Esztergom és Vidéke, 1894
1894-12-25 / 102.szám
bízottság: Szabó Mihály, Büttner Róbert és Etter Gyula urak ügyessége kezeskedik. , — Karácsonyi ünnepély. A kir. városi elemi iskolás-gyermekek karácsonyi ünnepélyét vasárnap délelőtt n órakor tartották meg a városház tanácstermében. Jelen voltak Dr. Helc Antal polgármester, a városi tisztikar és több vendég. A 12 pontból állott műsort a mindkét nembeli gyermekek igen ügyesen adták elő. Ennek végén a polgármester megható beszédben a felebaráti szeretet fontosságát emelte ki, a karácsonyi legszebb ünnepi hangulatot abban látja, ha a jobb sorsuak adakoznak a szegényekért. Az esztergomi felruházott gyermekek — úgymond — ma hálaüanepélyre gyűltek egybe, hogy a vett jótéteményekért ily formában róhassak le hálájukat. Végül köszönetet mond a vendégek megjelenéseért, s a mai ünnepélyben résztvett gyermekek sikeres oktatásáért. — Kisdedek karácsonya. A belvárosi kisdedóvó intézet szombaton délután 3 órakor tartotta meg karácsonyfa-ünnepélyét, tnelyet a Rudolf Mihályné elnöklete alatt álló, Kaán Jánosné, Munkácsy Károlyné, Frey Ferencné, Revicky Gáborné, Hamar Árpádné, Marosy Józsefné és Szecskay Kornélné úrhölgyekből álló női bizottság rendezett. Pór Antal kanonok úr, elnököt betegsége gátolta a megjelenésben. Helyetteséül dr, Csernoch és Rosszival kanonok urak jelentek meg. A karácsonfához adakoztak: A jótékonyegylet 20 frt, Pór Antal kanonok, egyleti elnök úr IO frt., dr. Fehér Gyula int. igazgató úr 5 frt, Tillmann Fanni úrnő .5 frt, az óvodai gyermekek 16 frt 80 kr, Királyi Ángyaik úrhölgy ruhaneműt, Buzárovits G.-né úrnő képeskönyveket, Brutsy Gyula úr játékszereket, Kitzinger József úr mézeskalácsot, Balogh László úr 10 m. barchetet, Einczinger György úr 20 drb. kalácsot, Fleischmann lg. úr ruhaneműt és Weisz Mihály úr cserép-játékszert. Babákat igen díszesen öltöztettek Andrássy Ilonka, Berán Tini, Brenner nővérek. Dóczy nővérek, Eggenhofer. Margit, Frey Berta, Hamar Ilon, Herczmánszky Gizi, Korányi Ilka, Magurányi Olga, Magos Emmi, Matus Margit, Munkácsy Sári, Molnos Eugénia, Nagy nővérek, Nagy Mariska, Niedermann Nelli, Nozdroviczky Olga, Pfalcz Gizi, Revicky Örzsike, Sághy Melanie .'s Margit, Schönbeck Mariska, Szabó Szeréna," Szvoboda Románka és Tillman Margit úrhölgyek. Fölruháztatott 19 szegény gyermek. — Az esztergomi kath. legényegylet a karácsonyi ünnepek második napján, szerdán délután 5 órakor saját helyiségeiben (Német-utca) karácsonyía-ünriepélyt rendez, melyre az egyletnek rendes és .pártoló tagjait, barátjait s azok családjait ez úton tisztelettel meghívja az elnökség. Az ünnepély programmjá a következő : 1. Egyházi dal, énekli: Finke József úr,. 2. Pásztor dal: Pály Edétől, szavalja : Rangl Antal úr. 3. »Ave Mária* Klinda Rezsőtől, énekli ; Sztaniek Klotild úrhölgy. 4. Karácsonyi gondolatok, felolvassa: főt. Perger Lajos plébános úr. 5. »Dicsőség az Istennek« Rudnyánszky Gyulától, szavalja : Bocskey Károly úr. 6. Egyházi dal, énekli: Finke József úr. 7. Ajándéktárgyak kiosztása. — Uj tanügyi lap. Lapunk egyik utóbbi számában jeleztük volt, hogy a dr. Komlóssy által tizenhárom év óta jelesen szerkesztett fővárosi tanügyi lap a »Népnevelő», újévtől fogva a sz. István-társulat tulajdonába megy át, hói mint az országos kath. tanügy hivatalos orgánuma fog megjelenni. Ujabban arról értesülünk, hogy dr. Komlóssy »Katholikus Tan ügy« czimmel független kath. tanügyi lapot indit Bpesten, mely havonként kétszer megjelenő szakfolyóirat előfizetési ára" egy évre 2 frt lesz, mely összeg Bpest, Lipót-korút 30. sz. alá küldendő. — Turisták a jótékonyság terén. Az országos turista-egyesület budapesti osztálya 171 frtot utalványozott szegény