elmondják Néki, hogy még jó az ember, Mégjó, — mer't nézd — karácsonyt ünnepel! És szól az úr : »Hát nem csalódtam benned, Kit félve s aggalommal alkotók, Hogy el fogsz veszni bűnöd tengerében ! f Még tudsz szeretni ?• s ez nekem elég. Mit néked adtam, a legszebb ajándék, Legszebb vonásom : szeretet vala : Áldás reád, hogy annyi tévelygés közt Ez a vallásod megmar adhata.<i És lenn a földön zugnak a harangok Hirdetve a Karácsony ünnepét, Elsimulnak az irigység redői. Örömében egyenlő lett a nép. A szeretet, mint egy anya szorítja Kebléhez gyermekeit e napon, ]aj annak, kit nem akar átölelni ! Kinek azt mondja : ezt kitagadom . . . Erdősi Dezső. A ló. —- Egy hét éves úr leírása. — — Az »Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Irta: GÁRDONYI GÉZA. Az emberek között legjobban szeretem a lovakat. A ló csodálatos állat: négy lábon jár. Miért jár négy lábon ? Senkisem tudja. Az embernek, a lúdnak, a tótnak, a kakasnak csak kettő a lába. Mennyivel különb a ló. És milyen jó, milyen barátságos állat. A ki kocsikázni akar, azt húzza. A ki meg lovagolni akar, azt fölengedi a hátára és vágtat vele, repül vele akár egy esztendeig is. Megfigyeltem, hogy a jó emberek, meg a jó kutyák vidámak, különös, hogy a ló nem vidám. A minap rnegállottam a lövölde-téren és néztem, hol az egyik, hol a másik lovat, a mint szomorúan állott a kocsi előtt. Szép okos tekintete gondolkozva tévelygett a messzeségben. Olykor-olykor nagyot bólintott a fejével, mintha mondotta volna: — így íg azA lovak valószínűleg azért búsulnak, mert valami eonosz ember feltalálta az A szeretet ünnepe. Szép vagy karácsony ünnepe, mert visszavezeted az embereket oda, ahol az élet örömei laknak : a szeretethez. Mert valóban nincs életöröm a nélkül, hogy az ember az emberi érzések gyöngeségein ellágyulni ne tudjon. A tudomány elménket hatalmassá teheti, de szivünk boldogsága a naiv hitből táplálkozik, mely a csodaszerűség bájával vonja fénybe illusióinkat. Végre is minél tudósabb lesz a világ, a társadalmi nyomorúság annál sivárabb helyzeteit tárja föl úgynevezett fölvilágosultságunknak s mi epedünk egy cseppnyi boldogságért, a mely felüdít, mint hervadt virág felüdül a nyári reggel harmatától. A föld, melyhez a költő szerint baj és öröm kötöz, sivár lenne a létért való küzdelem amúgy is nehéz sebesülései között, ha az emberek értékét lángeszükhöz mérnék és nem szivükhöz. ostort. Bizony, ha ló volnék, megrúgnám azt, a ki az ostort föltalálta. Szerencsére nem minden kocsis haragos. A lóvonatú kocsisok például nemes gondolkozású jó emberek : azok ökörszarvakkal muzsikálnak az embereknek, és a lovaiknak. A lovak ezt szeretik hallani. Vidáman lengetik utána a sörényeiket és a patkójuk táncosan csattog a kövezeten. Bezzeg az omnibusz-kocsisokat más anyagból gyúrta az Isten. Ezek haragos emberek. Száz embert is beengednek abba a kerekeken járó kis házba, a melynek omnibusz a neve. A szegény ló könyezve csóválgatja a fejét, mintha mondaná : — Emberek, emberek, mi lovak ezt nem cselekednők meg veletek. Persze az omnibuszokhoz csak olyan emberek állanak be kocsisoknak, a kik a természet különös játékából szív nélkül kerültek a gólya elé. Hiszem, hogy minden ostorvágásuk felhallatszik a jó Istenhez és hogy az őket majdan omnibuszos lovakká változtatja. Mennyivel jobb a sorsa a rangos urak lovainak. Ezek köpönyeget és kamáslit viselnek, kedvesen hencegő méltóságos teremtések ; hallom, hogy ősökkel is dicsekesznek és hogy pályatársakért versenyeznek a lóakadémián. Czifra szerszámaikat gyakran megcsodálom az Andrássyúton. Micsoda remek alkotásai ezek a jó A fin de siécle. őrült versenyében nivellálódik minden, még az átlagemberek lelke is, az emberszeretet nemes apostolai fogjatok össze, hogy a maihoz hasonló varázsfényű napon az embereknek legyenek ünnepi hangulatai. Még korán lesz a túlzott pessimismusnak egy kis erkölcsi- nihilismussal vádolni ezt a kort; még nincsen veszve minden mindaddig, a mig lesz ünnepe az emberiségnek. Az a ti nagy feladataitok, tietek philantropoké, hogy