gyermekek felruházására, mely összegből az idén 24 iskolásgyerméket ruháznak fel részben vagy egészen, Pilismaróthon. Az emberi jótékonyságnak eme lélekemelő ünnepélye decz. hó 26-án folyik le, melyre e központból Teleki grófné számos egyesületi tag kíséretében fog megjelenni, s melyre városunkból is többen készülnek. — Az elbocsátott tanitó. Nagy port vert fel Párkányban Szilavecky ottani mestertanító ügye, kit egyházi hatósága 39 évi működés után egyszerűen nyugdíjazni akart. De a közoktatásügyi miniszter — mint hirlik — nem hajlandó a sok érdemet szerzett tanító nyugdíjazásába belemenni azon egyszerű okból, mivel Szilaveckyt még munkaképes tanítónak tartja. — Színház. A kedden elmaradt »Apósokat* csütörtökön adták csüggedni kezdő színészeink. Gabányi e kitűnő vígjátéka méltán több közönséget érdemelt volna, mert mondhatju'-, hogy ez az est egyike volt a legsikerültebbeknek. Hideg közönségünk régen nem nevetett ennyit. A cselszövő Bogyai Farkast Aranyossy játszotta, néha megzavartatva a falrengető kaczagás által, melyet kitűnő mimikája a közönségnél előidézett. Tarján Blanka az egész estén át, de különösen az ügyetlen Gál doktorral (Bárdy) való jelenetében tehetségének biztos jelét adta. A többiek is, különösen Újvári, Csete és Bárdi szépen és routinnal játszottak. — Germánizáló kereskedő- Épen a legutóbbi számunkbannyilott alkalmunk elismeréssel szólni az esztergomi hazafias és magyar érzelmű tisztikarról. Addig, míg a közös hadsereg tisztjei — kiknek többnyire német az anyanyelvük, és a hadsereg nyelvét, tehát a németet használják hivatalos funkciók közben — a magyarsághoz szító érzelmüknek már nem ez első ízben tanújelét adják, van Esztergomban egy borkereskedő, ki évek óta következetesen germanizál német levelezéseivel. Egy germán »Facturá«-ját lapunk egy barátja küldte be hozzánk, melynek aláírása; y>Löwy Lajos«, magyar ugyan, de a többi rész ugyancsak germán. Küldte pedig ezt a díszszámlát egy esztergommegyei tősgyökeres magyar falu egy magyar kereskedőjének. A beküldő megjegyzi levelében, hogy Lőwy úr ilyen »Faktúrák«-kai árasztja el az országot, folytonosan ily német szövegű nyomtatványokat használ és jó szerencse, ha néha — de ilyen csak kevés eset van — magyarul tölti ki. Már az mégis csak furcsa, hogy senki sem szólalt fel eddig a germánizáló, magyar kenyéren élő Lőwy úr levelezései ellen ! ' — Megbírságolt nyomdász. Sennovitz Adolf, a helybeli Buzárovits könyvkereskedő cég könyvelője nemrég egy pamphletot adott ki a Wodiáner-féle pesti könyvkereskedés ellen, mely Laiszky János esztergomi nyomdásznál készült, még pedig a törvény által előírt cégjegyzés nélkül. A Wodiáner-cég a szerzőt sajtóróság elé vonta és ez pénzbírságban marasztalta el, ' isonlókép házkutatás alapján — mikor Laiszky Jánosnál a pamphlet több példányát megtalálták — elitélte a nyomdászt is, bár ez azzal védekezett, hogy az impressum nyomás közben törött le. — Borzalmas öngyilkosság történt minap a csatái vasúti állomáson. Éppen a Párkány-Nánáról érkező vonat robogott bc, mikor a nagyszámú utazó-közönség elborzadva látja, hogy egy bocskoros tót atyafi ugrik a prüszkölő lokomotív elé ... A vonatot későn lett volna megállítani, az keresztül robog rajta, és pár pillanat múlva már csak szétroncsolt,^ vérben ázó tetem feküdt a síneken. Ugy szedték össze a holttestet. A szegény embert nyilván a nyomorúság bírta rá, hogy az öngyilkosság ilyen borzalmas nemét válassza a másvilágra való utazásra. — A dunai átkelést most a csavargőzös társulat propellerjei közvetítik. Első menet reggel 7 órakor, utolsó este 8 órakor. Csavargőzös indul legalább minden félórában és a társulat különös tekintettel van az átkelésnél a vasúti állomásról jövő vagy oda menő utasok kényelmére. A hajóhidat csütörtökön szedték ki és vontatták a propellerrel a kisdunai téli kikötőbe. — Kóport a járdákra! Valóságos életveszéllyel jár most a közlekedés az esztergomi gyalogjárókon. Erélyesen kérjük az illetékes közegeket, hogy a járókat a háztulajdonosokkal hintessék föl, mert kár arra várni, mig valamely városi notabílitás kitöri a lábát. — Figyelmeztetés az iparosokhoz. Az ezredéves kiállítás győri kerületi bizottsága felhívást intézett az esztergomi iparosokhoz, melyben figyelmezteti őket a kiállítási szabályzat itt következő rendelkezésére : »A bejelentések szabályszerű bejelentési íveken 1894. évi december 31-ig az országos, kerületi Vagy helyi bizottságoknál eszközlendők. Később beérkező bejelentések csak különös figyelmet érdemlő körülmények közt 1895. évi július l-ig fogadtatnak el.« — Henneberg G. (cs. kir. udvari szállító) selyemgyára Zürichben, a privátmegrendelők lakására közvetlenül szállít: fekete, fehér és szines selyemszöveteket, méterenként 45 krtól 11 frt 65 krig postabér és vámmentesen, sima, csikós, kockázott és mintázottakat, damasztot stb. (mintegy 240 különböző minőség és 2000 különböző szin s árnyalatban). Minták postafordulóval küldetnek. Svájcba címzett lelevelekre 10 kros és levelezőlapokra 5 kros bélyeg ragasztandó. — ;.*) Mihalik Bálint, helybeli régi jóhírnevű vászonüzletének hirdetési rovatunkban levő hirdetményét különösen ajánljuk az olvasóközönség figyelmébe. — A „Magyarország" ezen rövid idő alatt nagy elterjedtséget nyert napilap előfizetési fölhívását veszik olvasóink mai számunk mellékletekép. — *) Hazai gyáriparunk örvendetes fejlődésérői s szaporodó sikereiről értesíthetjük t. olvasóinkat. Azon törekvés, hogy a közéletben szükséges különféle kézi gépeink és eszközeink hazánkban gyártassanak, és igy. azok előállítására kívántató munkadíj magyar .munkásoknak jusson, s a tőke itthon maradjon, ismét egy nagy vállalatnak nemcsak keletkezése, de immár annak fényes eredményei által is, sikerült. Az «Első magyar varrógépgyár részvénytársasága Budapesten, alig fél "évi működése alatt a legjobb szerkesztő és legkitűnőbb munkaképességű varrógépeivel mindazok osztatlan elismerését nyerte el, kik e gyár «Adria* elnevezésű varrógépeit megismerték. De a legnagyobb kitüntetés az «Adría» varrógépre az, hogy az 1894. debreczeni, országos tartszerkiállitáson áz I. oszt. állami érmet, az 1894. budapesti villamos munkagép kiállításon elismerő oklevelet, az 1894. lembergi országos kiállításon arany érmet nyert. Ezek a bizonyára teljesen részrehajiatlan elismerések .legfényesebb bizonyítványai e hazai gyártmányaink kitűnőségének. *) Vetőmagvak : (Haldek Ignác nagykereskedő jelentése.) A szent ünnepeket megelőző ezen héten mint minden évben a kiviteli forgalom nagyon csekély volt. Csupán -néhány kocsirakomány violaszinü nagyszerűi! lóhere lett eladva, holott középes qualitásból belföldi kereskedők vettek egy keveset. Az árak sem változtak. Lucerna. Az előző héthez képest változás nem történt, a kínálatok egyre tartanak. Répamag. Úgy látszik, hogy a készletek Németországban máris biztos kezekbe jöttek és ebből kifolyólag az árak szilárdulása észlelhető. Mindennek dacára az árak most még mindig olcsónak nevezhetők és a tisztelt gazdaurak saját érdekükben járnak el, ha szükségletüket már most fedezik. Muharmag már 13 frtjával fizettetik meg, vájjon tartós lesz-e ezen magas ár, most alig határozható meg. Bükköny qualitás szerint 6—6 :i / 4 frtjával kin áltatott. Vétetett helyi termelési állomás: Felső magyarországi violaszinü nagyszemű lóhere 66—69 frt. Felső magyarországi középes minőségű lóhere 58—63 frt. Erdélyi nagyszemü