az ünnepi hangulat legyen és maradjon. Hogy minél általánosabb legyen a betlehemi jászol nagy öröme, legyetek nemes emberszeretettel rajta, hogy a legszegényebb kunyhó is megszerezhesse karácsonyi poézisét. A karácsonyfa misztikus világánál ragyogjon a bájos öröm gyermeknaívságban, öregeknél a boldog visszaemlékezésben, legyen az örömnek túláradása elfeledt dőreség, csak le tudja rázni az ember a realismus keserű tudatát, azokat a hétköznapi gondokat, melyek az embert bűnnél alkalomszerűen el tudják téríteni az idealismustól, a'melyek csak vaddá, kárörvendővé és keserűvé tudják tenni az embert. Es az idealismus melegénél vessen lobbot az emberszeretet melege. Nincs az emberiIstennek ! Micsoda alantasabb rangot foglal el a teremtés osztályában a kövér, kukoricaszakállú adótiszt, a ki a harmadik emeleten lakik és apámmal nyomtatott levelekkel levelez. Ilyen lovakkal álmodom éjjelenként, a föntemlítetteket értem, ilyen fürge, büszke, csintalan, prüsszögő szép lovakkal. És hallom a beszélgetésöket: — Én grófi paripa vagyok. — Én hercegi. — Én tükrös istállóban lakom. — Engem maga a herceg kefél. —• Az én patkóm ezüst. — Az én szablyám arany. — Én repülök mint a szél. — Én meg mint a villám. —• Nohát fussunk versenyt. —• Fussunk 1 Apám egyszer a költőkről beszélt. Azt mondta, hogy erre a pályára születni kell. , Gondolkozóba estem. Már hét éves vagyok és sohasem jutott eszembe, hogy verset csináljak. Lovakkal, paripákkal foglalkozott folyton az elmém. Ez a hajlandóságom korán jelentkezett. Emlékszem, hogy alig egy éves koromban repeső örömmel néztem a lovat, és első szavam is ez volt: — Gyi! Mindig aranyszőrű lovakról álmodtam. A ló mondotta : — Ülj fel kis pajtás, légy huszár. ségnek boldogítóbb eszköze, mint ez. Szent karácsony, tanítsd meg szeretni az embereket. Szép a karácsony ünnepe! A fenyőgallyak naiv gyermeköröme, a betlehemi mysteriumok, az egyházak ünnepies harangszava, mely hirdeti, hogy békesség adassék e napon a jóakaratú embereknek. És ha a mai napon mind ezzel betelik a lélek, korán van az emberek morális elzülléséről beszélni. Oh, te szép ke-, resztény ünnep, mely annyi embert visszavezetsz az atheizmus taposott ösvényéről ! Oh, te szép karácsony éjszaka, mely annyi fásult szivet engesztelsz ki! Légy áldott te szent ünnep, te mindenkit megáldó Isten köszönjük neked, hogy a fenyőgalylyas szent karácsonyt lelki megenyhülésünkre, hitünk erősítésére^ képzeletünk megtermékenyítésére megadtad. A tietek, boldog gyermekek a mai ünnep és a mienk, a kik boldogok vagyunk ti általatok. Örömünk egyesül a tietekkel és ebben az ünnepi hangulatban hirdetjük, hogy az emberiség egyetemének erkölcsét nincs még okunk félteni. Van még ünnep a világon, a mely lefosztja az ember lelkéről az élet harcának minden tapasztalását, a hitetlenségnek bacillusait, melyek a Az apám vett egy kis falovat. A faló kerekeken járt, ha az ember hátul belefujt, hát szinte megrendítő hangon fütyült az egész ló. Művelt ló volt és gyönyörű. Egész nap húzogattam föl alá a szobában ; enni adtam neki a kávémból s mikor aludtam, magam mellé fektettem a puha meleg vánkosomra. Azt gondoltam, így alusznak a lovaikkal a huszárok is. Egyszer meg akartam tanítani arra, hogy táncoljon. A huszárok lova is táncol. De az én lovam nem akart. Akkor megharagudtam rá és oda vágtam a falhoz. A feje letörött. Megijedtem. Reszketve szedtem ÖSL e. Jaj nekem, folyik-e a vére ? Nem folyt. De már most mit csináljak én egy fejetlen lóval? Az udvarunkon lakott egy doktor bácsi, ahhoz vittem be, hogy gyógyítsa meg lovamat. Azóta sok lovam volt. I T ol az apám vásárolt, egyet, hol a JézusKa. A miket a Jézuska ajándékozott, azok mindig szebb lovak voltak, mint azok, miket az apám hozott. Egyszer olyat is kaptam, a melyiknek igazi szőre volt és a mire rá is lehetett ülni. Milyen angyali érzés az, ha lovon ül az ember! Egész nap vágtattam rajta, mígnem annak is letörött a feje s meggyógyítani többé nem lehetett. Akkor apám azt mondta: — Az iskola holnap megnyílik. A lovazásnak 'véee.