violaszinü lóhere 63—66 frt. Erdélyi középes minőségű lóhere 55—60 frt. Lucerna nagyszemű sárga és tiszta 42—46 frt. Lucerna középes minőségű 38— 40 frt. — A jó HJság fökellékei : függetlenség minden irányban ; az igazság bátor keresése és kimondása; gazdag és változatos tartalom, melyben a mulattató elem a tanulságossal helyes arányban váltakozzék; gyors értesülés a világ minden tájáról. Mindezen jó tulajdonságokkal dicsekedhetik a magyar olvasó közönség régi kedvence, a Pesti Hírlap. Független minden irányban s már elégszer megcáfolta azt a ráfogást, mintha a kormánynyal vagy bármelyik politikai párttal bárminő összeköttetésben állana. Jól megválogatott gazdag tartalmáról elsőrendű írók gondoskodnak, kiknek soraiban maga Jókai Mór, a koszorús költő és Mikszáth Kálmán is helyet foglal, a legjobb tárcaírók egész táborának élén. De a jóság mellett a tartalom gazdagsága is szembeszökő. A Pesti Hírlap ma az' összes lapokat felülmúlja e tekintetben, mert naponkint 20—24, vasárnapokon rendesen 32 oldal terjedelmű. S még folyton uj és uj kedvezményekben részelteti előfizetőit. Ilyen a Pesti Hirlap nagy képes naptára, melyet még a hónapos előfizető is ingyen kap karácsonyi ajándékul. S rendkívüli kedvezmény az is, hogy a Pesti Hirlap előfizetői a Légrády testvérek kiadásában megjelenő Párisi Dívát cimü fényes kiállítású divatlapot rendkívül olcsó áron megrendelhetik. Míg ugyanis a Pesti Hirlap előfizetési ára egy hóra 1 frt 20 kr, a Párisi Divat-tal együtt, mely minden héten megjelenik, szintén csak 1 frt 60 kr; 3 hóra a Pesti Hirlap 3 frt 50 kr, a divatlappal együtt 4 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek a Pesti Hirlap kiadóhivatalába (Budapest, V. vácikÖnít 78. sz.) küldendők. Onnan mutatványszámokat is lehet kérni. Önkéntes véjreladás! Mihalik Bálint a ..Sziléziai' -hoz címzett vászonraktára. (Széchenyi-tér 330. sz.) Az üzlettől Való teljes visszavonulása folytán a nagyérdemű közönség becses figyelmébe ajárMJH: Legjobb minőségű vásznfit, Schroll-féle schiffonokat. |zepé«ségi asztalneműt, törülközőt, zsebkendőt, ágyneműt és más e szakba vágó cikkeket. Beszerzési áron aluli árakon! Kiváló tisztelettel Mihalik Bálint. Árverési hirdetmény. Közhírré tétetik, miszerint az esztergomi méltóságos Főkáptalan .tulajdonát képező Esztergom-Szenttamás mezőváros területén gyakorlott helypénzszedési jog f. hó 27-én reggeli 10 órakoM főkáptalani főpénztári, hjalitalbali tartandó zárt ajánlatok beadásjfe.1 egySőisötött nyilvános árverés úti&n\[895-ik évi Január hó i-étől számítjfndó 1 három éjrre bérbe adatni fog. I J / Bánatpénz ioo frt. Kikiáltási ár 350 frt. Tüzetesebb feltételek az uradalmi főpénztári hivatalban betekinthetők. • A Főkáptalan főpénztári hivatala. pari Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos NÓGRÁDI JENŐ. Hölgyek és urak figyelmébe ajánlja ivatüzletét SCHEIBER IZIDOR róío*Bi<*r(**IiCMlö Esztergomloan. r Bayer Ágoston és fia Esztergom, Buda-ntcza 502. Ajánlja kék-carton-festő-üzletében dúsan felszerelt divatos honi kék kartonjait. Egyszersmind yan szerencséin tudatnLá|r nagyérdemű közönséggel, a késmárki len- és damaszt-árúk, továbbá a szepességi sifFon és pamutvásznak gyári raktárával üzletemet felszereltem. Raktáron vannak siffonok (18 krtól 40 krig méterenkint), ágyhuzatok, lepedő-, takács- és egyéb vásznak, különböző minőségű asztalg-arniturák 5, 12, vagy több személyre és más tiasonló vászon-árúk a legjutányosabb árakon kaphatók. Tekintettel, hogy a fenn megnevezett késmárki és szepesiglói gyártmányok kiváló jó hírnévnek örvendenek és úgy jóság, mint olcsóság tekintetében bármely külföldi gyártmányt felülmúlnak, kérjük a nagyérd, közönség becses pártfogását.